PEOPLE ‘World’s Most Beautiful’ interjú Deeds magazin interjú és fotósorozat MILKY interjú BRICKS interjú és fotósorozat
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • Nincs egyelőre megerősített zenei megjelenés!
  • Koncertek, fellépések

    • 2026.április 10. - Electric Bristol, Bristol (Leigh-Anne)
    • 2026.április 11. - O2 Forum Kentish Town, London (Leigh-Anne)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
28
2026
Flaunt interjú és fotósorozat
icon-pencil     Eve     icon-folder     Flaunt Magazin  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade  /  Magazin     ♥126

Powell és Pressburger 1948-as filmjének, A vörös cipőknek a főszereplője nem azért táncol, mert ő úgy akarja. Nos, eleinte akart, de azért táncol, mert a cipők megkövetelik tőle. Miután a testéhez rögzültek, a cipők a fellépést gyönyörű fogságba változtatják – a lába ijesztő külső akarat hatására mozog, átdobva őt a színpadokon, a városokon, az odaadás és a megsemmisülés közötti törékeny határon. A cipőket nem érdekli a balerina túlélése. Az egyetlen parancsuk az, hogy ő tovább mozogjon. A film őrült csúcspontján a színház teljesen feloldódik. A színpad a végtelenbe tágul. A közönség eltűnik, csak a táncosnő és a kényszer marad. Ahogy a balettmester, Borisz Lermontov közömbösen megjegyzi: „Ó, végül meghal.” A piros technicolor dicsőségében ragyogó balettcipők sértetlenek maradnak. Türelmesen várnak. Mindig lesz egy másik lány.

A popsztárság gépezete már korán rászorul egy lányra. Meghatározza a viselkedését, és a tapsot úgy adagolja neki, mint az oxigént. És amikor eljön az idő, ha igazán szerencsés, megtanulja, hogyan szabaduljon ki a szorításból anélkül, hogy elfelejtené, hogyan kell táncolni. Jade Thirlwall már korábban is túlélte ezt a helyzetet.

69c54ae988fb45716999bd42_203_FLAUNT_MAGAZINE_COVER_JADE.jpg
imgi_15_69c54e8374bd29c30cd38bbc_203_FLAUNT_MAGAZINE_FORAGERS_WEB_COVER_JADE_THIRLWALL_6.jpg imgi_16_69c54b2846bc4683a3b4373c_203_FLAUNT_MAGAZINE_FORAGERS_WEB_COVER_JADE_THIRLWALL_3.jpg imgi_13_69c54e5a1d7df469e6d6e8f5_203_FLAUNT_MAGAZINE_FORAGERS_WEB_COVER_JADE_THIRLWALL_4.jpg imgi_11_69c54e397968d2476bd024e9_203_FLAUNT_MAGAZINE_FORAGERS_WEB_COVER_JADE_THIRLWALL_1.jpg
A 33 éves popsztár, JADE, aki mostantól egyetlen név alatt lép fel, a popzene újjászületésének ritka és bizonytalan állapotában él. A South Shields-i származású énekesnő szólókarrierje kezdetén jár, és gyakorlatilag már a második évtizedét tölti globális előadóként. Tavaly szeptemberben megjelent szóló debütalbuma, a THAT’S SHOWBIZ BABY!, egy campy, csillámporral teli posztmortemként működik, amelyben JADE boncolgatja azokat a körülményeket, amelyek között először összeállították.

Tovább olvasom »

márc
27
2026
Leigh-Anne a Mobo Awards-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Andre Gray  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥101

Tegnap este ismét a zenétől volt hangos Manchester: megrendezték ugyanis az idei MOBO Awards díjátadót! Ez az esemény arról híres, hogy színesbőrű zenészeket díjaznak. A meghívottak közt szerepelt Leigh-Anne Pinnock és a férje, Andre Grey is! A bájos házaspár azonnal magára vonta a kíváncsi tekinteteket, hisz már bevonulásukkor is lenyűgözőek voltak! Leigh öltözéke önmagában is mutatós volt, remekül passzolt az énekesnő alkatához is. Tökéletesen tükrözte egyedi stílusát – merész, mégis kifinomult választás volt, amely egyszerre volt modern és időtálló. A vörös szőnyegen pózolva sugárzott belőle az a természetes karizma, amely az évek során védjegyévé vált. Frizurája ehhez illően visszafogott volt, egy hatalmas lófarokba fogták össze tincseit.

www_beatsnoop_com-3k-UopsPnVY76.jpg www_beatsnoop_com-3k-vMrDUONugi.jpg www_beatsnoop_com-3k-MXlaU9wfrq.jpg www_beatsnoop_com-3k-fPYTyDFZe3.jpg

Leigh-Anne az estének nem csupán szimpla meghívott vendége volt: díjat is átadott! Ő és a Sugababes tagja, Keisha Buchanan együtt adták át a FLO nevű brit lánybandának járó elismerést!

www_beatsnoop_com-3k-uLPNMOIW7x.jpg www_beatsnoop_com-3k-9V7PFHSKMj.jpg www_beatsnoop_com-3k-KmfnYatgsR.jpg www_beatsnoop_com-3k-wE1MkvXIer.jpg

Később a rendezvény belső terében is elcsípték őt pár fotó erejéig. Dame Denis Lewis is összeállt vele a kamerák előtt, majd a férje is csatlakozott ismét hozzá.

www_beatsnoop_com-3k-yUo7fdbXCI.jpg www_beatsnoop_com-3k-0x7Y8KcmPd.jpg www_beatsnoop_com-3k-oL723pvhKq.jpg www_beatsnoop_com-3k-v4P0mpAgxc.jpg

márc
21
2026
Leigh-Anne a Ferrari Style megnyitón
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥84

Tegnap este London egyik legstílusosabb eseményére került sor, ugyanis megnyitotta kapuit a Ferrari Style új üzlete. Már most a divatrajongók és a luxus szerelmeseinek egyik kedvenc célpontjává vált. Az üzlet megnyitója nem csupán egy újabb bolt átadása volt, hanem egy valódi életstílust kínáló esemény. A márka célja, hogy az autóipar ikonikus örökségét a divat világába is átültesse, ötvözve a sebesség, az innováció és az elegancia elemeit. Az üzlet enteriőrje és kollekciója is ezt a filozófiát tükrözi: letisztult vonalak, prémium anyagok és karakteres darabok jellemzik.

Az eseményen számos híresség is tiszteletét tette, köztük Leigh-Anne, aki megjelenésével azonnal magára vonta a figyelmet. Az énekesnő, aki mindig is híres volt kifinomult stílusáról és merész divatválasztásairól, ezúttal sem okozott csalódást. Egy elegáns, mégis modern szettben érkezett, amely tökéletesen tükrözte a Ferrari márka luxus és dinamizmus iránti elkötelezettségét. Megjelenése egyszerre volt nőies és határozott, így nem meglepő, hogy a fotósok egyik kedvenc alanyává vált az este során. A megnyitón részt vett Lewis Hamilton is, aki a Ferrari Forma 1-es csapatának pilótája. Az ő részvétele már csak azért sem meglepő, hisz rajong a divatért. Sajnos közös fotó nem készült a két hírességről, ellenben Rocco Iannone szívesen pózolt vele. Ő a Ferrari kreatívigazgatója.

www_beatsnoop_com-3k-MZWLEwJvQT.jpg www_beatsnoop_com-3k-5xHlpeONmW.jpg www_beatsnoop_com-3k-BbNR32fdkr.jpg www_beatsnoop_com-3k-PXMqQ65vFV.jpg

márc
19
2026
Leigh-Anne a CLASH magazinban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Clash magazin  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Magazin     ♥90

Az utóbbi időben egy kissé megcsúsztunk a friss hírekkel, emiatt elnézést kérnénk. Katie ugye Jade koncertjén járt (előző bejegyzés), ami egy több napos program volt neki, én pedig betegeskedem. Most már talán jobban vagyok, így elhozom a legutóbbi újdonságot Leigh-Anne-ről.

A szépséges énekesnő albuma lassan egy hónapja elérhető, és nem meglepő pont emiatt, hogy magazinok kérik fel címlaplánynak, interjúalanynak. Pár bejegyzéssel ezelőtt az EUPHORIA-ról írtam nektek, most a CLASH magazin az érintett. A #133-as számú kiadásuk borítóján szerepel kedvencünk, két változat is készült. Az újság a jövő héten jelenik meg, ezért az interjú még nem elérhető. Ellenben pár képpel a fotósorozatból, amit maga Leigh osztott meg Instagramon! Ezeket Aaron Crossman lőtte róla, egyszerre stílusosak és dögösek róla.

Clash133_Final-CoverLeighAnne1.jpg Clash133_Final-CoverLeighAnne2.jpg
SnapInsta_to_651016692_18575205802062042_1235361347499154212_n.jpg SnapInsta_to_651061698_18575205769062042_5526834217557617762_n.jpg SnapInsta_to_650397451_18575205778062042_5912094792843339987_n.jpg SnapInsta_to_649886769_18575205814062042_8255084694328659942_n.jpg

márc
4
2026
Euphoria interjú és fotósorozat
icon-pencil     Eve     icon-folder     Euphoria  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Leigh-Anne  /  Magazin     ♥127

Leigh-Anne Pinnock még soha nem érezte magát ennyire készen a jövőre. Amikor beszélgetünk, debütáló albuma, a My Ego Told Me To megjelenése már csak pár hétre van, és Leigh-Anne nem ideges, hanem teljes gőzzel készül arra, hogy a világ meghallgassa, amit mondani akar.

„Nagyon jól érzem magam. Őszintén szólva megkönnyebbültem, és büszke vagyok” – mondja az EUPHORIA-nak, miközben befejez egy újabb fotózást. „Azt hiszem, hogy mivel ilyen sokáig tartott, hogy eljussak idáig, és ez egy kicsit rögös út volt, én egyszerűen hiszek abban, hogy minden okkal történik, és pontosan itt kell lennem. Most olyan ponton vagyok, hogy alig várom, hogy mindenki meghallgassa.”

Ez igaz. Leigh-Anne első szólóalbumának megjelenése már régóta várt esemény volt. Amikor ő és a Little Mix zenekar többi tagja – Perrie Edwards és Jade Thirlwall – úgy döntöttek, hogy 10 éves karrierjük után szünetet tartanak, Leigh-Anne volt az első, aki 2023 júniusában szólókarrierbe kezdett a brit garage és dance-pop crossover slágerrel, a „Don’t Say Love”-val, miután leszerződött a Warner nagy kiadóhoz. Ennek ellenére a múlt hétig ő volt az egyetlen a trióból, aki még nem adott ki teljes albumot.

imgi_4_Leigh-Anne-2-2-scaled.jpg 
A Little Mix sikereinek csúcsán Leigh-Anne már hozzászokott az arénaturnékhoz, a többszörös platinaalbumokhoz és a egymást követő slágerlisták élén álló dalokhoz. Természetesen azt várta, hogy szólóelőadóként is azonnal hasonló sikereket ér el, de hamar rájött, hogy ez nem így lesz.

„Őszintén szólva, a csoportból való kilépés nehezebb volt, mint vártam. Olyan jól ment nekünk, valóban a csúcson voltunk, és azt hiszem, alábecsültem, milyen nehéz lesz ez az átmenet. A fejemben valószínűleg azt gondoltam: „Jó, elsők leszünk, a slágerlisták élén fogunk állni, mindezt meg fogjuk csinálni.” Aztán hamar rájöttem, hogy egyedi helyzetben vagyok: újra kell kezdenem” – mondja. „Még ha hihetetlen rajongói bázisom és elismertségem is van, ez mégis egy teljesen új utazás számomra. Már nem vagyok egy csoport tagja, egyedül vagyok, és egészen másfajta zenét csinálok. Ez egy teljesen új fejezet.”

Tovább olvasom »

febr
22
2026
Perrie bezárta a Disora-t
icon-pencil     Eve     icon-folder     Disora  /  Hír  /  Perrie     ♥138

Váratlan hír lepte el az internetet a napokban: Perrie csendben bezárta saját márkáját, a Disora-t! A 2021-ben alapított cége a tavalyi évben egy kollekciót sem adott ki, ami már önmagában is furcsa tény volt. Sokan úgy vélték, hogy az oka talán a szólókarrierje lehetett, hiszen arra koncentrált teljesen. A valódi indok azonban más: a beszámolók szerint 265 ezer font veszteséget halmozott fel 2024-ben. Perrie egyébként a vállalat 50%-át, Alex Oxlade-Chamberlain 25%-át, a maradékot pedig Bradley Churchill birtokolta.

Meglepő volt, hogy utoljára 2024-ben adott ki új Disora kollekciót, a közösségi médiában is utoljára abban az évben volt aktív a márka profilja is. A termékeit rövid időn belül mindig elkapkodták, limitált kiadásúnak gyártották. Sőt, minden méretben elérhetőek voltak.

Az énekesnő szóvivője röviden nyilatkozott a cég bezárásáról.

„Perrie bezárta a Disora márkát, hogy családjára és szóló zenei karrierjére koncentrálhasson. Perrie nagyon örült annak, hogy az emberek ennyire támogatták a Disora termékeket, ezért reméli, hogy a jövőben újraindíthatja a márkát.”

129ELŐZŐ OLDAL2...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »