Érkezik Jade debütáló lemeze! Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
3
2023
Perrie dalai hamarosan érkezhetnek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Perrie  /  Szólókarrier  /  Think About Us  /  Zene     ♥3

Amióta a Little Mix szünetre vonult, mindannyian gőzerővel dolgoznak a szóló karrierjükön. Van, aki csendben stúdiózik, van aki rendezvényekre járva is próbálja magát előre népszerűsíteni. Az viszont tény, hogy mindhárman jártak már Los Angelesben, ahol neves dalszövegírókkal és producerekkel találkoztak és dolgoztak együtt. Jelenleg két Mix lány is ott van, Perrie és Jade. Az Instagramon megmutatták, hogy volt idejük összefutni is a munkálatok szüneteiben. A csend azóta is fennáll, ám pár szemfüles rajongó kiszúrta, hogy Perrie nevében rögzítettek dalokat az Ascap rendszerén belül. Íróként is ő van megjegyezve több emberrel együtt. Az elsőnél a Before You Exit tagjai is a szerzők közt vannak, talán közös dal (?) lehet belőle, nem tudni. Ezt még Karácsony előtt készíthették, akkor volt Ryan Daly-val egy stúdióban. Egyelőre ezt a kettőt erősítették meg az Ascap-on keresztül, de még az sem biztos, hogy Perrie lesz az előadója.

  1. „Meant To Be”
  2. „Same Place, Different View”

Jade is ezerrel a munkába vetette magát, bár néha apróbb szüneteket tart, olyankor a barátaival lóg. Viszont róla is elkezdték pletykálni, hogy nekiállt az első szóló dala klipjének. Twitteren láttam egy videót, amin látható egy Jade-hez hasonló lány, de az arca nem látszódik. Sokan állítják, hogy az ő, és a forgatáson készült. Ki tudja, lehetséges. Amíg ez nincs megerősítve, addig pletyka szinten kezeljük.

A harmadik hír is egy videókliphez kapcsolódik, méghozzá egy Little Mix videóhoz! A „Think About Us” elérte a 80 milliós megtekintést! A mai napig az egyik kedvencem az „LM5” albumról, és boldog vagyok, hogy ilyen jól halad a nézettsége.

febr
15
2019
Megérkezett a klip!
icon-pencil     katie     icon-folder     Think About Us  /  Ty Dolla $ign  /  Videóklip     ♥4

Kicsit több, mint 2 hét késéssel, de ma végre megérkezett a lányok várva várt klipje a ‘Think About Us’ c. dalhoz. Abszolút megérte várni a klipre, én úgy gondolom, ez a klip is kicsit más lett, mindig próbálják a lányok másik oldalukat is megmutatni. Abszolút vannak benne dögös, szexi jelenetek, de mindemellett csajos klip is lett, én imádom! Ti nektek hogy tetszik? Valamint hoztam kivágott fotókat is a klipből, szám szerint 981 fotót találhattok a galériában.

vlcsnap-00102~15.png vlcsnap-00219~14.png vlcsnap-00624~8.png vlcsnap-00748~5.png

Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Kivágott képek – videóklip

febr
15
2019
Think About Us – ma érkezik a klip!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Think About Us  /  Videóklip     ♥2

Sziasztok Mixerek!

Ma este fél 7-ig lehet szavazni Twitteren a #BRITVIDLITTLEMIX hashtaggel a lányokra a Brit Awards-os szavazáson! Reméljük nem felejtettétek el, az alábbi linkkel megtehetitek (SZAVAZOK). Perpillanat vezetnek, nem lenne baj, ha ezt a kört is megnyernénk! A következő a rendezvény alatt lesz, arról is tájékoztatunk benneteket időben.

A szavazás lejárta közel van, ám nemcsak ezért érdemes várni. Megosztották Instagramon és Twitteren is, hogy amint lezárul, megjelenik végre a ‘Think About Us‘ videóklipje is, ami immáron 2 hetet késett. Egy nagyon rövid részletet is kaptunk a videóból, ezen Perrie látható. Ez alapján is nagyon jó klipre számíthatunk szerintem. Várjuk majd a véleményeiteket! A megjelenésekor hozzuk a kivágott fotókat is belőle!

febr
9
2019
Think About Us – Spotify videó
icon-pencil     Eve     icon-folder     Kivágott képek  /  Spotify  /  Think About Us  /  Videó     ♥3

Sziasztok Mixerek!

