A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom
Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.
Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria
A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).
Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria
Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.
Zenei események
2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
Igen, jól látjátok a nevemet, katie vagyok és örömmel jelentem: visszatértem az oldal életébe. Igaz 2020. végén már jelentkeztem hozzátok hírekkel Eve távollétében, de újra és újra be kellett látnom, hogy sem a lányoktól, sem az oldaltól nem tudok végleg elszakadni. Szeretnék békére lelni és elfeledni azt, ami történt és csak előre, hiszen hamarosan 6 éves lesz oldal, ami eszméletlen. Igaz, most elég sokat távol voltam tőletek, közel 2 évet, de remélem örültök, hogy itt vagyok. Eve: neked pedig innen IS elképesztő nagy hála, hogy azóta is itt vagy és köszönöm, hogy számíthattam rád! Na, de nem is szeretném már húzni ezekkel az időt, hanem csapjunk is bele a hírekbe, hiszen egy jó pár vegyes hír jelent meg.
Kezdem is a ‘közös’ hírrel, ami a lányokat érinti, ugyanis holnap lesz a Little Mix 10 éves és kaptunk pár pletykát, miszerint új dalt adnak ki. Mindenesetre ennek a valóságtartalmát egyelőre nem tudjuk, annyi biztos, hogy valami készülődik, hiszen a Twitter oldalukra is megosztottak egy minivideót, ahol a végén felsejlik egy újabb logó. Amint kiderül, azonnal hozni fogjuk nektek!
Most pedig evezzünk át a lányokra: először is a már nem Little Mix-ben levő Jesy-re. Már Eve beszámolt nektek, hogy hamarosan kiadja első dalát, most már tudjuk biztosra, hogy a dal a ‘Boyz’ címet viseli és kaptunk ízelítőként egy fotót a tegnapi nap folyamán, illetve a fotó alá Nicki Minaj is kommentelt, így szinte most már biztosra vehető a kollaboráció. Még nem tudni, hogy a dal mikor érkezik, csak annyi biztos, hogy még idén.
Illetve Jesy-t és barátját, akivel korábban egy párt alkottak, Harry-t 15-én, vasárnap kapták le a szemfüles paparazzik Essex utcáin. Erről 10 fotót találhattok meg. A spekulációk, miszerint újra együtt vannak, márciusban indultak, amikor egy étteremben látták őket együtt, miután 2018-ban 16 hónapnyi együttlét után szétmentek. Ám Jesy sajtósai több helyen hangoztatták, hogy az énekesnő és a rendező csak barátok.
A tegnapi nap folyamán pedig a gyönyörű Perrie-ről jelent meg egy terhes fotósorozat, amin elképesztően néz ki az énekesnő, egyszerűen ragyog a képeken! Egyelőre csak 3 kép jelent meg, de mindenképpen tekintsétek meg! A múlthéten pedig a szintén várandós Leigh-ről jelent meg egy szuper fotósorozat.
A következő pótlásos bejegyzésben Jesy április 14-én készült lesifotóit láthatjátok. Akkoriban rengeteg időt töltött a stúdiózáson kívül a barátaival, számos helyre látogattak el. Beültek egy-egy italra, ebédre vagy vacsorára, de néha bulizni is elmentek. Áprilisban Abridge-ben szúrták ki őt, amint az egyik étteremnél fotókat készítettek magukról. Jesy haja egyenesre volt vasalva, egy sapkát viselt, egy fekete topot és egy sportos, bő nadrágot választott aznap.
Instagram fiókjára aznap négy képet töltött fel két barátnőjével. Ezek épp akkor készültek, amikor a fotósok kiszúrták őket.
A bejegyzésem elején szeretném veletek közölni, hogy a mai nap folyamán elutazok egy rövid időre. A friss hírek helyett időzítettem nektek pár elmaradt hírt, amelyekből (ha minden jól megy), napi kettőt fogtok látni. Így egy kicsit utolérem magamat.
Az első ilyen, hogy Leigh-Anne-t még március 30-án látták a paparazzik a „Confetti” videóklip forgatásának egyik szünetében. Terhességét olyan jól titkolta már itt is, hogy a fotósok sem vették észre rajta. Kint a lépcsőn ülve sem zavarta, hogy minden mozdulatát megörökítik, nyugodtan beszélgetett és elfogyasztotta az ásványvizét. A többiekről sajnos nem készült ilyen fotó, ők nem jöttek ki vele a szünetben. A gyönyörűséges kismamáról 17 darab képet találtok.
Épphogy véget ért a karácsony, másnap, 27-én Jade már vásárolni indult Newcastle-be kedvesével, Jordan Stephens-szel. Kedvencünk farmerban, zöld, bő kabátban és sportcipőben jelent meg. A vásárlásukról 15 lesifotót találtok a galériában.
A mai nap során pedig megjelent egy beszélgetés vele Amelia Dimoldenberg Youtube csatornájára, ahol egy ‘csirke randira’ invitálta Jade-t. A beszélgetés kezdetén klasszikus Little Mix koreográfiát mutatott Amelia-nak, természetesen olyat, amit asztalnál ülve végre is tudott hajtani. Először a Move dalból, majd a ‘Sweet Melody’-ból. Elárulta, hogy egyszer írt Lewis Capaldi-nak, hogy lenne-e kedve közös karaoke-ra, aki azóta sem válaszolt. Megtudtuk azt is, hogy egészen idáig nem érezte az igaz szerelmet, így nem igazán volt összetörve a szíve sem, főleg, ha így visszaemlékezik. Azt is elmondta, hogy kezdetben utálták a ‘Little Mix’ nevet és azt hitték, hogy a karrierjüknek annyi is.
Leigh-Anne-t hatalmas megtiszteltetés érte, hiszen az éneklés mellett megcsillogtathatja egy másik tehetségét is: a színészkedést. Ugyanis szerepet kapott a jövőre érkező ‘Boxing Day’ című karácsonyi filmben és december 17-én már meg is kezdődtek a forgatások a szerepéhez. Úgy tűnik az éneklést nem tudták mellőzni a karakterhez, hiszen a Leigh által megformált szereplő is énekelni fog egy akkusztikus gitár kíséretében. Egy rövid ismertető felkerült a film hivatalos IMDb oldalára, hogy körülbelül mire is számíthatunk a filmre. A filmben olyan színészek fognak játszani, mint Marianne Jean-Baptiste, Aja Naomi King és Aml Ameen.
A filmet az író, rendező, és Aml Ameen élete inspirálta. Melvin (akit Ameen formál meg), egy brit szerző, aki Amerikában él, ám az ünnepekre hazalátogat Londonba, hogy bemutassa amerikai menyasszonyát, Lisa-t a különc, brit-karibi családjának. Kapcsolatukat próbára teszi, amikor a fiú menyasszonya rájön, hogy milyen világot hagyott a háta mögött.
Ezen a napon, tehát december 17-én Perrie-t is lekapták a szemfüles lesifotósok Cheshire utcáin.
Felkerült az oldalra a 18. kinézet, ami teljesen más az eddig megszokottaktól. Igyekeztem hivatalosabb formát kitalálni, és nem is volt kétséges, hogy a Confetti albumborítóját fogom ehhez felhasználni. Egy olyan témát alakítottam át, ami már két éve itt lapult a gépemen (Selenás oldalamon láthattátok már), mert egyből ez jutott eszembe a képről. Oldalt kicsit átalakítottam pár dolgot, új képeket kaptak a cserék, páran le is kerültek, mivel hónapok óta nem aktívak. Hamarosan a tartalmi részleget is frissíteni fogom, mert már ráfér nagyon.
De addig is a friss hírek… Leigh-Anne és Perrie 17-én hivatalosak voltak a BBC The One Show-ba, ahol meg is jelentek. Jade és Jesy valamiért nem tudott velük tartani, ezért ők online jelentkeztek be az adásba. A vírus miatt tartották a kötelező 1,5 méter távolságot a stúdióban. A paparazzik kívülről tudtak fotózni, ezeket a képeket pedig eléritek a galériában! Az interjú során elmondták, hogy ez egy szolid pop album lesz. A The Search is szóba került, ez alkalommal is megjegyezték, hogy sokkal másabb lesz az eddig ismert tehetségkutatóknál.
Később látták őket távozni, külön-külön a testőrük társaságában. Néhány rajongó várta őket kint a kordonoknál, odasétáltak hozzájuk, és kellő távolság megtartásával közös képeket is csináltak.