Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl
27
2023
Leigh-Anne doktori címet kapott!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥1

A gyönyörűséges énekesnő tegnap egy különleges eseményre kapott meghívást a Buckinghamshire New University-re. A High Wycombe-ban található egyetem ugyanis tiszteletbeli doktori címmel jutalmazta őt a faji egyenlőségért és a rasszizmus elleni küzdelemért végzett munkája elismeréseként. Leigh-Anne sose volt még ilyen boldog, nagyon megtisztelve érzi magát. Az átvett oklevélen szerepel a férjezett neve, így megtudhattuk mi is, hogyan hívják hivatalosan őt:

Leigh-Anne Pinnock Gray

Az átadásra tegnap került sor egy kisebb ünnepség keretein belül. Kedvencünk ehhez illően is öltözött. Miután átvette a címet, az egyetem udvarán pár diák a ‘Don’t Say Love‘-ra táncolt neki, ezzel tisztelegve előtte. Nagyon meghatódott, tetszett neki. Videókat is találtam: 01 & 02 & 03

IMG_1835.jpeg IMG_1842.jpeg image4~17.png image14~11.png
Leigh-Anne erre az alkalomra magával vitte édesanyját, édesapját és testvérét, Sairah-t. Sajnos másik nővére most nem tartott velük. Ezután egy étterembe mentek, ahol megünnepelték egy finom ebéd mellett a címet (videó). Az egyik táncoslány kapott az alkalmon, és készített vele egy közös képet.

IMG_1848.jpeg IMG_1844.jpeg IMG_1843.jpeg IMG_1845.jpeg
IMG_1846.jpeg

júl
16
2023
British Vogue x Self Portrait nyári buli
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥2

Leigh-Anne három nappal ezelőtt meghívottként jelent meg a British Vogue x Self Portrait nyári buliján. A rendezvényt a Chiltern Firehouse-ban tartották, Londonban. Az alkalomra egy gyönyörű de egyszerű halvány rózsaszín, testének vonalát tökéletesen követő ruhát választottak neki. Haja és sminkje is összhangban volt, most kivételesen nem egyedi fonatokkal dobták fel a megjelenését, hanem egy csodás kontyot kapott. Bent több hírességgel is összefutott, többek közt Ella Eyre énekesnővel.

366385024_1530332268.jpg 0001~6.jpg 0002~6.jpg 0003~6.jpg
A lesifotósok már várták őt, és az épület előtt sikerült elcsípniük a megérkezését. Mosolygott rájuk, megállt pár fotó erejéig, majd besétált a rendezvényre.

Leigh__3_~3.jpg 0003_28129.jpg 0007~7.jpg 0010~6.jpg
A készülődésről egy egész fotósorozatot készített róla Lucy és Lydia. Az ikerpár neve ismerős lehet, hiszen Perrie barátnői már évek óta. Az utóbbi időben fotózással foglalkoznak, nem ez volt az első alkalom, hogy Leigh-vel dolgoztak együtt. Fantasztikus képeket sikerült lőniük, érdemes megnézni őket. Kedvencünk egyszerűen lenyűgöző volt ebben a szettben.

360076447.jpg 360035957.jpg 359724498.jpg 360078273.jpg

júl
14
2023
Leigh-Anne a BET Awards-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     BET Awards  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥1

Los Angeles-i fellépése másnapján, azaz június 25-én hivatalos volt Leigh a BET Awards-ra. Meg is adta a módját a megjelenésének, egyszerűen lenyűgöző volt. A haja a tőle megszokott egyediséget tükrözte (én még mindig imádom), a ruha kicsit merész, de mégis elegáns és csillogó volt. Nem is volt meglepő, hogy a gála egyik legjobban öltözött sztárjaként emlegették utána. Kecsesen lépdelt és pózolt a fotósoknak, több hírességgel is összefutott, akikkel szintén készítettek képeket.

LeighAnne__2__28129.jpg LeighAnne__7__28129.jpg LeighAnne__7_~1.jpg LeighAnne__14_~0.jpg
A kulisszák mögött Julian Dakdouk fotográfus készített róla képeket. Itt nemcsak a gálán viselt szettben láthatjuk, hanem egy farmer mintát viselő ruhadarabban is. Mindkettő fantasztikusan állt neki, de talán amiben a vörös szőnyegen végig vonult, az volt a legjobb. Egy közös képet is lőttek kettejükről.

355842318.jpg 356081944.jpg 356384191.jpg 356390506.jpg
Fz_bhLkXgAIU0rN.jpg

júl
13
2023
‘DSL’ bemutató Los Angelesben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Don't Say Love  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥3

Leigh-Anne nem elégedett meg Angliával, dalának megjelenése után egyenesen Amerikába, Los Angelesbe repült! Itt is promózni ment, sajnos rádiók nem hívták meg. Ellenben egy klubban tartott egy bulit a rajongóinak, itt hallhatták a ‘Don’t Say Love‘ c. dalát. Ami számomra ebben elszomorító, hogy nem élőben adta elő. Playback volt az egész, amit nem is értek, hisz Leigh hangja fantasztikus. A rajongók ezzel nagyon nem törődtek, élvezték a mini koncertet és kedvencük látványát. Lent van egy rövidebb részlet a fellépésből.

Aznapra egy testszínű kezeslábast vett fel, amit arany rojtok díszítettek. Haja egyedi fonást kapott ismét, ami szerintem kifejezetten jól is áll neki, illik a stílusához. Megjelenése egészében gyönyörű volt.

LeighAnne__2_~2.jpg LeighAnne__14_~1.jpg LeighAnne__5_~2.jpg LeighAnne__21_.jpg
A színfalak mögött egy ismeretlen fotós egy sorozatot lőtt róla, amiből két képet meg is jelentettek. Egy aranyló fal előtt pózolt, fantasztikus képek lettek.

LeighAnne__1_~1.jpg LeighAnne__22_.jpg

júl
12
2023
The Lateish Show with Mo Gilligan
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  The Lateish Show with Mo Gilligan     ♥1

Múlt hónapban meghívást kapott Leigh-Anne a „The Lateish Show with Mo Gilligan” műsorba. A dala megjelenésének napján került adásba Angliában. Sajnos nem került fel az internetre, csupán pár képet jelentettek meg. Ezeken jól látszik, hogy mikrofont ragadott és énekelt (nem tudni, hogy a dalát-e), és remekül érezte magát a forgatáson.

Leigh aznap egy dögös fekete miniruhát viselt, színben azonos hosszúszárú csizmával. Haja csak össze volt fogva, ami mostanában tőle elég szokatlan. Általában különleges fonatokkal jelent meg a közönség előtt.

002~39.jpg IMG_8885.jpeg IMG_8887.jpeg IMG_8888.jpeg

júl
10
2023
Június 16-ai interjúk
icon-pencil     Eve     icon-folder     Don't Say Love  /  Hits Radio Live  /  Interjú  /  KISS FM  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥5

Leigh-Anne a dala debütálásának napján sem tétlenkedett. Újra rádiókhoz ment, hogy promózza egy kicsit. A Kiss Fm műsorainak vendége volt aznap, első körben interjút adott a reggeli műsorban. Rajongói kérdésekre is választ adott természetesen. Sok újdonságról nem beszélt, mert mindenhol a ‘DSL‘ és a Little Mix javarészt a téma. Utána a Hype Chart műsorban is beszélgetett. Összeszedtem a két interjú lényeges részeit lent röviden. A képeket is megnézhetitek.

  • szót ejtett a rajongói elnevezéséről, ‘Legions’
  • izgatott az újdonságok miatt (album, könyv)
  • itt is elmondta, hogy Jade hallotta először a dalt
  • az esküvőjén olyan emberek voltak jelen, akik közel állnak hozzá, egy tökéletes nap volt az egész
  • lányai hallgatják a dalait ás táncolnak rá, a második kislemezt is elénekelte már nekik
  • a dalai színesek, vegyesek és „csinosak”
  • a Little Mix rajongói a legjobbak szerinte
  • megerősítette, hogy a csapat tényleg szüneten van (mivel a Vogue interjú úgy adta elő, mintha végleg vége lenne)
  • több nyelven kellett elmondania a ‘szeretlek’ szót, ami nem ment
  • remekül érzi magát a dal és a szóló karrier miatt
  • igazi testvériség van közöttük, mindkét lány nagyon boldog volt a dalától

A ‘Say It or Shot It‘ játékban is részt vett, ennek felvételét az interjúk alatt láthatjátok. Pár érdekes dolog itt is volt.

  • nem mondta el az ikrei nevét, inkább ivott
  • a kérdező őt választotta a ‘snog, marry, avoid’ kérdésnél marry-nek
  • Jahmene énekelt az esküvőjén, ami a parton volt
  • legdrágább dolog, amit vett magának, az autója
  • egyszer sokat költött koktélrákra
  • ha egy Little Mix dalt örökre a kukába tehetne, az az ‘Oops’ lenne
  • nem volt szexuális álma egy kollégájával sem

LeighAnne__13_.jpg LeighAnne__12_.jpg Leigh__9_~2.jpg Leigh__10_~3.jpg
A Hits Radio is újra meghívta őt. Az itt készült interjú sajnos nem került fel a Youtube-ra, ám egy olyan igen, amiben a tini Leigh-Anne-ről esik szó. Ezt és a képeket is eléritek már.

  • a Nickelodeon csatornát nézte, Kenan & Kel-t, Sister Sister-t, Are You Afraid of the Dark-t
  • szerette a nagy, díszes öveket (amik akkoriban divatosak voltak)
  • Lil Romeo volt a tini szerelme Justin Bieber mellett, vele találkozott is és beszélgettek
  • fiatalkori önmagának annyit üzenne, hogy tartson ki az álmai mellett, és higgyen magában
  • popsztár akart lenni
  • Lil Romeo és Justin Bieber poszter volt a falán
  • klubdalok tekintetében a Candy Shop volt a kedvence

LeighAnne__4_~0.jpg LeighAnne__10_.jpg LeighAnne__7_~0.jpg LeighAnne__6_~0.jpg

34« ElsőELŐZŐ OLDAL......22...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »