Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
okt
5
2024
Vogue Arabia interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥21

Jade Thirlwall számára sok minden megváltozott az elmúlt négy évben, mióta utoljára beszélt a Vogue Arabia című lapnak. Ez 2020 késő nyarán volt, és éppen azzal volt elfoglalva, hogy újra kapcsolatba lépjen a gyökereivel, felfedezze édesanyja jemeni örökségét, és elkezdett arabul tanulni. Szakmai életében a lánybanda, amellyel kolosszális hírnévre tett szert, szünetre ment, miután az eredeti négytagú együttes egyik tagja távozott. Míg a csapat minden egyes tagja saját karrierje elindításába kezdett, Jade kivárta az időt. Dalszerzőként akarta csiszolni a mesterségét, szólóelőadóként meghatározni a stílusát, és megvárni a megfelelő pillanatot, hogy újra a reflektorfénybe lépjen – nem mint Jade-a-Little-Mix-ből, hanem mint Jade: egy fényes popszenzáció saját jogán.

A brit énekesnő 2011-ben csatlakozott a Little Mixhez a The X Factor című televíziós tehetségkutató műsor részeként, és az Atlanti-óceán mindkét partján és azon túl is megasztárrá vált. De miután 11 éven át megállás nélkül sikert sikerre halmozott, slágereket komponált és adott elő a bandával, Jade-nek nehézséget okozott, hogy a producerek komolyan vegyék. „Úgy voltam vele, hogy ‘Mi van? Több mint egy évtizeden keresztül olyan keményen dolgoztam, és még mindig meg kell dolgoznom, hogy bejussak ezekbe a körökbe.” Bár sikerült érvényesülnie, a munka még csak most kezdődött.

Némi próbálkozásba és hibába került, hogy megtalálja a megfelelő producereket és dalszerzőket, akikkel együttműködhetett a szólistává válás során, de amikor összeállt Mike Sabath, Steph Jones és Pablo Bowman, „ez egyike volt azoknak a dolgoknak, amikor minden csillag együtt állt”. Mivel ők már Raye, Sabrina Carpenter és Ellie Goulding lemezein is közreműködtek, Jade rájött valamire. Felszabadító volt, hogy saját referenciáiból és tapasztalataiból meríthetett, de az ötletek nem jöttek azonnal. Miután 18 hónapig oda-vissza járt az írószobákba, nem volt hajlandó folytatni, kreatív blokkra és általános kimerültségre hivatkozva az egész folyamattal kapcsolatban. De a csapata meggyőzte. Ez volt az utolsó lökés, amire szüksége volt, hogy kiverje a fejéből, hogy a Little Mix helyett saját magának csináljon zenét; hogy egyáltalán ne érdekelje többé, mit gondolnak majd az emberek.

IMG_7986.jpeg IMG_7983.jpeg IMG_7982.jpeg IMG_7985.jpeg

Tovább olvasom »

szept
17
2024
Jade a Galore címlapján!
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Galore  /  Interjú  /  Jade     ♥19

Jade: Szia bébi, hogy vagy?

TAN FRANCE: Nagyon jól, köszönöm! Éppen elkezdtem volna belemenni a kislemezedbe, mert nagyon izgatott vagyok, de ezer kérdésem is van vele kapcsolatban. Először is, mielőtt belevágnánk, jól vagy? Nagyon a pörgés?

J: Ó igen, nagyon elfoglalt vagyok, de imádom, amit csinálok. Boldog vagyok, minden rendben van. Biztos vagyok benne, hogy most te is elfoglalt vagy. Hogy vannak a kicsik? Már kettő van, amikor legutóbb láttalak, csak egy volt!

T: Most már kettő van, és kimerültem! A nagyobbik gyerekem a héten kezdte az óvodát, úgyhogy ez sok, de ez a legjobb. Tudom, hogy a bandatagjaidnak is vannak gyerekeik, szóval biztos vagyok benne, hogy mindent hallasz a gyerekes dolgokról, ez sok. Nagyon nehéz megpróbálni egyensúlyt teremteni a karrierünk és a gyerekek között. Jade, beszéljünk a közönségnek arról, hogyan találkoztunk?

IMG_5728.jpeg IMG_5730.jpeg IMG_5729.jpeg IMG_5731.jpeg

J: Igen!

T: Nem tudom, emlékszel-e rá, úgyhogy én kezdem. Tudod, hogy az első kommunikációnk úgy történt, hogy tweeteltél a Queer Eye című sorozatról, és tweetelted, hogy szeretsz engem!

J: Ó, Istenem! [nevet]

T: Ez 2018-ban volt, és a sorozat épp akkor jött ki, és te mondtál valami olyasmit, hogy „van egy északi a Queer Eye-ban!”, én pedig azt mondtam, hogy „igen, te r-bi, én vagyok az!”. Annyira boldoggá tett; végül csevegtünk, majd találkoztunk egy londoni étteremben, és így kezdődött a „szerelmi viszonyunk”. Aztán sokszor lógtunk együtt, és ez nagyon sok örömet okozott nekem, szóval technikailag te voltál az, aki megkeresett, szóval először is, nagyon köszönöm, nagyon nagyra értékelem, és tudod, hogy nagyon szeretlek.

Tovább olvasom »

júl
24
2024
Jade a Polyester magazin címlapján!
icon-pencil     katie     icon-folder     Címlap  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥25

Jade három éve nem adott ki semmit (A „Confetti” volt az utolsó Little Mix kislemez), ami nem túl hosszú idő, de a rajongók számára ez egy örökkévalóság volt. Hozzászoktak ahhoz, hogy néhány havonta jelentkezett valamivel, amit ő mindig így is tett.

„Korábban ez egy olyan jól olajozott gépezet volt, hogy nem is kellett gondolkodnom a folyamaton” – meséli most a Zoomon. Másnap van, és ő otthon van, egy pszichedelikus szövetet terít a falra maga mögött, haja lazán omlik le mindkét vállára, arca ragyogó és jól kialudt. „Tizenegy évig voltunk együtt. Szóval minden albumciklusnál tudtam, mire számíthatok. De ez a folyamat annyira más volt… Olyan sokáig voltam annyira kondicionálva arra, hogy a zene gyártásának nyomása alatt álljak, hogy tényleg újra kellett programoznom magam, hogy kevésbé kaotikus gondolkodásmóddal és kevesebb nyomással létezzek.”

Miután a Little Mix feloszlott, Jade zsákutcába került. Akkor már a húszas évei végén járt, de sosem volt magára hagyva.

„Emlékszem, amikor bementem a lakásomba, leültem, megnéztem a naplómat, és az egész felnőtt életemben először fordult elő, hogy nem volt benne semmi. Azt gondoltam, hogy most mit csináljak? Mit csináljak az életemmel? Tudtam, hogy a mentális összeomlás  küszöbén állok.”

Azonnal elutazott Budapestre, próbálta magát lefoglalni barátokkal, tervekkel és a barátjával.

„Tudtam, hogy ha túl sokáig ülök le, és feldolgozom a történteket, akkor az örvény még jobban lerántott volna. Volt terápiám, meg minden, de… ha belegondolsz, hogy 18 éves koromtól egészen addig a pontig az egész életem menetrendszerű volt. Mindig volt egy éves naptárunk. Az, hogy ez már nem volt meg, nagyon ijesztő volt. De amint túltettem magam rajta, úgy éreztem, hogy ez nagyon izgalmas. Most már én írom a naplómat.”

pxjtxyvn_5.jpg pxjtxyvn_8.jpg pxjtxyvn_15.jpg pxjtxyvn_10.jpg

Tovább olvasom »

nov
18
2021
Interview magazin interjú (Jade)
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Interjú  /  Jade     ♥22

November 12-én jelent meg a lányok legújabb lemeze, a ‘Between Us’. Ennek örömére több felkérést is kaptak magazinoktól, csatornáktól, együtt is, de mivel Perrie és Leigh-Anne a családjukkal töltik az időt, így most Jade tesz eleget a felkéréseknek és próbálja ő a leginkább promotálni a lemezt. Nemrégiben az ‘Interview’ magazin készített vele egy fotósorozatot és egy interjút, amit most elhoztam nektek magyarul.

Ernesto Macias: Már több, mint egy évtizede készítesz zenét. Van már jó pár elismerésed szólóelőadóként és a Little Mix tagjaként is. 10 év egy banda tagjaként, új CD közeleg és nemrégen tudtam meg, hogy 100 hetet töltöttetek a hivatalos angliai 10-es toplistán. Amikor ezeket megtudod, mik vannak a fejedben?
Jade Thirlwall: Ez ikonikus, drága! Szerintem ez elképesztő, nemcsak mint pop zenekar, de lányzenekarként is, hogy 10 éve csináljuk már a zenéket és ennyi mindent elértünk! Teljesen elképedek ettől a gondolattól és még most sem hiszem el, őszintén. Minden nap hálás vagyok érte és őszintén nagyon szeretem. Úgy érzem már akkoriban tudtam – amikor összeraktak minket, mint banda-, hogy ez valami különleges és bármennyire is elcsépeltnek hangzik, de olyan, mintha ez lett volna a sorsunk. Jó érzés volt bennem, de sosem gondoltam volna, hogy ekkora sikerünk lesz.

