Megjelent jó pár új/régi fotósorozatkép, most ezt hoztam el nektek összegyűjtve. A lányokat hatalmas megtiszteltetés érte, ugyanis a brit, Metro Newspaper őket választotta a 2020-as év celebjének, ehhez pedig egy szuper kis fotósorozatot is készítettek, erről 2 képet találhattok. ![]() ![]() ![]() ![]() 3 újabb kép jelent meg a ‘Confetti’ albumuk fotósorozatához, ezen mind Leigh látható egy elég dögös szettben. ![]() ![]() ![]() ![]() A 2021-es naptáruk fotósorozata újabb 6 képpel bővült, ezeken Leigh és Jade szerepelnek. Ha esetleg még nektek nem sikerült beszerezni, akkor most a német Amazon oldalán akciósan megvehetitek körülbelül 3800 forintért. ![]() ![]() ![]() ![]() Végezetül pedig megjelent a legújabb Jade x Skinnydip London kollekció elég ütős darabokkal, ezt megtekinthetitek, összesen 11 képet láthattok erről és a márka hivatalos oldalán már meg is vásárolható. ![]() ![]() ![]() ![]() | ||
Jesy tegnapelőtt, hétfőn Londonban volt és ellátogatott a Global Radio stúdióhoz, hogy promotálja hamarosan érkező dokumentumfilmjét. Megkaptuk a megjelenésének pontos dátumát is, kiderült, hogy a várva várt dokumentum szeptember 12-én fog érkezni és szerepelni fognak benne a lányok is, illetve kedvese, Chris is. A film amúgy az ‘Odd One Out’ nevet kapta. Jesy sok bántalmazást kapott az X Factor és a banda kezdetén, sokat bántalmazták őt online is. Az ‘Odd One Out’-ban találkozni fog online bántalmazást elszenvedőkkel és elmeséli a történetét, hogy ő hogyan tette túl magát ezeken. Leigh-Anne, Perrie és Jade pedig elmesélik, hogy ezek a bántalmazások hogyan hatottak a bandára és a fellépésekre. A promotálásra természetesen elkísérte Chris is, erről 61 fotót találhattok, illetve további 1 fotót a dokumentumfilm készülődéséről, amit a kulisszák mögött készítettek. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Utólag kiderült, hogy a ‘Fusion fesztivál’ fellépésük mégsem tartozott az LM5 turné dátumai közé, így feltehetőleg az ott hallott és látott setlist nem fedi a turnédalok valóságát, viszont ha már Fusion fesztivál… újabb remek képek kerültek elő a fellépésről, így már 101 képet találtok a koncertről, mind-mind szuper minőségben. Illetve még egy remek hír, hogy valószínűleg érkezni fog ténylegesen egy Anne-Marie-s kollaboráció, ugyanis az énekesnő elmesélte egy interjúban, hogy már közös Whatsupp csoportjuk van ‘new little mix’ néven. ![]() ![]() ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2019 > Szeptember 02 – Jesy megérkezik a Global Radio Stúdióba, London | ||
Még július elsején, tehát hétfőn az ausztrál ‘Daily Telegraph’ készített a lányokkal egy csodás fotósorozatot, amin valami eszméletlenül néznek ki! Jesy-n nagyon jól állt ez a neonzöld egyberuha, ti mit gondoltok? A fotósorozatból 8 fotó került elő, vannak köztük vízjeles fotók is, de nézzétek meg mindenképpen! ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve a tegnapi nap folyamán pár szerencsés rajongó fotózkodott Perrie-vel, erről 4 rajongói fotó került elő. ![]() ![]() ![]() ![]() Valamint tegnap a ‘Sunrise’-hoz is készült egy rövid is interjú, ami már elérhető is Youtube-n. Többek között szó esik a Spice Girls-ről, karrierük kezdetéről, az utálkozókról, a nehézségekről, hogy néha kellemetlen szeretni egy lány vagy éppen fiúbandát, illetve az ausztrál rajongókról is. A mai nap folyamán pedig a Sydney nemzetközi reptéren látták őket, ugyanis úton vannak vissza máris Angliába. 3 lesifotó képet tekinthettek meg erről, a lányok ismét bújkáltak a lesben álló lesifotósok elől. ![]() ![]() ![]() ![]() Fotósorozatok > 2019 > Daily Telegraph | ||