Hétvégi London Pride események Jade fellépett a Glastonbury-n! Megjelent a ‘Plastic Box’! Perrie fellép a ‘The Hundred’-on!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.június 20. - 'Plastic Box' megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.június 15. - Summertime Ball, London (Jade)
    • 2025.június 28. - Glastonbury Fesztivál, Somerset (Jade)
    • 2025.július 04. - British Grand Prix (Jade)
    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
19
2016
Képek, videók a hétről
icon-pencil     katie     icon-folder     Megjelenés     ♥2

A lányokkal sok-sok minden történt az elmúlt héten is, de nézzük szépen sorban. Vasárnap Ausztráliában voltak még és egy interjút és az X-Factoros fellépést is elhoztam, most viszont 4-4 fotó került elő mindegyik eseményről, valamint Ausztráliában is előadták az új album első kislemezét, amiről természetesen el is hoztam nektek a fellépéses videót. A tegnapi nap folyamán pedig a ‘BBC Children in Need‘ nevezetű jótékonysági eseményre látogattak el, ahol természetesen szintén felléptek legújabb dalukkal.

1~439.jpg 2~136~1.jpg 1~446~0.jpg
2~138~1.jpg 1~444.jpg 4~30~0.jpg
01~94.jpg 05~76.jpg 03~92.jpg

Megjelenések > 2016 > November 14 – Ausztráliában
Megjelenések > 2016 > November 14 – X-Factor (Ausztrália)
Megjelenések > 2016 > November 18 – BBC Children in Need

nov
19
2016
Megjelent a ‘Glory Days’!
icon-pencil     katie     icon-folder     Glory Days  /  Hír     ♥5

Sziasztok mixerek!

A tegnapi naptól hivatalosan is megvásárolható a lányok 4. nagylemeze, a ‘Glory Days’, amit már régóta elő lehetett rendelni, de ennek a házhoz szállítása is megkezdődött már. Sajnos már tegnapelőtt kiszivárgott a teljes album, de ez nem von le semmit az értékéből, hiszen egy tökéletes albumot kaptunk és bevallom, szerettem az előző, ‘Get Weird’ lemezet is, de ez sokkal jobban sikerült és bízom benne, ezzel megkapják az áttörést, amiért már régóta töretlenül dolgoznak. Nekem a kedvenc dalaim a Nobody Like You, Down & Dirty, F.U., Power és a Private Show, de ebből is kiderült, hogy nem tudok választani. Nektek mi lett a kedvenc dalotok?

nov
17
2016
‘Down & Dirty’ premier
icon-pencil     katie     icon-folder     Dal  /  Down & Dirty  /  Hír     ♥4

Szép napot!

A lányok angol idő szerint éjfélkor tették közzé legújabb dalukat a holnap megjelenő ‘Glory Days’-ről, ami a lányoktól teljesen eltérő stílusú lett, igazi bulizós dal, aminek még a diszkókban is talán helye lesz. Nektek hogy tetszik ez a stílus a lányoktól? Szerintem nagyon szuper dal lett és holnap pedig albumpremier is! Egy kicsit megcsúsztam sajnos a legújabb hírekkel, de ezt hamarosan pótolni fogom, érdemes felnézni később is!

nov
16
2016
‘Nobody Like You’ premier
icon-pencil     katie     icon-folder     Dal  /  Glory Days  /  Nobody Like You     ♥7

Szép estét mixerek!

Alig fél órája debütált a lányok újabb dala a ‘Nobody Like You’, ami felkerült Spotify és az iTunes oldalukra is. Ez a dal sokkal mélyebb, emocionálisabb lett, mint az előzőek, egyszerűen zseniális lett, szerintem! Engem teljesen lenyűgöztek már idáig az albummal, holnap pedig a pletykák szerint a ‘Down & Dirty’ debütál. Hamarosan elhozom ennek a dalnak és a ‘Nothing Else Matters’ fordítását is, de sajnos meló mellett nehezen jut rá időm, de nem lett elfelejtve! Addig hallgassátok az új dalt, kíváncsi vagyok a véleményetekre!

nov
15
2016
‘Touch’ premier
icon-pencil     katie     icon-folder     Dal  /  Glory Days  /  Hír  /  Touch     ♥9

Sziasztok!

A lányok egy újabb dalt osztottak meg velünk, mixerekkel alig pár órája, pontosabban a ‘Touch’ c. dalt és holnap pedig a ‘Nobody Like You’-t fogják velünk megosztani és elvileg még csütörtökön is kapunk egy dalt, ami egyelőre még titok, hogy melyiket. Azt pletykálják (ami amúgy 99%, hogy igaz), hogy a ‘Glory Days’ albumról 2 kislemez lesz, a most megjelent ‘Touch’ és az ‘Oops’, amiben Charlie Puth is közreműködik. De nem is húzom tovább a szót, hallgassátok az új dalt, várom a véleményeteket!

nov
14
2016
Flaunt magazin fotósorozat
icon-pencil     katie     icon-folder     Flaunt Magazin  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Our World     ♥10

Szép napot kívánok!

Ma hajnalban egy újabb meglepetésben volt részünk, ugyanis felkerült az internetre a lányok legújabb fotósorozata, ami most a Flaunt Magazinhoz készült. A lányok gyönyörűen festenek a fotókon, egytől egyik fantasztikus fotó lett, 19 fotó került elő már most, ne felejtsétek el csekkolni, a holnapi nap folyamán remélhetőleg elhozom nektek az interjút is. Ezen kívül felkerült a galériába az ‘Our World’ könyv összes fotója, ami megtalálható benne, kiskori fotókkal együtt így összesen az albumban már 106 fotót találhattok meg. Felkerült a Youtube-ra a teljes Jonathan Ross interjú is, ami egész hosszú lett, több mint 12 perces. Egy rövid listában ismét összegyűjtöttem nektek mi fontosat is tudhattunk meg belőle.

  • A legegzotikusabb hely, ahol jártak Szingapúr és Japán volt. Az utóbbi elég ijesztő volt számukra mert éppen akkor volt földrengés, amikor ott jártak
  • Nehéz volt számukra megnyílni a könyvükben, de úgy érezték fontos, hogy tudják róluk ezeket is a rajongók
  • Lejátszottak a lányoknak egy korábbi videót, amiben különböző akcentusokban beszéltek és próbáltak rájönni, vajon annak idején mit is mondott Jesy

Tegnap pedig az X-Factorban léptek fel az öt döntőssel, akik a ‘Wings’ c. dalukkal nyitották a műsort, ezután pedig természetesen előadták új kislemezüket, a ‘SOTME’-t is. Valamint egy újabb interjú is előkerült, amiben ‘Ash’ interjúvolta meg kedvenceinket, ahol többek között beszéltek a héten megjelenő albumról, arról, hogy sosem kezdenének szóló karrierbe, mert magányos lenne, valamint arról is, hogy szerettek volna egy olyan dalt is, ami a bulikban is szóltak -utalva a Down & Dirty c. dalra- .

16~37~0.jpg 01~93~0.jpg 19~33~0.jpg
OurWorld11.png OurWorld58.png OurWorld63.png

Fotósorozatok > 2016 > Fault Magazin
Termékek > 2016 > ‘Our World’ könyv (2016)

214« ElsőELŐZŐ OLDAL......172...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »