Szép napot mixerek! Tegnap végre eljött a várva várt nap, ugyanis a lányok felléptek a Strictly Come Dancing c. műsorban a ‘Woman Like Me’ dalukkal, amihez amúgy a felvételeket még november 24-én vették fel ehhez. A fellépésről szerencsére már elő is került remek minőségben a videó, illetve 7 szuper képet is kaptunk. A fellépésen amúgy élőzenekarral léptek fel és természetesen feltűntek a műsor táncosai is. ![]() ![]() ![]() ![]() Illetve egy újabb kép került elő az idei ASOS fotósorozatából, ezt is csekkoljátok le! ![]() ![]() ![]() ![]() Megjelenés > 2018 > December 09 – Strictly Come Dancing | ||
Sziasztok! A tegnapi nap folyamán a lányok hivatalosak voltak a BBC Radio 1-hez illetve a KISS FM-hez is, hogy az új albumukat promotálják, utóbbiból egy fotó előkerült, sajnos nem túl jó minőségben, de ezt meg tudjátok csekkolni a galériában! Illetve az érkezésről/távozásról (ez eddig még nincs tisztázva) jelentek meg remek minőségű lesifotók, szám szerint 68-at nézhettek meg a galériában, a lányok eszméletlenül néztek ki! Ami meglepő volt számomra, hogy Jade nagymamájának halálhíre után egy elég rikító narancssárga pulóver volt rajta. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Végül pedig újabb fotósorozatokból került elő fotó. Egy csodás, víz alatti fotóval bővült az LM5 fotósorozatának albuma, illetve az új kollekciós Usa Pro-hoz is egy újabb, közös fotó került elő. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Megjelenések > 2018 > November 29 – A KISS FM-nél, London | ||
Sziasztok mixerek! A mai napon egy vegyes fotóadaggal érkeztem hozzátok, először is újabb 7 fotó jelent meg az ‘LM5’ fotósorozatából, ezeken kívül van még 2 fotó, ami jobb minőségben előkerült, az pedig felülírásra került, de nézzétek meg, ismételten szuper fotók! És ha már LM5, a lányok tegnap megosztottak velünk egy örömhírt, miszerint elő lehet rendelni a bakelitlemezt is, ami december 7-én kerül postázásra, a hivatalos webshopból meg is tudjátok rendelni. ![]() ![]() ![]() ![]() Ezen kívül újab 4 fotó látott napvilágot a ‘The Times Magazin’ fotósorozatából is, szuper fotók, jó a lányokat egy kicsit visszafogott és sikkes ruhában látni. ![]() ![]() ![]() ![]() Végül újabb szuper minőségű képek kerültek elő a hétfői lemezdedikálásról, szám szerint újabb 58 fotó, így ezzel együtt már 84 képet találhattok meg erről, ne hagyjátok ki ezt sem! ![]() ![]() ![]() ![]() Fotósorozatok > 2018 > LM5 | ||