Egyelőre még nem érkezett meg a ‘Think About Us‘ hivatalos videóklipje, aminek megjelenése február 1. lett volna. Technikai problémák merültek fel, ezért csúszik, ezt aznap a lányok mesélték el Instagram Sztoriban. Jade egy kommentre azt reagálta, hogy napokon belül láthatjuk majd mi is! Addig is a Spotify-n kedveskedtek a brit (szokás szerint) rajongóiknak, megjelentették a vertikális videót a dalhoz. Mi nem láthatjuk az alkalmazáson belül, de szerencsére akadtak olyanok, akik feltöltötték a YouTube-ra. Néhány jelenet ismerős lehet, ugyanis a dalszöveges változathoz is ezeket a felvételeket vágták be. A videó kivágott pillanatképeit már el is éritek a galériánkban!

vlcsnap-00122~3.png vlcsnap-00597~0.png vlcsnap-00133~3.png vlcsnap-00190~3.png

Korábban a dalszöveges videóból is kivágtam a képeket, ezeket is feltöltöttem a galériába, a fentiekkel együtt majdnem 2 000 fotóval bővült!

vlcsnap-00102~2.png vlcsnap-00161~2.png vlcsnap-00214~2.png vlcsnap-00340~2.png

Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Kivágott képek – Spotify vertikális videó
Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Kivágott képek – dalszöveges videó

febr
6
2019
Promótálás a Kiss FM-nél
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Think About Us     ♥4

A héten a lányok egy percig sem pihentek, már a hétfőt is promótálással indították. A Kiss FM stúdió vendégei voltak, ahol a ‘Think About Us‘ volt a fő téma, és meghívásuk oka is. Ugyan a dal videója nem jelent meg – legkésőbb a hónapban érkezni fog, ezt ígérték. Ebben már Ty Dolla $ign is szerepelni fog, és a szerelem négy fázisát láthatjuk majd a lányok által a klipben. Sajnos egyelőre 3 képen kívül más nem jelent meg a látogatásukról, de ezeket már eléritek a galériában!

image1~57.jpg image2~48.jpg image3~46.jpg 
A paparazzik a Kiss FM épülete előtt várták már őket, amint kiléptek, azonnal fotózni kezdtek. A jelenlétük egyedül Perrie-t zavarta, azonnal az arcához húzta a kabátját, majd sietősen távoztak is a helyszínről.

image6~36.jpg image14~24.jpg image25~14.jpg 003~10.jpg

Megjelenések > 2019 > Február 04. – Interjú a Kiss FM-nél, London
Paparazzi fotók > 2019 > Február 04. – Távoznak a Kiss FM stúdiójából, London

jan
31
2019
TAU – Képek a kulisszák mögül
icon-pencil     katie     icon-folder     Brit Awards  /  Hír  /  Interjú  /  Kulisszák mögött  /  Think About Us     ♥5

Sziasztok mixerek!

Szuper képekkel jöttem hozzátok, ugyanis előkerült 19 fotó a holnap megjelenő ‘Think About Us’ videóklipből, vagyis pontosan a kulisszák mögül, vannak köztük jó és kevésbé jó minőségűek is, ne hagyjátok ki!

DyOmoNqW0AAxw1M.jpg DyOn24BWsAActwo.jpg DyOoVruX4AEnrn2.jpg DyOmZEoWoAENeEq.jpg

Perrie tegnap reggel szerepelt a KISS reggeli műsorába és pár információt megosztott a rajongókkal, ami azt illeti otthon hívták őt fel és az új kislemezről és klipről beszélgettek.

,,Igazából ez az eddigi kedvenc videóklipem, amit eddig forgattunk, és már alig várom, hogy mindenki lássa! Teljesen odáig voltam azért, ahogyan le lett forgatva. Imádom. És hamarosan látni is fogjátok!”

A lányokat 2 díjra is jelölték a BRIT Díjátadóra, és elárulta, hogy már begyakorolták a lányokkal a „vesztes arcukat”.

,,Már begyakoroltuk az egész „Hát mégsem nyertünk, de gratulálunk” arckifejezést, amikor mélyen legbelül azt gondoljuk, hogy a fenébe is… Már gyakoroltuk korábban az X Factornál is, így már elég profik vagyunk ebben.”

,,A fellépésnél lesz egy közreműködés is. Nagy dolgokra számítsatok, ahogyan eddig is. Szeretünk nagy műsort csinálni. Nagyon-nagyon izgatott vagyok!

Elárulta, hogy most érzi a női-erőt, hogy sok díjat fognak bezsebelni a díjakra jelölt hölgyek.

,,Őszintén, drukkolok a hölgyeknek. Úgy érzem, át fogják venni a nők a hatalmat a BRIT díjátadón. Rengeteg nő lett jelölve. Szeretem Anne-Marie-t és Jess Glynne-t. Dua Lipa is jelenleg tarol.”

Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Kulisszák mögött

21KÖVETKEZŐ OLDAL