Ladygunn interjú Jade-del Megjelent JADE debütáló lemeze! The Guardian Jade debütálásáról Vogue interjú Jade-del
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.szeptember 27. - Circuit, Kingston (Perrie)
    • 2025.szeptember 29. - Jacaranda, Liverpool (Perrie)
    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2025.szeptember 12. - hmv, Newcastle dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 13. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 15. - hmv, Oxford Street dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Cardiff dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Bristol dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 17. - hmv, Brighton dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 27. - hmv, Oxford Street dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 28. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Manchester dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Liverpool dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Meadowhall dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Newcastle dedikálás (Perrie)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
szept
5
2016
Az élet… Perrie szerint
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Perrie     ♥6

A Sugarscape a lányok 5. évfordulója alkalmából beszélgetett Perrie-vel, úgy általánosan az életről.

Úgy ismertek, mint…
Perrie Edwards a Little Mix-ből

A legközelebbi barátaim ennek hívnak…
Pez-nek. Jesy nem hív Perrie-nek, csak ha valami gond van.

Ha a lelkem állat lenne…
Akkor unikornis lennék.

A dal, amire bármikor felpattansz és karaoke-zol…
Valószínűleg a ‘Treat Me Nice’ Elvis Presley-től, bár nem úgy énekelek mint Elvis. Ha karaoke jön, akkor általában már részeg vagyok. Nem megyek karaokezni, csak pár ital után és nem énekelek jól, mert úgy érzem magam, mint egy idióta. Elénekelem Madonna ‘Like a Virgin’-t és nevetek.

Ha beszorulna a lábam a wc-be akkor….
Jesy-t hívnám. Leigh-Anne és Jade csak bepánikolna. Jade csak nevetne, Leigh-Anne csak elérzékenyülne, míg Jesy úgy állna hozzá, hogy oké, gyere.

Ember, akinek inkább a Holdon kéne laknia…
Olyan emberek, akik aközben beszélnek hozzám, miközben szárítom a hajam. Ha teljes fokozaton megy a hajszárító, nem hallok. Édesanyám folyton ezt csinálja. Amikor a nevemen szólít folyton kiabálom neki, hogy nem hallak. Ezzel teljesen megöli a pillanatot, amikor élvezem a hajszárítást.

szept
5
2016
Jesy az esküvői tervekről
icon-pencil     katie     icon-folder     Esküvő  /  Hír  /  Jake Roche  /  Jesy     ♥6

A tavalyi romantikus lánykérés óta, ahol Ed Sheeran is énekelt, mindenki azon gondolkozik, vajon mit tartogat az álompár A nagy napra. Most Jesy nyilatkozott az esküvőről, tervekről és annak, aki már nagyon izgatott volt emiatt, annak ez talán rossz hír lehet.

,,Bárcsak az esküvői tervek haladtak volna, de nem. Az idei év annyira zsúfolt volt, hogy egyszerűen semmit sem tudtunk csinálni.” – mesélte Jesy a Mirror-nak.

Úgy tűnik egy ideig nem lesz esküvő, tekintve a nagy munkálatokat, de talán az album és a turné között erre is sort kerítenek majd, bár lehet az egész titokban fog zajlani. Ez még a jövő titka.

szept
5
2016
Naptár, könyv, nem látott fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Könyv  /  Naptár  /  Our World  /  Spanyolország  /  Videóklip     ♥14

A mai napra fantasztikus híreket hoztam, ugyanis korán reggel robbant a hír, hogy a lányok új, 2017-es naptárját már elő lehet rendelni (ezen a linken), amúgy mindössze 5500 Ft postaköltséggel, én már elő is rendeltem és várhatóan októberben kezdik árusítani. Kicsit csalódott vagyok, hogy nem készült ehhez külön fotósorozat, mint a tavalyihoz és csak bedobáltak fotókat a turnénaplóból, de azért érdemes megrendelni minden mixernek. A későbbi nap folyamán pedig még nagyobb meglepetés ért minket, hiszen már pletykálták, de ez beigazolódott, a lányok idén megjelentetik új könyvüket, ami az ‘Our World’ (A mi világunk) címet kapta, meg is kaptuk már a borítót és ezen megfigyelhető, hogy ehhez külön fotózás is volt. A könyvet elő lehet rendelni, összesen 288 oldalas lesz és október 20-án jelenik meg ( sajnos olyan linket nem találtam, ami hazánkba is szállítana). Kaptunk 3 fotót a Cornetto kulisszái mögül, valamint egy eddig nem látott képet a ‘Secret Love Song’ fotósorozatából, sajnos nem túl jó minőségben. És ha még nem lenne elég ennyi jó hír mára, a lányok a héten Spanyolországban jártak és úgy hírlik, ott forgatták le a klipjüket, 2 lesifotót hoztam Jade-ről, ami Spanyolországban készült. Szerintem igazán jó hét zárás/hét kezdés volt a jó híreket tekintve.

01~295.jpg 02~237.jpg 03~211.jpg
tumblr_oczi8tnqyR1s3tufmo1_500.jpg 2~476.jpg
03~13~0.jpg 01~16.jpg 02~13~0.jpg
01~293.jpg
002~161.jpg

Termékek > Hivatalos 2017-es naptár
Termékek > ‘Our World’ könyv (2016)
Vegyes képek > Kulisszák mögött a #MakeaMove Cornetto forgatásán
Zene > Secret Love Song (2016) > Fotósorozat
Vegyes képek > Személyes fotók > Augusztus – Jade Spanyolországban

szept
4
2016
8.külsőbe burkolózva!
icon-pencil     katie     icon-folder     Weboldal     ♥9

Szép estét mindenkinek!

A mai nap folyamán az oldal egy új külsőbe borult, amik az idei ‘USA Pro’ képekből készültek. Én imádom ezt a lilás-rózsaszínes színeket, így mindenképpen terveztem ezekből, csak a koncepció volt a kérdőjel, de végül sikerült. A főoldal teljesen megújult, már hónapok óta az az elrendezés volt és kicsit már untam, valamint az előző kinézetet is, hiszen majdnem 2 hónapig volt fent, holnapután lett volna pontosan 2 hónapig fent. A kinézet az oldal 10. hónapfordulója alkalmából került fel, ami szintén holnapután lesz. Még sosem volt sötét kinézet, kicsit tartottam is tőle, de nekem tetszik a végeredmény, próbáltam azért a sötét szín ellenére világosabb, vidámabb színekkel feldobni. Várom a véleményeket a chatben!

szept
2
2016
Wishmaker BTS, Q&A
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Kulisszák mögött  /  Q&A  /  Wishmaker     ♥15

Sziasztok mixerek!

A mai napon egy csodás hírrel érkeztem, ugyanis a tegnapi nap folyamán megjelent a ‘Wishmaker’ parfüm fotózásának kulisszák mögötti videója, valamint ha ez még nem lenne elég, a ‘Sugarscape’ készített a lányokkal egy Q&A-t, amit elhoztam nektek magyarul.

Ha lehetne egy kívánságod mi lenne?
Leigh: Hogy legyen még 1000 kívánság
Perrie: A szeretteimnek kívánnék örök egészséget, jólétet és boldogságot
Jade: Hogy örökké egy lánybandában legyek
Jesy: Hogy legyen még több kívánságom

Melyik dalról kívánod azt, hogy bárcsak te írtad volna?
Leigh: dvsn – ‘The Line’
Jesy: ‘Uptown Funk’
Perrie: Rihanna – ‘Diamonds’, Sia az egyik legjobb énekes-dalszerző. Véleményem szerint van olyan jó, mint akár Whitney, Mariah és Celine
Jade: ‘Run the World (Girls)’ – Beyoncé

szept
1
2016
Perrie kitálal a Zayn-nel való kapcsolatáról!
icon-pencil     katie     icon-folder     4. album  /  Hír  /  Perrie  /  Zayn     ♥10

Több, mint 3 éve Zayn és Perrie volt az egyik legnagyobb álompár , de ez hamar megváltozott, amikor tavaly nyáron Zayn dobta Perrie-t és énekelt is róla Zayn egy saját dalában, a ‘She Don’t Love Me’-ban, hogy megcsalta őt.

De a szakítás után egy évre most elhatározta magát Perrie, hogy egy új Little Mix dalban fejti ki az érzelmeit. Egy exklúzív interjúban Jesy Nelson mesélte el, hogy mind a négyen inspirációt merítettek a szakításaikból, többek között a híres álompár szakításából is.

,,Szerintem sokkal egyszerűbb módja, hogy leírd a tapasztalataidat és ezt zenén add át, mert így több ember tud azonosulni az érzelmekkel. Ez az album az eddigieknél sokkal érettebb, olyan dolgokat mondunk el, amiket talán még sosem hallottál.”

Amikor kérdezték őt, hogy tudni fogják-e a rajongók, hogy pontosan miről/kiről szól a dal, erre a kérdésre így felelt.

,,Szerintem nyilvánvaló lesz. Az összes dal azonosul a lányokkal, így a rajongókkal is fog.”

Múlt héten kiderült, hogy Jesy együtt írta a dalszöveget vőlegényével, Jake-kel, Jade pedig Jed-del a dallamot. De most, hogy Leigh-Anne nemrégiben szakított Jordan Kiffinn-nel, rengeteg érzelem lesz a dalokban.

,,Különböző dolgokon megyünk keresztül. Van akinek összetörött a szíve, míg más megtalálta a szerelmet. Nagyon pozitív hangulatú album.”

A lányok, akik legújabb projektükben a Cornetto-val dolgoznak, jelenleg fáradhatatlanul dolgoznak az új dalokon és hogy az új single-t októberben megjelentessék.

,,Szeretem az első dal tartalmát. Szeretem, hogy ez egy boldog szakítós dal, nem arról szól, hogy teljesen magam alatt vagyok, hanem hogy mennyire örülök.” – mesélte Jesy

219« ElsőELŐZŐ OLDAL......187...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »