Megjelent pár új/régi fotó még a németországi látogatásukból, nagyon klassz fotókat tekinthettek meg erről, többek között előkerült fotó a hajózásról is, valamint amikor egy tradicionális sört isznak. Korábban már hoztam pár fotót Leigh nyaralásáról, most pontosan kiderült, mikor is készültek azok a merész fotók, pontosan június 30-án és 72 db remek minőségű került fel a galériába. Ezek mellett elhoztam a legújabb Instagram fotókat is, Leigh két fotót, Perrie négyet és Jade is két fotót töltött fel. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Vegyes képek > Személyes fotók > Június – Németországban | ||
Ma egy csodálatos napra ébredtünk, hiszen a banda szőkesége Perrie Edwars ma ünnepli 23. születésnapját! Innen is nagyon boldog születésnapot kívánok Neki ezzel a nagyon kis egyszerű táblával. Természetesen aki ismeri Perrie-t, tudja, hogy ez a jeles alkalom nem maradhat ünneplés nélkül, tegnap pedig erre sor is került, ahova hivatalosak voltak a lányok, Jesy kivételével pedig mindannyian ott voltak, ott voltak a táncosfiúk is, Jade lakótársa, Danielle valamint két Youtuber is. Egy kertipartit rendeztek, ahol nagyon bohókás ruhákban voltak és volt vízipipa is a buli kedvéért. Erről hoztam nektek pár fotót, valamint Perrie Snapchat fiókjáról is hoztam egy képet a tortáról. A lányok amúgy még nem írtak köszöntést, de ha igen, később azt is elhozom nektek! ![]() ![]() ![]() ![]() Vegyes képek > Személyes fotók > Július 09 – Perrie születésnapja | ||
Hétfőn végleg befejeződött a Get Weird Turné, ami a lányok eddigi legsikeresebb turnéja volt, sőt, az eladások alapján toplistások is olyan sztárok mellett, mint Adele vagy Beyoncé. Az utolsó állomásról nagyon kevés fotót, összesen 9-et kaptunk, valamint pár videót is, de reméljük hamarosan megjelenik a 4. album is és 1-2 éven belül újra világkörüli turnéra indulnak. A lányok a napokban ismét tevékenykedtek Instagramon, Leigh 7 újabb fotót töltött fel ezeknek a többsége az ibizai nyaralásán készültek, Jade csak két újabb fotót töltött fel, Jesy pedig 3-at, a turné utolsó napjáról. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Koncertek > 2016 > Július 04 – Cork, Írország | ||
Sziasztok! Sok-sok várakozás után, két hónap után meg is érkeztem a legeslegújabb kinézettel. Amikor megláttam a ‘Cornetto’ fotókat, tudtam fel fogom használni őket egy nyári kinézethez, és bele szerettem volna csempészni a turnéfotókat is, hiszen ez hatalmas siker volt a lányoknak is. Próbáltam tükrözni a nyarat a színekkel is, remélem elnyeri a tetszéseteket, ígérem, ez nem fog ilyen sokáig fent maradni, de remélem nem untátok az előzőt sem. A hideg színek után ideje volt már egy színesebb váltásnak. Sok-sok minden változás lett, kezdve a munkálatokkal, a főoldallal, imádtam a munkálat megoldást, de 8 hónap után, ideje volt egy változásnak, de remélem ez is elnyeri a tetszéseteket. Ja, igen, az új kinézet azért is ma került fel, ugyanis ma 8 hónapja (!!) hogy a LittleMix.Hu Magyarország egyetlen és legbiztosabb forrása nap, mint nap a legújabb hírekkel látja el a mixereket. Köszönöm, hogy az oldalt válasszátok már ilyen sok ideje és hogy ennyien érdeklődtök, Nélkületek nem lennék itt. Várom a véleményeteket! | ||
A lányok tegnap már Corkban, szintén Írországban léptek fel, ahogyan ma is ugyanott fognak. A tegnapi koncertről nem sok, pontosan 15 fotó jelent meg, de szerencsére annál több videót tekinthettek meg! Ezek mellett 4 remek fotó jelent meg Leigh ibizai nyaralásáról, amikor pózol a tengerparton egy nagyon dögös és extrém fürdőruhában és ismét megmutatta nekünk tökéletes kidolgozott testét. Valamint Perrie-t még elsején a Heathrow reptéren kapták le a lesifotósok Londonban, erről hoztam nektek 14 remek minőségű fotót. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Koncertek > 2016 > Július 03 – Cork, Írország | ||
A lányok ismét az USA Pro sportmárka arcai lettek, erről már láthattátok a csodás fotókat és a kulisszák mögötti videót is, ahol beleshettünk a forgatásba. A lányok nem csak a márka arcai lettek, hanem idén télen saját tervezésű sportruhákat is kiadnak az USA Pro által.
A legutóbbi fotózáson az USA Pro lehetővé tette pár rajongónak, hogy nyerjenek Meet&Greet-et. A nyertesek Roxy, 10 éves és Lola 8 éves mindketten Solihullból származnak.
| ||