| JADE végre leleplezte debütáló szólóalbumának tracklistáját, amire a rajongók már régóta vártak. Az That’s Showbiz Baby! című lemez szeptember 12-én jelenik meg, és mindössze 14 számból áll, de mindegyik egy-egy új fejezetet képvisel a művésznő életében. A lemez olyan dalokat tartalmaz, amelyek a pop, elektronika és személyes tapasztalatok tökéletes keverékét kínálják, miközben JADE egy érzelmekkel teli, őszinte zenei utazásra invitálja hallgatóit. Illetve kaptunk minden dalhoz vizuális posztereket is. A tracklist a következő:
Az album a művésznő számára nemcsak egy szólóprojekt, hanem egy teljesen új kezdet. Az eddig bemutatott dalok, mint például Angel of My Dreams, már előrevetítik a lemez hangulatát, és mindent elárulnak arról, hogy JADE egy rendkívül személyes, mégis univerzális üzenettel készül. A lemez előrendelése természetesen már elérhető, így érdemes minél hamarabb biztosítani a példányunkat! És már nem is kell annyira sokat várni, következő hónapban, szeptember 12-én fog debütálni! Illetve még adósotok vagyok egy korábbi fellépésével, ezt most elhoztam nektek. JADE július 13-án igazán emlékezetes koncertet adott a glasgow-i TRNSMT Fesztiválon, amely a művésznő szólókarrierjének egyik fontos mérföldköve volt. A színpadon egy izgalmas, fekete bőr crop topban és egy ragyogó szoknyában lépett fel, ami tökéletesen illeszkedett a fesztivál vibráló, modern hangulatához. A közönség azonnal kapcsolatba lépett a művésznővel, énekelve és táncolva minden egyes dalra. A műsorban szereplő dalok között olyan slágerek is helyet kaptak, mint az Angel of My Dreams és Silent Disco. A hangzás dinamikus volt, a modern pop és elektronikus elemek keveredtek, miközben JADE éneke és színpadi jelenléte lenyűgözte a közönséget. A setlist a következő számokat tartalmazta:
A koncert egyértelművé tette, hogy JADE nemcsak tehetséges előadó, hanem egy igazán karizmatikus színpadi személyiség is, aki képes minden pillanatra varázslatot hozni. Az este során a közönség minden egyes dalt együtt énekelt, és az energia magával ragadta az egész fesztivál terét, így biztosak lehetünk benne, hogy ez a fellépés sokáig emlékezetes marad mindenkinek. | ||
| Leigh-Anne visszatér! Új kislemez: „Been a Minute” Leigh-Anne Pinnock, a Little Mix egykori tagja hivatalosan bejelentette legújabb szólódalát, a „Been a Minute” című számot. A dal 2025. július 18-án jelenik meg, és ez lesz Leigh-Anne első kislemeze független előadóként. Jelenleg további részletek a szám hangzásáról vagy tartalmáról nem érhetők el. A művész a megjelenés után tervezi további szólóprojektek bemutatását. Ám annyit tudunk, hogy a közelgő klipben lesz egy elég ütős koreo, ezt Instagramon osztotta meg és már megkaptuk a borítót is. a kislemezhez. A mai nap folyamán Leigh-Anne Pinnock stílusosan jelent meg a BR: evian ‘Mountain Of Youth’ VIP Suite eseményén Wimbledonban, ahol a tenisztorna egyik legexkluzívabb vendégeként pózolt a kamerák előtt. A londoni Wimbledon Teniszbajnokság egyik kiemelt helyszíne, a BR: evian által szervezett ‘Mountain Of Youth’ VIP Suite adott otthont az eseménynek, amely a fiatal tehetségek és inspiráló személyiségek találkozóhelye. A rendezvény számos hírességet és sportolókat vonzott, akik a tenisz és az életöröm ünneplésére gyűltek össze. Leigh-Anne mellett több neves személyiség is jelen volt, köztük sportolók, influencerek és a zenei világ képviselői, akik együtt élvezték a Wimbledon nyújtotta exkluzív atmoszférát. Az énekesnő egy elegáns, mégis laza nyári összeállítással kápráztatott el mindenkit. Egy finom, pasztell színű, lenge midi ruhát választott, amely tökéletesen illett a Wimbledon hangulatához, miközben modern, fiatalos stílusát is megőrizte. Kiegészítőként visszafogott ékszereket viselt, és természetes sminkje mellett laza hullámos frizurával tette teljessé megjelenését. Leigh-Anne többször is mosolyogva pózolt a fotósoknak, és barátságosan beszélgetett más vendégekkel, bizonyítva, hogy nemcsak színpadon, hanem exkluzív eseményeken is magabiztos és ragyogó személyiség. Összesen 26 kép került elő. És így a végére, ha már kislemez: JADE és a Confidence Man közös kislemeze, a „Gossip”, július 23-án debütál, és már most hatalmas várakozást kelt a rajongók körében. A dal előzetesei és a közönség reakciói alapján egyértelmű, hogy a track a nyár egyik legnagyobb slágere leh | ||
| Néhány BBC-néző megdöbbent Jade Thirlwall tegnapi Glastonbury-fellépése után. A volt Little Mix-sztár csatlakozott az ikonikus zenei fesztivál fellépőihez, miután elindította szólókarrierjét, hatalmas tömegeket vonzva a színpadhoz a somerseti Worthy Farmon. A fellépése során előadta legnagyobb slágereit, köztük a listavezető „Angel of My Dreams” című dalt is, miközben a rajongók láthatóan önfeledten buliztak a dalaira. Azonban a legendás fesztiválon való debütálása során volt egy pillanat, amely néhány otthonról nézőt teljesen ledöbbentett. Ez akkor történt, amikor az énekesnő élő adásban káromkodott a BBC közvetítése alatt. A 32 éves Jade Glastonbury-fellépése során tiszteletteljes üzenetet küldött egykori Little Mix-es társainak. Az üzenetben azt mondta, mennyire hálás a lányokért, amiért megváltoztatták az életét, de nagyon hálás, hogy most végre saját szólókarrierjére koncentrálhat. Ahogy az énekesnő lenyűgözte a közönséget a Woodsies színpadon, több saját dalt adott elő, valamint néhányat a Little Mix korszakából is. Közeledve debütáló albumának, a „That’s Showbiz Baby!” megjelenéséhez, Jade bemutatta az eddig nyilvánosan megjelent dalait. Azonban a nézők hamar megdöbbentek, amikor előadott egy különösen szókimondó számot. Az ausztrál elektropop formációval, a Confidence Man-nel közös „Gossip” című dalukban Jade – aki közreműködik a számban – kimondta a „c***” szót (a szó magyar megfelelője rendkívül durva és vulgáris nemi szervre utal), a Mirror szerint. A BBC-n keresztül a fellépést néző közönség gyorsan reagált a meglepő pillanatra, mivel ez a szó az egyik legsúlyosabb káromkodásnak számít angol nyelvterületen. Sokan a közösségi médiában méltatták Jade-et, amiért áthágta a BBC szigorú szerkesztési szabályzatát. „Jade kimondta a ” szót élő adásban a BBC-n, és még csak 4 óra sincs – ez már ikonikus,” – írta egy rajongó. Egy másik így fogalmazott: „Jade 15:52-kor, egy napsütéses nyári délutánon Glastonburyn kimondja, hogy ”? Mint mondtam: IKON!” Egy harmadik zenerajongó hozzátette: „Az, hogy Jade kimondja a ‘****’ szót, nem szerepelt a bingoszelvényemen.” Egy negyedik így zárta: „Az idei #Glastonbury szállóigéje egyértelműen: ‘Tina thinks you’re a ****’” – utalva a dal egyik szövegére. A fellépés során a BBC iPlayer – amely több idei fellépést is közvetít – figyelmeztető üzenetet adott Jade fellépése elé: „Erős nyelvezetet és villogó képeket tartalmaz.” A fellépés hatalmas siker volt Jade számára, aki meghatódott, amikor megható tisztelgést tett volt zenésztársai, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock felé. Könnyeivel küszködve, büszkén magyarázta, miért érzékenyült el.
Összesen 10 dalt adott elő az énekesnő és Twitteren megtekinthető a teljes előadás.
| ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








