A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Zenei események

  • 2026. Május 29 - 'Passenger Princess' megjelenés (Perrie)
  • Koncertek, fellépések

    • 2026. Június 20 - Pinkpop 2026 (Jade)
      2026. Június 21 - TRNSMT Festival (Perrie)
      2026. Június 28 - Solidays 2026 (Jade)
      2026. Július 01 - Roskilde Festival (Jade)
      2026. Július 02 - Rock Werchter (Jade)
      2026. Július 04 - Open'Er Festival (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026. Ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 23. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
dec 29, 2015
Jade bulija – képek
icon-pencil     katie     icon-folder     Jade  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥35

A személyes képek után, amik megjelentek a buliról, most végre kaptunk a helyszín által készített fotókat is, pontosabban öt darabot tekinthettek meg. Perrie a barátnőjét is elvitte a buliba és szívesen pózolt még az ott résztvevő barátaival is. Csodásan festettek a lányok, Jade pedig meg is köszönte Twitteren a helyszín, Bonbar Twitter oldalán is, hogy ott lehettek és ünnepelhettek.

10411321_865485466904246_221880002118321054_n.jpg 10398880_865487200237406_5968047280107817679_n.jpg 1319_865485976904195_5681151054127257845_n.jpg

Megjelenések > 2015 > December 26 – Jade születésnapja

dec 27, 2015
Alan Carr, interjúk Japánban
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Megjelenés  /  Videó     ♥29

A lányok a karácsony első napján felléptek Alan Carr: Chatty Man műsorában, ahol nem mást, mint az év egyik toplistás slágerét, a ‘Black Magic’-et adták el, mi másban, mint egy dögös mikulás ruhában. Erről egy egész jó minőségű videót és egy képet is hoztam nektek. A 4Music-nak köszönhetően újabb (szerintem egyben az utolsó is) videó került elő, ahol választaniuk kell, melyiket preferálják, a Szentestét vagy a ‘Boxing Day’-t, ami az a nap, ahol az ajándékokat bontják ki. Az Elle girl Japan pedig kettő interjúvideót tett fel, ahol a ‘Get Weird’ albumról beszélnek, valamint a másikban Harry hercegről és a karácsonyról.

CXGzmjzWkAAriNW.png

Megjelenések > 2015 > December 25 – Alan Carr: Chatty Man

dec 27, 2015
Karácsonyi fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés  /  Perrie  /  Személyes     ♥47

Először is rettentően sajnálom, hogy tegnap nem jelentkeztem, az egyik legmeghatározóbb napon, ugyanis tegnap, a gyönyörű Jade Thirlwall 23 éves lett! Így utólag is, innen is, de nagyon boldog születésnapot kívánok neki! Sajnos elkaptam egy csúnya mandulagyulladást, az ünnepek alatt is lázasan feküdtem, még filmezni sem volt erőm, remélem megértitek, hogy miért nem tudtam a híreket hozni. Így, sajnos a dalszövegek fordítása is jövőhétre csúszik, de mindenképpen hozom! Jade a születésnapján jótékonykodni ment a rákos betegek javára, amiről 12 rajongó által készült fotókat hoztam. Természetesen az ünnepeket a lányok a családjaik körében töltötték, erről mind a négy lány töltött fel képeket Instagramra. Perrie három képet töltött fel, Leigh-Anne is szintén hármat, Jesy öt képet, Jade pedig nyolc darab képet posztolt. Természetesen ezek között vannak a Jade-nek szánt köszöntések is.

12356479_1750637858492575_1974024915_n.jpg 12338789_1179992052014928_1017526684_n.jpg 12317938_520608534773004_584757732_n.jpg
12394169_787303954735031_2134056384_n.jpg per1.jpg per~0.jpg
10723925_1536700819990923_177310216_n.jpg 12345916_138362876535663_1428876094_n.jpg 12357486_1660993830826318_1504217713_n.jpg
10561048_559350980896325_2136891651_n.jpg 12356349_1659112377709476_89892205_n.jpg 12362353_121652788209092_1558192102_n.jpg
12354092_1089294677767760_1930129199_n.jpg 12357745_139332703105020_1896873278_n.jpg jad1.jpg

Megjelenések > 2015 > December 26 – Jade a Boxers Day Dip for Cancer Connections-n
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram

nov 28, 2015
Promóció Japánban
icon-pencil     katie     icon-folder     Japán  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥30

Még egy hónap sem telt el, hogy kiadták harmadik nagy albumukat (amit remélem már mindenki beszerzett), most visszatértek egyik kedvenc országukba, Japánba, hogy tovább promotálják albumukat. Jesy nem tartott velük, betegségre hivatkozva. Már 4 nappal ezelőtt megérkeztek, erről rajongói fotókat találhattok meg, pontosan 9 darabot. Egy percre sem állnak le, 26-án A TV Groove-ba látogattak el, szintén aznap, vagyis csütörtökön a Sukkiri-ba, amihez 8,5 perces interjút hoztam és előadták ‘Black Magic’ c. dalukat is és szintén aznap ellátogattak a VMA-bA mai nap pedig a Harajuku studióba látogattak el a lányok, amiről pedig 14 perces interjút nézhettek meg. Végül pedig egy új kép jelent meg a ‘Get Weird’ album fotósorozatához.

tumblr_nycn65LLUn1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_nycn65LLUn1rbrxfjo4_1280.jpg tumblr_nycn65LLUn1rbrxfjo5_1280.jpg
tumblr_nyf5vnEpJR1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_nyf5vnEpJR1rbrxfjo2_1280.jpg
tumblr_nyg74iijO81rbrxfjo1_500.jpg tumblr_nyh01na8pv1rbrxfjo1_500.jpg 8Ko-bVs0_1k.jpg
tumblr_nyfjqbxYrU1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_nyfjqbxYrU1rbrxfjo2_1280.jpg tumblr_nyg5nvfEqm1rbrxfjo2_1280.jpg
tumblr_nyiwml8WdF1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_nyiwml8WdF1rbrxfjo2_1280.jpg
G7GRE-JdJAM.jpg

Paparazzi fotók > 2015 > November 24 – Megérkeznek Japánba
Megjelenések > 2015 > November 26 – TV Groove Japánban
Megjelenések > 2015 > November 26 – Sukkiri
Megjelenések > 2015 > November 26 – VMA Japánban
Megjelenések > 2015 > November 28 – Harajuku studió
Fotósorozatok > 2015 > Get Weird

nov 22, 2015
TFI Friday
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Megjelenés     ♥24

A lányok már közel 2 hete promotálják albumukat, műsorokban jelennek meg és szinte minden nap rádiókba látogatnak el. Most a TFI Friday-ba látogattak el, ahogy benne van a nevében, pénteken, vagyis 20-án. Erről 6 kép és egy 5 és fél perces interjú került elő. Nagyon-nagyon jól szórakoztak, érdemes megnézni. 17.-én a BBC Radio 1 vendégei voltak, amiről 2 részes hangfelvétel került elő, mind 10-10 perces, szóval egy elég terjedelmes és tartalmas beszélgetést hallhattok.

tumblr_ny6sk6dIPq1rbrxfjo1_400.jpg tumblr_ny6sk6dIPq1rbrxfjo4_1280.jpg tumblr_ny6sk6dIPq1rbrxfjo6_1280.jpg

Megjelenések > 2015 > November 20 – TFI Friday

nov 21, 2015
Loose Women, ps, interjúk
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Megjelenés     ♥28

Elnézést kérek a kis kimaradásért, de vizsgahetem volt, remélem megértitek, de eközben is próbáltam jönni, ahogy tudtam, természetesen. Most pedig hogy vége, rendszeresen jövök, ahogy előtte is. Végre megjelentek képek a keddi Loose Women műsorról, pontosabban 6 darab, valamint a napokban Julie Adenuga vendége is voltak a lányok, ekkor készült róluk egy fotósorozat, amiről egyetlen csodás képet kaptunk és egy 12 perces hangfelvételt. (ide kattintva meghallgathatjátok). Végezetül pedig újabb 5 képet hoztam a lemezbemutató buliról, ahol ismét betekinthettek a remek hangulatba. ui: érdemes betekinteni a galériába, hiszen a sok-sok új fotó mellett, már közel 7000 képet láthattok a csajokról, ami napról-napra bővül.

tumblr_nxz5sdqCnE1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_nxz5sdqCnE1rbrxfjo3_1280.jpg tumblr_nxz5sdqCnE1rbrxfjo5_1280.jpg
tumblr_ny0xan24GU1rbrxfjo1_500.jpg
tumblr_ny6s7s52vj1rbrxfjo3_1280.jpg tumblr_ny6s7s52vj1rbrxfjo6_1280.jpg tumblr_ny6s7s52vj1rbrxfjo2_1280.jpg

Megjelenések > 2015 > November 17 – Loose Women
Fotósorozatok > 2015 > Beats
Megjelenések > 2015 > November 11 – Lemezbemutató

53« ElsőELŐZŐ OLDAL......51KÖVETKEZŐ OLDAL