Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
28
2024
Perrie az XMag címlapján!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Magazin  /  Perrie  /  XMag     ♥6

Tegnap este került sor a legújabb XMag borítók bejelentésére! Ebből derült ki, hogy a Spanyolországban és Angliában egyaránt megjelenő újság címlaplánya Perrie lesz! Igazán extravagáns lett mindegyik verzió, nem egy hétköznapi fotósorozat készült hozzá. A spanyoloknál holnaptól lesz elérhető, míg a briteknél csal december 6-án fog az újságosokhoz kerülni. Az interjúnak csak rövid részlete érhető el még a magazin oldalán, és ha hihetünk az ottani leírásnak, csak a nyomtatott példányokban fogjuk tudni megtalálni. Ha esetleg felkerül a netre, természetesen lefordítjuk nektek!

Visszatérve a magazin fotózásához… Simeon Asenov készítette el a képeket Perrie-ről, és remek munkát végzett. Az 55. szám bejelentésével együtt kerültek elő, és szerencsére jó minőségben! Maga az énekesnő is megosztott párat belőle. Különböző szettekben fotózták őt, és mindegyik jól is állt neki. Lessétek meg mindenképpen őket a galériában! Emellett lent egy rövid videót is találtok Perrie-ről, ami a fotózáskor készült.

GdaGminWcAATt9Z.jpeg 
embargoed-line-6pm-wednesday-27th-952556846.png
468676923_18481665259056292_584271531524861993_n.jpg 468437272_18481665280056292_5902092059742844165_n.jpg embargoed-line-6pm-wednesday-27th-952556854.jpg embargoed-line-6pm-wednesday-27th-952556976.jpg

nov
24
2024
Perrie a Hits Radio Live-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Hits Radio Live  /  Megjelenés  /  Perrie     ♥8

Tegnap lezajlott a Hits Radio Live 2. napja is, ami ezúttal Manchesterben volt. Ennek az alkalomnak az egyik fő fellépője volt Perrie! A szépséges énekesnő is bemutatkozhatott így szólóban, mint pénteken Leigh. Már a bevonulásakor elkápráztatott mindenkit a piros szettjével, ami fantasztikusan állt rajta! A smink és a haj is passzolt hozzá, kicsit a 2017-2018-as időszakot idézte számomra. A piros melltartópántot nem tudom értelmezni, szerintem túlságosan eltér az egész szettől.

Perrie a színfalak mögött megnézte Leigh-Anne videóüzenetét, amit a Hits Radio vett fel pénteken. A végén utalt arra, hogy Karácsonykor találkozni fognak, ráadásul egy közös vacsora alkalmából.

steptodown_com313795.jpg dl_beatsnoop_com-3000-PIZCUvMY9J.jpg steptodown_com308725_28129.jpg steptodown_com620764.jpg

LM társával ellentétben ő nem öltözött át, a bevonulásakor látott piros szettben állt a színpadra. Három kislemezével készült erre a fellépésre, megjelenési sorrendben adta elő őket. Hivatalos videók továbbra sem érhetőek el egyik napról sem, de legalább képeket róla is kaptunk.

  • Forget About Us
  • Tears
  • You Go Your Way

dl_beatsnoop_com-3000-YFrSxK7846.jpg dl_beatsnoop_com-3000-GQ4ekPFyOn.jpg dl_beatsnoop_com-3000-yFBxPaJdpZ.jpg steptodown_com345827.jpg

nov
23
2024
Leigh-Anne a Hits Radio Live-on
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Hits Radio Live  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥9

Tegnap startolt el a Hits Radio Live két napos rendezvénye Birmingham városában. Évekkel ezelőtt a Little Mix is fellépett itt (akkor Jade kihagyta családi okok miatt), így a színpad nem idegen egyikőjük számára sem. Rögtön az első estén az egyik fellépő volt Leigh-Anne is! Az ő odavezető útja kicsit kalandosra sikerült, mert lerobbant a kisbuszuk. Szerencsére ez nem gátolta meg őt, hogy odaérjen, megoldották a problémát.

A bevonuláskor egy nagyon dögös, ám mégis csinos szettet viselt. A haja is ki volt engedve, és természetes göndörségében tündökölt. Imádtam tőle ezt a megjelenést, az idei legjobbak közé sorolnám. A galériában 5 képet találtok róla, illetve a Hits Radio-nak köszönhetően egy backstage fotót is elértek. Ez még a színpadra lépése előtti pillanatokban készült.

dl_beatsnoop_com-3000-W7EogaXsif.jpg dl_beatsnoop_com-3000-WnJVi52wky.jpg dl_beatsnoop_com-3000-I7aHbCek6Y.jpg dl_beatsnoop_com-3000-UzraKXxbvQ.jpg
Snapinsta_app_468016469_1958499407989250_6555734905205042689_n_1080.jpg
Ezután került sor a fellépésére. Sajnos dallistát nem kaptunk, de három dalról vannak rövid felvételek a neten. Amint megtudunk többet, frissítjük a bejegyzésünket. Képek viszont érkeztek szép számmal! Az előadásra már másik szettet választottak neki, ami kifejezetten jól is állt rajta (bár nekem annyira nem tetszik).

  • Don’t Say Love
  • Stealin’ Love
  • My Love

dl_beatsnoop_com-3000-hI4HXkK2Z1.jpg dl_beatsnoop_com-3000-WC9flcFUTJ.jpg dl_beatsnoop_com-3000-4YnQEw7ovx.jpg dl_beatsnoop_com-3000-86Tnh1CVxB.jpg
Ma ismét érdemes lesz figyelni az eseményt: Perrie a fellépők közt van! Kíváncsian várom, hogy őt milyen ruhában láthatjuk, illetve milyen dalokkal készült ő is.

nov
21
2024
Perrie Winter Wonderland-ben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Megjelenés  /  Perrie     ♥6

A lemaradást tekintve be is értem magam. Perrie-ről ugyanis nagyon friss ez a hír, hogy tegnap a londoni Winter Wonderland különleges estéjén járt. Ide Ellie, az unokatestvére kísérte el ezúttal. Mindketten meleg, vastag ruházatot viseltek, a kalapjuk pedig egyforma volt. Széles mosollyal pózoltak a fotósoknak a vörös szőnyegen. Később Perrie-t egyedül is lefotózták kint. A galériában 9 darab képet találtok róluk!

A parkot egyébként szinte minden évben meglátogatja, mióta gyermeke van, őt is elviszi oda. Tavaly még lesifotók is készültek róluk, amikor élvezték a játékokat. Jade-ről is készültek még 2023-ban fotók, ahogy a barátaival szórakozott.

dl_beatsnoop_com-3000-02gda1Cvti.jpg dl_beatsnoop_com-3000-sGdfluTRea.jpg dl_beatsnoop_com-3000-JdrZfBEO7F.jpg dl_beatsnoop_com-3000-syUACePtaq.jpg

nov
21
2024
Leigh-Anne legutóbbi megjelenései
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Megjelenés     ♥6

Ez a hét eddig nagyon sűrűnek látszódik, már ami a híreket tekinti. Hétfőn ugyanis Leigh-Anne is elment a ‘Wicked’ londoni premierjére, amin a sztárok javarésze megjelent. A film főszereplője Ariana Grande, akivel össze is futottak a színfalak mögött. Megölelték egymást, pár szót váltottak, majd a színész-énekesnő tovább is ment… Vagyis csak ment volna, mert Leigh táskája beleakadt a ruhájába.

Bevonulásakor ő is pózolt a díszfal előtt, mint ahogy a többi híresség is tette. Erre az estére egy két részes szettet választottak neki, amit egy pufi kabáttal dobtak fel. Haja kontyba volt fogva, kiegészítőnek pedig egy zöldes táskát kapott (ez akadt bele Ariana ruhájába ugye).

A hotel szobájában Lucy és Lydia készített róla egy fotósorozatot még az indulás előtt. Ezeket az Instáján osztotta meg, és szerintem fantasztikus lett róla. A sminkje, a haja és a ruhája is teljes összhangban volt.

dl_beatsnoop_com-3000-Zn32NeKqpl.jpg dl_beatsnoop_com-3000-sxvU9P8FCu.jpg dl_beatsnoop_com-3000-HZheqE5Js1.jpg dl_beatsnoop_com-3000-ILnZJugSWl.jpg
Snapinsta_app_467656592_18468553243030354_2572629413475475193_n_1080.jpg Snapinsta_app_467425397_18468553252030354_1759108917420001087_n_1080.jpg Snapinsta_app_467639219_18468553195030354_5756693585810749880_n_1080.jpg Snapinsta_app_467646705_18468553348030354_1218126881389070397_n_1080.jpg
A bemutató másnapján, kedden már újabb eseményen jelent meg. A GQ Men Of The Year Awards-ra kapott meghívást, aminek eleget is tett. Egy káprázatos fekete csipkés ruhában lépett a vörös szőnyegre. Az idei legjobb megjelenése volt ez (véleményem szerint), remekül nézett ki. A haja és a sminkje is telitalálat volt.

Lucy és Lydia ezúttal az énekesnő otthonában készítette el a fotósorozatot róla. Az iker lányai is szerepelni szerettek volna, ezért odafutottak anyukájukhoz, és pózoltak a kameráknak. Nyilván Leigh olyat osztott meg ezek közül, amin nem látszik a kicsik arca.

dl_beatsnoop_com-3000-2TzJjoaC3p.jpg dl_beatsnoop_com-3000-wEuZorJB5Y.jpg dl_beatsnoop_com-3000-HRITzm1D6Y.jpg dl_beatsnoop_com-3000-u9gnUDsFIQ.jpg
Snapinsta_app_467888256_18468764236030354_4614359871180381915_n_1080.jpg Snapinsta_app_467655741_18468764293030354_8233853734318270990_n_1080.jpg Snapinsta_app_467752375_18468764269030354_5199303252807226742_n_1080.jpg Snapinsta_app_467945921_18468764296030354_807721385261421748_n_1080.jpg

nov
21
2024
Jade New York-ban járt
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Jade  /  Megjelenés  /  Rolling Stone  /  SiriusXM     ♥4

Egy cseppet megcsúsztunk a lányok legutóbbi megjelenéseivel, így most sorban ezeket szeretném pótolni. Az egészet Jade-del indítanám, mivel ő még a múlt héten járt New York-ban. Promózás, interjúk és egy buli okán repült oda. A SiriusXM rádió stúdióját is meglátogatta, ám innen egyelőre csak képeket kaptunk, videót még nem. Mivel a rádiók az utóbbi időben kicsit később adják ki ezeket, így most is így lesz valószínűleg. Jade kivasalt hajjal jelent meg ezúttal, és bő ruhákat viselt.

Egy rövid fotósorozat is készült ottjártakor. Ebből három kép jelent meg, amiket úgy vágtam ki az egyik képéből. Sajnos a felbontásuk emiatt kicsi.

dl_beatsnoop_com-3000-EJd1WV0x79.jpg dl_beatsnoop_com-3000-a4usA0DYHT.jpg dl_beatsnoop_com-3000-xyR23aBAMF.jpg dl_beatsnoop_com-3000-n5KHCuViMY.jpg
2~5.png 1~5.png 3~5.png
Ha már New York-ban tartózkodott, nem hagyhatta ki az Empire State Building meglátogatását sem. Pár évvel ezelőtt volt már az épületben, és most is örömmel tért vissza. A belső részben is pózolt a fotósoknak, de a legtöbb az kint készült vele, mögötte pedig a város látképe van. Az biztos, hogy pazar látványban volt része újból.

GcWVCB-XAAAQRlZ.jpeg dl_beatsnoop_com-3000-ZEXlVzjLD6.jpg dl_beatsnoop_com-3000-V7zNboJ4Sk.jpg dl_beatsnoop_com-3000-Nola21GEn6.jpg
Az ottani Rolling Stone irodájába is ellátogatott, ahol szintén készült róla egy fotósorozat. Ezeket a kiadó Instagram oldalára töltötték fel, a készítője pedig Maria Juliana volt.

Snapinsta_app_466978335_934724095182324_1832316885906202574_n_1080.jpg Snapinsta_app_466969785_934724111848989_8057736650340458566_n_1080.jpg Snapinsta_app_466781159_934724098515657_2717872377289191818_n_1080.jpg Snapinsta_app_466866607_934724071848993_2871283927660377940_n_1080.jpg

212« ElsőELŐZŐ OLDAL...7...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »