Szép jó reggelt mixerek! A mai napra rengeteg hír és kép került napvilágra, így nem is húznám tovább a szót, egyből a lényegre is térek, mert bőven van miről mesélni! A lányok hatalmas ausztráliai promózásra készülnek (ezért, úgy döntöttek az ausztráliai turnédátumokat átszervezték), viszont aggodalomra semmi ok, hiszen már szombat-vasárnap Ausztráliába mennek, elég sok helyen fognak szerepelni, köztük a The Voice-ban, illetve rádiós műsorokban és egyéb helyeken is adnak interjút és előadják új kislemezüket, a ‘Bounce Back’-et. Ami még hatalmas örömhír, a lányok saját sminkmárkája, az ‘LMX’ új kollekcióval fog bővülni, ami július 19-én fog érkezni, erről 2 szuper fotó került elő, alább pedig összegyűjtöttem az ausztrál promó menetrendét. Illetve azt is pletykálják, hogy végre sor fog kerülni a Carpool Karaoke-ra James Corden-nel, de sajnos ez még nem biztos, valamint az is szóbeszéd egyelőre, hogy az ausztrál Sunrise-ban is szerepelni fognak, reméljük hamarosan kiderül mi az igazság.
![]() ![]() ![]() ![]() 4 újabb szuper fotó került elő a 20-i blogger eseményről, ahol további bloggerek pózoltak kedvenceinkkel. ![]() ![]() ![]() ![]() Jesy és Chris most Olaszország felé vették az irányt pihenés gyanánt, rá is fér a nagy promó és turné előtt! Július 18-án kéz a kézben sétálgattak Portofino utcáin, erről 3 fotót láthattok, valamint a szemfülesek a szállójuk balkonán is lefotózták a párost, erről 10 fotót találhattok a galériában. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Végül 2 fotóval bővült Perrie ‘Notion’ Magazin fotósorozata is, ezt se hagyjátok ki ![]() ![]() ![]() ![]() Fotósorozatok > 2019 > LMX | ||
Szuper hírrel és képekkel érkeztem! Ugyanis a gyönyörű szőkeség most a Notion magazin nyári számának címlapján található meg, aminek már megkaptuk a címlapfotóját illetve 8 másik fotósorozatképet is. Most (majdnem teljesen) smink nélkül láthatjuk Perrie-t és nem rejtették most el a gyönyörű szeplőit sem. Elég változatos fotósorozat készült róla, változatos színes ruhákkal, csekkoljátok mindenképpen! Mini interjúrészlet is előkerült a magazinból, ahol kedvesét ‘tökéletesnek’ jellemezte, mert megérti az ő furcsa viselkedését.
Magazinok > 2019 > Notion (Perrie) – Nyár | ||
Sziasztok mixerek! Úgy tűnik a szóló projektek még nem értek véget, ugyanis most Perrie működött közre a ‘Superga’ márkával, ami köztudottan sportcipőkre szakosodott. Ehhez egy szuper kis nyári fotósorozat is dukál, ahol 5 fotót tekinthettek meg! Aki szeretné megvásárolni a kollekciót vagy megtekinteni az itt megteheti. A márka a Twitter oldalán jelentette be az együttműködést a következő szöveggel:
![]() ![]() ![]() ![]() Fotósorozatok > 2019 > Superga (Perrie) | ||
Sziasztok mixerek! Jesy szombat este ismét kimozdult Londonban a barátjával, James-szel és ahogyan tőle megszoktuk, ismét dögös szettben látható, ám most a sportosságot kombinálta a nőiességgel, szuperül állt neki, valamint visszakerült póthaj is a hajába. 29 lesifotó tekinthető meg a galériában, ne hagyjátok ki őket! ![]() ![]() ![]() ![]() Végül pedig hoztam egyéb fotókat is. A ‘Think About Us’ dalhoz felkerült egy lemezborító, illetve 2 újabb fotó került elő az ‘LMX’ fotósorozatból, a lányok mint mindig, mesésen néznek ki! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2019 > Január 26 – Jesy a londoni éjszakában | ||
Jó reggelt mixerek! Ma egy elég vegyes képadaggal érkeztem hozzátok, mert elég sok fotó jelent meg a lányokról, de nézzük is szép sorjában, kategóriánként. 6 újabb fotó jelent meg az MTV fotósorozatából, az ‘LMX’ fotózásából pedig újabb 5 fotó, amin a lányok gyönyörűen néznek ki! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Kiderült, hogy szeptemberben rendeztek egy LMX Cosmetics Range eseményt, hogy pontosan hányadikán arról nincs információ, de erről 7 fotót találhattok. Az október 21-i BBC Radio 1 Teen Awards vörös szőnyegéről újabb 12 fotó került elő és szintén ugyanerről az eseményről kaptunk 69 fotót a fellépésről, remek fotók születtek a lányokról, ne hagyjátok ki! Az MTV EMA vörös szőnyegéről 96 fotó látott napvilágot, így ezzel együtt már 188 fotót találhattok, a fellépésről pedig 108 fotó került feltöltésre. A december 09-i Capital FM Jingle Bell Ball vörös szőnyegéről újabb 61 fotót találtok, a fellépésről pedig 90 fotó, így ezzel együtt összesen már 142 kép van. Már korábban hoztunk fotókat a december 10-i British Fashion díjátadóról, most pedig újabb 4 fotó került elő. ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Tovább olvasom »
| ||