Jade fellépett a Glastonbury-n! Megjelent a ‘Plastic Box’! Perrie fellép a ‘The Hundred’-on! Jade a Summertime Ball-on
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.június 20. - 'Plastic Box' megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.június 15. - Summertime Ball, London (Jade)
    • 2025.június 28. - Glastonbury Fesztivál, Somerset (Jade)
    • 2025.július 04. - British Grand Prix (Jade)
    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
máj
5
2016
Lesifotó, Hair BTS
icon-pencil     katie     icon-folder     Kulisszák mögött  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥6

Mint ahogy már beszámoltam róla, Leigh már ismét Londonban van és természetesen rögtön bulizni indult barátnőjével a Bonbonniere klubba, eszméletlenül festett, egy tőle már megszokott extrém ruhában jelent meg és szemmel látható, ahogy már sejtettem is, visszatért a fekete loknijához is. Valamint ma két újabb képet posztolt a Hair forgatásáról, amin a táncosuk, Claudimar is látható, amint ökörködnek egy parókával.

ChrkdvjVEAAIuwm_large.jpg ChrkZstUkAAoyeL_large.jpg ChrkZsvUUAAT5AE_large.jpg
ChsPOMAWsAAgaKc_large.jpg ChsPOJnWwAAfAZr_large.jpg

Paparazzi fotók > 2016 > Május 03 – Leigh a Bonbonniere klubnál Londonban
Zene > Hair (2016) > Still fotók

márc
15
2016
Megérkeznek a hotelhez, SLS fotósorozat
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Lesifotó  /  Secret Love Song     ♥6

Már korábban hoztam fotókat arról, hogy tegnap a lányok megérkeznek a hotelhez még Brightonban, most újabb 37 remek minőségű képpel egészült ki az album. Én oda-vissza vagyok Leigh ruhájáért, nem tudom ti hogy vagytok vele! Valamint előkerült egy új kép a Secret Love Song fotósorozatából is, elképesztő kép ez is, én csak bízom benne, hogy még láthatunk többet is!

tumblr_o43hklW7Ji1rbrxfjo6_1280.jpg tumblr_o43hrmqprQ1rbrxfjo10_1280.jpg tumblr_o43i4c6f091rbrxfjo3_1280.jpg
tumblr_o43khkI2gj1rbrxfjo1_500.jpg

Paparazzi fotók > 2016 > Március 14 – Megérkeznek a hotelhez Brightonban
Zene > Secret Love Song (2016) > Fotósorozat

márc
15
2016
Brighton – 2.állomás
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  The Get Weird Turné     ♥4

Tegnap este Cardiff után Brigtonba utaztak, ami a turnéjuk 2. állomása volt. Négy dal kivételével már videókat is kaptunk, egész jó minőségben, viszont egyelőre csak öt képet láthattok. 2 képet kaptunk, amikor Jesy és Jake megérkeznek Brightonba, úgy tűnik Jesy szerelme támogatja őt, ez a kardigánján is látható! Valamint négy képet tekinthetünk meg, amikor megérkeznek a hotelhez. Legnagyobb örömünkre pedig 34 UHQ képet tekinthettek meg a cardiffi állomásról is. Ma a lányok Bournemouth-ba mennek, ezután pedig egy napos szünet után, csütörtökön Newcastle Upon Tyne-ba mennek.

Emellett szeretném megköszönni a tegnapi közel 300 látogatást, elképesztő szám és hatalmas köszönet jár nektek, Értetek érdemes csinálni!

  1. Grown
  2. Hair
  3. Change Your Life
  4. A.D.I.D.A.S.
  5. Wings
  6. Lightning
  7. DNA
  8. Secret Love Song Pt. II
  9. OMG
  10. Cover Medley: Jump On It, Crazy in Love, Where are U Now, Ring The Alarm
  11. Salute
  12. Little Me + Lightning Mashup
  13. Move
  14. Cover: Hotling Bling
  15. How Ya Doin’
  16. I Wont
  17. Love Me Like You
  18. Weird People
  19. The End
  20. Black Magic

tumblr_o3zxg9YNfN1rbrxfjo5_1280.jpg tumblr_o402s5VJwi1rbrxfjo1_500.jpg tumblr_o40awcdG111rbrxfjo1_1280.jpg
tumblr_o418ymajWq1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_o418ymajWq1rbrxfjo2_1280.jpg

Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné 2016 > Március 14 – Brigton
Paparazzi fotók > 2016 > Március 14 – Jesy és Jake megérkeznek Brigtonba
Paparazzi fotók > 2016 > Március 14 – Megérkeznek a hotelhez Brightonban

febr
27
2016
Új lesifotók, baleset
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥9

Még mindig a Brit díjátadó lázában égünk, így nem csoda, ha újabb és újabb fotók jelennek meg. Sajnos, most (sem) a díjátadóról hoztam képeket, hanem az afterparty utáni időszakról, amikor Jade, Leigh-Anne és Perrie, valamint Louis bulizni indult egy közös autóval, pontosabban 6 újabb képet tekinthettek meg. Sajnos emellett egy kisebb rossz hírt is kell közölnöm, ugyanis a tegnapi nap Perrie megégette magát, elég csúnyán. Innen is jobbulást kívánok neki!

Lesifotók > 2016 > Február 24 – Perrie, Jade és Leigh elhagyják a Brit afterparty-t

febr
26
2016
Perrie és Leigh-Anne lesifotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥4

A mai napra újabb lesifotókat hoztam nektek a szerdai Brit díjátadó utánról, ezeken már csak Leigh-Anne és Perrie láthatóak, szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat és nem is akárkivel indultak bulizni, mint a 1D énekesével, Louis Tomlinson-nal (legalábbis, csak ő látható a képeken). 23 remek minőségű képet hoztam nektek, a lányok nagyon csinosak voltak, nézzétek meg, imádom hogy Leigh ilyen bevállalós és minden jól áll neki!

brasillm10~12.jpg L_P_28529.jpg

Lesifotók > 2016 > Február 24 – Perrie, Jade és Leigh elhagyják a Brit afterparty-t

febr
25
2016
Brit Awards képek
icon-pencil     katie     icon-folder     Brit Awards  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥4

Aki tegnap nyomon követte a Brit díjátadót, tudja, hogy a lányok sajnos egy díjat sem vihettek most haza, de reméljük, hogy pár év múlva kamatozni fog a munkájuk és sorra fogják nyerni a díjakat, igazán megérdemelnék, csak sajnos sosem ezen múlik ki érdemli meg és ki nem. Fel is került HD minőségben a lányok Youtube csatornájukra a fellépés az estéről, zseniálisak voltak, nézzétek meg, tényleg érdemes! 4 újabb képpel kibővült az album, ahol megtekinthetitek a lányok érkezését a díjátadóra. 47 remek kép került elő a fellépésről, egy pedig az afterpartyról, ahol Jesy kivételével mind részt vettek, az afterparty távozásáról pedig 3 képet láthattok. Végül pedig még egy videót hoztam, amit a Brit díjátadó kulisszái mögött készítettek róluk, ahol elmesélték, hogy sosem gondolták volna, hogy valaha fellépnek itt, valamint többek között Rihanna-ról is beszéltek.

tumblr_o32pj7IF9d1rbrxfjo4_1280.jpg tumblr_o32pj7IF9d1rbrxfjo3_1280.jpg tumblr_o32pj7IF9d1rbrxfjo1_1280.jpg
LM_282129~2.jpg LM_281629~2.jpg LM_281129~3.jpg
tumblr_o33r3mpyAq1rbrxfjo1_500.jpg
tumblr_o33r1eeEcZ1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_o33r1eeEcZ1rbrxfjo3_500.png tumblr_o33r1eeEcZ1rbrxfjo4_540.png

Megjelenések > 2016 > Február 24 – BRIT Awards Londonban – Érkezés
Megjelenések > 2016 > Február 24 – BRIT Awards Londonban – Fellépés
Megjelenések > 2016 > Február 24 – Brit Awards afterparty
Lesifotók > 2016 > Február 24 – Perrie, Jade és Leigh elhagyják a Brit afterparty-t

43« ElsőELŐZŐ OLDAL......41KÖVETKEZŐ OLDAL