Macias: Most adtok ki egy lemezt, hogy megünnepeljétek a 10 évet. Hogy jellemeznéd a lemezt?
Jade: Pontosan így. Megtalálhatóak rajta a legnagyobb slágerek, pár személyes kedvenc is és 5 újabb dal is, amiket az év elején írtunk. Nem ismerek olyan lánybandát, akik 10 évig csinálták szünet nélkül. Úgy gondoltam, helyénvaló az, hogy a legnagyobb slágerekből összeállítunk egy lemezt. Nagyon különleges ez – csak a legnagyobb előadók mondhatják el magukról, hogy van már lemez a legnagyobb sikerdalaikkal vagy van elég széles a paletta, hogy ez meg is valósulhasson. Ez nagy ünnep a Little Mix számára és egy hatalmas köszönet a rajongóknak, hogy ennyi ideje támogatnak minket.

Macias: Említetted, hogy 5 új dal van a lemezen, amit ti hárman írtatok. Hogy írnád le ezeket a dalokat?
Jade: Szerintem csupa pop tökélyek. Számunkra fontos volt, hogy továbbra is vigyük a popos vonalat. Mert szerintem ez egy erősség. Az évek során annyi szakaszon mentünk keresztül a zeneiparban, kiálltuk az idő próbáját és szerintem ez azért volt, mert sosem fordítottuk hátat önmagunknak és sosem változtunk meg senki kedvéért. Mind belőlünk fakadt. Szerintem az iparba a tiszta pop kicsit visszatér. Talán volt egy olyan időszak, amikor az emberek azt gondolták, hogy nem elég klassz, nem tudom. Őszintén, néha nem értem, hogy az emberek miért állnak ki a rágógumi pop vagy a tiszta pop mögül és lesznek kicsit sznobok, hogy nem elég hiteles. Én úgy vagyok ezzel, hogy „édes, ha te tudsz ilyet írni, akkor hajrá – de nyilvánvalóan nem tudod, így ezért vagyunk mi itt és mi ezt meg fogjuk nektek adni és imádni fogjátok”.

image3~5.jpeg image4~3.jpeg image1~4.jpeg image5~4.jpeg 

Macias: Még jó!
Jade: A tavalyi évben, utólag visszagondolva, pár szempontból segített is. A lockdown miatt sokan voltak kreatívak és érezték magukat jónak, az emberek zenét és dallamokat akartak, amikkel együtt tudtak énekelni és lélekemelő is. Lady Gaga kiadta tavaly a Chromatica lemezt és ez egy isteni album volt nekem. Átsegített azon az időszakon és segített abban, hogy újra megszeressem a pop-ot. Az új dalok a lemezen mindenkit emlékeztetnek arra, hogy kicsoda is a Little Mix és miért szerettek belénk a rajongók eredetileg.

Tovább olvasom »

szept
20
2021
Jade megjelenés, Jesy fotósorozat
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Hír  /  Jade  /  Jesy  /  Megjelenés     ♥19

Jade és kedvese Jordan Stephens tegnap este részt vettek a londoni divathéten Richard Malone x Mulberry show-ján. Az eseményt a londoni V&A múzeumban rendezték meg. Párosunk egy összepasszoló, sötétkék színű szettben jelent meg. Az énekesnő egy miniruhát viselt, fekete magassarkúval és fekete, krokodilmintás táskával. A páros az első sorban foglalt helyet az eseményen, Joy Crookes énekesnő és Clara Amfo műsorvezető és rádiós mellett. Jade 2020. októberében erősítette meg, hogy egy párt alkot Jordan-nel és a pandémia alatt ismerkedtek meg. 31 képet találtok a tegnapi estéről.

1341324875-richard-malone-x-mulberry-lfw-september-2021.jpg 1341324892-richard-malone-x-mulberry-lfw-september-2021.jpg 1341327517-richard-malone-x-mulberry-lfw-september-2021.jpg 1341325421-richard-malone-x-mulberry-lfw-september-2021.jpg

Illetve alig pár órája Jesy-ről jelent meg újabb fotósorozat és magazin. Az új fotósorozat és magazincímlap a Noctis XXI Uprising Magazinhoz készült. A fotósorozat koncepciója egy Covid utáni világ volt, elutasítva a normalitást, az új generáció felemelkedését ünnepli, amely kiszabadul az unalmas hagyományokból és a kezébe veszi a dolgokat az új generáció. Egyelőre 1 magazinfotó és 1 fotósorozatkép jelent meg, valamint interjúrészletek, ahol leginkább az új korszakáról, dalairól beszélt.

Mh_uvEQ8IFo.jpeg

,,Művészként hiteles akarok lenni saját magamhoz. Nem akarom, ha azért adnának nekem dalt, mert az slágergyanús. Azt akarom, hogy a dalok tőlem származzanak, hogy a rajongók tudják melyikhez van közöm és melyikhez nem… Ilyen egy valódi művész, amikor valóban hiteles vagy és a saját történeteidet meséled el. El kell mondanom az igazamat, a sztorikat, amiket az emberek nem tudnak és ez nagyon szuper és felüdülés. Olyan, mint egy terápia.”

Illetve nyilatkozott a közelgő kislemezről, a ‘Boyz’-ról is, ami a következő hetekben fog debütálni.

,,Olyan dallal akartam visszatérni, amire az emberek azt mondják, hogy na jó, ez okéé! Az emberek ezt vagy szeretni fogják, vagy utálni, inkább, minthogy azt mondják rá, hogy ‘hát, nem is tudom.. oké…” Akkor írtam a dalt, amikor szakítottam az akkori párommal és ez abszolút rólam szól. Szeretem a rosszfiúkat. Mindig ezt mondom az embereknek.. ez nem egészséges!”

bpiLO-MAAw8.jpeg

szept
12
2021
Jade Ellesse nagykövet lett!
icon-pencil     katie     icon-folder     Ellesse  /  Fotósorozat  /  Hír  /  Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥20

Sziasztok!

Most a lányokról hoztam elég vegyes, ám annál izgalmasabb híreket. Perrie-n kívül mindegyik lányról jelentek meg szuper hírek és képek. Kezdeném is Jade-del: kiderült, hogy ő lett az új nagykövete az Ellesse angol sportruházati márkának és ezt egy nagyon klassz őszi/téli kollekcióval jelentették be, amihez kaptunk egy szuper fotósorozatot, amiből már 16 képet találtok meg. Illetve az is kiderült, hogy Jade jelenleg Los Angelesben van és stúdiózik olyanokkal, mint a Dj Jax Jones. Hogy mi célból, azt még nem tudni, de reméljük, hogy hamarosan fény derül rá.

E-6niDeVkAI6f74.jpg E-7TkJ4X0AANgO8.jpg E-7TjLOXMAoVWzg.jpg E-7OLdQXMCILTFx.jpg
DqJ-nAcMgR0.jpeg qd-xNCElZ50.jpeg y2FhJLbKYag.jpeg o2FfZCXM8gQ.jpeg
Jesy-ről is jelent meg jó pár apróbb hír. Még mindig izgalomban tartja a rajongóit az első kislemezének, a ‘Boyz’ megjelenésével. Szeptember elejére jósolták a megjelenését, ám mostani pletykák szerint a hónap végén fog megjelenni. Eredeti terve az volt Jesy csapatának, hogy fellépjen Nicki-vel az MTV VMA-n, hogy bejelentsék a közös dalukat, ám ez nem történt meg, mert Nicki mégsem lép fel a díjátadón. Ám azt is pletykálják, hogy a klipben szerepelni fog P. Diddy is. Annyit tudunk, hogy jelenleg Los Angelsben van ő is, valószínűleg ezen okok miatt. 6 lesifotót kaptunk még szeptember 7-ről. Jesy Harry-vel van LA-ben is, ám korábban közösen voltak nyaralni is, bennfentesek szerint elég közel kerültek mostanában egymáshoz, ám tagadják, hogy barátságnál több lenne köztük. Illetve 2 promókép is megjelent, ezt is csekkoljátok!

y-tlqYOQtuY.jpeg e9YFXnI8c2c.jpeg
atifKU2hVc8.jpeg oegPS_2fPXQ.jpeg dOZ5JJ5erYU.jpeg 0qgaN0BeCkU.jpeg
Végül Leigh-Anne-ről jelent meg egy aprócska hír. A ‘RuPaul Races UK’ TV műsorban lesz vendégzsűri egy epizód erejéig és ezt a részt szeptember 23-án láthatjuk.

5ELŐZŐ OLDAL2KÖVETKEZŐ OLDAL