Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún
16
2024
Jade és Leigh-Anne Jamie partiján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥4

Szombaton este rendezte meg születésnapi buliját Jamie McFarland, a Little Mix korábbi stylistja. Helyszínnek a The View From The Shard-ot választotta, és több barátját meghívta. Leigh-Anne és Jade is szerepelt a vendégek listáján, és örömmel vettek részt a partin. Külön érkeztek meg, de bent összeálltak egy közös képre. Jade-t párja, Jordan kísérte el, vele a bejáratnál készültek fotók. Az ünnepelttel is pózoltak, de Leigh-ről szóló képek is kerültek elő. Sajnos a korábbi Getty letöltőm nem működött rendesen, így egy másikat használtam. Ez pedig 1-2 helyen ugyan, de rajta hagyta a fehér logót.

Mindkettejük haja göndörre volt sütve, és mini ruhát választottak az estére. Jade egy feketét, ami elég mutatós volt szerintem. Egy fekete napszemüveget viselt hozzá kiegészítőnek, amit le sem vett. Leigh pedig egy zöld alapú virág mintás, enyhén áttetsző anyagú darabot választott. Ő smink terén is visszafogottabb volt ezúttal.

dl_beatsnoop_com-3000-SUEBsdrovY.jpg dl_beatsnoop_com-3000-nN76yxDsRA.jpg dl_beatsnoop_com-3000-9fWqN2prmk.jpg dl_beatsnoop_com-3000-Ny9ehg6GVo.jpg

jún
14
2024
Megjelent az ‘OMG’ videója!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  OMG     ♥4

Tegnap váratlanul megjelent a ‘No Hard Feelings‘ EP harmadik videója is, amely ezúttal az ‘OMG’ dalhoz készült. Leigh-Anne és a csapata egy kicsit szokatlan verzió mellett döntöttek, hiszen nem a szokványos klip formája van, hanem amolyan ‘kulisszák mögötti’. Nem sok táncos jelenet van benne, inkább mutatják a csapatot, és hogy hogyan készült a felvétel. Ezt ugyanakkor forgatták le, amikor a ‘Forbidden Fruit‘ kisfilmjét is. A szett hasonló, ezt korábban a Dork magazin fotósorozatánál láttuk rajta. Nézzétek meg ti is az EP harmadik fejezetét!

jún
13
2024
Képek Leigh-Anne fellépéséről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne     ♥4

Nem kellett sokat várni, már érkeztek is képek Leigh-Anne első önálló estjéről! Az előző posztomban mindent leírtam az eseményről, érdemes megnézni, ha nem láttátok még. Folyamatosan frissítem majd a dalok felvételeivel, de egyelőre alig töltenek fel a Youtube-ra. Visszatérve a képekre: a helyszínen volt Lucy és Lydia is, akik a tavalyi debütálása óta kísérik őt, és mindig fotózzák. A Connell ikrek most is vitték a kamerájukat, és pár fotót lőttek róla koncert közben. Természetesen az utolsó próbán is megörökítették az énekesnőt, aki büszkén pózolt a ‘Leigh-Anne‘ felirattal.

GP5f46eWwAApdQC.jpeg GP5f46gWkAAsKsv.jpeg
GP5f46fWkAAEWkL.jpeg

A kulisszák mögött egy fotósorozat is készült Leigh-ről. Ezt is a Connell lányok csinálták róla, és az első felvonásban látható szettjében pózolt. A képeket maga a kedvencünk osztotta meg, aki mérhetetlenül boldog a koncertje után.

GP5fBLZWMAAR2V3.jpeg GP5fBLbXgAECbS_.jpeg

jún
12
2024
Tegnapi fellépés és új dal
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Leigh-Anne  /  Nature  /  Zene     ♥4

Kedden este tartotta első önálló koncertjét Leigh-Anne a londoni Lafayette-ben. A 600 férőhelyes terem megtelt nézővel, nagyon hamar keltek el a jegyek rá. Már ő is izgatottan várta a fellépést, hát még a rajongói! A kicsi színpadot felszántotta az énekesnő, tüzes koreográfiákat láthattunk tőle. Az összes kiadott talált előadta, sőt a korábban hallott Doja Cat feldolgozást is, illetve a ‘Touch’ c. Little Mix slágert is! Sajnos a pontos sorrendet nem tudom a daloknak, annyi biztos, hogy a debütáló kislemeze volt a nyitó. Levonuláskor véletlen nekiment a függönynek, de ezen jót mosolygott, majd elsétált. Képeket nem találtam egyelőre, illetve pár dalnak elérhető a felvétele a Youtube-on.

1.rész:

  • Don’t Say Love
  • Anticipate
  • Stealin’ Love
  • Nature
  • Forbidden Fruit
  • Pain The Town Red (Doja Cat feldolgozás)

2.rész:

  • Touch (LM dal)
  • OMG
  • I’ll Still Be Here
  • My Love

Tegnap derült ki az is, hogy érkezik egy új dal az EP-ről! A szemfülesek szúrták ki, hogy felkerült rá egy ‘Nature’ névvel ellátott dal, ami éjféltől már elérhető nálunk is. Ezt egyébként élőben is előadta, nekem nagyon tetszik. Kiadott hozzá egy vizuális videót is azóta. A dalszöveget megtaláljátok már az oldalon is!

Nature – angol dalszöveg

jún
9
2024
Leigh fellép a Rock in Rio Lisboa-n!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Leigh-Anne     ♥5

Perrie második kislemezének bejelentése után közölték az újabb jó hírt: Leigh-Anne fellép a portugál Rock in Rio Lisboa fesztiválon! A hónapban így ez már a második megerősített koncertje lesz. Az első pár nap múlva lesz, hiszen önálló estet ad a rajongóinak, ami teltházas lett. De térjünk is vissza erre az új hírre! Mivel már több kiadott dala van, valószínűleg min. 30 perces lesz a fesztiválos fellépése is. Sőt, szerintem a látványvilág is izgalmasabb lesz. Egyelőre több információ nincs, még maga Leigh sem osztott meg velünk a beharangozáson kívül mást.

június 22. – Rock in Rio Lisboa fellépés

jún
1
2024
Új ‘NHF’ és Dork fotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Dork magazin  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  No Hard Feelings  /  Stealin' Love     ♥4

A tegnapi napon jelent meg a ‘No Hard Feelings‘, ami Leigh-Anne első EP-je! Mivel igyekeztem nektek a lényegesebb dolgokat kiírni aznap, ezért a képeket mára hagytam. Úgy tűnik, helyes döntés volt, mert azóta újabbak is előkerültek. Az első kép az EP fotósorozatából készült, a Spotify osztotta meg velünk. Ők egyébként több virtuális plakátjukon hirdették Leigh újdonságát.

Testvére, Sairah az Instagramon osztott meg velünk képeket még a ‘Stealin’ Love‘ kisfilmjének forgatásáról. Négy képpel bővült a galériánk, érdemes meglesni őket. Érdekes, hogy maga az énekesnő erről semmit nem posztolt ki, pedig a dal az egyik kedvence.

Snapinsta_app_447029091_1545592499719920_865664055257471572_n_1080.jpg
Snapinsta_app_444480930_18438097363043919_5616260874562596936_n_1080.jpg Snapinsta_app_444485894_18438097354043919_794520940460929339_n_1080.jpg Snapinsta_app_442418716_18438097372043919_3314564402809693325_n_1080.jpg Snapinsta_app_442489519_18438097381043919_2663869074885015051_n_1080.jpg
A Dork magazin fotósorozatát Lou Jasmine készítette el. A képeket egyidőben lőtték a ‘Forbidden Fruit‘ videóforgatásával, ezért egyezik a szettje az ott látottal. Most egy új kép jelent meg a sorozatból, amit eddig még sehol sem láttunk. Leigh ezen kívül megosztott két képet a fotózás kulisszái mögül.

LAP-NO-HARD-FEELINGS0457-scaled-e1717150170900.jpg 
Snapinsta_app_447057561_987801012797012_6093037458812114415_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_447222945_954503359482516_438173599727195928_n_1080~0.jpg

34« ElsőELŐZŐ OLDAL...5...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »