Hétvégi London Pride események Jade fellépett a Glastonbury-n! Megjelent a ‘Plastic Box’! Perrie fellép a ‘The Hundred’-on!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.június 20. - 'Plastic Box' megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.június 15. - Summertime Ball, London (Jade)
    • 2025.június 28. - Glastonbury Fesztivál, Somerset (Jade)
    • 2025.július 04. - British Grand Prix (Jade)
    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
aug
29
2023
Jade és Leigh-Anne a Notting Hill karneválon
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  Rajongói fotók     ♥3

Pár napja megerősítették a hírt, hogy Leigh-Anne újra részt fog venni a Notting Hill karneválon. Ez már a harmadik alkalom, hiszen 2019-ben és 2022-ben is láthattuk őt. Egy interjúban épp a jelmez próbáját ejtette meg, és akkor kaptunk egy kis betekintést. Látszódott a hatalmas tollas dísz, ami a hátára volt rögzítve. Ezt az interjút hozni fogom nektek majd, csak nem volt időm még.

Tegnap pedig végre sor került a karneválra. Egy igazán extra, dögös és merész jelmezt kapott, ami fantasztikusan állt neki. Számomra kissé kihívó, de ezeknek épp ez a lényege. Nagyon jól érezte magét benne, tökéletes a teste, meg nem mondanám, hogy ikreket szült. A fehér cipőt nem értem egyedül, nem illik az egészhez egyáltalán.

A karneválra a Reign csapattagjaként vett részt. Elkísérte Sairah is, a nővére, aki ugyanilyen jelmezt viselt. Mindkettejük remekül nézett ki. Pár videót kaptunk, és egy fotót.

Videó 01 | Videó 02 | Videó 03 | Videó 04

F4nt4WAXAAAnWMI.jpg
A karneválra Jade is ellátogatott idén. Vele tartott szerelme, Jordan is, ez kiderült az Instagram Sztorijaiból. A rajongók kiszúrták őt, és csináltak vele közös fotókat. Ugyanezt tette egy másik szemfüles, aki Leigh-t vette észre, és ment oda hozzá egy kép erejéig.

IMG_4155.jpeg IMG_4156.jpeg F4pBcB6XIAA6nYR.jpg

Közérdekű közlemény: A holnapi naptól vasárnapig nem leszek, nyaralni megyek!

aug
6
2023
Jade és Jordan a tv-ben?
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Jordan Stephens     ♥3

A napokban terjedt el a pletyka az interneten, ami Jade-el és párjával kapcsolatos. Nagyon úgy fest, hogy nemcsak a zenei iparban akarnak jelen lenni, szívesen belevágnának a televíziós bizniszbe is. Egy névtelen forrás állítása szerint szerepelnének tv műsorokban, mint pl.:házi gazdák, de akármit bevállalnának. Tökéletesen megértik egymást, már három éve együtt vannak, és úgy tűnik, egyforma az érdeklődési körük is. Ti mit szólnátok egy olyan műsorhoz, amit ők vezetnének? Én már annak is örülnék, ha szerepelnének bármiben.

Jade egyelőre nem mutatta, hogy dolgozna a zenéin, a szabadidejét továbbra is párjával tölti és pihenéssel. Mostanában a közösségi médiában sem aktív, mint korábban. Alig posztol valamit, néha megoszt egy-egy sztorit, és ennyi. Lehet ennek hátterében az áll, hogy valóban szeretnének betörni a televíziózás világába.

júl
15
2023
Jade különböző Pride rendezvényeken
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Megjelenés     ♥4

Leigh-ről megjelent hírek java részét pótoltam, ezért áttérhetünk Jade-re, aki két hete kettő Pride rendezvényre is hivatalos volt. Az első június 30-án, pénteken került megrendezésre, a House of Trash’s Aperitif elő-pride bulijára hívták meg. Ez egy visszafotottabb party volt, ahová egy egyszerű fazonú szürke mintás ruhát választott magának. Haja hullámosra volt hagyva, sminkje is szolíd volt.

Jade__3_.jpg Jade__5_.jpg Jade__4_.jpg Jade__1_.jpg

Másnap a The London Edition nevű étterem pride buliján láthattuk. Itt több híresség is tiszteletét tette mellette, mint jó barátja, Marcus Collins (LMBTQ tag), Rita Ora és a Bridgerton család c. sorozatból híres Nicola Coughlan többek közt. Jade erre az alkalomra már szivárvány mintás batikolt ruhát vett fel, haja itt is hullámosra volt hagyva.

Rajongói felvételeken láthattuk, hogy a ‘Touch‘ videóklipjének végén levő koreográfiát a pultra felmászva előadta itt is. Hatalmas sikert aratott vele, mindenki sikongott és tapsolt neki.

London_Pride_brunch__5_.jpg London_Pride_brunch__9_.jpg London_Pride_brunch__2_.jpg London_Pride_brunch__15_.jpg

júl
9
2023
‘DSL’ bemutató party
icon-pencil     Eve     icon-folder     Don't Say Love  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥5

Június 15-én Leigh-Anne és a stábja egy bemutató partyt szervezett az Ours étterembe. Itt mutatták be mindenki számára a ‘Don’t Say Love‘ c. debütáló dalát és a videóklipet is. Kedvencünk egy gyönyörű, vagány farmer miniruhát viselt aznap, haja pedig be volt fonva. Nagyon szép volt, és látszott rajta, mennyire élvezte az estét.

Meghívást kapott Jade is, ő egy csillogós, két részes ruhát viselt, haja hullámos volt. Igyekezte nem túl ragyogni barátnőjét, hisz ez az ő estéje volt. Nagyon örültek egymásnak, rögtön meg is ölelte Leigh-Anne-t. Ezután pózoltak a fotósoknak is.

DSL_launch_party__4_.jpg DSL_launch_party__26_.jpg DSL_launch_party__31_.jpg DSL_launch_party__15_.jpg
A rendezvény előtt kéz a kézben látták a friss házasokat is. Valószínűleg épp az étterem felé igyekeztek sietősen. Sajnos csak két kép készült róluk, de ezeken is látszik, Leigh-Anne mennyire boldog.

leigh_anne_pinnock_andre_gray_825302287.jpg leigh_anne_pinnock_andre_gray_825302314.jpg
A fotósok több képet készítettek Jade-ről, aki épp megérkezett a partyra. Nem tetszett neki a fotósok jelenléte, be is mutatott nekik. Ezután gyorsan besétált az étterembe. Kivételesen barátai kísérték el, Jordan nem tartott vele.

0001~1.jpeg 0003~0.jpeg 0008.jpeg 0011.jpeg

máj
17
2023
Heti Instagram összefoglaló: pótlás
icon-pencil     Eve     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥6

Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt pár hétben picit csend volt az oldalon, de nem nagyon értünk rá. Igyekeztem folyamatosan töltögetni a galériába a megjelent személyes fotókat, legalább azok nem maradtak el. Nem sok volt, az utóbbi időben kicsit visszavettek a lányok is a közösségi média használatából.

Jade természetesen nem! Ő belehúzott, újra aktív volt, mint eddig. Neki még pár áprilisi posztjával is tartoztam nektek. A kimaradásom alatt még hármat tudott készíteni abban a hónapban, az első sor azt mutatja. Posztolt csodás szelfiket, ráadásul kiderült az is, hogy Jordannel ismét elutaztak. Erről sem volt rest fotókat közzétenni.

Májusban is még külföldön tartózkodott, igazi kirándulás pihenést választottak maguknak. Múlt hétvégén azonban ő is feltöltött képeket Leigh-Anne lánybúcsújáról (erről majd Leigh-nél olvashattok többet), mert ő is a meghívottak közt volt.

Sztorikban is ezeket az élményeit foglalta össze. Családjával is sikerült mindezek mellett időt töltenie, és az Eurovíziós Dalfesztivált is megnézte.

@jadethirlwall IG: Tudnátok modern inspirációs idézeteket kommentben hagyni, hogy ne nézzen ki ez sima szelfi bejegyzésnek? Kezdem: ‘live laugh love’💖

@jadethirlwall IG: Pop lány egy pipacs világban

@jadethirlwall IG: 💜🦄🌸😈🎀👾🍇🔮

@jadethirlwall IG: bájos nyüzsgő la

IMG_6688.jpeg IMG_6792.jpeg IMG_6947.jpeg IMG_6948.jpeg
IMG_7078.jpeg IMG_7084.jpeg IMG_7243.jpeg IMG_7245.jpeg
IMG_6786.jpeg IMG_6923.jpeg IMG_6950.jpeg IMG_7287.jpeg
Leigh ezzel szemben nem tett közzé posztot, sőt archiválta a 90%-át az eddigieknek. Alig maradt valami, 2021-es a legutolsó is. Kb. 38 darabot hagyott meg. Viszont sztorikkal meglepett minket. Nemrég tartotta a lánybúcsúját, ahová családja női tagjai, pár barátnője és Jade voltak hivatalosak. Mykonoson tartották, és nagyon jól szórakoztak. Hajókáztak, strandoltak, iszogattak, táncoltak, igazán megadták a módját. Valószínűleg az esküvőre sem kell sokat várni.

IMG_6987.jpeg IMG_7204.jpeg IMG_7206.jpeg IMG_7208.jpeg
Perrie nem olyan aktív, alig kapunk tőle bármit is. Néha-néha közzétesz sztoriban valamit, de semmi személyeset. A mentális betegségről szóló dolgokat láthattunk, meg pár zenei dolgot (nem saját zenével kapcsolatos).

Leigh lánybúcsúját illetően nagy port kavart, hogy nem volt jelen, és választ sem adtak, hogy miért hagyta ki. Sairah-ra (Leigh nővére) egy rajongó ráírt Instagramon, aki csak annyit válaszolt, hogy nem tudott ott lenni, ennyi az egész. Sokan ezt nem tudták elfogadni, és támadni kezdték a Pinnock testvéreket Twitteren. Perrie ugyan lájkolta barátnője lánybúcsús videóját, de ő is hallgat arról, miért nem volt jelen. Valószínűleg nem tudta megoldani az utazást, vagy épp máshol volt, nem lehet tudni. Épp ezért felesleges bárkit is támadni ezügyben.

IMG_7151.jpeg IMG_7330.jpeg IMG_7328.jpeg IMG_7329.jpeg

ápr
25
2023
Heti Instagram összefoglaló: 15. és 16.hét
icon-pencil     Eve     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Leigh-Anne     ♥5

Az utóbbi időben bármennyire is szeretném, de nem jön össze időben az Instagram összefoglaló. Az egyik ok az elfoglalt életem, a másik a lányok aktivitása. Mostanában valahogy kevesebbet posztolnak, pedig egy időben állandóan megosztottak valamit a közösségi oldalukon. Perrie annyira nem, de Leigh és Jade mindig kedveskedett nekünk valamivel.

Továbbra is Jade az, aki több mindent tesz közzé, élvezi is a posztolást. Egyébként aki követi TikTokon, ott észrevehette, hogy többet van fent, mint az Instáján. De visszatérve az utóbbira… Békésen tölti idejét családja és szerelme, Jordan társaságában, akivel most épp Los Angelesbe utaztak ismét. Ezt Instagram Sztorin keresztül erősítette meg, amikor közzétette a beszélgetését édesapjával. Valószínűleg újra a munka szólította oda. Reméljük sokat nem kell várni az ő szóló projektjére sem. Ezen kívül jutott ideje nosztalgiázásra is, a pár évvel ezelőtti Coachella fesztiválról tett fel pár képet, ahova Leigh társaságában volt. Mint kiderült, a Fifth Harmony tagjával, Normanival is összefutottak akkoriban. De megemlékezett a nagypapájáról is, akinek halála nagyon megviselte őt, a könyvükben beszélt is erről, ez okozta az anorexiáját.

@jadethirlwall IG: Homoktánc és társasági élet 🧡

IMG_6478.jpeg IMG_6477.jpeg IMG_6479.jpeg IMG_6482.jpeg
IMG_6432.jpeg IMG_6514.jpeg IMG_6610.jpeg IMG_6619.jpeg

Leigh bár nem posztolt maradandó bejegyzést, csak Sztorikat, ezek mégis beszédesek lettek! Némelyikről külön posztban fogok nektek beszámolni, de itt röviden írok. Isztambulba repült a csapatával, és állítólag egy igen exkluzív klipet forgatott. Az biztos, hogy ő lesz az első, aki megjelenteti a szóló projektjét (véleményem szerint).

A Coachelláról ő is megemlékezett, mindkét képet tovább osztotta, amit Jade tett fel. Ezen kívül az októberben megjelenő memoárjáról is töltött fel fotót, a legújabb feldolgozásáról is, és egy pár egyéb dologról is. Annyi biztos, Leigh egy másodpercig sem tétlenkedik! Teszi mindezt úgy, hogy közben egyedül neveli két kicsi ikerlányát, miközben vőlegénye Görögországban focizik távol a családjától.

IMG_6411.jpeg IMG_6441.jpeg IMG_6515.jpeg IMG_6517.jpeg

26« ElsőELŐZŐ OLDAL......15...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »