Jade közreműködött a ‘Hot’ dalban! Puss Puss fotósorozat Jade a Puss Puss magazinban Megjelent a ‘FUFN’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.eleje

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025 első felében szeretné kiadni.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
JT1 (Jade)
Megjelenés: 2025.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', majd a 'FUFN (Fuck You For Now). Az albumot ő is 2025-re ígérte.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Fantasy
Megjelenés: 2024.október 18.
Videóklip / Galéria

Első dalának sikere után pár hónapot várt a következő kislemezével. A 'Fantasy' névre keresztelt szerzeményét október 18-án, pénteken adta ki. Vele egy napon a videóklipet is megjelentette, amit a 'Carrie' c. film inspirált.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Még tavaly leszerződött a Warner Records-al. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.május/június - Jade debütáló albumának megjelenése
  • 2025. második fele - Leigh-Anne debütáló albumának megjelenése
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.május 31. - Mighty Hoopla, London (Jade)
    • 2025.június 04. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún
19
2024
Perrie a Numéro magazinban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Magazin  /  Numéro magazin  /  Perrie     ♥5

A Summertime Ball napján árasztotta el az internetet a holland Numéro magazin júniusi számának képei! Perrie-t választották ugyanis az aktuális kiadásuk címlaplányává! Természetesen ehhez új fotósorozatot is lőttek róla, amit Simon Lipman fotósnak köszönhetünk. Ebből már egész sok ki is szivárgott, összesen 13 darab képet találtok meg a galériában! Kicsit elvont lett véleményem szerint, a fekete haj egyáltalán nem illik Perrie-hez.

A magazinból csak a borítókép jelent meg eddig, illetve elérhetővé vált az interjú is. Ezt igyekszem nektek a holnapi nap folyamán lefordítani és közzétenni!

perrie-edwards-in-numero-magazine-netherlands-2024-8.jpg
perrie-x-numero-nl-7-819x1024.jpg perrie-edwards-in-numero-magazine-netherlands-2024-5.jpg perrie-edwards-in-numero-magazine-netherlands-2024-4.jpg perrie-x-numero-nl-10-768x1024.jpg

máj
27
2024
Leigh a The Sunday Times-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Magazin  /  The Sunday Times     ♥6

Vasárnap, azaz tegnap jelent meg Angliában a The Sunday Times legújabb példánya. Ez azért is fontos számunkra, mert helyet kapott benne egy két oldalas, érdekes interjú Leigh-vel. Édesanyjával együtt nyilatkoztak a magazinnak a közös életükről, a sikerről, Twitterről, stb… Sikerült megszereznem az érintett oldalait az újságnak, így már ti is meg tudjátok nézni a galériában! Emellett egy fotót is készítettek róluk, ez HQ minőségben került feltöltésre. Leigh-Anne az anyukája, Debbie mellett áll egy parkban, és csak ez az egy kép jelent meg.

Az interjút nem sikerült még lefordítanom, de a napokban igyekszem pótolni ezt nektek!

5~10.jpg 6~11.jpg
_methode_times_prod_web_bin_49e9be08-eb95-4764-8666-0e1bdd6b2cd0.jpg 

máj
12
2024
Leigh-Anne a Dork címlapján
icon-pencil     Eve     icon-folder     Dork magazin  /  Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Magazin     ♥4

A napokban derült ki, hogy a brit Dork magazin a júniusi címlapjára választotta Leigh-t! Ehhez az alkalomhoz egy fotósorozatot is készítettek, ami a ‘Forbidden Fruit‘ forgatásával egyidőben készült el. Ugyanazt a szettet viseli, amit a kisfilmben is láthatunk rajta. Sajnos az interjú még nem került elő, csak magát az újságot lehet megrendelni az oldalukon. Valószínűleg pár nap múlva elérhető lesz, és akkor lefordítom nektek! Addig is lessétek meg a címlapot és a három képet a fotósorozatból! Leigh-Anne egyszerűen gyönyörű rajtuk!

Dork__June_2024_cover_Leigh_Anne_5f26260f_7ddd_44f4_b2f3_805c412e68f2.jpg
442302364.jpg 442272666.jpg Leigh_Anne.jpg

ápr
4
2024
Új címlap és lesifotók Perrie-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó  /  Magazin  /  Perrie  /  Rollacoaster     ♥3

Szerdán jelentette be a Rollacoaster magazin, hogy a következő, tavaszi/nyári számuk borítóján Perrie fog szerepelni! Ehhez természetesen új fotósorozat is készült, illetve egy interjú is. Egyelőre egyik sem publikus, de szerintem a héten szivárogtatnak ki majd a képek közül párat. Nekem egy kissé fura, hogy ennyire komor hangulatú már a címlapfotó is, reméljük a többi vidámabb lesz. A magazint ezen a linken már meg is tudjátok rendelni! Sajnos Magyarországra eléggé húzós a szállítási díj, nekem 7000 Ft lenne.

„Mindenről írtam dalokat. Tényleg olyan, mint a terápia, ha kiöntöd a szíved egy bizonyos élethelyzetről – és hirtelen dal lesz belőle.”

Perrie először 2011-ben hódította meg a szívünket a Little Mix egyik negyedét alkotva. A következő 11 évre kölcsönözte erőteljes hangját a bandának, és a lány a szomszédból globális szupersztárrá vált. A színfalak mögött kétéves kisfiának édesanyja lett, és otthont épített a következő fejezetéhez. @perrieedwards, aki készen áll arra, hogy szólóelőadóként is kitörjön, a 2024-es tavaszi/nyári számunk címlapján beszél debütáló albumáról, a hangzása megtalálásáról, legnagyobb inspirációiról és a hamarosan bejelentett közös munkáiról .

IMG_3931~0.jpeg
Ezen kívül még más is történt tegnap! Elindult az első promóciós körútjára, ami egyelőre még titkos. A lesifotósok azonban már várták őt, és sikerült is az utcán elcsípniük. Nagyon csinos volt, ez a stílus remekül áll neki. A galériában összesen 3 gyengébb minőségű képet találtok!

83192143-13267661-image-a-77_1712149087207.jpg 83192145-13267661-image-a-76_1712149079945.jpg 83192141-13267661-image-a-63_1712147334205.jpg

dec
22
2023
Leigh-Anne a Quem címlapján!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Leigh-Anne  /  Magazin  /  Quem magazin     ♥6

Leigh-Anne valóban nem tétlenkedett Brazíliában! Ezt bizonyítja a ma megjelent fotósorozat és magazin címlap is! Az ottani Quem borítóján láthatjuk a szépséges énekesnőt, amihez új fotók készültek. Már korábban ellepte a netet egy rövid videó montázs, amin épp egy fotózáson vett részt, sokan azt gondolták, az albumhoz készül. Ma került megerősítésre, hogy a találgatás nem jött be, a brazil Quem decemberi számához készültek a képek. Igazán nyárias lett, Leigh pedig gyönyörű a képeken. A fotósorozatból 5 darab jelent meg eddig, illetve a címlap.

Az interjúra kicsit várnotok kell még, mert az ünnepek miatt kevés időm van rá. Valószínűleg Karácsony után tudom nektek lefordítani.

GB9hA_KWkAAtjrz.jpg
3~9.jpg 2~19.jpg 4~14.jpg 5~8.jpg

okt
22
2023
Leigh-Anne:The Guardian interjú
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Leigh-Anne  /  Magazin  /  The Guardian     ♥4

Az énekesnő öt listavezető kislemezzel és három brit slágerrel valósította meg gyermekkori álmait a popsztárságról, de ennek ára volt. Elmélkedik a hírnévről, a magányról és arról, hogy miért nem érzi többé szükségét a kompromisszumoknak.

Leigh-Anne Pinnock velem szemben ül a menedzsere irodájában, fürtjei fél kontyba rakva a feje tetején, tetőtől talpig zöldbe öltözve. Ez Pinnock kedvenc színe – egy a sok részlet közül, amelyet a Natalie Morris írónővel közösen írt Believe című memoárjában oszt meg.

F8_uW8-WEAAlZmN.jpg
Az elmúlt évtizedben Pinnock fenomenális sikert aratott a Little Mix lánycsapat tagjaként, amely 2011-ben alakult az X Factorban. A Little Mix kezdettől fogva esélytelen volt, és várható volt, hogy már az első héten kiesik a versenyből. Minden tippelés ellenére ők lettek az első zenekar (és az egyetlen lánycsapat), akik megnyerték a versenyt. A még nagyobb esélyekkel szemben a négytagú csapat a poptörténelemben az Egyesült Királyság egyik legnagyobb lánybandájaként írta be magát a történelemkönyvekbe, több milliárd streamet, öt listavezető kislemezt és három Brit-díjat szerzett, köztük a legjobb brit együttesnek járó díjat 2021-ben – ez volt az első győzelem, amit lánycsoport ebben a kategóriában szerzett.

Pinnock élettörténete, a munkásosztályból meggazdagodott fiatal lányról szóló történet, akinek a pop szupersztárságról szőtt álmai valóra váltak, olyan, mint egy tündérmese. És valóban, a Believe lapjain végigvonulnak a varázslatok. De minden tündérmesében rosszindulatú erők is munkálkodnak, és Pinnock a könyv nagy részét azzal tölti, hogy megpróbálja legyőzni a rasszizmust, amely beárnyékolta az élményeit.

2688.jpg 2691.jpg

„Mindig azt szoktam kérdezni: „Így kellene éreznem magam, miután megvalósítottam az álmomat?” – mondja Pinnock. „Miért érzem úgy, hogy néha mintha nem is lennék itt? Miért érzem úgy, hogy nem vesznek észre? Miért érzem magam láthatatlannak? Miért nem értékelnek úgy, mint a többieket? Egyszerűen nem éreztem helyesnek.”

Tovább olvasom »

5ELŐZŐ OLDAL2KÖVETKEZŐ OLDAL