Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
14
2024
Holnap jön a ‘Christmas Magic’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Christmas Magic  /  Hír  /  Perrie  /  Zene     ♥6

Az már biztos, hogy Perrie az utóbbi időben ‘elkényezteti’ a rajongóit! A ‘Me, Myself & You‘ kiadása után újabb dallal érkezik a héten! A napokban kitett egy TikTok videót, amiben láthatjuk őt egy karácsonyfa előtt. A rajongók rögtön tippelni kezdtek, hogy talán egy karácsonyi dalt fog kiadni? Ez végül be is igazolódott, hisz tegnap megerősítette, hogy kiadja első ünnepi dalát. A ‘Christmas Magic‘ nevet kapja, és már a bejegyzés címéből rájöhettetek, hogy holnap már hallhatjuk is! A pénteki nap már bevált dalpremier nap lett a Little Mix-es lányok számára.

Christmas Magic – november 15. (péntek)

A fent említett videón kívül közzétett egy másikat is, amiben érdekességeket mond el a dalról. Ezeket összegyűjtöttem és lefordítottam nektek. Emellett a borító képet is eléritek már a galériában! Holnap pedig streameljétek a dalt!

  • 2 hete találta ki, hogy szeretne írni egy karácsonyi dalt
  • csodás emberekkel együtt írta meg
  • az ötlet másnapján már meg is írták és fel is vették
  • Alex Törökországban van, és azt kéri a Mikulástól, hogy jöjjön haza Karácsonyra (erről szól a dal)
  • tudományosan bizonyított, hogy karácsonyi örömet okoz

perrie_edwards_christmas_magic_number_1_little_mix.jpeg

nov
9
2024
Megjelent a ‘Me, Myself & You’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Me Myself & You  /  Perrie  /  Zene     ♥6

A tegnapi napon a világhálón is elérhetővé vált Perrie csodás balladája, a ‘Me, Myself & You‘! A dal a mentális betegségéről szól. Korábban már kiadta, a ‘You Go Your Way‘ fizikai termékein szerepel a B oldalon. Ám akkor egyidőben nem jelentette meg, hanem várt még egy picit. Hivatalosan nem lett kislemez, csak promóciós dalként adták ki (mint Jade a ‘Midnight Cowboy‘-t). Perrie hivatalos Youtube csatornájára is felkerült a dal audio verziója, így ha nem rendelkeztek pl. Spotify fiókkal, akkor is meg tudjátok hallgatni.

Egy korábban rögzített élő előadást is feltöltöttek a Youtube csatornájára. Egyszerűen csodálatosan szól az egész, Perrie hangja lenyűgöző továbbra is! Zongorán kísérik, miközben ő háttal ül neki, és úgy adja elő balladáját.

okt
1
2024
Érkezik a ‘Fantasy’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fantasy  /  Fotósorozat  /  Jade  /  Zene     ♥4

A ‘Midnight Cowboy‘ gyors kiadásával az volt a célja Jade-nek, hogy legyen valami meglepetés a rajongóinak két kislemeze megjelenése közt. Az ő szavaival élve „gyorsabbnak tűnjön a várakozás„. Azt szerintem egyikőnk sem gondolta volna, hogy alig pár nappal később bejelenti a 2. kislemezét! Sokat nem kell rá várnunk, hiszen ebben a hónapban fog megjelenni a ‘Fantasy’ névre keresztelt dala. Október 18-át jelölte meg, ami egy pénteki nap (úgy tűnik,  ez a LM lányok kedvenc megjelenési napja).

Előjegyzem a ‘Fantasy’ c. dalt!

A bejelentés mellé megérkezett a kislemez borítója is, ami teljesen eltér a korábbi ‘Angel Of My Dreams‘ stílusától, igencsak egyszerű lett. A hozzá készült fotósorozat darabja is előkerült felirat nélkül, így a galériában meg tudjátok nézni!

GYvzFunXcAA0UpQ.jpeg 
JADE_Fantasy.jpg

szept
24
2024
Éjfélkor jön a ‘Midnight Cowboy’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Jade  /  Midnight Cowboy  /  Zene     ♥5

A hónap vége felé felpörögtek az események a Little Mix-es lányok háza táján! Perrie pár nappal ezelőtti bejelentése után most Jade állt elő, és ma közölte, hogy éjfélkor megjelenik legújabb dala! A ‘Midnight Cowboy‘ nevet kapta, amiről korábban már írtam nektek. Azt nem erősítette meg, hogy készült-e klip hozzá, mert elég sejtelmesen írt erről az Instáján. Két képet osztott meg, amik a dalhoz kapcsolódnak, az egyikhez dalrészletet írt (‘I’m about to perform like I’m on a tour’), a másikhoz pedig a lenti szöveget.

Nem akartam, hogy megint olyan sokáig kelljen várnotok a zenére *MIDNIGHT COWBOY* egy ajándék tőlem nektek, amíg a következő kislemezem megjelenik . Óh, a vizuális videó pedig holnap délelőtt 11-kor ⛲️

Az írásából viszont az jön át, hogy nem lesz megfilmesítve, nem ez a dal lesz a hivatalos 2. kislemeze.

IMG_6653.jpeg IMG_6654.jpeg

szept
20
2024
Hamarosan érkezik Perrie újabb dala!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Hír  /  Perrie  /  Zene     ♥5

Pár nappal ezelőtt egy Instagram videóval tudatta Perrie, hogy nem kell sokat várnunk a 3. kislemezére! A felvételt ITT tudjátok megnézni ti is! Egy nagyon vagány szerelésben láthatjuk egy Mustang-ban. Mellé koordinátákat írtak, ezekről a helyekről egyébként korábban be is jelentkezett a PerrieHQ fiókján 1-1 képpel. Sokan azt gondolták, hogy a következő dala ballada lesz, vagy talán a ‘2:2‘ c. dal (Raye-el írták), utóbbit Perrie maga cáfolta meg. Saját Instagram fiókjára feltöltött képekből kiderült az is, hogy a dal címe ‘You Go Your Way‘ lesz, hiszen már a saját merch pólójában pózolt egy tükör előtt. Pletykák szerint október 4-én fogja kiadni, de ez egyelőre nem megerősített infó! Sajnos több dolog nem derült ki, várjuk a hivatalos bejelentését!

Szerencsénkre azért elkezdték promózni már most, kaptunk is két képet a fotósorozatból. Ezúttal talán egy vadabb, vagányabb oldalát fogja megmutatni nekünk, már csak a szett miatt is. Két kulisszák mögötti fotót is közzétettek, mindegyiket eléritek a galériánkban!

IMG_5972.jpeg IMG_5973.jpeg
1836088352170443168_03.jpg 1836088352170443168_01.jpg

júl
29
2024
‘AOMD’ termékek előrendelése
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Zene     ♥3

A napokban tette közzé Jade, hogy az ‘Angel Of My Dreams‘ fizikai változatai már előrendelhetőek! Ő érdekes mód utólag jelenteti meg, míg társainál a dal megjelenése előtt lehetett megvásárolni a kiadásokat. Perrie-hez hasonlóan, háromféle változatban tudjuk megrendelni tőle: CD, vinyl és kazetta formában.  A megjelenése szeptember 13., és akkor fogják el a postázást is megkezdeni. Leírták, hogy ha több változatban rendelitek meg egyszerre, akkor az esetleges csúszások miatt bevárják, míg minden megjelenik, és csak akkor küldik. A lenti linkre kattintva meg is vehetitek már most! Limitáltnak írják, szóval nem érdemes halogatni a döntést.

Megrendelem az ‘Angel Of My Dreams’ fizikai változatait!

Mindegyik változat két dalt tartalmaz: az eredetit és egy S.A.D verziót. Ez annyit jelent, hogy ‘Slow.Angelic.Dramatic‘. A hivatalos megjelenésig ezt valószínűleg nem fogjuk hallani. A nevével lehet Jade arra utal, hogy egy akusztik feldolgozását fogjuk megkapni.

Discordo-Jade-CD-InSitu2.png Discordo-Jade-VINYL-FRONT-InSitu_10.png Discordo-Jade-CASSETTE-InSitu_84.png

14ELŐZŐ OLDAL2...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »