Érkezik Jade debütáló lemeze! Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr
18
2020
Jesy és Chris szakítottak
icon-pencil     Eve     icon-folder     Chris Hughes  /  Hír  /  Jesy     ♥4

Nagyon úgy néz ki, hogy Jesy nehezen találja meg a boldogságot. 16 hónap után ugyanis a karantén helyzet állt közé és Chris Hughes közé. A Chesy-ként emlegetett páros tavaly januárban jött össze, és bár az elején szétmentek, mégis egymásra találtak újból, azóta pedig elválaszthatatlanok voltak. Egészen áprilisig, amikor már egy hónapja tartott Angliában is a koronavírus, ráadásul ott nagyobb szigorlatok vannak, mint nálunk. Egyikőjük sem hagyhatta el a házát, és a karantént is külön töltötték. Ez vezetett a szakításig, mivel a távolságot nem bírták elviselni.

Egy nevét elhallgató ismerősük annyit fűzött hozzá, hogy telefonon beszélték meg ezt az egészet. Jesy azonnal kikövette Instagramon, és az utóbbi időben feltöltött közös fotóikat is eltávolította a fiókjáról. Akkor Chris csak felfüggesztette magát az alkalmazáson, később visszatért, és ő is visszavonta a követését. Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult, és remélem, hogy mindketten minél hamarabb megtalálják a boldogságukat.

febr
1
2020
Balhé az NTA után
icon-pencil     Eve     icon-folder     Chris Hughes  /  Jesy  /  Lesifotó     ♥6

Azt már mindannyian tudjátok, hogy Jesy dokumentumfilmje díjat nyert kedden a National Television Awards-on. Nagyon büszke erre az elismerésre, és még a köszönőbeszédét is könnyezve mondta el, ám öröme aznap nem sokáig tartott… Már a bevonuláskor kezdődött az egész: Jesy és Chris csak közös képeken szerepelhetett együtt. A menedzserek nem engedték a fiúnak, hogy interjúknál is jelen legyen, ami nagyon feldühítette őt. A fotókon láthatjuk is, hogy Chris nem volt éppen nagyon boldog a bevonuláskor. A műsor lemenetele után Jesy átöltözni indult a stylistjával, ezt a paparazzik is észrevették. Ezután továbbálltak, hiszen hivatalosak voltak az NTA after partijára is.

DWNXInCfRFw.jpg FpE7b8lxQrg.jpg wD3kW0r106Y.jpg zkWB0fW7RXo.jpg
A szálloda előterében később a lesifotósok kiszúrták, hogy Jesy és Chris vitáznak valamin. Ezután külön távoztak a helyszínről, az énekesnőt Jamie kísérte ki, barátját pedig a menedzsere. Ekkor vett nem várt fordulatot a helyzet: kint több fotós várakozott rájuk, hogy lefényképezhessék őket együtt, és amikor észrevették, hogy Chris egyedül érkezik, az egyikőjük véletlen valamit beszólt. Több se kellett neki, azonnal nekiment a paparazzónak, a többiek pedig ezt lefilmezték. Alig bírták őt megállítani, percekig vitázott még velük, majd a menedzsere ment ki lefékezni. Ezután a fotósok Jesy felé rohantak, aki eközben elindult az autójuk felé. Chris is beült, majd elhajtottak a helyszínről.

dakuU61-2dk.jpg F7jLD4dHqs8.jpg Nx_LyiqzeFg.jpg lV4C0R6N6FI.jpg
A fotós később röviden nyilatkozott az esetről, és elmondta, hogy a videó elején is hallható kijelentését nem Chrisnek szánta, hanem a helyzetre (utalva itt arra, hogy Jesy nem jött ki vele az épületből). A félreértés innen indult. Hiába ment arrébb, a fiú többször is utánament. A kamerája 1000 font értékben sérült, a rendőrségi feljelentést megtették.

Chris azóta bocsánatot kért Instagram Story-n keresztül, de a napokban látták őt az utcán, és a szemtanúk szerint folyamatosan telefonálgat és teljesen letörtnek tűnik. Nem tudni, hogy a veszekedésük és a verekedés hogyan érintette a kapcsolatukat.

jan
19
2020
Jesy és Chris 1. évfordulója
icon-pencil     Eve     icon-folder     Chris Hughes  /  Jesy  /  Lesifotó     ♥4

Sajnálom, hogy az utóbbi időben keveset jelentkeztem, de amint a chatban is már jeleztem, vizsgázom és nagyon sokat kell tanulnom. 23-án lesz az utolsó, és utána újra aktív tudok lenni. A cserék is hamarosan kikerülnek, illetve egy új design is készülőben van! Ma kivételesen szünnapot tartok a tanulásban (néha kell ilyen), így tudok friss bejegyzéssel szolgálni nektek.

Jesy és Chris 16-án ünnepelték első évfordulójukat! A páros 2019.január 16-án jöttek össze, akkor készültek róluk az első lesifotók is egy gyors étteremben (ezt maga Chris tette közzé Instagram Sztoriban). Bár utána majdnem szétmentek az első 3 hétben, mégis kitartóak voltak,és azóta is nagy szerelem van közöttük. A fiú jó hatással is van Jesy-re, sokkal nyugodtabb lett és nem készülnek róla olyan részeg fotók, mint amikor Harry-vel volt. A Chesy néven emlegetett páros a Moonshine Saloon-ban ünnepelték meg az első közös évüket, és épp távoztak onnan, amikor a paparazzik kiszúrták őket. Kéz a kézben sétáltak el az autóig, és igyekeztek nem a fotósokra nézni.

121302437.jpg 004~24.jpg 009~13.jpg 014~17.jpg

febr
27
2019
Elmúlt napok lesifotói Jesy-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Lesifotó     ♥5

Az elmúlt napok azt igazolták, hogy Jesy Nelson és Chris Hughes kapcsolata korántsem ért véget, sőt, a páros el is utazott Dublinba. 22-én szúrták ki őket, amikor épp a London City reptéren igyekeztek elérni a járatukat. Az, hogy együtt látták őket, teljesen ledöbbentett mindenkit,ugyanis a BRIT Awards after partija után James Arthur énekessel boronálták össze – ezt később a fiú cáfolta.

bmu7J-z4CYU.jpg D0QzsnsXQAAf1yI.jpg D0QzuS5XgAAvg-j.jpg EYxsordY2UY.jpg
Másnap már Dublinban látták őket egy kávézóban, sajnos nem néztek a kamera felé. Innen egy képet kaptunk róluk.

D0QtdZcXgAIgLQp.jpg   
Vasárnap egy étterembe ültek be, ahol jobban betekintést nyerhettünk a kapcsolatukba. Chris folyamatosan figyelte minden egyes mozdulatát, egy idő után Jesy mellé is ült, ölelgették egymást és csókolóztak.

D0QkXoTX4AMMDyA.jpg D0QkXQhX0AA4WvO.jpg D0QkYDQX4AA5VZd.jpg 
Hétfőn visszatértek Londonba, ahol már várták őket a paparazzik. Ugyanis még Dublinból bejelentkezett Jesy Instagram Sztorin keresztül, ahol Chris is látható volt mellette, ezzel is megerősítve, hogy járnak. Ide már az édesanyja ment el érte, vitte magával Reggie-t is, aki iszonyatosan boldog volt, amiért gazdija hazatért. Párjától csókkal búcsúzott, majd elhagyta a helyszínt.

image10~32.jpg image9~33.jpg image8~34.jpg image2~56.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Február 22 – Jesy és Chris Hughes a London City reptéren
Paparazzi fotók > 2019 > Február 23 – Jesy és Chris Hughes Dublinban
Paparazzi fotók > 2019 > Február 24 – Jesy és Chris Hughes Dublinban
Paparazzi fotók > 2019 > Február 25 – Jesy és Chris Hughes távoznak a reptérről, London