Interview Magazin Jade-del Paste interjú Jade-del Ladygunn interjú Jade-del Megjelent JADE debütáló lemeze!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.szeptember 27. - Circuit, Kingston (Perrie)
    • 2025.szeptember 29. - Jacaranda, Liverpool (Perrie)
    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2025.szeptember 15. - hmv, Oxford Street dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Cardiff dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Bristol dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 17. - hmv, Brighton dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 27. - hmv, Oxford Street dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 28. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Manchester dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Liverpool dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Meadowhall dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Newcastle dedikálás (Perrie)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
júl
8
2024
Érdekes LM információk Jade-től
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade     ♥12

A múlt héten érdekes információkat szivárogtatott ki Jade a TikTokon egy rajongói videó alatt. Mindegyik a Little Mix-el kapcsolatos, nem a szólókarrierjével. Nagyon sok rajongót meglepett ezzel, hiszen olyan dolgokat írt le, amikről fogalmunk sem volt. Jade ezen lépése szerintem senkinek nem okozott akkora meglepetést, hisz mindig is szabadszájú volt. Őszintén vallott több kislemezzel kapcsolatos dolgokról is. Ezeket most összeszedtem nektek.

‘Én vagyok az, aki hajnali kettőkor kiöntöm a teát, mert nem tudok aludni, és egy LM TikToknál landoltam lol.’

  • Break Up Song: ‘Valahol egy raktárban porosodik a videóhoz készült eredei díszlet.‘ A Covid miatt nem tudták leforgatni az eredeti tervek szerint, ezért mindegyik lány otthon készítette el a maga részletét. A mai napig az egyik leggyengébb klipnek tartom.
  • Weird People: ‘Volt egy eredeti tervünk a kliphez, ami eredetileg a 2. kislemez lett volna.‘ Mint tudjuk, a Get Weird album második kislemeze végül a ‘Love Me Like You’ lett (szerencsére). A lányok egyik nagy kedvence volt az albumról a ‘Weird People’.
  • Nothing Feels Like You: ‘Azt akartuk, hogy ez legyen a Sport Relief jótékonysági kislemezünk, de ők egy feldolgozást akartak.‘ Így lett a hivatalos daluk a ‘Word Up!’ feldolgozás végül a Sport Relief dala.
  • Wasabi: ‘Kislemez lett volna, de a kiadóváltás alatt elveszett minden anyag, ezért csináltam egyet én magam a turné videósával, Callummal.‘ Így már érthető, hogy a hatalmas kedvencük miért ilyen videót kapott csak.
  • Forget You Not: ‘Perrie-nek igaza volt, kislemeznek kellett volna lennie.‘ Most sír a szívem, a kedvenc dalom az LM5 albumról. Perrie nagy kedvence is volt valóban, véletlen ki is szivárogtatta Instagram Sztoriban a javarészét.

Szerintem mindegyik infó váratlan volt, és nagyon örülök, hogy így megnyílt és leírta ezeket. Kíváncsi lennék még pár dologra, hisz pl.: a ‘Joan Of Arc‘ videójáról azóta sem esett szó, pedig ígérte régebben.

 

júl
7
2024
BEAT magazin interjú és képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     BEAT magazin  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥11

Egy szürke áprilisi napon Dél-Londonban egy popsztár születik újjá. Jade Thirlwall, aki korábban a Little Mix tagja volt, egy nagy plexiüveg konténerben, az egyik oldalon a folyó, a másikon pedig egy új építésű lakásokból álló Lego-tömb közé szorítva forgatja a videoklipet az „Angel of My Dreams” című, dicsőségesen debütáló szóló kislemezéhez. Aube Perrie (Harry Styles ‘Music for a Sushi Restaurant’, Megan Thee Stallion ‘Thot Shit’) rendezésében készült, és az Ötödik elem, a Showgirls és a Fekete hattyú ihlette, a videó ugyanolyan ambiciózus és koncepciózus, mint maga a dal.

Egy folyosóra szorultam Jade melegekből álló csapatával (stylistok, közösségi média videósok, HMU művészek), és egy másik szobában egy kis monitoron keresztül nézem a táncát. Egyszerre érzem furcsán izgalmasnak és mélységesen unalmasnak. De aztán megérkezik maga a sztár, egy hamis ajakgyűrűvel, a la Posh Spice, az „Out of Your Mind” korszakából, és egy pár angyalszárnnyal, és a hangulat megváltozik. Röviden beszélgetünk arról, amikor először találkoztunk egy BEAT-interjú erejéig, még akkor, amikor a Little Mix 2012-ben, egy évvel az X Factor megnyerése után éppen csak elindult az útján.

„Annyira nagy bajba kerültünk azért az interjúért” – nevet fel, utalva arra a pillanatra, amikor megkérdezték a bandától, hogy milyen szaga van a szerelemnek, Jesy pedig azt mondta, hogy „fasz”.

Jade – a banda önjelölt strébere és legmélyebb gondolkodója – saját gondolatai voltak, a Lynx dezodorhoz hasonlította. Mondanom sem kell, hogy az akkori kiadójuk, a Syco nem volt boldog. Néhány héttel a forgatás után újra találkozunk egy kávézóban, hogy beszélgessünk debütáló kislemezének elkészítéséről, Diana Ross hatásáról és a szerelem aromájáról szóló frissített gondolatairól.

sDVgVdnmUQg.jpg
DKG8wRxCulo.jpg aOQfPM1tLHM.jpg jade-thirlwall-002.jpg jade-thirlwall-004.jpg

Te vagy az utolsó Little Mix tag, aki elindítja a szóló karrierjét – milyen érzés?

Boldog vagyok, hogy elfoglalhatom ezt a helyet. Mindenképpen a lehető legtöbb időt akartam arra, hogy a zenémen dolgozzak, és azon, hogy ki is leszek. Nem ültem le és gondoltam, hogy „Én leszek az utolsó!”; csak úgy megtörtént. Izgalmas volt nézni, ahogy mindenki más [a zenekarból] felkerült. És rájöttem a zenéjükből, hogy mindannyian nagyon különbözőek vagyunk.

Tovább olvasom »

júl
6
2024
Leigh-Anne és Jade megjelenései
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥10

A napokban egy kicsit gyengélkedtem, ezért nem voltak új bejegyzések, pedig hírek akadtak! 3 megjelenés is volt az elmúlt egy hétben, ezért van mit összeszednem. Az első még június 27-én volt, Leigh-Anne egy privát partin vett részt Londonban. Ezzel azért vártam, mert közben is jelentek meg hírek, és a képek valamiért nem kerültek erről elő. Szerencsére maga az énekesnő posztolt párat David Koma eseményéről. Erre testvére, Sairah kísérte el. Természetesen a tervező egyik ruhájában jelent meg, haja érdekesen volt feltűzve, elől pedig két tincs volt behullámosítva. Én nagyon bírom, mikor valami extrábbat láthatunk tőle, ez a stílus kifejezetten illik hozzá.

Snapinsta_app_449483119_846243416836487_4347440198224388627_n_1080.jpg Snapinsta_app_449760559_1633568757434625_8080726211181797962_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_449520785_820292340069323_7292364311014581190_n_1080~0.jpg Snapinsta_app_449761994_3807695286215634_1704596147918416863_n_1080~0.jpg

A sort Jade-el folytatom, aki a Beat magazinnal adott közös partit még csütörtökön. Az épp debütálására készülő kedvencünk szerepel a legújabb számuk címlapján (erről később írok majd nektek bejegyzést), és ezt ünnepelték meg. Több LMBTQ hírességet is meghívtak, hisz Jade nyilvánosan áll ki mellettük már évek óta. A partira párja, Jordan is elkísérte, aki mindig támogatja szerelmét mindenben. Az eseményre Jade egy piros szettet vett fel, ami kifejezetten jól is állt neki. Bár tőle szokatlan ez a szín, de mégis illett hozzá. A sminkje és a szemöldöke számomra továbbra is szörnyű, túlságosan erős és ‘eltorzítja’ a bájos arcát.

https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M4T1Q034M9T4A0w2ODY5OTg3D_jade-thirlwall-1500w-14570331s.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_MeT6Q638MaT7A1w3ODcwMTc3D_tinea-taylor-mahalia-jade-thirlwall-harriet-rose-1500w-14570331x.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_MaTdQ639M1T1A5w5ODcwMDc3D_jade-thirlwall-bimini-bon-boulash-1500w-14570331u.jpg https___www_shutterstock_com_editorial_image-editorial_M3TeQ83cMfT9Abw0ODcwMzg3D_jade-thirlwall-jordan-stephens-1500w-14570331ab.jpg

Az utolsó esemény tegnap volt, erre Leigh-Anne kapott meghívást. Egy különleges koncerttel ünnepelték meg a ‘The Lion King‘ (Az oroszlánkirály) c. Disney mesefilm 30. évfordulóját. A londoni Royal Albert Hall-ban énekelhette el a híres ‘Can You Feel The Love Tonight‘ betétdalt. Erről videót ITT , ITT és ITT találtok! Az esemény egyébként egy közös Disney x Balmain kampányt is reklámozott, Leigh ezért nyilván a márka egyik ruhájában jelent meg. Sajnos a koncertről képeket nem kaptunk, de a Vogue-nak hála pár kulisszák mögötti pillanatot és a Connell ikrek által készült fotósorozat pár darabját láthatjuk. Itt pont a fellépős szettjében van.

dl_beatsnoop_com-3000-OGoEPlW78H.jpg dl_beatsnoop_com-3000-B8tlceDfwa.jpg dl_beatsnoop_com-3000-l06cHU4Fve.jpg dl_beatsnoop_com-3000-lx3e6QabfL.jpg
WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_28629.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_28329.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_281529.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_28929.jpeg
WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_281629.jpeg WhatsApp_Image_2024-07-06_at_07_49_00_28729.jpeg

júl
3
2024
Érkezik az ‘Angel Of My Dreams’!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Angel Of My Dreams  /  Jade  /  Zene     ♥7

Kedd délután hivatalos bejelentés érkezett Jade-től és a csapatától. Megerősítették ugyanis, hogy első szóló dala valóban az ‘Angel Of My Dreams‘ nevet viseli, és július 19-én fog megjelenni! Ezzel egyszerre jelentették meg a kislemez borítóját, amin ugyanazt a ruhát viseli, mint a múltkori Instagram videójában. A fotósorozatra sem kellett sokat várni, kettő jelent meg, mindegyik egy kissé komor hangulatú. Jade szemöldöke itt már ki van szőkítve (ahogy mostanában láthattuk), azaz nem olyan rég készülhettek. Egy promóciós képet találtam még, ami a hivatalos Twitter fiókjára lett feltöltve.

Hivatalosan JADE néven fog szerepelni mindenhol, hiszen a sima ‘Jade’ névvel már van/volt egy előadó. A kislemezt pedig már elő tudjátok jegyezni a hivatalos weboldalán, lent belinkeltem nektek. A naptárba pedig most írjátok be július 19-ét, már nem kell sokat várnunk rá!

Angel Of My Dreams – előjegyzés

GRfp7sHb0AEJ7cF.jpeg
hHiAbNeF.jpg GRfZyzDXIAAUP-4.jpeg
1500x500.jpeg

jún
28
2024
Jade hivatalos bejelentése!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Jade     ♥10

Hosszas várakozás után végre elérkezett az idő, hogy Jade is bejelentse hivatalosan is karrierje elindulását! Egy éve minimum szórakoztatja a rajongóit azzal, hogy ‘soon’ (hamarosan), és ez most megtörtént. Tegnap egy rövid videóval tudatta mindenkivel Instagramon, hogy JADE néven fog szólózni. Ezzel egyidőben elismerte, hogy a The Jade Room profilok mögött valóban ő áll. Sőt, bejelentette a hivatalos oldalait is. Bár már jó ideje tudta mindenki az X profilját is, most lett végleg igazolva. Érdemes megnézni az oldalait, ahol a többi közösségi médiás profiljait is elérhetitek!

  • thejaderoom.com
  • jadeofficial.com

A videójára visszatérve… Jade azzal a szöveggel posztolta, hogy ‘nincs többé ‘hamarosan’‘, amire fent is írtam. Ebben láthatunk pillanatokat az elmúlt időszakból, a klipje forgatásáról is, stúdiózásról,stb…

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

JADE (@jadethirlwall) által megosztott bejegyzés

jún
16
2024
Jade és Leigh-Anne Jamie partiján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥8

Szombaton este rendezte meg születésnapi buliját Jamie McFarland, a Little Mix korábbi stylistja. Helyszínnek a The View From The Shard-ot választotta, és több barátját meghívta. Leigh-Anne és Jade is szerepelt a vendégek listáján, és örömmel vettek részt a partin. Külön érkeztek meg, de bent összeálltak egy közös képre. Jade-t párja, Jordan kísérte el, vele a bejáratnál készültek fotók. Az ünnepelttel is pózoltak, de Leigh-ről szóló képek is kerültek elő. Sajnos a korábbi Getty letöltőm nem működött rendesen, így egy másikat használtam. Ez pedig 1-2 helyen ugyan, de rajta hagyta a fehér logót.

Mindkettejük haja göndörre volt sütve, és mini ruhát választottak az estére. Jade egy feketét, ami elég mutatós volt szerintem. Egy fekete napszemüveget viselt hozzá kiegészítőnek, amit le sem vett. Leigh pedig egy zöld alapú virág mintás, enyhén áttetsző anyagú darabot választott. Ő smink terén is visszafogottabb volt ezúttal.

dl_beatsnoop_com-3000-SUEBsdrovY.jpg dl_beatsnoop_com-3000-nN76yxDsRA.jpg dl_beatsnoop_com-3000-9fWqN2prmk.jpg dl_beatsnoop_com-3000-Ny9ehg6GVo.jpg

44« ElsőELŐZŐ OLDAL......15...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »