Sziasztok! Először egy kis közérdekű kitekintéssel kezdenék egy nagyon izgalmas hír előtt, ugyanis már 1 év telt el, hogy én nem írtam ki hírt, de úgy éreztem, hogy kis idő kell nekem, de nem tudok szó nélkül elmenni Eve fantasztikus munkája mellett, aki előtt emelem kalapomat, hiszen nélküle már nem lenne LM.HU az biztos, szóval itt is szeretném neked megköszönni, hogy ilyen szorgalmasan, erőt meghazudtolva hoztad a híreket a lányokról. De most én is visszatérek mellé és hozzátok és ennek egy nagyon pici köze van az én titkolt kedvencem debütálásához. Ugyanis Jade kiadta első kislemezét szóló előadóként az ‘Angol My Dreams’-et! Amikor megkérték, hogy három szóban írja le az ‘Angel Of My Dreams’ klipjét, Jade csak annyit mondott: „Egy kib-szott film”. Az „AOMD” klipjét az ikonikus filmek, Az ötödik elem, a Showgirls és a Fekete hattyú ihlette, és a rongyokból a gazdagságig tartó konceptuális történet, melyben Jade 11 különböző megjelenésben látható, melyek a sztárságig vezető útját tükrözik. JADE debütáló klipjét Aube Perrie rendezte, aki már dolgozott a ‘Music for a Sushi Restaurant’ és a ‘Satellite’ című dalokon Harry Stylesnak, a ‘Thot Sh*t’ című dalon Megan Thee Stallionnak és a ‘Starburster’ című dalon Fontaines D.C.-nek.
Ám nemcsak a dal debütált, de a klip is tegnap, ami tényleg egy filmhez hasonlít. Minivdeókat vágtak be a ‘kicsi’ Jade-ről, sőt még az X-Factor meghallgatásáról is. A bulvár szerint Simon Cowell-re céloz a dalban, ám ezt nem erősítette meg. Érdekesség, hogy van egy pillanat a klipben, amikor Jade megszúrja az ujját, és vérrel írja alá a szerződést, mielőtt gyűrűt húz a jegyesujjára – ez egy beleegyezés a zeneipar kötelességére. Elhoztam a klip kivágott képeit, de jelentek meg új képek a promózásához és a klip forgatásáról, illetve megnyitott a hivatalos webshop oldala, ahol megvásárolhatjátok az eddig megjelent termékeket, amik között vannak pólók, trikó, pulcsi, matrica, de még poszter is. | ||