Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
szept
18
2021
Jade hivatalosan is ‘Lady’ lett!
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú  /  Jade  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥3

Sziasztok!

Most egy jó adagnyni híreket és képeket hoztam, aminek leginkább főszereplője most Jade lett. Érthető okokból Leigh-ről és Perrie-ről alig-alig vannak hírek, hiszen ők most az újdonsült jövevényekkel foglalkoznak, hiszen most ez a legfontosabb. Jade-t és kedvesét, Jordan-t még szeptember 13-án, hétfő este kapták le a lesifotók Londonban, amikor egy barátjuk, Tiffany Culver születésnapi bulijáról távoztak, erről 35 szuper kis fotót találhattok meg.

goff_celebs_at_one__4435752.jpg goff_jade_thirwall__4435731.jpg goff_jade_thirwall__4435723.jpg goff_celebs_at_one__4435753.jpg

Szeptember 16-án, csütörtökön pedig a Global Radio Studio-hoz ment, pontosabban a Capital FM-be, kivételesen egyedül, hiszen most neki kell helytállni és promózni az új kislemezüket is a lányok helyett. Az érkezéskor szívesen pózolt és készített fotókat az ott várakozó rajongókkal, 74 képet találhattok meg erről. A stúdióban pedig hatalmas meglepetés érte, ugyanis a rádiósok egy ‘Attention Party’-t tartottak kifejezetten neki, ezzel ünnepelték, hogy most csakis ő van a középpontban, lufikkal, poszterekkel és konfetikkel várták őt és akkor érkezett a második meglepetés: egy kitüntetést adtak át neki. Nem is akármilyet! Ugyanis megvásároltak neki egy címet és egy birtokot, így mostantól már hivatalosan is ‘Lady Jade Thirlwall’ a neve. A ‘Capital Breakfast’ házigazdája, Roman Kemp nyújtotta át Jade-nek az ezt igazoló papírt bekeretezve. A műsorban elárulta, hogy az új kislemez klipjét egy üvegházban forgatták és rettenetesen nagy hőség volt, ekkoriban pedig Leigh szörnyű boka dagadással küzdött és úgy érezte, hogy mindjárt fel fog robbanni.

jadethirlwall-xaos335-15092021-2.jpg jadethirlwall-xaos335-15092021-19.jpg jadethirlwall-xaos335-15092021-41.jpg jadethirlwall-xaos335-15092021-60.jpg
WoZjKblt9fA.jpeg jmJUzSbYoLk.jpeg

15-én szerdán a ‘Kiss FM’-nél vendégeskedett, erről is előkerült jó pár kép, ám egyelőre interjút nem kaptunk, valószínűleg oda is a ‘Love (Sweet Love)’ promozása érdekében ment el. Valamint megtudtuk, hogy szeptember 21-én, kedden a ‘Never Mind The Buzzcocks’ nevű műsorban lesz vendég, erről 3 fotó meg is jelent. A Today FM-nek elárulta Jade, hogy jó pár dalon dolgozik mostanában, amelyek más előadóknak készültek. Azt is megtudtuk, hogy az egyik előadó egy legenda Jade számára, jó régóta dolgozik az iparágban és nagyon felnéz rá.

1340569678.jpg 1340569662.jpg 1340569665.jpg 1340569666.jpg
RQdFC623vGM.jpeg y_Ph6LTFKdI.jpeg UOFxRxq99BU.jpeg

16-án pedig egy közös élőt tartottak, ahova becsatlakozott Perrie és Leigh is. Olyan volt, mintha egy átlagos csajos beszélgetésbe csöppentünk volna bele, ám azt megtudtuk, hogy a turnéra március körül kezdenek el próbálni. Illetve Leigh megkapta az ‘Év Celebe’ díját a ‘National Diversity ‘ díjátadón.

szept
13
2021
Instagram fotók – Augusztus, Szeptember
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Interjú  /  Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥4

Sziasztok mixerek!

Elhoztam most nektek az elmúlt időszak IG fotóit, amit a lányok feltöltöttek augusztusban és eddig szeptemberben. Jade augusztusban elég aktív volt, még augusztus közepén a barátaival indult szórakozni egy fesztiválra, erről számtalan fotót töltött fel. Majd amikor bejelentették az új album érkezését, jó pár képpel promotálta, illetve az új dalt, a ‘Love (Sweet Love)’ promóképét is. Most szeptemberben posztolt jó pár BTS képet az említett új dalról, valamint pár képet az Ellesse őszi/téli kampányból is.

237069225_380139047084268_2385150793957974706_n.jpg 240727148_270121188002217_7193914454576038597_n.jpg 240407673_519734485784512_5933866620412759064_n.jpg 234586042_246410957306614_4518371489801674986_n.jpg
241176046_2018928678275868_4866044919821293061_n.jpg 241733707_2959851144239755_2676682019142310659_n.jpg 241149426_4096293290498131_2445561127746555284_n.jpg 241563696_921050012095199_1778302348255161090_n.jpg

Jesy teljesen törölte Instagram oldalát, hogy ezzel is tiszta lappal indítsa szólókarrierjét. Augusztusban 7 képet osztott meg, többek között az érkező kislemezéhez, a ‘Boyz’-hoz készült promófotókat, illetve a The Guardian fotósorozat kulisszái mögül is.

239246954_244485414207785_7144628224975467094_n.jpg 240869305_971178407010414_1525831320267978607_n.jpg 240674658_528612981704372_4990218391529382830_n.jpg 239670684_556978695433080_8407007820038873609_n.jpg

Leigh-Anne már nem volt ennyire aktív, ami érthető is a kis jövevények érkezése miatt. Augusztusban ő is feltöltötte a ‘Love (Sweet Love)’ promóképét, szeptemberben pedig az említett dal kulisszái mögül posztolt egy fotót és további kettő a saját márkája, az ‘In’A’Seashell’ promotálása érdekében.

240859050_573883973782964_1028420225226334673_n.jpg
241471604_841933300022901_2683121512946253265_n.jpg 241502512_200836971979553_3549529308324227759_n.jpg 241093160_282291359971547_6914810824280704626_n.jpg

Végül pedig elérkeztünk Perrie-hez, aki a legkevesebb képet posztolta. Augusztusban a múltkor elhozott képeken kívül nem is posztolt, ám szeptember 4-én megmutatta nekünk Alex Oxlade-Chamberlain-nel közös gyermeküket. Ebből megtudtuk, hogy kisfiú lett és az Axel Oxlade-Chamberlain nevet kapta a kis tünemény.

241140238_245272590822259_5288456024574467442_n.jpg 241480976_977458422815704_686043041914855450_n.jpg

‘Lorraine’ készített interjút a lányokkal, ami nemrégiben került fel. Ebben megtudtuk, hogy Jade nagyon sokat segített a lányoknak a terhességük alatt, tovább maradt dolgozni, amíg ők hazamehettek pihenni. Meséltek a tényről, hogy 10 éve együtt vannak jóban-rosszban, hogy mennyi mindent értek el ezidő alatt. Jade elmondta, hogy azért volt számukra annyira fontos a Brit győzelem, mert a 40 év alatt mióta van, sosem nyert ott díjat lánybanda. Megtudtuk, hogy már nagyon hiányzik nekik, hogy újra a színpadon állhassanak, mert nekik nagyon sokat jelent, hogy láthassák a rajongókat. A kicsikkel való turnézáson még agyalnak, hogy hogyan fogják megoldani, de valószínűleg a kicsik is mennek majd velük.

szept
12
2021
Jade Ellesse nagykövet lett!
icon-pencil     katie     icon-folder     Ellesse  /  Fotósorozat  /  Hír  /  Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥4

Sziasztok!

Most a lányokról hoztam elég vegyes, ám annál izgalmasabb híreket. Perrie-n kívül mindegyik lányról jelentek meg szuper hírek és képek. Kezdeném is Jade-del: kiderült, hogy ő lett az új nagykövete az Ellesse angol sportruházati márkának és ezt egy nagyon klassz őszi/téli kollekcióval jelentették be, amihez kaptunk egy szuper fotósorozatot, amiből már 16 képet találtok meg. Illetve az is kiderült, hogy Jade jelenleg Los Angelesben van és stúdiózik olyanokkal, mint a Dj Jax Jones. Hogy mi célból, azt még nem tudni, de reméljük, hogy hamarosan fény derül rá.

E-6niDeVkAI6f74.jpg E-7TkJ4X0AANgO8.jpg E-7TjLOXMAoVWzg.jpg E-7OLdQXMCILTFx.jpg
DqJ-nAcMgR0.jpeg qd-xNCElZ50.jpeg y2FhJLbKYag.jpeg o2FfZCXM8gQ.jpeg
Jesy-ről is jelent meg jó pár apróbb hír. Még mindig izgalomban tartja a rajongóit az első kislemezének, a ‘Boyz’ megjelenésével. Szeptember elejére jósolták a megjelenését, ám mostani pletykák szerint a hónap végén fog megjelenni. Eredeti terve az volt Jesy csapatának, hogy fellépjen Nicki-vel az MTV VMA-n, hogy bejelentsék a közös dalukat, ám ez nem történt meg, mert Nicki mégsem lép fel a díjátadón. Ám azt is pletykálják, hogy a klipben szerepelni fog P. Diddy is. Annyit tudunk, hogy jelenleg Los Angelsben van ő is, valószínűleg ezen okok miatt. 6 lesifotót kaptunk még szeptember 7-ről. Jesy Harry-vel van LA-ben is, ám korábban közösen voltak nyaralni is, bennfentesek szerint elég közel kerültek mostanában egymáshoz, ám tagadják, hogy barátságnál több lenne köztük. Illetve 2 promókép is megjelent, ezt is csekkoljátok!

y-tlqYOQtuY.jpeg e9YFXnI8c2c.jpeg
atifKU2hVc8.jpeg oegPS_2fPXQ.jpeg dOZ5JJ5erYU.jpeg 0qgaN0BeCkU.jpeg
Végül Leigh-Anne-ről jelent meg egy aprócska hír. A ‘RuPaul Races UK’ TV műsorban lesz vendégzsűri egy epizód erejéig és ezt a részt szeptember 23-án láthatjuk.

aug
30
2021
Pénteken jön az új dal!
icon-pencil     katie     icon-folder     Between Us  /  Dal  /  Hír  /  Love (Sweet Love)     ♥4

Egy hete, hogy bejelentették a 10. évfordulón az új album, a ‘Between Us’ közeledtét, ami november 12-én jelenik meg, ma kaptuk azt a szuper hírt, hogy pénteken máris megjelenik az egyik dal a lemezről, aminek ‘Love (Sweet Love)’ a címe. Az a pletyka kering, hogy emellett még a többi új dal a lemezről az ‘Outta Your Mouth’ lesz és a ‘No’, ám még egy dal címét nem tudjuk (biztosra). Ma megkaptuk a ‘Love (Sweet Love)’ borítóját és egy szuper, izgalmas kliprészletet is, hiszen nemcsak a dalt kapjuk meg pénteken, de a hozzá tartozó klipet is. Csekkoljátok!

It's almost time to show yourself some love (sweet love) 👑🌵 Friday 10am BST https://t.co/rP15XwXU4U pic.twitter.com/GA9omHJG7j

— Little Mix (@LittleMix) August 30, 2021

phKcnfNZZPU.jpeg

aug
24
2021
10 év tweetekben
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú     ♥3

Alig pár nappal ezelőtt, augusztus 19-én ünnepelték a lányok megalakulásuk 10. évfordulóját, amit egy fantasztikus hírrel koronáztak meg: ugyanis kiadják a legnagyobb slágereiket egy válogatáslemezen, ahol újabb dalok is lesznek. Most pedig 10 évből válogattak nekik Twitter bejegyzéseket, amikre reagáltak. Szóba kerül, hogy mekkora öröm volt számukra Brazíliában fellépni, ahol Jade énekelte Perrie részét a ‘Power’ dalban, az, hogy köszönetet mondott Jade az exeinek a színpadon miután megkapták első Brit Awards díjukat és hogy milyen is volt terhesen a ‘Confetti’-t leforgatni. Illetve még további tweetekre reagálnak, nézzétek meg, mint mindig, most is nagyon jó hangulatban telt a beszélgetés!

aug
24
2021
Jesy: „Úgy éreztem, hogy mindenki utál!”
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Jesy     ♥3

Az énekesnő közel egy évtizedes trollkodás után hagyta ott az egyik legsikeresebb lánybandát, a Little Mix-et. Most, hogy készülődik a szóló karrierjére, felfedte, hogy miért áll készen arra, hogy visszatérjen a reflektorfénybe.

Hamarosan elkészül Jesy-ről a fotósorozat. A karrierjében először most minden róla szól. Nem része egy nagyon népszerű lánycsapatnak. Hamarosan kiadja első kislemezét és elárulta, hogy most boldogabb, mint az utóbbi években valaha is volt. De ha esetleg nem tudnád: fájdalmasan öntudatosnak tűnik, nem mosolyog, szorong.

A képek elkészültek, eltűnik, hogy átöltözzön. Amikor visszatér, teljesen felismerhetetlen: fekete pólót visel, leggingst és sportcipőt, Jesy kedvesen mosolyog. Elmondom neki, hogy még sosem láttam ennyire nagy kontrasztot. Majd nevetni kezd.

,,Amikor kamera előtt állok, nem tudom, hogy mit tegyek. A többi három lány a különböző, érdekes szituációkban is mesésen néztek ki. Amikor én tettem ugyanazt, borzalmasan néztem ki.”

,,A közösségi média olyan, mint egy drog. Mindennap beírtam, hogy Jesy Nelson dagadt, vagy Jesy Nelson csúnya és elolvastam, amit az emberek írtak rólam.”

2019-ben készített egy dokumentumfilmet, hogy milyen az élete a másik 3 lánnyal, az ‘Odd One Out’ nevet kapta. Arról mesélt, hogy mindig a többi Little Mix lányhoz hasonlítgatta magát és mindig úgy érezte, valami hiányzik. Az alacsony önbecsülése a  banda megalakulásához vezethető vissza, ami a 2011-es X Factorban történt. Szóló énekesként volt meghallgatáson, de a zsűrik úgy döntöttek, hogy lánycsapatban jobb lenne neki. Ekkor rakták össze Leigh-Anne Pinnock-kal, Jade Thirlwall-lal és Perrie Edwards-cal. Akkor a bandát Rhythmix-nek hívták, később lett Little Mix-re átnevezve. A 2011-es évadot meg is nyerték. De a show alatt Jesy rengeteg bántalmazást kapott.

,,Az első dolog, amit olvastam magamról, hogy: ,,csak én gondolom így, vagy ez a lány fogyatékosnak tűnik?!”, majd ezt követte a másik: ,,ez a lány úgy néz ki, mint egy patkány” és a következő pedig így szólt: ,,ennek a lánynak az arca tényleg el van deformálva”. Korábban nem volt problémám az arcommal, aztán rájöttem, hogy az emberek így látják és ennyi helyről kaptam… elkezdtem őket elhinni.„

Amikor 20 évesen megnyerte a versenyt sírásban tört ki és azt kívánta, bárcsak otthon lenne az édesanyjával.

Tovább olvasom »

5ELŐZŐ OLDAL4KÖVETKEZŐ OLDAL