Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún
13
2024
Képek Leigh-Anne fellépéséről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne     ♥4

Nem kellett sokat várni, már érkeztek is képek Leigh-Anne első önálló estjéről! Az előző posztomban mindent leírtam az eseményről, érdemes megnézni, ha nem láttátok még. Folyamatosan frissítem majd a dalok felvételeivel, de egyelőre alig töltenek fel a Youtube-ra. Visszatérve a képekre: a helyszínen volt Lucy és Lydia is, akik a tavalyi debütálása óta kísérik őt, és mindig fotózzák. A Connell ikrek most is vitték a kamerájukat, és pár fotót lőttek róla koncert közben. Természetesen az utolsó próbán is megörökítették az énekesnőt, aki büszkén pózolt a ‘Leigh-Anne‘ felirattal.

GP5f46eWwAApdQC.jpeg GP5f46gWkAAsKsv.jpeg
GP5f46fWkAAEWkL.jpeg

A kulisszák mögött egy fotósorozat is készült Leigh-ről. Ezt is a Connell lányok csinálták róla, és az első felvonásban látható szettjében pózolt. A képeket maga a kedvencünk osztotta meg, aki mérhetetlenül boldog a koncertje után.

GP5fBLZWMAAR2V3.jpeg GP5fBLbXgAECbS_.jpeg

jún
12
2024
Tegnapi fellépés és új dal
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Leigh-Anne  /  Nature  /  Zene     ♥4

Kedden este tartotta első önálló koncertjét Leigh-Anne a londoni Lafayette-ben. A 600 férőhelyes terem megtelt nézővel, nagyon hamar keltek el a jegyek rá. Már ő is izgatottan várta a fellépést, hát még a rajongói! A kicsi színpadot felszántotta az énekesnő, tüzes koreográfiákat láthattunk tőle. Az összes kiadott talált előadta, sőt a korábban hallott Doja Cat feldolgozást is, illetve a ‘Touch’ c. Little Mix slágert is! Sajnos a pontos sorrendet nem tudom a daloknak, annyi biztos, hogy a debütáló kislemeze volt a nyitó. Levonuláskor véletlen nekiment a függönynek, de ezen jót mosolygott, majd elsétált. Képeket nem találtam egyelőre, illetve pár dalnak elérhető a felvétele a Youtube-on.

1.rész:

  • Don’t Say Love
  • Anticipate
  • Stealin’ Love
  • Nature
  • Forbidden Fruit
  • Pain The Town Red (Doja Cat feldolgozás)

2.rész:

  • Touch (LM dal)
  • OMG
  • I’ll Still Be Here
  • My Love

Tegnap derült ki az is, hogy érkezik egy új dal az EP-ről! A szemfülesek szúrták ki, hogy felkerült rá egy ‘Nature’ névvel ellátott dal, ami éjféltől már elérhető nálunk is. Ezt egyébként élőben is előadta, nekem nagyon tetszik. Kiadott hozzá egy vizuális videót is azóta. A dalszöveget megtaláljátok már az oldalon is!

Nature – angol dalszöveg

ápr
29
2024
Zenei hírek vegyesen
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Fellépés  /  Forget About Us  /  Jade  /  Lesifotó  /  Perrie  /  Summertime Ball     ♥5

Fantasztikus hírrel érkeztem nektek a mai napra! Perrie első szóló fellépése a Capital FM Summertime Ball-ján lesz! Nemrég jelentette be a rádió, hogy június 16-án őt is láthatják és hallhatják a jelenlévők. Az eseményhez egy hivatalos bejelentő posztert is közzétettek. Remélhetőleg addig kiad még dalt, hogy ne csak a ‘Forget About Us‘ előadásáig lehessen színpadon.

GMUUfP0X0AAAqKY.jpg

Ellie, Perrie unokatestvére osztott meg képeket a ‘Forget About Us‘ forgatásáról. Kiderült, hogy ő volt a dublőre az autós jeleneteknél. Ezen kívül egy olyan fotót is megosztott, amin Perrie-t láthatjuk, a klip utolsó jeleneteinek felvételeinél.

Snapinsta_app_440132304_815496380603106_1546247223678415445_n_1080.jpg

Tegnap már hoztam fotókat Jade forgatásáról, azóta szerencsére több is előkerült. Mind nagyobb felbontású, jó minőségű. Így már 8 darabot érhettek el a galériában! A METRO is írt a forgatásról, ők is felemlegették az esetleges Tyla együttműködést. Nem fordítom le külön, mert ugyanazt olvashatjuk ott is, mint a tegnapi bejegyzésben.

SEC_201778535-d234.jpg SEI_201741732-5507.jpg SEI_201741658-5705.jpg jadetvideo_28129.jpg

ápr
13
2024
‘Forget About Us’ bemutató parti
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Forget About Us  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥6

Mielőtt belevágnék a tegnapi összefoglalóba, előtte azért pár fontos információt elmondanék a dalról! Már 11 országban lett #1 az iTunes-on, illetve az iTunes világlistán is első lett! A klip sajnos még nem jelent meg (nem tudom mire várnak), a Spotify-n is jól teljesít.

Tegnapra meg lett hirdetve egy rajongói privát esemény, ahova azok nyerhettek belépést, akik elővásárolták a dalt. Találkozhattak vele is, közös képeket is készíthettek vele. Sajnos erről nem kaptunk semmit, viszont a lesifotósok már a helyszínen várták őt. Sikerült lefotózniuk, amint besétál. Nagyon boldog volt, mosolygott, peace jelet is mutatott nekik.

83587125-13304177-image-a-50_1713004471099.jpg 83587127-13304177-image-a-49_1713004468365.jpg 83587123-13304177-image-a-51_1713005104084.jpg
Perrie ott bent teljesen meglepte a jelenlévőket. Mindenki arra számított, hogy a klip premierjét láthatják majd, ám nem ez történt! Egy vászonra vetítettek jeleneteket, majd egyszercsak leengedték, és mögötte ott volt a színpadon Perrie és egy zenekar! Élőben adta elő a ‘Forget About Us‘-t most először! Szerencsére azok sem hagyták ki, akik nem nyertek jegyet, illetve a nemzetközi rajongóknak is kedveskedett: Instagramon élőben követhettük nyomon a fellépést. Youtube-on már elérhető a produkció!

83576849-13303335-image-a-91_1712965924768.jpg 83576845-13303335-image-a-92_1712965929191.jpg 83576851-13303335-image-a-93_1712965938886.jpg

ápr
3
2024
Leigh első saját műsorára készül!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Hír  /  Leigh-Anne     ♥5

Mint a címben is láthatjátok, Leigh-Anne fantasztikus hírt közölt velünk ismét! Bár lépett már fel egyedül, most első saját műsorára készül! Ez lesz az első önálló koncertje, amire nyáron kerül majd sor. Instagramon izgatottan jelentette be a hírt, hogy június 11-én, a londoni Lafayette-ben fog fellépni. A hely egyébként 600 főt tud fogadni. Addigra az ‘No Hard Feelings’ EP összes dala is megjelenik (talán), szóval igazán tartalmas show-t fog nyújtani. Az eddig megjelent 3 dala is biztosan hallható lesz azon az estén, és őt ismerve, egyéb extra dolgok is várhatóak lesznek.

ÉLETEM ELSŐ ÖNÁLLÓ SHOW-JÁT CSINÁLOM! Már régóta vágytam egy saját show-ra, és most, hogy az első projektem, a No Hard Feelings már majdnem itt van, itt az ideje, hogy színpadra vigyem ❤️‍ London annyi különleges pillanatot és emléket tartogat számomra, ezért úgy éreztem, hogy illik itt kezdeni. Szóval mielőtt még több koncertet jelentünk be, hű akartam maradni szülővárosomhoz, és valami intim dolgot csinálni a légiómmal. Alig várom, hogy mindannyiótokat lássam! Az elővételes árusítás április 4-én, csütörtökön 10 órakor kezdődik, küldjetek egy SMS-t a számomra (link a bioban), hogy elsőként hozzájuthassatok a jegyekhez xx

dec
10
2023
Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Capital FM  /  Fellépés  /  Jingle Bell Ball  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥4

Hamar vissza is térünk Leigh-vel kapcsolatos hírekhez, ugyanis tegnap végre elérkeztünk egy fontos eseményhez, amit rengeteg rajongója várt! Fellépője volt a Capital FM Jingle Bell Ball-jának! A bejelentés óta izgatottan vártuk ezt a rendezvényt, mivel mindig nagyon színvonalas, a Little Mix is többször volt a színpadján (a Summertime Ball-nak is). Már a bevonulásakor káprázatosan nézett ki a köves ruhájában. Nagyon illett a stílusához, az ehhez hasonló darabok tökéletesen állnak rajta mindig. Haja apró fonatokban volt, és többször is felhívta rá a fotósok figyelmét azzal, hogy kezével kicsit meglóbálta. Láthatóan is jól érezte magát, még TikTok videókat is készített pár jelenlévővel.

Később a színfalak mögül is érkeztek képek, nagyrészükön már a fellépős ruhájában láthatjuk. Nagyon fókuszált arra, hogy minden a tervei szerint történjenek, maximalista magával szemben, ha produkcióról van szó.

steptodown_com818693.jpg steptodown_com831877.jpg steptodown_com762634.jpg steptodown_com511903.jpg
screencapture-imgs-capitalfm-images-621464-2023-12-10-13_18_27.png IMG_8866.jpeg IMG_8867.jpeg IMG_8864.jpeg
Végre eljött a pillanat: Leigh-Anne a színpadon! Ő maga is nagyon izgult, hiszen először állhatott itt egyedül ennyi ember előtt. Három dalt adott elő összesen, a két kislemezét és a Wham! karácsonyi dalának feldolgozását. Hiába számítottak többre a rajongók, nem úgy lett. Youtube-ra egyelőre csak a ‘My Love‘ felvétele lett feltöltve, a többi még nem. Képek terén sem állunk jól, kevés került elő, és gyenge minőségben.

Dallista:

  • Don’t Say Love
  • Last Christmas cover
  • My Love

screencapture-imgs-capitalfm-images-621485-2023-12-10-13_17_32.png 78776213-12845195-image-a-75_1702155402704.jpg 78776207-12845195-image-a-82_1702155575515.jpg screencapture-imgs-capitalfm-images-621484-2023-12-10-13_17_08.png

7ELŐZŐ OLDAL3...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »