Defined magazin interjú Érkezik a ‘Most Wanted’! Jade – Church – M.A.S.S verzió, kitüntetés Leigh-Anne a Lullaby albumról
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.január 16. - 'Most Wanted' dal megjelenés (Leigh-Anne)
  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Hamarosan!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
máj
23
2024
Hamarosan érkezik a ‘NHF’ EP!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  No Hard Feelings  /  Zene     ♥18

Tegnap hosszas hallgatás után megtörte a csendet Leigh-Anne a közelgő EP-je kapcsán! Instagramon és Twitteren jelentette be, hogy mikor fogja kiadni. Sokat nem kell rá várnunk, mivel a ‘No Hard Feelings‘ május 31-én fog debütálni! Ezzel egy időben a teljes dallistát is megkaptuk tőle, ami az alábbi:

  1. Stealin’ Love
  2. Forbidden Fruit
  3. OMG
  4. Anticipate
  5. I’ll Still Be Here

Még múltkor a TikTokon szivárogtatott ki egy rövid részt a 3. dalból, így a rajongók azonnal megtudták a címét: OMG. Az apró részlet alapján nagyon jónak ígérkezik, viszont a másik kettőből még semmit sem hallottunk. Valószínűleg az EP-vel egyszerre fognak megjelenni. Érdemes előjegyezni!

Előjegyzem az EP-t!

A megjelenés beharangozásakor megosztotta velünk a borítót és egy képet a fotósorozatból, ezen kívül a fotózás kulisszái mögül is kaptunk egyet. Érdemes mindegyiket megnézni, gyönyörű rajtuk!

GOMzth5WIAAjoaV.jpg
445920219.jpg
GOM5N0oWkAAh.jpg
Ma jelent meg egy kép Leigh-ről, amit Lou Jasmine készített róla még a múltkor a Dork magazin számára. Itt már másik szettet visel, nem azt, amit a ‘Forbidden Fruit‘ klipjében is láthattunk rajta.

GOQM3epXwAAYRjc.jpg

máj
3
2024
Megjelent a ‘Forbidden Fruit’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forbidden Fruit  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Zene     ♥19

Ahogy ígérte Leigh-Anne, ma meg is jelent a ‘Forbidden Fruit‘, amely a második fejezete az EP-nek. A dal éjfél óta elérhető világszerte! Jól teljesít, már három ország iTunes-án #1 pozíciót ért el. A videóra várni kellett, délelőtt 10 órakor volt magyar idő szerint a publikálása. Ebben újra láthatjuk ugyanazt a férfi táncost, akivel a ‘Stealin’ Love‘-ban is szerepelt. A videó elején beszél egy kicsit a dalról és az EP-ről, majd ezután kezdődik el. A dalszöveget is eléritek már az oldalon!

Nyilván a dal debütálásával több képet is kaptunk hozzá. A fotósorozatból egy került elő kicsi méretben, ezt a Spotify-n láthatjátok. A fotózás kulisszái mögül kettőt kaptunk, az egyiket még múltkor osztotta meg Instán Leigh. A videó forgatásáról is ő tette közzé a lent látható darabot. A dal megjelenésével egy időben lecserélték a közösségi oldalai fejléceit is, így a Facebook, Twitter és a Youtube csatornájára is felkerült a ‘Forbidden Fruit‘ promóciós anyaga.

Forbidden Fruit – angol dalszöveg

IMG_4082.jpeg 
Snapinsta_app_440870874_1491176884819691_3943609701533040445_n_1080~0.jpg IMG_4083.jpeg
Snapinsta_app_440969205_2212008835814443_2877983151075379571_n_1080~0.jpg 
channels4_banner_28129.jpg channels4_banner.jpg 438098330_442963401663930_517824262526494753_n.jpg

ápr
28
2024
Jade leforgatta első klipjét
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Lesifotó  /  Zene     ♥21

Alig tértünk magunkhoz Perrie és Leigh-Anne szólói után, máris hírek érkeztek Jade-ről is! A szépséges énekesnő még társa áprilisi debütálása előtti napon klipet forgatott London lewisham-i részén. Akkor csak egy távoli videó került fel a netre, és sokan nem is gondolták, hogy valóban Jade látható rajta. Azonban a The Sun közölt le két képet azóta, és ezeken már egyértelműen láthatjuk, hogy róla van szó. Mellette volt végig Jordan is, aki mindenben támogatja. A dalról és a klipről is ugyanez a forrás írta, hogy az ‘Angel Of My Dreams‘ címet kapta, Simon Cowellt említi benne, illetve a videóban is „szerepet” kap. Pár bejegyzéssel lejjebb bővebben olvashattok erről is.

going-solo-former-little-mix-896948526.jpg going-solo-former-little-mix-896948519.jpg
A Mirror is foglalkozik Jade debütálásával, ők épp egy lehetséges együttműködésről számoltak be. Sőt, már azt is tudják, hogy nyáron jelenteti meg első dalát, ráadásul egy duett lehetősége is meglehet Tyla-val. Egy forrás számolt be nekik az alábbiakról.

Jade nem siette el az új zenéjét, mert fontos, hogy szólólemeze kitűnjön a zsúfolt piacon. A lemezkiadója azt is szerette volna elkerülni, hogy ütközzön a bandatársai kiadványaival, ezért megegyeztek egymás között, hogy Jade lesz a következő, aki kiadja. Magánbeszélgetéseket folytatott több Little Mix rajongói csoporttal, és megfogadta az ötleteiket, és olyan zenét készít, ami feszegeti a határokat. Egy duettet is szeretne összehozni a 22 éves Tyla-val, akinek hatalmas követői tábora van a közösségi médiában. Mindketten a Sony-nál vannak leszerződve, és az A&R-jeik próbálják ezt megvalósítani.

ápr
27
2024
Érkezik a ‘Forbidden Fruit’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forbidden Fruit  /  Leigh-Anne  /  Zene     ♥14

Egy ideje sejteni lehetett, hogy az EP soron következő dala a ‘Forbidden Fruit‘ lesz. Leigh-Anne már TikTok-on is egyszerre szivárogtatott ki részleteket belőle a ‘Stealin’ Love‘-al együtt. Tegnap azonban megerősítette ő maga is a hírt, hogy hamarosan végre hallhatjuk. Ehhez klipet is forgattak, amiből pár napja láthattunk egy kisebb kulisszák mögötti részletet. Több táncossal együtt fog benne szerepelni, és itt is megmutatja táncos tudását. A videóhoz egy képet is feltöltött, ezzel közölte a dal kiadásának dátumát is! Sokat nem kell várnunk rá, hiszen május 3-ára ígérte, ami jövő hét péntek! Ezek szerint mégsem készül/készült klip a ‘Stealin’ Love‘ c. dalához, pedig azt nyilatkozta, hogy szeretné videó formájában is kiadni.

Forbidden Fruit – május 03.

IMG_6073.jpeg

ápr
21
2024
‘Forget About Us’ képek vegyesen
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forget About Us  /  Fotósorozat  /  Perrie  /  Videóklip  /  Zene     ♥27

A pénteki klippremier óta kiderült, hogy a korábban forgatási képeknek hitt darabok nem azok voltak. Gyorsan frissítettem is ezeket a mappákat a galériában, és újakat is töltöttem fel. A valós klipforgatásos képek közül maga Perrie is közzétett párat, de a Perrie HQ csapat sem tétlenkedett! Jelen pillanatban 30 darabot érhettek el.

A hálós piros ruhás jelenetek pedig kizárólag a dalszöveges videóhoz készültek. Sajnálom, hogy tengerpartos jelenetek nem kerültek bele a végleges videóba, mert ezek a pillanatok is gyönyörűek lettek Perrie-ről!

Az utolsó adag pedig a promóciós fotózáshoz tartozik. Ezeket akkor készítették, amikor a kislemez borítóképét is. Azt hittem, hogy a klipben több parti jelenet lesz, ehelyett a háznál és a medencénél rögzítették a nagyrészét. Az autós jelenetből sem sok került bele.

438705592_18439351081056292_2653165497007076904_n.jpg 437080252_18439351045056292_8385328431309774482_n.jpg 437937204_18439351063056292_4081565357508514944_n.jpg 1781713313170178170_20240420_175531_img4.jpg
IMG_3828.jpeg IMG_3710.jpeg GLNRl6pX0AEktys.jpg 436855375.jpg
IMG_3736.jpeg 434390182.jpg 433589529.jpg
Perrie tiszta vizet öntött a pohárba a dalt illetően. A Rolling Stone magazin cikkezett erről, hogy kinek/kiknek is íródott a ‘Forget About Us‘. Sokan rögtön Zayn-re gondoltak, de nemcsak őt érinti.

„Visszatekintek a korábbi kapcsolataimra, és valóban boldogan gondolok vissza azokra az időkre. Vajon most is ott akarok lenni? Nem. Nem így alakult, és ha így kellett volna, akkor megtörtént volna. A kapcsolatok hatalmas részét képezték az életemnek, és ők tettek azzá, aki most vagyok. Szerintem ez egy jó érzés, hogy őszinte legyek, és szuperül átélhető.”

ápr
19
2024
Hírek a lányok szólóival kapcsolatban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Forbidden Fruit  /  Forget About Us  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Perrie  /  Zene     ♥17

A mai bejegyzésem mindhárom lány szólókarrierjével kapcsolatos. Szerencsére az elmúlt időszakban több hír jelent meg, de nem volt időm összeszedni. Perrie-ről naponta rengeteg dolog kerül elő, ami most természetes, hisz elindította a szólóját. A sort így vele is kezdem, hiszen a mai nap fontos számára. Helyi idő szerint 17 órakor debütál a Youtube-on a várva várt ‘Forget About Us‘ videóklipje! Az oldalsávnál is elérhető, de ide is beillesztem nektek. Az elején egy rövid előzetest is láthattok.

Leigh-Anne sem tétlenkedik egy percig sem, a mai napra ő is ígért valamit. Sokak szerint a közelgő EP-je egyik dala jelenhet meg, vagy csak a megjelenésének dátumát mondhatja el. Ez a ‘Forbidden Fruit‘, amiből még a ‘Stealin’ Love‘ szivárogtatásakor mutatott részletet a TikTok-on. Ő már nagyon szeretné kiadni, így valószínűleg a hónapban érkezhet. Egy fotósorozatot is megosztott, ami feltehetőleg ehhez a dalhoz kapcsolódik.

GLdol0NWkAE7xPL.jpg IMG_5356.jpeg IMG_5358.jpeg

Jade szólókarrierjére Perrie tett utalást a rádiós interjúja során, amiből a rajongók arra következtetnek, hogy a nyáron megjelenik az első dala! A The Sun pár hete lehozott egy cikket, amiben állítják, hogy a címe ‘Angel Of My Dreams‘ lesz, és újra célba veszi Simon Cowellt! Az egyik sorát is neki szánta, ami így szól: ‘Sold my soul to a SyCo‘. Az X-Factor mogul kiadójától 2018-ban szabadult meg a Little Mix, és azóta meg is szűnt. A dalhoz forgatott is egy klipet Londonban, a legnagyobb titokban. Ebben Jade egy fiatal, feltörekvő énekest alakít, és mellette szerepel egy férfi, aki a zeneipart irányítja (ő ábrázolhatja Simont).

17« ElsőELŐZŐ OLDAL...7...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »