A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.
Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje
Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.
You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria
Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria
Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!
Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', 'Midnight Cowboy' és az 'IT Girl'. Az albumot ő is 2025-re ígérte.
IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria
Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.
Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria
Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.
Angel Of My Dreams
Megjelenés: 2024.július 19.
Videóklip / Galéria
Egy ideje pletykálták, hogy Jade első dala az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, a klipet pedig áprilisban forgatták hozzá. Júliusban megerősítette mindezt, és bejelentette, hogy 19-én érkezik is a dal! A videójában több szettet visel, és igen látványos lett. A karrierjének alakulását formázza.
Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria
Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció
Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria
Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
Pénteken került sor Jade debütálására is a BBC Radio 1 ‘Live Lounge‘ c. műsorában. Little Mix-ként többször szerepeltek már a meghívottak listáján, ám most szólóban mutathatta meg tudását. Leigh-Anne tavaly túlesett ezen, Perrie múlt pénteken lett volna, viszont Liam Payne halála miatt visszamondta. Az ő adása október 29-én lesz pótolva!
Az énekesnő két dallal készült, az egyik a legutóbbi kislemeze volt, a másik pedig egy Stormzy feldolgozás. Ez különleges volt számára, hisz nagyon jó kapcsolatot ápol ő is a rapperrel, aki évek óta támogatja és segíti. Az előadásról három képet kaptunk, illetve a róla készült portrékat is elérhetitek egyelőre kicsi méretben. A két dal pedig lent linkelve van!
Fantasy
Backbone (Stormzy ft. Chase & Status)
Az előadás után távozott is az épületből, azonban a fotósok már nagyon várták őt. Természetesen rajongók is a helyszínen voltak, akik közös képeket készítettek vele, dedikált nekik, ajándékokkal is meglepték őt. Végig mosolygott, nagyon jó kedve volt aznap.
Egy extra hír: Tom Grennan is fellépett a héten a BBC Live Lounge-ban, aki feldolgozásként pont Jade dalát, az ‘Angel Of My Dreams‘-et választotta. Kedvencünknek nagyon tetszett, Instagram Sztoriban megosztotta a reakcióját is.
Ezúton is szeretnénk elnézést kérni a kisebb kimaradásért, hisz az elmúlt pár napban akadt hír a lányokról azért. Az első ilyen volna Jade szombati TV-s szereplése. Aznap került adásba ugyanis a ‘Later with Jools Holland‘ c. műsor azon epizódja, amelyikbe meghívták őt fellépni. Mindkét kislemezét előadhatta élőben, az ‘Angel Of My Dreams‘-nél zongorával kísérték. Itt egy csodálatos kék ruhát viselt, ami fantasztikusan állt neki. Ez az elegáns darab nem gátolta abban, hogy sajátos mozgási stílusban adja elő debütáló dalát. A ‘Fantasy’-hoz már átöltözött, egy csillogós darabot választottak ehhez. Mindkét dal elérhető lett a Youtube-on!
Természetesen képeket is kaptunk, az egyiken a többi meghívottal pózol együtt. Magáról a fellépésekről is kerültek elő fotók szerencsére.
Tegnap újabb dalpremier történt! Jade az ígéretéhez hűen megjelentette második kislemezét, amely a ‘Fantasy’ nevet kapta. Egy picit másabb lett, mint debütáló dala, de ez is hűen tükrözi a stílusát, és amit képviselni szeretne. Jelenleg nem teljesít olyan jól az eladásokon és dallistákon, mint ahogy az ‘Angel Of My Dreams‘, de ez még javulhat az elkövetkezendő napokban. A várt promóciók sem történtek meg, egy rádiós megjelenése sem volt (eddig).
Reklám anyagok azonban kerültek elő, amiken a dal fotósorozatának eddig nem látott képei szerepelnek. Reméljük ezeket később Jade kiposztolja majd, mert mind nagyon-nagyon jó lett. Alattuk elérhető belinkelve a ‘Fantasy’ audio verziója is.
A klippel sem váratott sokáig, tegnap brit idő szerint délután 5 órakor vált elérhetővé a Youtube-on! Az egész hangulata egy retro bulit idéz meg, majd a vége a ‘Carrie’ c. film inspirálta jelenettel zárul. A brit Vogue-nak hála jelentek meg képek a forgatásról is. Az előbb említett jelenetről is kaptunk egyet, amin a művérrel leöntött Jade szerepel.
Pénteken tartotta 30. születésnapja alkalmából a partiját Tiffany Calver, amire számos hírességet meghívott. Köztük volt Jade és párja, Jordan is, akik meg is jelentek szerencsére. A páros nem öltözött túlságosan ki a bulira, kedvencünk egy bő szettet viselt, haja is szimplán hullámosra volt hagyva. Egy egyszerű sminket kapott mellé, ami szintén visszafogott hangulatot keltett így. Az alkalomról a Getty töltött fel képeket, de a Little Mix énekesnőjéről csak egyetlen egy került elő. Ezt el is éritek a galériánkban!
A ‘Fantasy’ c. második kislemeze pénteken fog debütálni, és már elkezdték árusítani a fizikai kiadásait. Ugyanolyan formátumban adja ki ezeket is, mint az ‘AOMD’-t is. Lesz CD, kazetta és vinyl verzió is, a B oldalon pedig helyet kapott a ‘Midnight Cowboy‘ c. dal is. Az első adag merch 24 óráig volt elérhető, sajnos nem sikerült lementenem azokat. Valószínűleg fog még kiadni újakat.
A ‘Midnight Cowboy‘ gyors kiadásával az volt a célja Jade-nek, hogy legyen valami meglepetés a rajongóinak két kislemeze megjelenése közt. Az ő szavaival élve „gyorsabbnak tűnjön a várakozás„. Azt szerintem egyikőnk sem gondolta volna, hogy alig pár nappal később bejelenti a 2. kislemezét! Sokat nem kell rá várnunk, hiszen ebben a hónapban fog megjelenni a ‘Fantasy’ névre keresztelt dala. Október 18-át jelölte meg, ami egy pénteki nap (úgy tűnik, ez a LM lányok kedvenc megjelenési napja).
A bejelentés mellé megérkezett a kislemez borítója is, ami teljesen eltér a korábbi ‘Angel Of My Dreams‘ stílusától, igencsak egyszerű lett. A hozzá készült fotósorozat darabja is előkerült felirat nélkül, így a galériában meg tudjátok nézni!