Perrie ismét várandós! Perrie a The Hundred Final-on! IHWTHW hírek és képek DORK interjú
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr
28
2016
Személyes fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Rajongói fotók  /  Személyes     ♥9

Jól tippeltem, ugyanis Leigh nyaralni van, nem is akárhol, Las Vegas-ba ment és már az első napján bulizni indult, ezeken a képeken már jobban lehet látni az új hajszínét is. Nem csak Leigh, hanem Jade is Amerikába utazott Jed-hez Indianapolis-ba és pár szerencsés rajongóval is fotózkodott a tegnapi nap folyamán. Sajnos kicsit ismét elmaradtam az Instagram fotókkal a turné/Hair felhajtás közepette, de most elhoztam nektek az elmaradt fotókat. Leigh 14 újabb fotóval, Perrie 5 új fotóval, Jade 12 fotóval és Jesy pedig 8 újabb fotóval bővítette a fiókját, nézzétek meg Ti is!

ChFBuPYWYAA6CoS_large.jpg tumblr_o6b8d1NJsZ1rbrxfjo3_1280.jpg tumblr_o6b8d1NJsZ1rbrxfjo4_1280.jpg
tumblr_o6bd2pMJAp1rbrxfjo3_1280.jpg tumblr_o6bd2pMJAp1rbrxfjo2_1280.jpg tumblr_o6bd2pMJAp1rbrxfjo1_1280.jpg
12965770_492659934262607_919073428_n.jpg 12912413_607380722764162_578492059_n.jpg 12976660_1118253091560464_1501440127_n.jpg
12912664_460449274148360_2057027663_n.jpg 12328033_219973365048085_1242623191_n.jpg 12930948_1251449824882813_2064977811_n.jpg
12965202_1742761972635785_137936085_n.jpg 13113961_1047985901927660_256689643_n.jpg 12940777_965130933555276_1436353718_n.jpg
12940714_791244900975666_1817133327_n.jpg 12501537_554901724684425_1412800781_n.jpg 12950283_160357714359145_1449243981_n~0.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Április 26 – Leigh Las Vegasban
Vegyes képek > Személyes fotók > Rajongói fotók
Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram

ápr
27
2016
‘Hair’ – kulisszák mögött
icon-pencil     katie     icon-folder     Hair  /  Kulisszák mögött     ♥10

Alig egy órája került fel a lányok Youtube csatornája a legutóbbi klippük, a Hair kulisszák mögötti videója, ahol természetesen betekinthetünk a klip forgatása mögé, elmesélték, hogy a mostani rendező rendezte a Black Magic klipet is és imádják a munkáit, sok-sok édes kutyusos pillanatokat is láthattok, valamint azt is, hogy a végére már nagyon fáradtak voltak a csajok. Amúgy elképesztő hír, de alig egy hete jelent meg a klip és már több, mint 12 millió megtekintésnél jár!

ápr
27
2016
Leigh új hajszíne
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Leigh-Anne     ♥10

A lányok pihenésüket töltik és még a brit turné közepette beszámoltam róla, hogy Leigh alig várja már, hogy nyaralni menjen, úgy tűnik ez megvalósult, vagyis, hivatalosan még nem erősítette meg, de én erre tippelnék, vagy legalábbis arra készül, hiszen megfigyelhettük már, a nyaralások során szeret új dolgokat kipróbálni, sőt, ezt legutóbbi interjújában is elmondta, így történt ez most is, ugyanis sötét fekete haját leváltotta szőke fürtökre, ami szerintem istenien áll neki, teljesen más karaktert ad neki, erről Instagramra töltött fel videót, nézzétek meg ti is, nektek hogy tetszik?

The super gorgeous @leigh_love_life wearing B London Boutique #regram #blondon #ibiza #london #fashion #beauty #lifestyle

B LONDON BOUTIQUE (@blondonboutique) által közzétett videó, 2016. Ápr 26., 00:05 PDT

ápr
25
2016
Ott lesznek a Summertime Ball-on!
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Summertime Ball     ♥8

Fantasztikus hírrel érkeztem hozzátok, mixerek! Ugyanis kiderült, hogy a lányok az idei Summertime Ball-on is ott lesznek, vagyis június 11-én szombaton. A Summertime Ball-on az elmúlt pár évben mindig ott voltak és ez egy mini-fesztivál Londonban és rengeteg világsztár szokott fellépni. Egy videóban jelentették be a CapitalFM oldalán, amit itt nézhettek meg, sajnos ide beszúrni valamiért nem lehet, emellett természetesen a turnéról is beszéltek pár szót és a ruhájukról is. Én már izgatott vagyok emiatt, ugyanis minden évben eszméletlen műsort nyomnak, biztos vagyok benne, hogy idén sem lesz máshogy!

ápr
24
2016
Tegnap utolsó UK állomás
icon-pencil     katie     icon-folder     Rajongói fotók  /  Személyes  /  The Get Weird Turné     ♥6

Tegnap volt az utolsó angliai állomás, így a lányok egyik szeme is sír, a másik nevet, ugyanis ezután Ausztráliába mennek tovább. De ne menjünk még ennyire előre, addig még van 2 hét, a mai nap újabb HQ kép jelent meg a Get Weird fotósorozatához, amit én imádok! Valamint a tegnapelőtti londoni állomásból újabb 60 kép és pár új videót is hoztam. Tegnap az utolsó állomás Shieffieldben volt, erről 63 képet hoztam nektek és természetesen videókat is. A koncert után egy jól megérdemelt after party felé vették az irányt, 3 képet tekinthettek meg, Jesy nem tartott velük, ő inkább a szerelmével volt és ahogy elmondta korábban is, ő inkább szívesen lefekszik aludni egy állomás után a bulizás helyett. Tegnap pár szerencsés rajongó fotózkodott a lányokkal, 4 rajongói fotót hoztam. A ‘Hair’ pedig 4 nap után közel 7,5 millió megtekintésnél tart, ami eszméletlen!!! Valamint felkerült a Youtubera 1 perces összeállítás a videókról, amiket a lányok a turnén is kivetítenek, nézzétek meg, én imádom!

2016. április 22 – London

  • Medley ft Lethal Bizzle & Salute
  • Move
  • Black Magic
  • A.D.I.D.A.S
  • OMG
  • Weird People

2016. április 23 – Sheffield

  • The End
  • Secret Love Song

1707.jpg
01~161.jpg 07~76.jpg 11~266.jpg
Cgw3vo3WsAA6071_large.jpg CgwdMtUXEAEJjvW_large.jpg CgwsBEPWsAAxN40_large.jpg
CgypW3TWMAABZ-4_large.jpg CgzDxnjWkAAkiN7_large.jpg CgzDxnpWYAA2FF8_large.jpg
tumblr_o64erqlUGp1rbrxfjo3_1280.jpg tumblr_o64erqlUGp1rbrxfjo2_1280.jpg tumblr_o64erqlUGp1rbrxfjo1_1280.jpg

Fotósorozatok > 2015 > Get Weird
Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 22 – Április 22 – London
Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 23 – Sheffield
Vegyes képek > Személyes fotók > Rajongói fotók
Vegyes képek > Személyes fotók > Április 23 – After party Sheffieldben

ápr
23
2016
Szombati mindenes
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Rajongói fotók  /  Személyes     ♥11

A mai napra egy elég mindenes hírt hoztam, ahogy a címben is olvashatjátok. Tegnap volt az utolsó előtti angliai állomás, ami Londonban zajlott a Wembley arénában és ahogy korábban beszámoltam, itt forgatták a Get Weird Turné DVD-hez az anyagot is, tehát amikor megérkeztek volna a rajongók az arénába, egy rövid szöveget olvashattak erről. Valamint volt egy különleges vendég is, Lethal Bizzle, aki közreműködött egy dalban is. Az állomáson pár híresség/barát is részt vett, köztük Tulisa, George Shelley, Fleur East. 9 fotót hoztam az estéről és kettő kulisszák mögötti fotót, amin a vendégükkel pózoltak. Pár videó is megjelent az estéről, valamint egy rövid kis betekintésű videót is posztoltak a turné DVD-ről, én már izgatott vagyok! A napokban a szerencsések fotózkodhattak a lányokkal, 33 rajongói fotót hoztam, valamint két újabb kép megjelent a turnékönyv fotósorozatából is és egy ‘Hair’ kulisszák mögötti kép is. Ha már szóba került a ‘Hair’, hihetetlen, de már túllépte az 5,5 millió nézettséget Youtubon, ami elképesztő! Így tovább, mixerek! Végül pedig egy mersz vagy felelsz játékot játszottak velük, Jade ismét hatalmasat alakít, nézzétek meg!

  • Lightning
  • Salute
  • DNA
  • Grown
  • The End
  • Little Me
  • Secret Love Song
  • Change Your Life

CgrQrOqWIAQGdcG_large.jpg GWTW01.jpg CgrP-uBWIAQeTMa_large.jpg
CgrKdmRWkAENk0B_large.jpg CgrV0OkWgAAp5Gt_large.jpg
tumblr_o60rduWiPx1rbrxfjo3_1280.jpg tumblr_o60rh4et921rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_o5x1zg2puD1rbrxfjo2_1280.jpg
CgrS75vWIAAfwQ0_large.jpg CgrS7znWYAAaqk1_large.jpg
tumblr_o5y8nwC9EC1rbrxfjo1_500.png

Mini-trailer de lo que será el Get Weird Tour Movie ! ✌ pic.twitter.com/USSQSfZlLM

— Little Mix News (@LMixsupdates) 2016. április 21.


Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 22 – Április 22 – London
Koncertek > 2016 > The Get Weird Turné > Április 22 – Április 22 – London – BTS
Vegyes képek > Személyes fotók > Rajongói fotók
Fotósorozatok > 2016 > Turnékönyv
Zene > Hair (2016) > Still fotók

219« ElsőELŐZŐ OLDAL......200...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »