A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
Az elite cserék megszűntek!
Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje
Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 elején adja ki.
Tears
Megjelenés: 2024.június 21.
Klip / Galéria
A 'Forget About Us' után nem sokat várt Perrie a második kislemezével! Egy ideje sejteni lehetett, hogy a 'Tears' címet kapja, ezt az Official Charts erősítette meg egy véletlen folyamán. Június elején a PerrieHQ csapat kezdte el promózni a dalt Spotify dallistákkal. Hivatalos bejelentés is megtörtént, a dal június 21-én jelent meg! A videóklip pedig június 30-án érkezett meg.
Forget About Us
Megjelenés: 2024.április 12.
Videóklip / Galéria
Perrie 2024. elején jelentette be, hogy hamarosan kiadja első dalát. A 'Forget About Us' nevet kapta, amin Ed Sheeran-el dolgoztak együtt. Klipet is forgatott már hozzá. A dal április 12-én jelent meg, a klip pedig április 19-én.
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2024.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt.Az első dalához már le is forgatta a klipet, a címe 'Angel Of My Dreams'. A dal és a klip júliusban jelent meg!
Angel Of My Dreams
Megjelenés: 2024.július 19.
Videóklip / Galéria
Egy ideje pletykálták, hogy Jade első dala az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, a klipet pedig áprilisban forgatták hozzá. Júliusban megerősítette mindezt, és bejelentette, hogy 19-én érkezik is a dal! A videójában több szettet fog viselni, és látványos lesz. A karrierjének alakulását formázza.
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Az első két dal róla a 'Don't Say Love' és a 'My Love'. Elmondta, hogy 2025 év elején érkezik az album. Előtte azonban kiad egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta!
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria
Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!
Forbidden Fruit
Megjelenés: 2024. május 03.
Videó / Galéria
A 'No Hard Feelings' EP második dala a 'Forbidden Fruit' lesz! Már régóta ismerhetik a rajongók, mivel korábban szivárogtatott belőle egy rövid részletet. Leigh-Anne és csapata ehhez a dalhoz klipet is forgatott, amiben táncosok veszik körül.
Stealin' Love
Megjelenés: 2024. március 28.
Dal / Galéria
Hosszas hallgatás után Leigh-Anne bejelentett egy EP-t, aminek első dala a "Stealin' Love" lesz! A dalt még 2020-ban írta, saját magánélete és tapasztalatai inspirálták. Lágy hangzású, lírai dal. Március 28-án jelent meg.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria
Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Júniusban jelent meg az új kollekció!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.
Zenei események
egyelőre nincs
Koncertek, fellépések
2024.október 25. - Academy Green Room, Dublin (Leigh-Anne)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
Pénteken már hivatalos megerősítés is érkezett, hogy a BBC ‘The One Show‘ aktuális adásának meghívottjai közt Perrie neve is szerepel! Édesanyja, Debbie korábban már leírta egy rajongónak a Twitteren, hogy így lesz. Rajta kívül még Jack Dee és Anne-Marie Duff is a vendégek közt voltak, együtt válaszoltak pár kérdésre is a műsorban. Ezek közül igyekeztem nektek a lényeget kigyűjteni és lefordítani. A fellépése a lenti videó legvégén tekinthető meg!
örül, hogy visszatérhetett a színpadra, energiát és adrenalint ad neki
kicsit előhozza a szorongását, de már le tudja győzni, hogy egyedül áll ott
élvezi a szólókarrierjét, szerinte a legjobb dalszövegírókkal dolgozott együtt
a ‘Tears’ videóklipje egy teljesen más hangulatot képvisel, mint a ‘Forget About Us’
Axel szereti hallgatni édesanyját énekelni, Disney dalokat is szokott neki
hétvégén fogja megünnepelni a születésnapját a családdal
büszke az angol válogatottra, amiért EB döntőbe jutottak
A beszélgetés hamar lezajlott, mert ment készülődni a fellépésére is, ugyanis előadta a ‘Tears’ c. dalát! Most először lépett fel a TV-ben szólóban. Mögötte zenekar kísérte végig, két táncos pedig mellette volt. Az alkalomra egy arany szettet választottak neki, ami fantasztikusan állt rajta. Haja hullámosra volt hagyva, kiegészítőnek pedig könnyeket ábrázoló ékszereket viselt magán (ilyenekkel promózta a dalát is korábban). Nagyon úgy néz ki, hogy szóló éráját az arany szín fogja kísérni.
A rajongókon kívül paparazzik is voltak a helyszínen, ők lőttek róla képeket a színfalak mögül. Sajnos csak kettő került elő.
Még szerda késő délután rendezték meg Londonban a V&A keretein belül a ‘Naomi: In Fashion‘ nyári partit. A meghívott hírességek közt Leigh is ott volt, aki köztudottan imádja a divatot, Naomi Campbell pedig az egyik kedvence. A bevonuláskor egy hatalmas fal előtt pózolt, örömmel mosolygott a fotósokra. Az alkalomra egy két részes szettet választott, amit egy mutatós díszítéssel kiegészített zakóval dobott fel. Haja össze volt fogva, a sminkje teljesen natúr volt, mintha nem is lett volna kifestve. Ez a stílus szerintem nagyon jól áll neki.
Már az érkezését várták a paparazzik is a helyszínen, sikerült is időben észrevenniük őt. Amikor odaért, mosolygott feléjük, megállt pár kép erejéig, majd belépett az épületbe.
Végre elérkezett az idő, hogy Jade is hallasson magáról! A szépséges énekesnő a tegnapi napon elkezdte promótálni debütáló dalát. Az első állomása a népszerű Capital FM stúdiója volt. Ez okot ad arra következtetni, hogy kb. 1 hónapon belül meg is fog jelenni a szólója. A paparazziknak sikerült őt lencsevégre kapniuk, amikor megérkezett az épülethez. A tőle megszokott laza, bő szettet választott erre az alkalomra. A frizurája ezúttal göndörítve lett csak. Sötét barna hajában pár tincs világosabbra lett festve, ami szerintem fantasztikusan áll neki. A galériában 3 gyengébb minőségű képet találtok!
Első saját daláról már írtam nektek párszor, lesz benne utalás Simon Cowell-re is, akivel köztudottan nagyon rossz a viszonya. A címét azonban még mindig nem erősítette meg, de valószínűleg a korábban kiderült ‘Angel Of My Dreams‘ lesz. A klip két hónappal ezelőtt leforgott hozzá, és ennek szereplőivel reklámozta a Mighty Hoopla-n is. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy promótálni ment, nemrégiben Amszterdamban is kiszúrták, ahová szintén e célból utazott. Minden készen áll a debütálására, de Jade és stábja húzzák még az időt.
Fantasztikus hírrel érkeztem nektek a mai napra! Perrie első szóló fellépése a Capital FM Summertime Ball-ján lesz! Nemrég jelentette be a rádió, hogy június 16-án őt is láthatják és hallhatják a jelenlévők. Az eseményhez egy hivatalos bejelentő posztert is közzétettek. Remélhetőleg addig kiad még dalt, hogy ne csak a ‘Forget About Us‘ előadásáig lehessen színpadon.
Ellie, Perrie unokatestvére osztott meg képeket a ‘Forget About Us‘ forgatásáról. Kiderült, hogy ő volt a dublőre az autós jeleneteknél. Ezen kívül egy olyan fotót is megosztott, amin Perrie-t láthatjuk, a klip utolsó jeleneteinek felvételeinél.
Tegnap már hoztam fotókat Jade forgatásáról, azóta szerencsére több is előkerült. Mind nagyobb felbontású, jó minőségű. Így már 8 darabot érhettek el a galériában! A METRO is írt a forgatásról, ők is felemlegették az esetleges Tyla együttműködést. Nem fordítom le külön, mert ugyanazt olvashatjuk ott is, mint a tegnapi bejegyzésben.
Alig tértünk magunkhoz Perrie és Leigh-Anne szólói után, máris hírek érkeztek Jade-ről is! A szépséges énekesnő még társa áprilisi debütálása előtti napon klipet forgatott London lewisham-i részén. Akkor csak egy távoli videó került fel a netre, és sokan nem is gondolták, hogy valóban Jade látható rajta. Azonban a The Sun közölt le két képet azóta, és ezeken már egyértelműen láthatjuk, hogy róla van szó. Mellette volt végig Jordan is, aki mindenben támogatja. A dalról és a klipről is ugyanez a forrás írta, hogy az ‘Angel Of My Dreams‘ címet kapta, Simon Cowellt említi benne, illetve a videóban is „szerepet” kap. Pár bejegyzéssel lejjebb bővebben olvashattok erről is.
A Mirror is foglalkozik Jade debütálásával, ők épp egy lehetséges együttműködésről számoltak be. Sőt, már azt is tudják, hogy nyáron jelenteti meg első dalát, ráadásul egy duett lehetősége is meglehet Tyla-val. Egy forrás számolt be nekik az alábbiakról.
Jade nem siette el az új zenéjét, mert fontos, hogy szólólemeze kitűnjön a zsúfolt piacon. A lemezkiadója azt is szerette volna elkerülni, hogy ütközzön a bandatársai kiadványaival, ezért megegyeztek egymás között, hogy Jade lesz a következő, aki kiadja. Magánbeszélgetéseket folytatott több Little Mix rajongói csoporttal, és megfogadta az ötleteiket, és olyan zenét készít, ami feszegeti a határokat. Egy duettet is szeretne összehozni a 22 éves Tyla-val, akinek hatalmas követői tábora van a közösségi médiában. Mindketten a Sony-nál vannak leszerződve, és az A&R-jeik próbálják ezt megvalósítani.
Múlt héten jelentették be, hogy Perrie három alkalmas promóciós turnéra indul Európában. Az első állomás hétfőn volt, Párizsban. Útját rögtön az NRJ stúdiójában kezdte meg, ahol adott egy rövid interjút. Erről sajnos még nem kaptunk semmit. Rövid részletek voltak fent a neten, de semmi több. A lesifotósok a rajongókkal együtt várták őt az épület előtt, így legalább képeket kaphattunk az érkezéséről. Nagyon vidám volt, integetett mindenkinek, osztogatott aláírást is, sőt közös fotókat is csinált a helyszínen lévő rajongóival. Egy videó is felkerült a Youtube-ra az érkezéséről.
Ezután került sor a privát rajongói találkozóra. Nem vehettek sokan részt rajta, a dal elővásárlásával lehetett jegyet nyerni rá így is. Pár érdekesség, infó kiszivárgott erről az alkalomról.
Perrie lejátszott nekik 3 dalt, köztük azt is, amiben a kisfia énekel.
Ezen kívül csak egy hullámvasút emojival jelölték a rajongók a másikat, ami valószínűleg a ‘roller coaster‘ nevet kaphatja (??). Volt egy komment a Rollacoaster borító alatt is, ami ezt igazolhatja.
Azt kérte a rajongóitól, hogy kívánjanak neki sikert a zenéjéhez, boldogságot és egy turnét.
Mielőtt belevágnék a tegnapi összefoglalóba, előtte azért pár fontos információt elmondanék a dalról! Már 11 országban lett #1 az iTunes-on, illetve az iTunes világlistán is első lett! A klip sajnos még nem jelent meg (nem tudom mire várnak), a Spotify-n is jól teljesít.
Tegnapra meg lett hirdetve egy rajongói privát esemény, ahova azok nyerhettek belépést, akik elővásárolták a dalt. Találkozhattak vele is, közös képeket is készíthettek vele. Sajnos erről nem kaptunk semmit, viszont a lesifotósok már a helyszínen várták őt. Sikerült lefotózniuk, amint besétál. Nagyon boldog volt, mosolygott, peace jelet is mutatott nekik.
Perrie ott bent teljesen meglepte a jelenlévőket. Mindenki arra számított, hogy a klip premierjét láthatják majd, ám nem ez történt! Egy vászonra vetítettek jeleneteket, majd egyszercsak leengedték, és mögötte ott volt a színpadon Perrie és egy zenekar! Élőben adta elő a ‘Forget About Us‘-t most először! Szerencsére azok sem hagyták ki, akik nem nyertek jegyet, illetve a nemzetközi rajongóknak is kedveskedett: Instagramon élőben követhettük nyomon a fellépést. Youtube-on már elérhető a produkció!