Jade a Gay Times címlapján! Érkezik a ‘The Encore’ deluxe album! Leigh-Anne: zenei hírek Jade a Hits Radio Live-n
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is meg fog jelenni, hamarosan forog a klipje is!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.december 05. - 'That's Showbiz Baby! The Encore' deluxe album megjelenés (Jade)
  • 2025.december 12. - 'Lullaby' jótékonysági album megjelenés (Leigh-Anne)
  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.december 06. - Jingle Bell Ball (Leigh-Anne)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
24
2019
Global Teacher Prize fellépés
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Megjelenés     ♥15

Tegnap rendezték meg a Global Teacher Prize-t Dubaiban, ahol a Little Mix volt az este fő fellépője és egyben záró előadója is. Kb. 10 000 ember előtt léphettek fel, és egy régi X-Factoros megjelenésüket leszámítva, ez volt az első élő koncertjük is ott! A lányok természetesen egységesen öltöztek fel, az Egyesült Arab Emírségek zászlajának színeiben tündököltek. Bevonuláskor pózoltak a fotósoknak, és néhány rajongó találkozhatott is velük.

A fellépésen a népszerűbb kislemezeik közül válogattak. Innen egyelőre alig kaptunk képeket és videókat is, de a Secret Love Song teljes egészében elérhető a YouTube-on. A dal alatt vetített szivárvány színű zászló miatt még bajba kerülhetnek, ugyanis a homoszexualitás illegális az országban. Reméljük nem lesz belőle balhé, mindenesetre az ottani rajongók teli torokból énekelték végig, és örültek, hogy kiálltak a jó cél érdekében a lányok.

  • Woman Like Me
  • Only You
  • Touch
  • Reggaetón Lento (remix)
  • Secret Love Song
  • Black Magic
  • No More Sad Songs
  • Wings
  • Power
  • Think About Us
  • Shout Out To My Ex

D2YCVG3WsAAAO0u.jpg 33574737828_4e24126be2_o.jpg  
40488094593_c397285292_o.jpg 47454062081_f4e05fc525_o.jpg  

Megjelenések > 2019 > Március 23 – Global Teacher Prize, Dubai
Koncertek > 2019 > Március 23 – Global Teacher Prize, Dubai

márc
10
2019
Global Awards
icon-pencil     Eve     icon-folder     Díj  /  Fellépés  /  Global Awards  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥26

Sziasztok Mixerek!

Csütörtökön este rendezték meg másodjára a Global Awards-ot Londonban,az Apollo-ban. A legnagyobb brit rádiók szervezték ezt közösen, mint a Capital FM, Heart FM vagy a Classic FM. A Little Mix-et idén is 4 kategóriában jelölték, tavaly is 4 díjra voltak esélyesek, akkor három jelölést sikerült is díjra váltaniuk! Azt már korábban tudtuk, hogy ebben az évben is részt vesznek rajta, illetve, hogy fel is lépnek! A paparazzik az épület előtt várták már őket, és tudtak készíteni róluk pár fotót, sokat sajnos nem,mivel esett az eső, és gyorsan berohantak a lányok.

image6~52.jpg image5~54.jpg image8~44.jpg image3~62.jpg
Végigvonultak a kék szőnyegen, és pózoltak a fotósoknak is. Az estére egységesen fekete szettben érkeztek, egyedül Jade volt az, aki miniszoknya helyett nadrágban jelent meg. Sminkjük és hajuk is visszafogottabb volt az előző évhez képest. Itt interjút is készítettek velük, ahol szóba hozták a 2018-as ominózus Global Awards-os interjút. A ‘Tovább olvasom‘ link mögött folytatódik az összefoglaló!

image12~38.jpg image21~25.jpg image50~18.jpg image78~9.jpg

Tovább olvasom »

febr
23
2019
Még több kép a Brit Awards-ról
icon-pencil     Eve     icon-folder     Brit Awards  /  Fellépés  /  Megjelenés     ♥13

Nem kellett sokat várnunk, hogy további képek jelenjenek meg az idei BRIT Awards-ról, ahol a Little Mix végre győzött a „Legjobb brit videóklip” kategóriában! A bevonulásról és az after-partyról már láthattatok fotókat, ám most a rendezvény belső részéről is kaptunk. Kezdve a fellépésükkel, amikor is Ms Banks-el kiegészülve adták elő a ‘Woman Like Me’-t.

image5~41.jpg image45~13.jpg image37~15.jpg image36~14.jpg

Ezután nem kellett sokáig izgulniuk, hiszen hamarosan az ő kategóriájukra került a sor. A díjátvételükről is készültek képek, ezeken is jól láthatjuk, hogy mennyire boldogok voltak és nem hitték el, hogy ez is sikerült.

image22~17.jpg image54~12.jpg image60~11.jpg image2~51.jpg

Az est házigazdája, Jack egy rövid interjút készített velük az asztaluknál, amiben szó esett Piers Morgan-ről is többek közt, ezt az előző bejegyzésben láthattátok is. Nemcsak videót kaptunk, hanem pár képet is erről a pillanatról. Az biztos, hogy nem számítottak ezekre a kérdésekre.

image14~27.jpg image21~18.jpg image18~22.jpg image7~34.jpg

Megjelenések > 2019 > Február 20 – 39. Brit Awards a The O2 Arénában, London – fellépés
Megjelenések > 2019 > Február 20 – 39. Brit Awards a The O2 Arénában, London – díjátvétel
Megjelenések > 2019 > Február 20 – 39. Brit Awards a The O2 Arénában, London – belső rész

dec
1
2018
Fellépés a The Dome-nál
icon-pencil     katie     icon-folder     Fellépés  /  Németország     ♥10

Jó reggelt mixerek!

A lányok tegnap a németországi Oberhausenbe voltak hivatalosak, ugyanis a ‘The Dome’-ban ők is felléptek. A fellépésről 5 fotót hoztam nektek, ebből 4 rajongói fotó, de bízom benne, hogy még több fotó is elő fog kerülni. A koncerten mindössze 7 percig szerepeltek a színpadon, előadták az 5. nagylemezük kislemezét, a ‘Woman Like Me’-t és a ‘Shout Out To My Ex’-et, a LM mellett még 2 világsztárt is elhívtak: Anne-Marie-t és Lukas Graham-et is. Egy nem túl jó minőségű videó is előkerült.

DtSAKcQWkAAto7B.jpg DtR22okWwAAzG6t.jpg 47109042_10157113120994645_6924351570305875968_o.jpg DtSAKb1WoAAhEFm.jpg

Koncertek > 2018 > November 30 – The Dome, Oberhausen

nov
26
2018
Hits Radio Live fellépés
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fellépés  /  Hits Radio Live  /  Lesifotó     ♥12

Sziasztok Mixerek!

A lányok előző este ismét koncerteztek, ezúttal a Hits Radio Live-on, Manchesterben, ahol az egyik kiemelt fellépők voltak. Sajnos Jade családi okok miatt kénytelen volt kihagyni,és kiderült, hogy ez a probléma sújtotta le őt annyira az Apple Music fellépésen is. Mindenesetre a többiek tökéletesen helyt álltak. Egységes neon-fekete párosítású öltözetet viseltek, ami szerintem remekül festett rajtuk. Összesen 4 dalt adtak elő (Touch, Only You, Woman Like Me, Shout Out To My Ex), Jade részeit javarészt elosztották egymás közt, de volt, hogy a közönségre bízták. Egy rövid interjú is készült velük.

  • Arianat a királynőjüknek tekintik, és nagyon szeretik
  • Szeretnének vele egy közös dalt is (ez nagy álmuk)
  • Szeretik a Strip videóját
  • Vannak napok, hogy az Instagram kamu-tökéletes világa kikészíti őket, olyankor nem is használják, de alapjában véve szeretik az alkalmazást
  • Az ilyen napokon posztolni sem szeretnek
  • A „Mit tanácsolnál a fiatalabb énednek” kérdést itt is feltették nekik
  • Imádják a Spice Girls-t
  • A karácsonyi dolgaikról is faggatták őket, Leigh a családjával és a barátaival lesz, Perrie nagyon várja az ételek és az édesség miatt

89410749_006.jpg 89410775_010.jpg 89410833_020.jpg 89410854_023.jpg

Annyi biztos, hogy a fellépés előtt nem sokkal érhette Jade-t a rossz hír, ugyanis ő is elutazott a többiekkel Manchesterbe, ám a színpadig már nem ért el. A paparazzik az egész csapatot kiszúrták a városban. Perrie-t leszámítva, mindannyian telefonáltak vagy épp pötyögtek bele valamit.

Ds6Hf_ZXQAAnwO8.jpg CFUMXE39tX4.jpg Ds3uHpwXcAAX_Mw.jpg RuR77bqzSRY.jpg

Fellépések > 2018 > November 25. – Hits Radio Live, Manchester
Paparazzi fotók > 2018 > November 25. – Manchester utcáin

nov
18
2018
BBC – WLM fellépés + Apple Music – The Cure HD
icon-pencil     katie     icon-folder     BBC  /  Fellépés  /  The Cure  /  Woman Like Me     ♥15

A lányok felléptek első kislemezükkel a BBC egyik műsorában, a ‘Michael McIntyre’s Big Show’-ban, ráadásul a 4. évad első epizódjában. Mint mindig nagyon ütősek voltak élőben, a ruhájuk itt is a fekete/fehér párosítás alapján valósult meg, ne hagyjátok ki!

Ahogy már korábban beszámoltunk, november 13-án, tehát kedden felléptek az Apple Music eseményen, amiről már elhoztam nektek a fellépést, viszont nem a legjobb minőségben került fel. Most a ‘The Cure’ felkerült HD minőségben a ‘Beats 1’ Youtube csatornájára. Akit érdekel szuper minőségben az feltétlenül csekkolja!

13« ElsőELŐZŐ OLDAL...13