Hétvégi London Pride események Jade fellépett a Glastonbury-n! Megjelent a ‘Plastic Box’! Perrie fellép a ‘The Hundred’-on!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.június 20. - 'Plastic Box' megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.június 15. - Summertime Ball, London (Jade)
    • 2025.június 28. - Glastonbury Fesztivál, Somerset (Jade)
    • 2025.július 04. - British Grand Prix (Jade)
    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt
4
2016
Leigh születésnapja
icon-pencil     katie     icon-folder     Leigh-Anne  /  Születésnap     ♥5

Szép napot!

Először is hatalmas bocsánatkéréssel tartozom nektek kedves látogatóim, de ahogy már korábban sokszor mondtam és nem győzöm -sajnos- kihangsúlyozni, három műszakos munkát szereztem, múlthéten volt az első éjszakám és abból állt ki, hogy dolgoztam reggel 6-ig, felkeltem délután, főztem-mostam-takarítottam és este újra mentem. Most dolgozom 4. hete, szépen lassan megtalálom az egyensúlyt a dolgok között, de ehhez még kicsi türelmet kérnék tőletek. Most egy csodás hírrel érkeztem hozzátok, ugyanis Leigh-Anne Pinnock, vagy ahogy a lányok becézik, Leigh ma ünnepli 25. születésnapját, és ezzel a rövid kis szöveggel és táblával kívánok neki boldog születésnapot innen is! A lányok még eddig nem köszöntötték fel Instagram oldalukon, de holnapra ha megtörténik, azt is elhozom. Mint minden évben, minden születésnapokon nagyon megható sorokat írnak szeretett bandatársukhoz.

júl
4
2016
Corki állomás, egyéb fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Nyaralás  /  Perrie  /  The Get Weird Turné     ♥7

A lányok tegnap már Corkban, szintén Írországban léptek fel, ahogyan ma is ugyanott fognak. A tegnapi koncertről nem sok, pontosan 15 fotó jelent meg, de szerencsére annál több videót tekinthettek meg! Ezek mellett 4 remek fotó jelent meg Leigh ibizai nyaralásáról, amikor pózol a tengerparton egy nagyon dögös és extrém fürdőruhában és ismét megmutatta nekünk tökéletes kidolgozott testét. Valamint Perrie-t még elsején a Heathrow reptéren kapták le a lesifotósok Londonban, erről hoztam nektek 14 remek minőségű fotót.

  • Love Me Like You
  • Weird People
  • Little Me
  • The End
  • DNA
  • Hair
  • Grown
  • Secret Love Song
  • Black Magic
  • Wings

CmgQbJuWcAATk8M_large.jpg CmgQgm7WgAAK__w_large.jpg CmewUtKWcAAlv3W_large.jpg

Koncertek > 2016 > Július 03 – Cork, Írország
Vegyes képek > Személyes fotók > Június/Július – Leigh Ibizán
Paparazzi fotók > 2016 > Július 01 – Perrie a Heathrow reptéren Londonban

júl
3
2016
Elmaradt Instagram fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥6

Sziasztok mixerek!

Megérkeztem hozzátok az elmaradt Instagram fotókkal, amiből összegyűlt ismét egy csomó, de most, hogy újult erővel ‘visszatértem’, rendszeresen fogom őket hozni! Leigh ismét nagyon aktív volt, 24 fotót töltött fel ezidő alatt, többek között a nyaralásáról, a turnéról, az új USA Pro kollekcióról és természetesen a szokásos selfiek sem maradhattak el. A gyönyörű szőkeség kiélvezte a turnéállomások minden percét, a városnézésekről osztott meg képeket, ő 14 fotót osztott meg velünk. Jade is szintén nagyon aktív volt, ő közös fotókat osztott meg velünk a szerelmével, valamint a városnézésekről és természetesen egy közös Disneylandes fotó is felkerült. Jesy visszafogott volt, mint mindig, 13 fotót tett közzé, ezek közül a legtöbb Summertime Ball-os fotó, lessétek meg ti is!

13437184_211270049267649_20916605_n.jpg 13402682_898672506946018_1894146719_n.jpg 13551716_997872286928731_1694171845_n.jpg
13573539_1363506893678974_743376372_n.jpg 13391304_1766302693606644_1435231372_n.jpg 13355564_1606761119653768_2052902109_n.jpg
13381287_1745397999079210_134873681_n.jpg 13402287_1817983535096500_247776628_n.jpg 13549447_1717545511828771_1452317900_n.jpg
13402150_555098471357795_830784735_n.jpg 13422808_992717170777512_1899999930_n.jpg 13534249_625249814320476_212582302_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram

jún
29
2016
Leigh nyaral
icon-pencil     katie     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥6

Épphogy véget ért a turné, Leigh ahogy már megszokhattuk, ismét nyaralni indult, nem máshova mint Ibizára, ahol tegnap előtt már strandolás és napozás közben kapták le a lesifotósok és ismét megmutatta tökéletes alakját! 27 fotót láthattok a hétfői napjáról. Sajnos emellett érkeztem egy rossz hírrel is, ugyanis Leigh és Jordan szakítottak pár napja, amiről nem akar nyilatkozni, annyit tudunk, hogy békében váltak el, én nagyon sajnálom, hiszen tökéletesen össze illettek, de reméljük hamarosan újra rátalál a szerelem.

06~1~0.jpg 08~1.jpg 25~1~0.jpg

Paparazzi fotók > 2016 > Június 27 – Leigh-Anne Ibizán

máj
29
2016
Rövid hírek, Leigh megjelenése
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥4

Sziasztok mixerek!

Először is szeretnék elnézést kérni a kimaradásért, pénteken egy emeltszintű szakmai vizsgám volt és minden erőmmel azon voltam, hogy sikerüljön (szerencsére sikerült is!!!), de ehhez éjjel-nappal tanultam szó szerint és amennyit tudtam, foglalkoztam az oldallal is, de szerda után még több erőt bele kellett ölnöm, és mivel éjjelekig tanultam, nagyon fáradt voltam, tegnap pedig a napom 90%-a alvással telt, ezért nem jelentkeztem. De most újra itt vagyok egy rövid kis pótlással, hiszen mint már tudjátok, a lányok most pihenésüket töltik. Először is kezdeném azzal, hogy Leigh csütörtökön részt vett egy Maserati Levante eseményen, amiről 10 fotót hoztam nektek, most elmaradt az extrém ruha, de eszméletlenül festett! Amúgy, azt pletykálják, hogy nyáron a lányok kiadják második parfümjüket, ami a ‘Wishmaker’ nevet fogja viselni. Bízom benne, hogy ezt már lehet nemzetközileg rendelni, hiszen az elsőt csak Angliába postázták. Emellett kiderült, hogy úgy volt a ‘Hair’ c. dalban Sean Paul helyett Meghan Trainor játszik közre, de az időbeosztása miatt nem tudta megoldani.

Megjelenések > 2016 > Május 26 – Leigh a Maserati Levante VIP Launch Party-n

máj
5
2016
Lesifotó, Hair BTS
icon-pencil     katie     icon-folder     Kulisszák mögött  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥6

Mint ahogy már beszámoltam róla, Leigh már ismét Londonban van és természetesen rögtön bulizni indult barátnőjével a Bonbonniere klubba, eszméletlenül festett, egy tőle már megszokott extrém ruhában jelent meg és szemmel látható, ahogy már sejtettem is, visszatért a fekete loknijához is. Valamint ma két újabb képet posztolt a Hair forgatásáról, amin a táncosuk, Claudimar is látható, amint ökörködnek egy parókával.

ChrkdvjVEAAIuwm_large.jpg ChrkZstUkAAoyeL_large.jpg ChrkZsvUUAAT5AE_large.jpg
ChsPOMAWsAAgaKc_large.jpg ChsPOJnWwAAfAZr_large.jpg

Paparazzi fotók > 2016 > Május 03 – Leigh a Bonbonniere klubnál Londonban
Zene > Hair (2016) > Still fotók

46« ElsőELŐZŐ OLDAL......43...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »