Leigh-Anne visszatér! Jade két legújabb showja Megjelent a ‘Boy Crazy’ remix! Hétvégi London Pride események
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
ápr
20
2022
Confetti turné: VII-VIII. állomás
icon-pencil     katie     icon-folder     Confetti Turné  /  Fellépés  /  Koncert  /  Turné     ♥9

A lányok Húsvét hétfőn sem unatkoztak és nem a családjuk körében töltötték az időt, hanem a színpadon, ugyanis 18-án Liverpoolba látogattak és az ottani rajongóknak adtak egy fantasztikus, két órás koncertet. Sajnos kicsit később kezdődött el a show, mert technikai bonyodalmak adódtak, de ez cseppet sem látszott a lányok energiáján és a műsor minőségén. A liverpooli Arénában egy teltházas koncertet adtak 11.000 mixer számára. A műsorról 187 képet találhattok meg a galériában. Április 19-én, azaz kedden pedig már Sheffield-ben voltak, ahol szintén teltházas műsort adtak 13.600 ember számára. Csakúgy, mint a liverpool-i koncerten, itt is helye volt nevetésnek, sírásnak, érzelmes pillanatoknak is. Erről is elég sok, szám szerint 199 képet találhattok meg a galériában és elhoztam az eddig megjelent felvételeket is. A liverpooli dátumról nem sok felvétel érhető el, ám a sheffield-iről viszont szerencsére szinte majdnem mind fellelhető. A lányok legközelebb holnap fognak fellépni Birmingham-ben és ez lesz a 10. turnédátumuk és már csak 19 show maradt a Confetti Turnéból!

2022. Április 18.
1. Outfit

  • Shout Out To My Ex
  • Heartbreak Anthem
  • Break Up Song
  • Move
  • Wings

2. Outfit

  • Power/Gloves Up
  • Secret Love Song pt. II
  • Woman Like Me/Free Your Mind (Cover)
  • Happiness

3. Outfit

  • No More Sad Songs
  • Love Me or Leave Me
  • Between Us

4. Outfit

  • Love (Sweet Love)
  • Reggaeton Lento
  • Wasabi
  • Black Magic

5. Outfit

  • Salute/Industry Baby (Cover)
  • Touch
  • Only You/No Time For Tears
  • Confetti
  • Sweet Melody

2022. Április 19.
1. Outfit

  • Shout Out To My Ex
  • Heartbreak Anthem
  • Break Up Song
  • Move
  • Wings

2. Outfit

  • Power/Gloves Up
  • Secret Love Song pt. II
  • Woman Like Me/Free Your Mind (Cover)
  • Happiness

3. Outfit

  • No More Sad Songs
  • Love Me or Leave Me
  • Between Us

4. Outfit

  • Love (Sweet Love)
  • Reggaeton Lento
  • Wasabi
  • Black Magic

5. Outfit

  • Salute/Industry Baby (Cover)
  • Touch
  • Only You/No Time For Tears
  • Confetti
  • Sweet Melody

008.jpeg 067.jpeg 142.jpeg 172.jpeg
004~0.jpeg 099~0.jpeg 177~0.jpeg 074~0.jpeg

ápr
17
2022
Confetti turné: Newcastle V-VI
icon-pencil     katie     icon-folder     Confetti Turné  /  Koncert  /  Newcastle     ♥8

A ‘Confetti turné’ nem áll meg, ugyanis péntek este Perrie és Jade szülővárosába, ‘Newcastle’-be látogattak, ahol 3 koncertdátummal is szolgáltak. Péntek este, szombat délután és szombat este is színpadra álltak. És mivel egy város állomásairól van szó, így úgy gondoltam, hogy egyben elhozom nektek az ott készült képeket/videókat. Perrie már az első estén elérzékenyült és arról beszélt, hogy ő és Jade is sokszor ellátogatott korábban az ‘Utilita Arénába’ és akkor csak mindannyian iskolás lányok voltak, nagy álmokkal de azóta sikerült elérniük azt, amit akartak. A szombat délutáni előadáson valami okból kifolyólag nem adták elő a ‘Love Me or Leave Me’ c. dalukat, de ezt este bepótolták és a teljes setlistet előadták, ám sajnos még mindig nem került vissza a ‘No’. Tegnap pedig a newcastle-i záróestén megtudtuk, hogy Perrie kisfia, Axel is részt vett, ekkor látta életében először élőben az anyukáját a színpadon és egy nagyon cuki ‘Little Mix’-es pulcsiban volt, valamint Jade párja is részt vett, szintén ugyanebben a pulcsiban. Hamarosan hozni fogom az egyéb fotókat is! Mivel sajnos a tegnapi 2 koncertet nem tudtam szétválogatni, így egyben kerültek fel a képek, a pénteki napról 96 fotót, a tegnapiról pedig 36 képet találtok meg. Ám videók terén a pénteki dátum elég csekély, egyedül a ‘SLS’ került fel Youtube-ra, ám ha később frissülni fog akkor természetesen hozni fogom, ám szerencsére a tegnapi napról mindegyik dal felkerült. A lányok legközelebb holnap, a liverpool-i M&S Bank Arénában lépnek fel.

2022. Április 15.
1. Outfit

  • Shout Out To My Ex
  • Heartbreak Anthem
  • Break Up Song
  • Move
  • Wings

2. Outfit

  • Power/Gloves Up
  • Secret Love Song pt. II
  • Woman Like Me/Free Your Mind (Cover)
  • Happiness

3. Outfit

  • No More Sad Songs
  • Love Me or Leave Me
  • Between Us

4. Outfit

  • Love (Sweet Love)
  • Reggaeton Lento
  • Wasabi
  • Black Magic

5. Outfit

  • Salute/Industry Baby (Cover)
  • Touch
  • Only You/No Time For Tears
  • Confetti
  • Sweet Melody

2022. Április 16.
1. Outfit

  • Shout Out To My Ex
  • Heartbreak Anthem
  • Break Up Song
  • Move
  • Wings

2. Outfit

  • Power/Gloves Up
  • Secret Love Song pt. II
  • Woman Like Me/Free Your Mind (Cover)
  • Happiness

3. Outfit

  • No More Sad Songs
  • Love Me or Leave Me
  • Between Us

4. Outfit

  • Love (Sweet Love)
  • Reggaeton Lento
  • Wasabi
  • Black Magic

5. Outfit

  • Salute/Industry Baby (Cover)
  • Touch
  • Only You/No Time For Tears
  • Confetti
  • Sweet Melody

FQa3e1NVEAAOj99.jpeg FQa3e1NVUAAxjcW.jpeg FQa08S2X0AwVxOM.jpeg FQazqqVWYAA1CIr.jpeg
FQg0y7oVgAIfa9Y.jpeg FQg0y7oUYAMy7wZ.jpeg FQitSP4UcAQg458.jpeg FQjR3zyXsAkyenb.jpeg

ápr
15
2022
Confetti turné: Dublin III-IV.
icon-pencil     katie     icon-folder     Confetti Turné  /  Koncert     ♥10

Április 12-én folytatódott a Confetti turné a 3. állomással és ezúttal az Írországban megtalálható Dublinban léptek fel a ‘3Arena’-ban, ami 13.000 férőhelyes és szerencsére teltházas koncertet tudtak adni. Sajnos úgy néz ki, hogy (egyelőre?) lekerült a ‘No’ a setlist-ről, mert sem 12-én, sem másnap, szerdán nem adták elő. Egyelőre nem tudni, hogy visszakerül-e vagy más dalt fogunk hallani helyette. A koncerten a ‘Between Us’ előadása közben Jade ismét elérzékenyedett. Az outfitekben nem történt változás, annyi kis változás történt, hogy Leigh haja kiengedve volt, Perrie haját pedig kivasalták. A galériában 64 képet találtok meg az állomásról. Elhoztam a setlistet sorrendben és ami felkerült eddigi felvétel, linkeltem. Ha esetleg később még előkerülnek videók akkor pótolni fogom.

1. Outfit

  • Shout Out To My Ex
  • Heartbreak Anthem
  • Break Up Song
  • Move
  • Wings

2. Outfit

  • Power/Gloves Up
  • Secret Love Song pt. II
  • Woman Like Me/Free Your Mind (Cover)
  • Happiness

3. Outfit

  • No More Sad Songs
  • Love Me or Leave Me
  • Between Us

4. Outfit

  • Love (Sweet Love)
  • Reggaeton Lento
  • Wasabi
  • Black Magic

5. Outfit

  • Salute/Industry Baby (Cover)
  • Touch
  • Only You/No Time For Tears
  • Confetti
  • Sweet Melody

278253339_5213284688734381_1784749672937654206_n.jpg 278292762_538370127647038_425334278232945124_n.jpg FQLSf8bX0AEkvk0.jpeg FQNZ2vyVQAEngh_.jpeg
Másnap, ahogyan említettem szintén Dublin-ban léptek fel, ugyanabban az arénában és úgyszintén teltházas show-t adtak. Leigh haja aznap is kiengedve volt, Perrie-é viszont újra loknikat kapott. 27 fotót találtok meg és elhoztam a felvételeket is, amik egyelőre felkerültek. Ma Newcastle-ben lépnek fel, holnap pedig duplakoncertet tartanak szintén ugyanott.

1. Outfit

  • Shout Out To My Ex
  • Heartbreak Anthem
  • Break Up Song
  • Move
  • Wings

2. Outfit

  • Power/Gloves Up
  • Secret Love Song pt. II
  • Woman Like Me/Free Your Mind (Cover)
  • Happiness

3. Outfit

  • No More Sad Songs
  • Love Me or Leave Me
  • Between Us

4. Outfit

  • Love (Sweet Love)
  • Reggaeton Lento
  • Wasabi
  • Black Magic

5. Outfit

  • Salute/Industry Baby (Cover)
  • Touch
  • Only You/No Time For Tears
  • Confetti
  • Sweet Melody

FQQtaBYXEAE8Wvt.jpeg FQTbYYDWUActJuq.jpeg FQTQvSXVgAI0H2P.jpeg FQZTPCOaQAAGXm6.jpeg

ápr
10
2022
Elkezdődött a Confetti turné!
icon-pencil     katie     icon-folder     Confetti Turné  /  Fellépés  /  Hír  /  Webshop     ♥8

Sziasztok mixerek!

Tegnap végre elérkezett a nagy nap: azaz a Confetti turné kezdete! A lányok újra belecsaptak a turnézásba, közel 3 év kihagyás után. 2019. végén jelentették be a 2020-as nyári turnét, ami a koronavírus miatt meghiúsult és azóta igaz felléptek pár helyen, köztük Brazíliában, tévéműsorokban, de hivatalos turnéra sajnos nem tudtak elmenni egészen idáig. A Confetti turné az első olyan turné, ahol hárman vannak már, Jesy nélkül. Tegnap, azaz április 9-én indult útjára a lányok 6. turnéja és összesen 25 dátumot foglal magába a tegnapival együtt. Az első állomás Belfast, Egyesült Királyságban zajlott és ma este is ugyanott fognak fellépni. Összesen 22 dal csendült fel és nyílt titok, mióta bejelentették, hogy szünetre mennek, arra készülnek, hogy mivel egy időre búcsút intenek a közös zenélésnek, nemcsak kifejezetten a Confetti lemez dalaira helyezik a hangsúlyt, hanem a többi nagyslágereket, régi kedvenceket is előadják, így eredményezi azt, hogy elég sok dalt hallhatunk tőlük. A lányok mindösszesen 5x öltöztek át tegnap este és most elhoztam nektek a hivatalos setlistet sorrendben és szerencsére már Youtube-n is elérhető, egészen jó minőségben is. Sok olyan dal hangzott el élőben, ami még sosem, különösen az új dalok, ám van egy kakukktojás: a Love Me or Leave Me a 2016-os Glory Days lemezen volt rajta és ámbár sosem volt kislemez, Leigh mindig is szerette volna, ha elénekelnék turnén/koncerten, így ez a vágya valóra vált. Illetve 2 covert is elénekeltek, a Free Your Mind-ot és egy tavaly nagyon is népszerű dalt, az ‘Industry Baby’-t, Lil Nas X-től, aki már erre Twitteren reagált is. Valamint érdekesség még, hogy a ‘Woman Like Me’ is egy kicsit más változatban, kicsit rockosabban csendült fel az este folyamán. Összesen 133 képet gyűjtöttem össze nektek. Ma ahogy említettem, Belfast-ban lépnek fel ismét, aztán 12-én, azaz kedden Dublinban, Írországban.

1. Outfit

  • Shout Out To My Ex
  • Heartbreak Anthem
  • Break Up Song
  • Move
  • Wings

2. Outfit

  • Power/Gloves Up
  • No
  • Secret Love Song pt. II
  • Woman Like Me/Free Your Mind (Cover)
  • Happiness

3. Outfit

  • No More Sad Songs
  • Love Me or Leave Me
  • Between Us

4. Outfit

  • Love (Sweet Love)
  • Reggaeton Lento
  • Wasabi
  • Black Magic

5. Outfit

  • Salute/Industry Baby (Cover)
  • Touch
  • Only You/No Time For Tears
  • Confetti
  • Sweet Melody

FP-lDPoWQAAjFxG.jpeg FP826u3aUAUMGVa.jpeg FP826uxaQAEg5cj.jpeg E968ADA0-03CE-4BB9-AAA7-543A5E59CBCC.jpeg

Valamint legnagyobb örömünkre tegnap már felkerült a lányok hivatalos webshopjára a hivatalos turné merch-ek, amiket meg tudtok rendelni. Szerencsére felkerült minden olyan termék, amit a helyszínen meg lehet vásárolni, vannak köztük pólók, pulcsik, szabadidőnadrág, táska, turnéfüzet, vizespalack, bögre, sapka. Ezen a linken meg tudjátok vásárolni, illetve a galériában megnézhetitek a termékeket.

13~21.jpg 2~180.jpg 22~55.jpg 26~48.jpg

márc
27
2022
Perrie megjelenés, Jade lesifotó
icon-pencil     katie     icon-folder     Confetti Turné  /  Ellesse  /  Fotósorozat  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥9

Leigh és Jade után most végre Perrie is ellátogatott egy eseményre mégpedig 24-én, csütörtök este a Wicked Musical nyitóestéjére volt hivatalos, amit Londonban rendeztek meg. Egy kétrészes szettben érkezett, ahol egy croptopot viselt és ezzel is megmutatta tökéletes alakját, hiszen bombaformában van a kis Axel születése után ilyen rövid idővel. Egyelőre csak 4 fotót találhattok meg.

1387525940.jpg 1387525940.jpg 1387525924.jpg 1387525943.jpg

Jade-t pedig tegnap, szintén Londonban kaptak le a szemfüles lesifotósok, amikor egy stúdióból távozott, sőt, bennfentes források szerint klipforgatás is zajlott. Az énekesnő egy kényelmes szettben, szabadidőben látogatott el a stúdióba. Azt még nem tudni, hogy a lányokkal közösen-e vagy csak Jade forgatott egy projekthez, mindenesetre 7 képet találtok a galériában. Végül pedig a mai nap folyamán 8 újabb fotó került elő az új Ellesse kampányról/fotózásról.

5ACE2310-42BE-44A7-AB4F-C6D2503372E2.jpeg 5556FD13-24A7-4350-8FD5-DB2922D60AB8.jpeg 0BED1A2E-739D-48C8-9F4D-1DA61B070CD4.jpeg E2881CDF-EF57-431A-9C93-3DF8EFEC751D.jpeg
FC7A492F-1604-43C4-A801-5260119DF067.jpeg 1377DC11-FB3A-458B-B39C-32AD436113E2.jpeg 8FABB835-74CD-4DEA-8E5D-606C3F4D388B.jpeg 301D93E2-3557-4ABA-ACEE-5744D8046A8B.jpeg

Végezetül 3 kép került elő a turné próbáiról, ahol mindhárom lány, azaz Jade, Leigh-Anne és Perrie is látható rajta. Azt is pletykálják, hogy 22 dal fog elhangzani a turnén, amit a lányok próbálnak összeállítani, de a hivatalis dallista majd a turné első állomásán fog biztosan kiderülni.

mdDCRoiXcPY.jpeg T0AZT6hqLks.jpeg MinsW_9P2Ss.jpeg

márc
21
2022
3 hónap IG fotói
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Perrie     ♥6

Sziasztok!

Meg is érkeztem az utolsó adag frissítéssel, amiben a lányok személyes fotóit, vagyis az Instagramra feltöltött képeket tartalmazza az elmúlt 3 hónapból. Először is kezdem Jade-del a sort. Januárban 16 fotót osztott meg, ahol január elsején természetesen az év utolsó napjáról posztolt pár fotót, amit a barátaival és párjával töltött. Valamint megosztotta az örömhírt, hogy vendégzsűri lesz a RuPaul’s Drag Race UK vs The World műsorban, valamint januárban sort kerített nyaralásra is, amiről szintén megosztott pár képet. Februárban megosztott pár fotót a tavalyi Interview Magazin fotósorozatból és további személyeseket is, többek között olyat is, amelyen Jordan-nel látható, összesen 22 képet töltött fel. És elérkeztünk márciushoz: pár kulisszák mögötti képet töltött fel a RuPaul’s kulisszái mögül, többek között az elkészült 2 sminkről is közeli fotókat, valamint még több sminkelés után készült képet, amik valószínűleg már a turné előkészületei miatt készültek. De ezek mellett büszkén megosztotta legújabb Ellesse-s kollekcióját is és a múltheti eseményt is. Összesen szintén 22 képet rakott fel idáig márciusban.

271001155_234237525521640_1606698925592860535_n.jpg 272662232_624891052070754_4180531466869945958_n.jpg 272691883_145542021201410_8454809262965360445_n.jpg 272691461_128575512995389_7334580402258322266_n.jpg
273202330_634259277832014_5842786721210485480_n.jpg 273497987_1352991768539995_9177850217297161235_n.jpg 274160001_152213240506830_8047187197164050049_n.jpg 274197450_941608116501307_1045413270671838652_n.jpg
274893488_687063272431352_136801969939563583_n.jpg 275143339_691499312003580_4983905051776888622_n.jpg 275217298_307178411398995_4984306107545820480_n.jpg 276113921_473003177941656_5267748452115309326_n.jpg

Leigh január elején/közepén posztolt két meghitt fotót is, amin a gyermekeivel látható, később pedig ő és vőlegénye szintén nyaralni ment a tavalyi év fáradalmait kipihenni, ő 5 képet rakott fel. Februárban további nyaralós posztokat töltött fel és megtudtuk, hogy Leigh hazalátogatott a gyökereihez, vagyis Jamaica-ban vakációztak és megmutatta több bikinis posztban is elképesztő alakját, ami irigylésreméltó 2 gyermek, főleg ilyen rövid idő után. Ő februárban 12, ám idáig márciusban 9 képet rakott fel. Márciusban 2 eseményen is részt vett (idáig), így azok kulisszái mögül, készületeiről posztolt.

271794956_110919114702256_8436821204509615097_n.jpg 272887273_1001258163810034_4579602930381507168_n.jpg 272905201_117743090635210_6411118237290798050_n.jpg 273033924_590232918879485_407449035265876750_n.jpg
259730040_1304902873342378_5429309779421465586_n.jpg 273377837_144472917994825_7125336983896759798_n.jpg 274035485_475341027570549_2315355582146857386_n.jpg 273966867_357378836269021_313273340818075875_n.jpg
274942359_757544208546447_5519420225833012851_n.jpg 275722159_1081903039026546_7641996990767407943_n.jpg 275850713_956619528325886_8679259072747270661_n.jpg 275052174_689302952386046_8670944876357976173_n.jpg

Természetesen Perrie is pihenéssel töltötte a januári hónapot és párjával, illetve fiával vakációzni indultak. Ő is szívesen és büszkén mutatta meg elképesztő alakját bikinis fotókon, ők pedig családostul Dubai-ban nyaraltak. Januárban 13 képet rakott fel, februárban pedig további nyaralós kontekteket rakott fel, de ebben a hónapban tudtuk meg, hogy dolgozik ő is szólókarrierjén és 2 képet posztolt a stúdióból is. Végül pedig márciusban csupán egy fotót osztott meg ezt a turné előkészületeiről.

272907277_312676907477643_2243757076125417146_n.jpg 273033007_934193394133433_3095760173506403202_n.jpg 272789399_2116484235180946_8838157206987748393_n.jpg 272978026_5033110286753465_325148856283089049_n.jpg
258267890_990213691621658_8855602595434175681_n.jpg 273259188_675520510289747_7029453240483560038_n.jpg 273772283_376728650931012_3488785252291824721_n.jpg 260467113_542036850131995_8985093976807022768_n.jpg
275618678_144005778113247_5197953147991176729_n.jpg

5ELŐZŐ OLDAL4KÖVETKEZŐ OLDAL