A lányok a walesi Cardiffba látogattak és ott adtak egy három állomásos koncertet 2-án, 3-án és 4-én. Valószínű az a fő indoka annak, hogy háromszor is felléptek, hogy a koncert helyszínéül választott Motorpoint Aréna csak 5.000 férőhelyes, ami mind a három nap teltházas lett. A kis arénának köszönhetően pedig nem is volt mozgószínpad. Sajnos nem került fel az összes koncertfelvétel, de amikről igen, azt belinkeltem nektek, ezek mellett pedig további 113 képet találtok meg.
![]() ![]() ![]() ![]() Ahogyan már fent is írtam, 3-án, múlthét kedden is Cardiff-ban léptek fel. A setlist változatlan volt az előző napitól, sajnos teljes videófelvételek nem kerültek fel a napról, vagyis nem mindegyik dalról, amiről pedig nem, arról belinkeltem egy több, mint 20 perces videót, ahol több dal is felcsendül, igaz csak pár másodperc/perc erejéig. Az est ‘különlegessége’, hogy mind a három lány sírt a ‘Between Us’ előadása közben. Az állomásról pedig további 58 képet találhattok meg.
![]() ![]() ![]() ![]() Végül pedig elérkeztünk az utolsó cardiff-i állomáshoz, ami egyben a turné utolsó dátuma is a városban. Sajnos erről a dátumról sem került fel minden dal a Youtube-ra, de mint fent is, most is linkeltem azokat, amik végül felkerültek. Ám képek tekintetében szerencsére elég sok előkerült, összesen 133 képet tekinthettek meg az állomás albumában. A dallista ezúttal is változatlan volt, ám a lányok elkezdtek rögtönözni és acapella verzióban elénekeltek az ‘A Mess (Happy 4 U)’ daluk kis részletét, amit itt meg tudtok hallgatni. Elég jól hangzott így is, így talán még az utolsó dátumoknál felcsendül(het).
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Csütörtökön újra Glasgow volt a fellépésük helyszíne, a második alkalommal adták elő legjobb dalaikat a közönségnek. Az előző naphoz képest (amiről katie már beszámolt nektek) nem változtattak semmin, a dallista is a szokásos maradt. Jade haja fel volt fogva, hasonlóképp az egyik múltkori matinés előadáson látotthoz. Szerencsére jó sok kép és videó jelent meg, elég régen találtunk ennyit fent egy koncertről a Youtube-on. Az összes dalt megtaláltam, így lesz mit nézni. Ha jól olvastam egyes tweeteket, akkor a ‘Love Me Or Leave Me‘ nem hangzott el (??) ezen az estén, de javítsatok ki,ha tévedek.
![]() ![]() ![]() ![]() Ma Cardiffban folytatódik a turné, ahol három estét lépnek fel.
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Ahogyan már korábban beszámoltunk róla: robog tovább a Confetti turné, kedden harmadszorra, de utoljára ellátogattak még a liverpooli M&S Bank Arénába, ami 11.000 néző befogadására képes és ismét teltházas show-t adtak. Úgy tűnik, hogy a ‘No’ hivatalosan is lekerült a dallistáról, ugyanis a Spotify listáról is lekerült mától, egyes híresztelések szerint azért, mert túl hosszú volt így a műsor és a késői kezdés miatt ez problémába ütközött. A keddi liverpooli koncertről 140 fotót találhattok meg, ami a galériába már fel is került, valamint elhoztam a megjelent videókat is a fellépésről.
![]() ![]() ![]() ![]() Másnap, azaz szerdán pedig Skóciába utaztak, hiszen ott Glasgow-ban folytatódik a koncertsorozat az SSE Hydro Arénában, ami 14.300 néző befogadására képes. Itt szerdán és csütörtökön, azaz ma is színpadra állnak. Szerencsére már elég sok, 156 darab fotó előkerült a tegnapi koncertről. Legközelebb április 30-án, szombaton lépnek újra a színpadra, újra Angliában, azon belül Leeds-ben a First Direct Arénában.
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Alig pár órája tartottak a lányok egy élőzést a ma esti liverpooli állomás előtt, ahol bejelentettek egy fantasztikus hírt, miszerint a turné utolsó állomását, ami május 14-én, szombaton lesz az O2 Arénában, Londonban, élőben fognak globálisan stream-elni. A projekt a ‘The Last Show (For Now)’ azaz az utolsó show (egyelőre) nevet kapta. A lányok ezzel remek lehetőséget adnak azoknak, akik nem tudtak elmenni és velük együtt ünnepeljenek az utolsó turnéjukon, mielőtt szünetre vonulnának és a magánéletükre, valamint szólókarrierjükre koncentráljanak. A jegyeket holnap kezdik értékesíteni ezen a linken és 13 fontért ti is csatlakozni tudtok az élőzéshez, amit 2 napig vissza is tudtok nézni. Valamint elérhetőek lesznek pólók is, pulcsik, amiket meg tudtok rendelni. A lányok a következőképpen nyilatkoztak a közelgő show-ról:
![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Eve már beszámolt 2 korábbi, birmingham-i állomásról, ám a turné nem fejeződött még be, hiszen tegnap még 2 további koncertet adtak a Resorts World Arénában, ami szintén teltházas volt. Az első koncertre délután kerítettek sort, majd este újra színpadra álltak, így összesen Birmingham-ben négyszer adtak egy szuper, kétórás műsort a rajongóknak. A délutáni koncertről 102 fotót, az estiről pedig további 38 fotót találtok meg. Videók tekintetében viszont nem lehetett igazából megkülönböztetni, így ami eddig megjelent arról a napról, azt már elérhetitek. Sajnos a ‘No’ úgy tűnik, hogy végérvényesen lekerült a dallistáról, de talán az utolsó állomásokon újra felcsendül és vele együtt más dalok is. Azt pletykálják ugyanis, hogy a legutolsó, londoni állomáson lesznek vendégfellépők és színpadra áll Anne-Marie és előadják a Kiss My (Oh Oh)-t, valamint a Confetti dalnál Saweetie is csatlakozni fog. De ahogyan említettem, ezek nem biztos híresztelések, de reméljük, valami nagy durranást terveznek. Most kicsit pihennek a lányok, ugyanis legközelebb csak 26-án, kedden lépnek fel és akkor fog folytatódni a Confetti turné Liverpool-ban a M&S Bank Arénában, ahol már felléptek a hét elején. Ezzel együtt pedig összesen már csak 15 állomás maradt hátra a lányok (eddig úgy néz ki) utolsó turnéjukból.
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Tegnap este pár nap pihenő után Birmingham városában folytatódott a Confetti turné! Ez már a 9. állomás volt, hihetetlen, hogy már ennyi csodás koncertet adtak a lányok a hónapban. A fellépésnek a Resorts World Arena adott otthont, 15.685 fő volt jelen, ami teltházat jelent. A korábbiakhoz képest nem történt változás, így a ‘No‘ sem került vissza a dallistára. Ezt máig nem indokolták meg, hogy mi vezetett a levételéhez. Ezen az estén is a szokásos frizurát készítették el nekik, bár Perrie haja mintha rövidebb (??) lenne a szokásoshoz képest. A smink és a ruhák sem okoztak meglepetést ezúttal sem. Jade egyébként Instagram Sztoriban megjegyezte, hogy ez volt az első este, amikor mindhárman sírás nélkül énekelték el a ‘Between Us‘ c. dalukat. A koncertről nem sok videót töltöttek fel a Youtube-ra, sajnos a korábbi turnékhoz képest ez ebből a szempontból „el van maradva”. Képek terén jobb a helyzet, a galériában már 100 felett találtok ebben a mappában! A turné egyébként ma ugyanitt folytatódik, szombaton dupla alkalommal, lesz egy délutáni műsor is. Érdemes lesz figyelni az oldalt, hisz igyekszünk hozni a legtöbb hírt a Confetti turnéról!
![]() ![]() ![]() ![]() | ||