Október 28-án Leigh-Anne a brit fővárosban, Londonban lépett fel a Koko nevezetű szórakozóhelyen, aminek körülbelül 1500 a befogadókészsége. A dallista már lentebb megtalálható, ez nem változott és sajnos Youtube-ra sem került fel, ám valószínűleg hamarosan fel fog kerülni a teljes fellépés a tárhelyekre, ugyanis az Amazon Music rögzítette a showt és a végén bónuszként interjú is készült, szerencsére a teljes fellépés megtekinthető szuper minőségben, ne hagyjátok ki! Kétszer öltözött át Leigh-Anne, egy fehér hosszujjú felsőt, majd később egy picit merészebb, fekete kivágott outfitben volt látható. Összesen 80 fotót kaptunk az estéről, ám nemcsak a turné miatt volt különleges ez az este, hanem azért is, mert Jade és Perrie is jelen voltak és támogatták volt csapattársukat. Jade párjával és édesanyjával volt jelen, később pedig még közös kép is készült hármójukról, ezt is megtalálhatjátok a galériában. A turné utolsó állomásán New Century, Manchester-ben lépett fel, ami körülbelül 1300 ember befogadására képes. Sajnos csak 5 fotó érhető el, ám végre elérhető innen videó is, ezt linkeltem nektek.
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Sziasztok! Sajnos tegnap, azaz 14-én szombat este véget ért a Confetti turné, de ez nemcsak a turné végét jelenti, hanem a Little Mix végét is, ugyanis tegnaptól hivatalosan is szünetre vonultak a lányok. De nem rohanok ennyire előre: elhoztam most elsőként a pénteki állomás összefoglalóját. Ahogyan már beszámoltam nektek, csütörtökön, pénteken és szombaton záró műsorként a londoni O2 Arénában léptek fel és mint mindig, szuper koncertet adtak a mixereknek és az este folyamán újra felcsendült a ‘Love Me or Leave Me’ daluk. A péntek esti koncertről 159 darab fotót találhattok meg a galériában és elhoztam a fellépésről a videókat is, csekkoljátok mindenképpen!
![]() ![]() ![]() ![]() Majd eljött a (nem) várt szombat este is, ugyanis ekkor álltak a lányok utoljára (egyelőre) közösen a színpadra. Ez több okból is különleges volt: nemcsak az utolsó fellépésük volt, de online stream-elték is és a világ bármely pontjáról tudták nézni a rajongók élőben. A lányok magyar idő szerint este 9.30-kor álltak színpadra és 2 órás, szuper hangulatú műsort adtak, tele érzelemmel, nevetéssel és sírással is. Többször el-el csuklott a hanguk, főleg a lírai dalaiknál, de mindent leszámítva egy fantasztikus utolsó koncertet adtak. Sajnos vendégfellépők nem voltak, pedig sokáig ezt rebezsgették, ám ez nem valósult meg. Viszont miután elköszöntek a Sweet Melody után, még egyszer visszamentek a színpadra és előadták ‘Between Us’ dalukat még egyszer, ám ezt sajnos már nem közvetítették. Szerencsére elég sok, szám szerint 219 fotót gyűjtöttem nektek össze és linkeltem a már felkerült videókat is, köztük a ráadás ‘Between Us’-t is.
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Tegnap elérkeztünk a Confetti turné 26. állomásához, ami a londoni O2 Arénába vezetett. A brit fővárosban 3 állomásos koncertsorozatot adnak és mindegyik alkalommal teltházat jelent, 20.000 rajongó számára. A setlistben korábban történt változás, például a ‘Move’ máshova került, így most azt is sorrendbe raktam. Sajnos a ‘Love Me or Leave Me’ nem csendült fel az este alatt és elvileg (?) a ‘Wings’ sem. Ennek valószínűleg Perrie torokgyulladása az oka, hiszen az este alatt kihagyott pár magasabb hangú részeket is, hogy pihentesse kicsit a torkát. A ‘Between Us’ dalnál viszont mindannyian sírtak és a rajongók segítettek nekik elénekelni a dalt, ami egymás iránti szeretetükről szól. Az estéről 173 képet hoztam nektek és szerencsére felkerült egy teljes videó az estéről, így a dalokhoz odaírtam, hogy hány percnél csendülnek fel. Ma szintén fellépnek ahogyan már említettem és holnap pedig sor kerül az utolsó (egyelőre) koncertjükre, így aki még nem vette meg a jegyet és akarja online követni az itt megveheti.
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Sziasztok mixerek! Tegnap már beszámoltam nektek arról, hogy tegnapelőtt a lányok a Confetti turnéval a nottinghami Motorpoint Arénába látogattak és egy majdnem teltházas show-t adtak közel 10.000 ember előtt. A show most is a megadott ütemben zajlott, nem tudni arról, hogy nem csendült fel valamelyik dal a megszokott dallistáról. Ám megtudtuk, hogy Perrie-nek tegnap torokgyulladása volt, ami miatt egésznapos pihenőn volt és ritkán beszélhetett, hogy estére ne legyen probléma. Pez már régebben, 2011-ben a DNA era körül szenvedett a mandulájával, ám azt azóta kivetette. Reméljük lehetősége lesz eleget pihenni a londoni show-k előtt! Egyelőre nem sok, 43 fotó került elő, amit feltöltöttem a galériába a tegnapi napról és szokás szerint, linkeltem nektek a már feltöltött fellépést. Ma pihennek a lányok, de holnap, pénteken és szombaton folytatódni majd be is fog fejeződni a turné a londoni O2 Arénában.
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
A Little Mix tegnap, azaz május 9-én az Egyesült Királyság-beli Nottingham-be látogatott a Confetti turné alkalmával, ami a 24. show-t jelenti. Már eléggé közelítünk a vége felé, hiszen a maival együtt összesen 4 show maradt hátra. De térjünk vissza tegnapra… a lányok a Motorpoint Arénában léptek fel 10.000 ember előtt, ami szerencsére teltházat jelent. Ahogyan korábban, most is, angol idő szerint hatkor volt kapunyitás, majd 7-kor állt színpadra Denis Coleman, majd 7.30-kor a Since September és egy órával később, azaz 8.30-kor a Little Mix. A koncertről 57 kép került elő, ám egyelőre sajnos csak 2 dal került fel Youtube-ra, de amint elérhető lesz több is, természetesen linkelni fogom. Ma ismét Nottingham-ben lépnek fel, aztán holnap pihi és utána csütörtöktől kezdődik a 3 napos londoni show!
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
1 teljes napi pihenés után 6-án, pénteken Manchesterben léptek fel a Confetti turné keretein belül az AO Arénában, ahol 3 show-t is adtak a lelkes rajongóknak. Az Aréna 21.000 férőhelyes, ám sajnos nem sikerült teltházas koncertet adni egyik napon sem Manchesterben. Szerencsére Youtube-ra elég sok dal felkerült, ezek mellett pedig további 60 képet találtok meg. A 3. felvonásban pedig a lányok elkezdték acapella változatban elénekelni a ‘No’ c. slágerüket, ami a turné legelső állomásán még felszólalt, ám azóta sajnos lekerült a dallistáról. Ha kíváncsiak vagytok, itt meg tudjátok hallgatni a dalt acapella verzióban.
![]() ![]() ![]() ![]() Végül elérkeztünk az állomás utolsó manchesteri állomásaihoz, ugyanis szombaton kétszer is felléptek az AO Arénában. Ugyanis volt egy délutáni és egy esti show is. Sajnos külön-külön nem igazán találtam meg videókat és fotókat az állomásról, ám összesen 142 képet találtok meg a napról. A délutáni műsoron (ahogy sajnos ez a délutáni koncertekre jellemző) lekerült 2 dal is a listáról, nem hangzott el a ‘Love Me or Leave Me’ valamint az ‘Only You/No Time For Tears’ sem, amit végül este bepótoltak. Az est fénypontja pedig a szerelmi balladájuk, a ‘SLS’ közben történt, ugyanis egy eljegyzés zajlott, amit a lányok tapssal fogadtak és hihetetlenül örültek a pár boldogságának és a közönséggel közösen énekelték a jegyes párnak a dalt. ![]() ![]() ![]() ![]()
| ||