A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 21 - TRNSMT Festival (Perrie)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
      2026. Július 01 - Roskilde Festival (Jade)
      2026. Július 02 - Rock Werchter (Jade)
      2026. Július 04 - Open'Er Festival (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc 30, 2018
Új Royal Variety fotók
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Megjelenés  /  Royal Variety     ♥26

Sziasztok!

Végre én is tudok frisselni, bár még az otthoni internettel nem tölt be sajnos az oldal. Ezért valószínűleg én kevesebbet tudok majd lenni, de igyekszem megoldani a problémát valahogyan.

A napokban előkerült három olyan kép Jade-ről és édesanyjáról, ami még a 2015-ös Royal Variety-n készült a színfalak mögött.  Kicsit rosszabb minőségű fotók. Kedvencünk gyönyörű mindegyiken, remekül állt neki ez a ruha is. 

DZdfqnCX0AAIOFJ.jpg DZdfqC9W0AA6eed.jpg DZdfo5tXcAAkQDZ.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Megjelenések > 2015 > November 13. – Royal Variety

márc 28, 2018
Múltheti japán interjúk
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Japán  /  Megjelenés     ♥29

Sziasztok!

Először is elnézéseteket kérjük, amiért inaktív volt az oldal közel 1 hétig, de sajnos valami gond volt a szerverünkkel és a sok-sok levelezgetésnek most lett csak látszata, Eve-nek még mindig nem jó sajnos. De addig is is én itt vagyok és elhoztam nektek az elmaradt híreket.

A lányok 23-án, pénteken nem csak a TV Groove stúdiójában jártak, hanem a Line Live-ba is ellátogattak, amiről előkerült egy 40 perces interjú, bár nem mondhatni teljesen interjúnak, hiszen egy japán kommentátor hangját hallhatjuk a legtöbbször. De akit érdekel az csekkolja mindenképpen, emellett 4 fotót is láthattok.

DY-lpVuVAAAcPQ2.jpg 1_2529.jpg DY-f7nEW0AETEmm.jpg DY-lqYrU0AE7RXh.jpg

Másnap, 24-én szombaton a Japán MTV-be látogattak, amiről csak egyetlen fotó került elő, de reméljük mihamarabb előkerül videó is a beszélgetésről.

1_2532.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Megjelenések > 2018 > Márcus 23 – Line Live, Japán
Megjelenések > 2018 > Márcus 24 – MTV interjú, Japán

márc 18, 2018
Új fotók a lányokról
icon-pencil     katie     icon-folder     Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Perrie  /  Személyes     ♥39

Szép estét mixerek!

Jade a péntek estén részt vett a Stonewall’s évi Equality vacsoráján, ahol ismét egy elég elegánsabb szettben volt, ám ezzel a kivágással mégis csajosabbá tette a megjelenést. A vörös szőnyegről 2 fotó került elő, viszont a kulisszák mögött örömmel fotózkodott a barátaival, ismerőseivel (többek között a fodrászukkal is), erről további 7 fotó tekinthető meg.

2~791.jpg 1~2496.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png
QkkGllGby_Q.jpg YXuxC0_F8BA.jpg 9imcFffWZ9w.jpg KHScRt8Xhfc.jpg

Perrieről is kerültek elő szerencsére újabb fotók. Szombaton egy rajongó kapta le, amint az Anfield arénában volt édesanyjával Liverpoolban. Reméljük még kerülnek elő fotók, de addig csekkoljátok ezt a 2 megjelent fotót.

DYhIYs2XcAE8eQY.jpg DYhIMriXcAIX1XC.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Megjelenések > 2018 > Március 16 – Jade a The Stonewall’s Annual Equality vacsoráján
Vegyes képek > Személyes fotók > 2018. március 16 – Jade a Stonewall’s vacsoráján
Paparazzi fotók > 2018 > Március 17. – Perrie az Anfield stadionban, Liverpool

márc 15, 2018
Jade a ‘Wicked’ előadásán
icon-pencil     Eve     icon-folder     5. album  /  Jade  /  Jed Elliott  /  Megjelenés     ♥56

Sziasztok Mixerek!

Mostanában alig akad hírünk a Little Mix-ről, ennek oka legfőképpen az, hogy megkezdődötek az 5. albumuk munkálatai. Az kiderült Jade által, hogy az első dalt már sikerült rögzíteniük is, ami szuper. Reméljük hamarosan hallhatunk pár aprócska részletet a mesterműről.

A fent említett okok miatt vannak eltűnve a csajok, de Jade kivételesen kimozdul olykor-olykor. Így tett kedden este is, amikor párjával, Jed-el ellátogattak a Witches of Oz előadásra. A színdarab után fotózkodtak is a szereplőkkel, erről két képet posztoltak ki a Wicked hivatalos Twitter fiókjára. 

DYRRrsnWsAkQ567.jpg DYRRrskXcAA3lQY.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Megjelenések > 2018 > Március 13. – Jade és Jed a ‘Wicked’ előadáson, London

márc 12, 2018
Roxy Tart előadáson
icon-pencil     Eve     icon-folder     Díj  /  iHeartRadio  /  Jade  /  Megjelenés  /  TMU Awards     ♥46

Jade és édesanyja, Norma, előző este elmentek megnézni a Roxy Tart előadást a Can Can bárban. Ezzel ünnepelték meg az Anyák Napját (külföldön ilyenkor van). és szerveztek maguknak egy kis csajos programot. Ez egy Drag Queen-es szórakoztató, vicces műsor, kicsit stand up comedy-s beütéssel.. Az egész után fényképezkedtek is a színfalak mögött. Jade egy fekete trikót viselt, hozzá illő nadrággal. 

DYDmFbxX0AAVcUS.jpg DYDmG8HX0AAhfe7.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Másik fontos hír, hogy tegnap este volt az iHeart Radio Awards, ahol a Reggaetón Lento remixe győzedelmeskedett a „Legjobb Remix” kategóriában! A lányok sajnos nem vettek részt rajta, de a CNCO-s fiúk ott voltak,ők is vették át a díjat. A TMU Awardson pedig a „Legjobb Duó/Csapat” címet nyerték el. Ezúton is gratulálunk a Little Mix-nek!

Megjelenések > 2018 > Március 11. – Jade és Norma a Can Can Bárban

márc 6, 2018
Global Awards
icon-pencil     katie     icon-folder     Díj  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥30

Sziasztok mixerek!

Kicsit megkésve, de elhoztam nektek az elsején megrendezett Golden Globe Awards képeit és jó hírét ezúttal. Az esemény tehát a hónap első napján, csütörtökön került megrendezésre Londonban és a lányok 4 kategóriában jelöltek is voltak. Ebből a legnagyobb örömükre és a miénkre, hármat sikeresen meg is nyertek. Bezsebelték a legjobb dalért, a legjobb bandáért és a legjobb előadóért járó díjat is. A kék szőnyegen is tiszteletét tették természetesen, erről 68 fotót tekinthettek meg a galériában.

04_569.jpg 08_417.jpg 11_346.jpg 14_294.jpg

És természetesen a showról is kerültek elő képek, ahol éppen a díjat adják át, illetve beszédet mondanak, az örömük megfigyelhető a képeken. 9 fotót láthattok erről.

15_279.jpg 17_259.jpg 20_234.jpg 2_769.jpg

Az este végén a Press Roomban is pózoltak hatalmas mosollyal az arcukon és természetesen büszkén tartották a megszerzett díjakat is. Erről pedig 11 fotót láthattok.

02_625.jpg 04_571.jpg 23_200.jpg 22_208.jpg

Szerencsére lesifotók is készültek, amint a lányok elhagyják a rendezvényt. Jade a díj mögé bújkált, de szerencsére majdnem az összes lányt lekapták (Jesy-n kívül). 42 fotó tekinthető meg a galériában.

06_490.jpg 08_420.jpg 13_306.jpg 17_261.jpg

Megjelenések > 2018 > Március 01 – The Global Awards Londonban
Megjelenések > 2018 > Március 01 – The Global Awards Londonban (Show)
Megjelenések > 2018 > Március 01 – The Global Awards Londonban (Press Room)
Paparazzi fotók > 2018 > Március 01 – Távoznak a Global Awards-ról Londonban

53« ElsőELŐZŐ OLDAL......40...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »