Leigh-Anne visszatér! Jade két legújabb showja Megjelent a ‘Boy Crazy’ remix! Hétvégi London Pride események
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
8
2016
Anyák napi köszöntések – II
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Jesy     ♥7

Vasárnap amikor közzé tettem Perrie és Leigh-Anne anyák napi köszöntését, Jade és Jesy akkor még nem üzent édesanyjuknak online, most viszont elhoztam nektek az ő fotóikat is. Jesy egy gyönyörűséges csokorral köszöntötte fel anyját és csak egy egyszerű ‘boldog anyák napját’ üzenetet hagyott neki, amit nem fordítottam le, viszont Jade kicsit hosszabban felköszöntötte és emellett kiskori képeket is posztolt, valamint édesanyjáról is tett fel képeket. Fantasztikus a kapocs közöttük!

@ jadeameliabadwi: Boldog Anyák napját @normabadwireal! Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy az életünk része vagy és nagyon büszke vagyok arra, amit létrehoztál. #normasalegend Mindenképpen adj egy ölelést, hívd fel vagy ünnepeld a nagyival/anyukáddal. utóirat, megbocsátok amiért Karl felnövéséről millió képet feltöltöttél és 10 milliót pedig rólam.

12783313_562504520582408_1473461005_n.jpg
12818900_1053917747997868_779477176_n.jpg 12751539_1547753822219920_1616615334_n.jpg 12825836_598848206935809_1992139977_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram

márc
8
2016
Jade románcáról
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú  /  Jade  /  Jed Elliott     ♥7

Pár hónapja lett hivatalos Jade és Jed Elliott kapcsolata, amikor elszólták magukat a lányok egy reggeli műsorban. Most Jed bandatársa beszéltek a kapcsolatról a Daily Star-nak.

,,Szerintem ez nagyon klassz. Jó látni és tanúja lenni Jed boldogságának. Nyilvánvaló, ez nagyon valós, így jó látni ezt a kapcsolatot kibontakozni. És nem hagyhatjuk figyelmen kívül a tényt, hogy most már olyan rajongóink is akadnak, akik idáig nem hallgattak ilyesfajta zenét. Elég vicces látni a közösségi oldalakon azt, hogy sok őrült Little Mix rajongó követ minket, akik ízig-vérig hűségesek, így minden tweetet és retweetet lementünk a képernyőre. Jed-nek oda kell figyelnie most már kit néz meg az utcán!”

márc
7
2016
Jade zaklatóját tisztázták
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jade     ♥6

Egy hónapja beszámoltam róla, hogy egy férfit, Nabeel Waseem-et azzal vádolták, hogy követte a gyönyörű Jade Thirlwall-t. Előzményként bemásoltam a korábbi hírt.

,,Egy munkanélküli férfit azzal vádolnak, hogy zaklatta a gyönyörű Jade Thirlwall-t miután elutazott hozzá 300 mérföldet, hogy elmondja neki, hogy ő jobb munkát végezne menedzserként mint Simon Cowell.

A 33 éves Nabaeel Waseem-et múlt hónapban fogták el közel Jade házához miután beszélt az énekesnő nagymamájával. Források szerint a férfi tagadja a bűncselekményt.

Az ügyvéd szerint a férfi cselekedetei mindig jó szándékúak. A tárgyalást elnapolták február 23-ára, nehogy bármilyen Little Mix eseményt megzavarja. A rendőrök elmondták, hogy számtalan e-mailt fedeztek fel, amit a férfi a banda cégének írt.”

A South Tyneside városi bíróság elfogadta a távoltartási végzés javaslatát.

A férfi azt állította korábban a lányok menedzsereinek, hogy epilepsziától haldoklik, több ezret költött koncertjegyekre és albumokra és ingyen szeretett volna dolgozni a lányoknak. Miután leskelődött a nagymamája házánál, a rendőrség letartóztatta, ám tagadta a vádakat, hogy leskelődött volna utána, de bizonyíték hiányában ejtették a vádakat.

A z ügyvéd azt nyilatkozta, hogy Jade rettegett, féltette a saját egészségét és a családjáét is. Úgy érezte, hogy zaklatják és félt, hogy tettlegességig fajul.

márc
6
2016
Anyák napja, személyes fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Személyes     ♥7

A mai nap van Egyesült Királyságban az Anyák napja, így természetesen a lányok fel is köszöntötték édesanyjukat nagyon szívbemarkoló sorokkal, bár eddig csak Perrie és Leigh tette ezt, természetesen egy képet is melléfűztek. Emellett Jade 4 képet töltött fel Instagramjára, Jesy pedig egyet. És nem csak Anyák napját kell ma ünnepelni, ugyanis az oldal ma lett 4 hónapos, ami nekem nagyon sokat jelent nekem, hiszen Nélkületek nem lennénk itt és köszönöm nektek a napi 160 látogatót, elképesztőek vagytok! És ne felejtsétek, egy hét múlva kezdődik a lányok turnéja is!

@perrieeele: K*rvára szeretem ezt a nőt! Boldog Anyák napját te őrült szépség!

@leigh_love_life: Anya, te szupernő! Köszönet mindenért, amit értünk tettél! Te tettél azzá, aki vagyok… nagyon szeretlek! “Szeresd anyádat, a legszebb teremtést a Földön. A legjobb kritikusunk, mégis a legnagyobb támogatónk!” Boldog Anyák napját minden csodálatos anyának az egész világon!”

12797960_255531384778027_1383006523_n.jpg
12383512_1743792929185555_1170104140_n.jpg
12826064_1003129933111437_1925515108_n.jpg 12825814_749606505140643_808985314_n.jpg 12750319_495603143974003_1990702102_n.jpg
12783432_1676678292593169_1236328874_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram

márc
4
2016
Személyes fotók – ismét
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Perrie  /  Személyes     ♥8

Úgy gondoltam, próbálom nem hetekkel rá hozni a személyes fotókat, hanem még frissen, ‘ropogósan’, ám ez sajnos nem túl könnyű feladat, de majd kiderül. Tegnap óta Leigh-Anne egy újabb képpel bővítette az Instagramot, ahol a párjával látható és még a nyaralásukon készült a kép. Perrie is egy képpel, ahol megmutatja, ő bizony élvezi a lassan közeledő tavaszt és a napsütést. Jade két képet tett fel, egyiken sem ő látható, az egyik képen ráadásul egy adományra hívja fel a figyelmünket, ami a menekülteket támogatná Görögországban.

12093535_527086687471806_998101208_n.jpg
12751045_246546165683800_1807946452_n.jpg
12797899_1009422835795694_698629391_n.jpg 12383475_1662214950698218_1834285469_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram

márc
3
2016
Elmaradt személyes fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Perrie  /  Személyes     ♥9

Most már régen hoztam nektek a személyes fotókat és mivel egyéb hír, kép nincs a lányokról, elhoztam nektek az elmaradt fotókat, amit a lányok az Instagram fiókjukra töltöttek fel. Perrie az elmúlt időszakban 10 új képpel, Leigh-Anne 16 fotóval, Jesy szintén 16 új képpel, Jade tartja most a rekordot, ugyanis ő 30 újabb képpel bővítette a fiókját. Emellett kiderült, hogy a tokiói és oszakai turnéra jegyeket már nem lehet kapni, garantált sikerük van az egész világon, így tovább, mixerek!

perrie9~0.jpg perrie3~2.jpg perrie6~0.jpg
12751394_511655199017539_1169545556_n.jpg 12531094_494170790775607_784460366_n.jpg 12822418_223345468017736_1913828128_n.jpg
12716462_240186396317305_2007033637_n.jpg 12783358_615150085314750_383136233_n.jpg 12424647_482153535301472_1679304524_n.jpg
12822493_1033058060084449_291897834_n.jpg 12729594_1684159601825244_1024728383_n.jpg 11084865_435928893283342_886554663_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Perrie Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Leigh-Anne Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jesy Instagram
Vegyes képek > Személyes fotók > Jade Instagram

214« ElsőELŐZŐ OLDAL......202...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »