Jade Harper’s Bazaar interjúja Leigh-Anne a Glamour Awards-on Hot Press interjú Perrie-vel Leigh-Anne a SCD műsorban
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nem lesznek rajta, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20 - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025-re nincs megerősített fellépés!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún
17
2019
Perrie a Notion Magazin címlapján!
icon-pencil     katie     icon-folder     Címlap  /  Fotósorozat  /  Perrie     ♥11

Szuper hírrel és képekkel érkeztem! Ugyanis a gyönyörű szőkeség most a Notion magazin nyári számának címlapján található meg, aminek már megkaptuk a címlapfotóját illetve 8 másik fotósorozatképet is. Most (majdnem teljesen) smink nélkül láthatjuk Perrie-t és nem rejtették most el a gyönyörű szeplőit sem. Elég változatos fotósorozat készült róla, változatos színes ruhákkal, csekkoljátok mindenképpen!

N84-Perrie-Edwards.jpg   
F5N1B_9EzJA.jpg oFRgOyWmQKE.jpg S8tJXpXUrCI.jpg vBVje6YLP_0.jpg

Mini interjúrészlet is előkerült a magazinból, ahol kedvesét ‘tökéletesnek’ jellemezte, mert megérti az ő furcsa viselkedését.

,,Elég különc tudok lenni néha. És ő ezért szeret engem és tudjátok mit? És sokszor azon kapom magam, hogy elgondolkozom, hogy nekem nem kell másnak lennem ahhoz, hogy a tökéletes barátnő lehessek. Ő számomra a tökéletesség. Nem túl sok, nem túl tapadós, nem hinné, hogy jobb lenne bárkinél. Benne megvan a tökéletes egyensúly, nagyon támogató mindabban, amit csinálok és ez szuper! A legjobbat akarja nekem, ahogyan én is neki. Nagyon jó egy tökéletesen kiegyensúlyozott kapcsolatban lenni, amit imádok. Olyan, mint érezni végre a friss levegőt.

Magazinok > 2019 > Notion (Perrie) – Nyár
Fotósorozatok > 2019 > Notion Magazin (Perrie)

jún
10
2019
Újabb képek Perrie nyaralásáról
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥15

Két nappal ezelőtt még látták a paparazzik Perrie-t és barátaikat Ibizán. Matt és a barátnője ugyan hazautaztak időközben, ők azonban még maradtak. Újra a jachton tartózkodtak, és megint eveztek egy kicsit. Nagyon jól érezték magukat,és nem zavarta őket, hogy folyamatosan fotózták a paparazzik őket. Perrie most is In’a’seashell bikinit viselt, amit Leigh-Anne is a nyaralása alatt. A Power nevet viseli, itt beszerezhetitek (link). Ez szerintem sokkal jobban is állt neki, mint a másik.

image1~100.jpg image8~62.jpg image16~47.jpg image12~57.jpg
Perrie időközben elérte Instagramon a 9 millió követőt, ami nagyon szép eredmény! Reméljük hamarosan több 10 millióan követik őt és a többieket is!

Paparazzi fotók > 2019 > Június 08 – Perrie a barátaival egy jachton, Ibiza, Spanyolország

jún
8
2019
Újabb nyaralásos képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥16

Korábban beszámoltam már arról, hogy Perrie és Leigh-Anne is nyaral a párjukkal és barátaikkal. Most kiderült, hogy Jesy sem ül otthon, hanem Chris-el együtt Barcelonába utaztak el. A párost akkor kapták lencsevégre, amikor a parton beültek ebédelni, utána elmentek egy fagyira, majd leültek és nézelődtek. Jesy egy Calvin Klein topban és egy magasított derekú farmerben volt látható, igencsak kevés sminkkel. Úgy néz ki, valóban rápihennek a Bounce Back promójára.

mOppcSMt9hU.jpg 53jRP65WZYQ.jpg sITE5OirBaE.jpg 4qyKY11JsuU.jpg
Aznap Perrie és a társasága sem unatkozott, ők Ibizán élvezik a napsütést. Úgy döntöttek, hogy kis időre mellőzik a jachtot, és elmentek sétálni egyet. Erre az alkalomra szerintem Perrie nagyon csinos szettet választott, egyszerűen tökéletesen állt neki. Sajnos róluk igen kevés fotó jelent meg.

3XQAJiMAAlE.jpg tZNYNkThYqc.jpg 109965975_002.jpg 3nqI1suwbOM.jpg
Leigh-Anne-ék is pont aznap jelentek meg Míkonoszon, hogy kicsit körbejárják a szigetet. A lesifotósok persze itt sem veszítették őket egy percre sem szem elől. Ő a saját kollekciójából választott magának bikinit, ebben jelent meg, plusz egy fehér rövidnadrágot vett még fel.

bgTnEjmI4GM.jpg bKuDinmZic4.jpg LVZhc_nj07E.jpg k4xKq30kfqw.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Jesy és Chris Barcelonában, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Perrie a barátaival Ibizán, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 06 – Leigh-Anne a barátaival Míkonoszon, Görögország

jún
6
2019
Perrie és Leigh-Anne nyaralása
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥13

A sok munka után mindegyik lányra ráfér egy kis pihenés, mielőtt belevágnának az LM5 turnéba, illetve a Bounce Back promótálásába. Perrie és párja, Alex Spanyolországba utazott pár barátjukkal, hogy lazítsanak kicsit a nehéz hónapok után. A fiúra és csapatára, a Liverpoolra nagy nyomás nehezedett, ott volt a Premier League és a Bajnokok Ligája hajtás is, szóval megérdemelt a pihenés mindegyikőjüknek. Idén Spanyolországot választották, béreltek egy jachtot, és élvezték a napozást, a fürdőzést és a vízi sportokat is. Erről érkeztek most gyengébb minőségű lesifotók. A bikinijét Leigh-Anne In’a’seashell kollekciójából választotta ki.

NA1YgpShOfU.jpg SO6TbbRP2rY.jpg JwJg9stvoGU.jpg lIYniQW6tCY.jpg
Tavaly a szőkeség kétszer is járt Míkonoszon, csakúgy, mint Leigh-Anne, aki viszont úgy döntött, idén is elutazik oda. Andre, Gabrielle és pár barátjuk társaságában szúrták ki őt a lesifotósok. Ők is béreltek egy jachtot, és élvezték a napjukat. Sajnos nagyon rossz minőségű és kicsi felbontású képeket kaptunk róluk.

D8WO-fWXkAEteam.jpg D8WOD_YWsAAqsYU.jpg D8WOD_YXUAA10QD.jpg D8WOD_ZWkAMlhly.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Június 05 – Perrie a barátaival egy jachton, Spanyolország
Paparazzi fotók > 2019 > Június 04 – Leigh-Anne a barátaival egy jachton, Míkonosz, Görögország

jún
5
2019
Eat In with Little Mix – 3.epizód
icon-pencil     Eve     icon-folder     Eat In with Little Mix  /  Perrie     ♥14

Hétfőn újabb résszel érkezett az „Eat In with Little Mix„, amelyben most Perrie volt a soron. Segítségére édesanyja és unokatesója, Ellie volt, utóbbi inkább a tálalásban segédkezett. A desszerthez áthívta a szomszédját, és sajttortát készítettek, amin mindenki jót is nevetett, ugyanis Jesy szintén ezzel várta őket az első alkalommal, csak ő TESCO-sat vett,mert az övé nem készült el. A lányoknak nagyon ízlett minden, még a desszert is. Meglepetés produkciónak egy bűvészt hívott, aki teljesen lenyűgözte őket. Perrie a győzelem érdekében bevetette a cukiság faktort, pár édes kölyökkutyust nyomott barátnői kezébe. A pontozásnál Jesy kissé „megszaladt”, nem maradt a hagyományos 1-10-es pontozási rendszernél, így Perrie 484 ponttal első helyezett jelenleg. Jövő héten Leigh-Anne várja vacsorával társait, ne felejtsétek el!

máj
2
2019
Perrie a szorongásáról beszélt első interjújában
icon-pencil     katie     icon-folder     Glamour Magazin  /  Interjú  /  Perrie     ♥16

Nem is olyan régen jelent meg Leigh-Anne első szóló interjúja, ami elég mélyre sikerült és több témát is boncolgattak benne. Most a brit Glamour Magazin által elkészült Perrie első szóló interjúja is, ami szintén nagyon mély és őszinte lett, leginkább a szorongásáról és pánikrohamairól beszélt, de nagyon tanulságos lett, mindenképpen nézzétek meg, illetve összegyűjtöttem a főbb információkat is!

Tovább olvasom »

40« ElsőELŐZŐ OLDAL......31...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »