Jade – Church – M.A.S.S verzió, kitüntetés Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr
16
2019
Leigh-Anne és Jade a Londoni Divathéten
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥17

A ‘Think About Us’ megjelenése után Jade és Leigh-Anne hivatalosak voltak a Londoni Divathét keretein belül megtartott Kith x Versace bemutatóra. Ez egy limitált kiadású kollekció, melynek egy-egy darabjaiban jelentek meg a rendezvényen. Mindketten természetes hatást keltő sminket viseltek, szinte olyan,mintha ki sem lennének festve. Bent összefutottak Jade barátnőjével is, az énekes Alice Chater-el, vele is pózoltak a fotósoknak. Szerencsénkre az érkezésüket is megörökítették (LINK), erről is találtok pár képet a galériában.  Egyelőre ezeken ott virítanak a „gettyimages” feliratok, de reméljük hamarosan megjelennek vízjel nélkül is.

gettyimages-1129916893-1024x1024.jpg gettyimages-1129916942-1024x1024.jpg gettyimages-1129916943-1024x1024.jpg gettyimages-1129916971-1024x1024.jpg
gettyimages-1129996238-1024x1024.jpg gettyimages-1129991445-1024x1024.jpg gettyimages-1129996221-1024x1024.jpg gettyimages-1129991446-1024x1024.jpg
Leigh ezután nem hazament, hanem egyenesen a Mulberry Reflections partijára. Ez is szintén a Divathét keretein belül volt megtartva.  Itt már egy sárga ruhát viselt, de haja, sminkje és cipője változatlanul maradt. Ő Paloma Faith énekesnővel futott össze, róluk is sok közös fotó készült. A partin már várták a paparazzik, az érkezését sikerült elcsípniük.

gettyimages-1125117832-1024x1024.jpg gettyimages-1125117846-1024x1024.jpg gettyimages-1125117850-1024x1024.jpg gettyimages-1125117858-1024x1024.jpg
gettyimages-1129992058-1024x1024.jpg gettyimages-1129992031-1024x1024.jpg gettyimages-1129992051-1024x1024.jpg gettyimages-1129992171-1024x1024.jpg

Megjelenések > 2019 > Február 15. – Jade és Leigh-Anne a Kith x Versace bemutatón, London
Paparazzi fotók > 2019 > Február 15. – Jade és Leigh-Anne megérkeznek a Kith x Versace bemutatóra, London
Megjelenések > 2019 > Február 15. – Leigh-Anne a Mulberry Reflections partin, London
Paparazzi fotók > 2019 > Február 15. – Leigh-Anne megérkezik a Mulberry Reflections partira, London

febr
15
2019
Think About Us – ma érkezik a klip!
icon-pencil     Eve     icon-folder     Hír  /  Think About Us  /  Videóklip     ♥19

Sziasztok Mixerek!

Ma este fél 7-ig lehet szavazni Twitteren a #BRITVIDLITTLEMIX hashtaggel a lányokra a Brit Awards-os szavazáson! Reméljük nem felejtettétek el, az alábbi linkkel megtehetitek (SZAVAZOK). Perpillanat vezetnek, nem lenne baj, ha ezt a kört is megnyernénk! A következő a rendezvény alatt lesz, arról is tájékoztatunk benneteket időben.

A szavazás lejárta közel van, ám nemcsak ezért érdemes várni. Megosztották Instagramon és Twitteren is, hogy amint lezárul, megjelenik végre a ‘Think About Us‘ videóklipje is, ami immáron 2 hetet késett. Egy nagyon rövid részletet is kaptunk a videóból, ezen Perrie látható. Ez alapján is nagyon jó klipre számíthatunk szerintem. Várjuk majd a véleményeiteket! A megjelenésekor hozzuk a kivágott fotókat is belőle!

febr
12
2019
Paparazzi fotók – frissítve
icon-pencil     Eve     icon-folder     Lesifotó     ♥15

Az elmúlt időszakban rengeteg paparazzi képet töltöttem fel a galériánkba. Sajnos nagyon sokszor előfordul az, hogy a megjelenésükkor még rossz minőségben kapjuk meg őket, utólag kerülnek feltöltésre a HQ minőségben és nagy felbontásban. Időrendbe szedtem, hogy a 2019-es lesifotók közül melyek bővültek!

Január 18-án Jesy és a Love Island-es Chris Hughes egy gyors kajáldában randiztak, Londonban. A páros nagyon jól megvolt – a képek is ezt tanúsítják. Azóta kiderült, hogy 3 hét után elváltak útjaik, ami a fiút jobban megviselte. Jesy ezek szerint nem áll készen egy új kapcsolatra. A mappa viszont ennek ellenére kb. 70 képpel gazdagodott még pluszba!

image73~6.jpg image71~6.jpg image69~7.jpg image65~7.jpg
8 nappal később újra látták őt Londonban, ezúttal legjobb barátjával, James Hilk-el. Itt hosszú sötét barna hajjal láthattuk, fehér felsőben és farmerban. A galériánkban már 99 képet találtok!

image70~8.jpg image62~8.jpg image53~12.jpg image52~11.jpg
Már februári a következő, és a múlt heti rádiós promótálásukkal kapcsolatos. 4-én a Kiss Fm-nél jártak, távozásukkor pedig le is fotózták őket. A HQ képekkel együtt már több mint 100 darab elérhető! Még több fotóért katt a „Tovább olvasom” linkre!

Little_Mix__82_.jpg Little_Mix__63_.jpg Little_Mix__53_.jpg Little_Mix__56_.jpg

Tovább olvasom »

febr
10
2019
Jesy a Bunga Bunga Covent Gardenben
icon-pencil     Eve     icon-folder     Instagram  /  Jesy  /  Lesifotó     ♥20

Nagyon úgy néz ki, hogy a Little Mix-es lányok imádják a Londonban található Bunga Bunga Covent Gardent. Rendszeresen járnak ide bulizni, idén már többször látták itt Jade-t és Jesy-t is, utóbbi a szombat estéjét is ott töltötte barátai társaságában. Vele tartott James Hilk, Laura Baldwin és a Connell ikrek is. Erről fotókat nem kaptunk, de a paparazzik már várták őt és a barátait, James-el érkezett meg a helyszínre. Egy fehér felsőt viselt világos színű farmerral, fejére pedig kendőt tekert. Napról-napra egyre jobban néz ki! A galériánkban 11, egyelőre gyenge felbontású képet találtok!

IDPDwlZAM64.jpg hwueU26LPJc.jpg mbw5IYKQkAg.jpg qle79api6RM.jpg

Mielőtt elindult volna, Instagramon bejelentkezett, a szettjéről és sminkjéről megosztott egy-egy képet. A Bunga Bungában egy laza vacsora után James-el és Laura-val is fotózkodott, ezeket is örömmel mutatta meg a követőinek. Instagram Sztoris felvételeiről derült csak ki, hogy később a Connell ikrek is csatlakoztak hozzájuk.

51797070_2344261952527507_1412566494220671671_n.jpg 50690289_1394050904063485_9117216122472620793_n.jpg 50792696_2265028590405317_1892882686153356743_n.jpg 49612939_327509964550838_8105425646515218377_n.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Február 09. – Jesy megérkezik James Hilk társaságában a Bunga Bunga Covent Gardenbe, London
Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @jesynelson > 2019 > Február

febr
9
2019
Think About Us – Spotify videó
icon-pencil     Eve     icon-folder     Kivágott képek  /  Spotify  /  Think About Us  /  Videó     ♥24

Sziasztok Mixerek!

Egyelőre még nem érkezett meg a ‘Think About Us‘ hivatalos videóklipje, aminek megjelenése február 1. lett volna. Technikai problémák merültek fel, ezért csúszik, ezt aznap a lányok mesélték el Instagram Sztoriban. Jade egy kommentre azt reagálta, hogy napokon belül láthatjuk majd mi is! Addig is a Spotify-n kedveskedtek a brit (szokás szerint) rajongóiknak, megjelentették a vertikális videót a dalhoz. Mi nem láthatjuk az alkalmazáson belül, de szerencsére akadtak olyanok, akik feltöltötték a YouTube-ra. Néhány jelenet ismerős lehet, ugyanis a dalszöveges változathoz is ezeket a felvételeket vágták be. A videó kivágott pillanatképeit már el is éritek a galériánkban!

vlcsnap-00122~3.png vlcsnap-00597~0.png vlcsnap-00133~3.png vlcsnap-00190~3.png

Korábban a dalszöveges videóból is kivágtam a képeket, ezeket is feltöltöttem a galériába, a fentiekkel együtt majdnem 2 000 fotóval bővült!

vlcsnap-00102~2.png vlcsnap-00161~2.png vlcsnap-00214~2.png vlcsnap-00340~2.png

Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Kivágott képek – Spotify vertikális videó
Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Kivágott képek – dalszöveges videó

febr
7
2019
Elmúlt napok eseményei
icon-pencil     Eve     icon-folder     BBC Radio 2  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥18

Sziasztok Mixerek!

Mint már tegnap említettem, a héten promótáló körútra „indultak” Londonban. Első nap a Kiss FM-nél jártak, kedden pedig a Sony Music stúdiójába is elmentek, ahol egyelőre egy titkos projekten dolgoznak. Lehet hallani 1-2 pletykát, de azt picivel lentebb fejtem ki! Aznap Leigh-Anne és Jesy is a Sony-nál járt, erről már lesifotók is érkeztek. Ugyan a többiek is ott voltak, őket nem sikerült lencsevégre kapniuk. Itt forgattak is egy minivideót, amiben szavazásra buzdítanak mindenkit a Brits-en (LINK).

avnKYsnGFoM.jpg noe41ZciLGg.jpg 002~13.jpg 004~8.jpg

Másnap a BBC Radio 2-hoz voltak hivatalosak, a The Zoe Ball Breakfast Show-ba. Itt szintén a ‘Think About Us’ volt a téma, de mellette szó esett a Comic Relief-ről (LINK) és egy filmről, ami róluk szólna (LINK). Kigyűjtöttem az érdekességeket is a rövid videókból, egyelőre a teljes interjú nem került elő. Ezen kívül három fotót kaptunk róluk.

  • Jade minden nap jár edzőterembe a Kilimandzsáró túra miatt, Leigh-Anne nem
  • Jade folyamatosan olvas könyveket a Kilimandzsáróról
  • Folyamatosan bakancsot viselnek – stúdiózásnál, próbáknál
  • Jade magával viszi a teáit és a kekszeit
  • Perrie itthonról fog nekik szurkolni, és nézni fogja őket a TV-ben
  • Mixworld lenne a neve a filmjüknek, hasonlóan a Spice World-höz (Spice Girls filmje)
  • Nem kéne megjátszaniuk magukat, a hétköznapi vicces életüket mutatnák be

DyuLm8AX4AEp-s5.jpg Dyu2IgQVsAAh6su.jpg Dyu2J-DVAAAvRso.jpg 

S ha már ott voltak, egy gyors fotózást is rögtönöztek a lépcsőfeljáróban. Erről egy jó és egy gyenge minőségű képet találtam.

DyuL-NyWwAEMFPL.jpg DywC0XtW0AAzeg7.jpg  

A stúdióból mire kiértek, a fotósok már ott álltak lent, így a távozásukat sikerült megörökíteniük. Itt még jutott idejük fotózkodni pár rajongóval, majd gyorsan tovább is álltak, egyenesen a Sony Musichoz mentek ismételten.

0466904428.jpg 0466904522.jpg gettyimages-1127726214-1024x1024.jpg gettyimages-1127726173-1024x1024.jpg

Fent említettem, hogy egy titkos projekten dolgoznak, ezért is járnak ennyit a Sony stúdiójába. Egyesek szerint a London Fashion Week-re készülnek egy saját pólókollekcióval, de ez nem került megerősítésre még. Az viszont biztos, hogy egy fotózáson vettek részt, illetve videók is készültek, amint egy nagy asztalnál ruhaterveket készítenek (LINK & LINK & LINK & LINK & LINK & LINK)

Dyuew64X0AEg2Nr.jpg DyuexkHXgAIT6j_.jpg DyueyZYWkAAvcEC.jpg DyuezABXgAE0OOl.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Február 05. – Leigh-Anne és Jesy megérkeznek a Sony Music stúdiójához, London
Megjelenések > 2019 > Február 06. – A BBC Radio 2 stúdiójában, London
Fotósorozatok > 2019 > BBC Radio 2
Paparazzi fotók > 2019 > Február 06. – Távoznak a BBC Radio 2 stúdiójából, London
Vegyes képek > Személyes képek > 2019.február 06. – Fotózáson a Sony Music épületében, London

126« ElsőELŐZŐ OLDAL......103...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »