Megjelent a ‘Boy Crazy’ remix! Hétvégi London Pride események Jade fellépett a Glastonbury-n! Megjelent a ‘Plastic Box’!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PE1 (Perrie)
Megjelenés: 2025.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga! Az albumot 2025-re ígérte, de továbbra sincs semmi információ róla.

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egy kamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2025.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2025 év második felében érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemeze, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá!

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.július 09. - Montreux Jazz Fesztivál, Montreux (Jade)
    • 2025.július 13. - TRNSMT, Glasgow (Jade)
    • 2025.július 25. - The Glasshouse International Centre Of Music, Gateshead (Jade)
    • 2025.augusztus 06 -10. - Boardmasters Festival, Cornwill (Leigh-Anne)
    • 2025.augusztus 17. - Pukkelpop, Hasselt (Jade)
    • 2025.augusztus 20. - Come Together Festival, Newcastle (Perrie)
    • 2025.augusztus 23. - All Points East Festival, London (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs megerősített rendezvény/tv műsor!

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztő gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr
7
2019
Elmúlt napok eseményei
icon-pencil     Eve     icon-folder     BBC Radio 2  /  Fotósorozat  /  Interjú  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥7

Sziasztok Mixerek!

Mint már tegnap említettem, a héten promótáló körútra „indultak” Londonban. Első nap a Kiss FM-nél jártak, kedden pedig a Sony Music stúdiójába is elmentek, ahol egyelőre egy titkos projekten dolgoznak. Lehet hallani 1-2 pletykát, de azt picivel lentebb fejtem ki! Aznap Leigh-Anne és Jesy is a Sony-nál járt, erről már lesifotók is érkeztek. Ugyan a többiek is ott voltak, őket nem sikerült lencsevégre kapniuk. Itt forgattak is egy minivideót, amiben szavazásra buzdítanak mindenkit a Brits-en (LINK).

avnKYsnGFoM.jpg noe41ZciLGg.jpg 002~13.jpg 004~8.jpg

Másnap a BBC Radio 2-hoz voltak hivatalosak, a The Zoe Ball Breakfast Show-ba. Itt szintén a ‘Think About Us’ volt a téma, de mellette szó esett a Comic Relief-ről (LINK) és egy filmről, ami róluk szólna (LINK). Kigyűjtöttem az érdekességeket is a rövid videókból, egyelőre a teljes interjú nem került elő. Ezen kívül három fotót kaptunk róluk.

  • Jade minden nap jár edzőterembe a Kilimandzsáró túra miatt, Leigh-Anne nem
  • Jade folyamatosan olvas könyveket a Kilimandzsáróról
  • Folyamatosan bakancsot viselnek – stúdiózásnál, próbáknál
  • Jade magával viszi a teáit és a kekszeit
  • Perrie itthonról fog nekik szurkolni, és nézni fogja őket a TV-ben
  • Mixworld lenne a neve a filmjüknek, hasonlóan a Spice World-höz (Spice Girls filmje)
  • Nem kéne megjátszaniuk magukat, a hétköznapi vicces életüket mutatnák be

DyuLm8AX4AEp-s5.jpg Dyu2IgQVsAAh6su.jpg Dyu2J-DVAAAvRso.jpg 

S ha már ott voltak, egy gyors fotózást is rögtönöztek a lépcsőfeljáróban. Erről egy jó és egy gyenge minőségű képet találtam.

DyuL-NyWwAEMFPL.jpg DywC0XtW0AAzeg7.jpg  

A stúdióból mire kiértek, a fotósok már ott álltak lent, így a távozásukat sikerült megörökíteniük. Itt még jutott idejük fotózkodni pár rajongóval, majd gyorsan tovább is álltak, egyenesen a Sony Musichoz mentek ismételten.

0466904428.jpg 0466904522.jpg gettyimages-1127726214-1024x1024.jpg gettyimages-1127726173-1024x1024.jpg

Fent említettem, hogy egy titkos projekten dolgoznak, ezért is járnak ennyit a Sony stúdiójába. Egyesek szerint a London Fashion Week-re készülnek egy saját pólókollekcióval, de ez nem került megerősítésre még. Az viszont biztos, hogy egy fotózáson vettek részt, illetve videók is készültek, amint egy nagy asztalnál ruhaterveket készítenek (LINK & LINK & LINK & LINK & LINK & LINK)

Dyuew64X0AEg2Nr.jpg DyuexkHXgAIT6j_.jpg DyueyZYWkAAvcEC.jpg DyuezABXgAE0OOl.jpg

Paparazzi fotók > 2019 > Február 05. – Leigh-Anne és Jesy megérkeznek a Sony Music stúdiójához, London
Megjelenések > 2019 > Február 06. – A BBC Radio 2 stúdiójában, London
Fotósorozatok > 2019 > BBC Radio 2
Paparazzi fotók > 2019 > Február 06. – Távoznak a BBC Radio 2 stúdiójából, London
Vegyes képek > Személyes képek > 2019.február 06. – Fotózáson a Sony Music épületében, London

febr
6
2019
Promótálás a Kiss FM-nél
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Lesifotó  /  Megjelenés  /  Think About Us     ♥6

A héten a lányok egy percig sem pihentek, már a hétfőt is promótálással indították. A Kiss FM stúdió vendégei voltak, ahol a ‘Think About Us‘ volt a fő téma, és meghívásuk oka is. Ugyan a dal videója nem jelent meg – legkésőbb a hónapban érkezni fog, ezt ígérték. Ebben már Ty Dolla $ign is szerepelni fog, és a szerelem négy fázisát láthatjuk majd a lányok által a klipben. Sajnos egyelőre 3 képen kívül más nem jelent meg a látogatásukról, de ezeket már eléritek a galériában!

image1~57.jpg image2~48.jpg image3~46.jpg 
A paparazzik a Kiss FM épülete előtt várták már őket, amint kiléptek, azonnal fotózni kezdtek. A jelenlétük egyedül Perrie-t zavarta, azonnal az arcához húzta a kabátját, majd sietősen távoztak is a helyszínről.

image6~36.jpg image14~24.jpg image25~14.jpg 003~10.jpg

Megjelenések > 2019 > Február 04. – Interjú a Kiss FM-nél, London
Paparazzi fotók > 2019 > Február 04. – Távoznak a Kiss FM stúdiójából, London

jan
31
2019
TAU – Képek a kulisszák mögül
icon-pencil     katie     icon-folder     Brit Awards  /  Hír  /  Interjú  /  Kulisszák mögött  /  Think About Us     ♥8

Sziasztok mixerek!

Szuper képekkel jöttem hozzátok, ugyanis előkerült 19 fotó a holnap megjelenő ‘Think About Us’ videóklipből, vagyis pontosan a kulisszák mögül, vannak köztük jó és kevésbé jó minőségűek is, ne hagyjátok ki!

DyOmoNqW0AAxw1M.jpg DyOn24BWsAActwo.jpg DyOoVruX4AEnrn2.jpg DyOmZEoWoAENeEq.jpg

Perrie tegnap reggel szerepelt a KISS reggeli műsorába és pár információt megosztott a rajongókkal, ami azt illeti otthon hívták őt fel és az új kislemezről és klipről beszélgettek.

,,Igazából ez az eddigi kedvenc videóklipem, amit eddig forgattunk, és már alig várom, hogy mindenki lássa! Teljesen odáig voltam azért, ahogyan le lett forgatva. Imádom. És hamarosan látni is fogjátok!”

A lányokat 2 díjra is jelölték a BRIT Díjátadóra, és elárulta, hogy már begyakorolták a lányokkal a „vesztes arcukat”.

,,Már begyakoroltuk az egész „Hát mégsem nyertünk, de gratulálunk” arckifejezést, amikor mélyen legbelül azt gondoljuk, hogy a fenébe is… Már gyakoroltuk korábban az X Factornál is, így már elég profik vagyunk ebben.”

,,A fellépésnél lesz egy közreműködés is. Nagy dolgokra számítsatok, ahogyan eddig is. Szeretünk nagy műsort csinálni. Nagyon-nagyon izgatott vagyok!

Elárulta, hogy most érzi a női-erőt, hogy sok díjat fognak bezsebelni a díjakra jelölt hölgyek.

,,Őszintén, drukkolok a hölgyeknek. Úgy érzem, át fogják venni a nők a hatalmat a BRIT díjátadón. Rengeteg nő lett jelölve. Szeretem Anne-Marie-t és Jess Glynne-t. Dua Lipa is jelenleg tarol.”

Zene > LM5 (2018) > Think About Us (2019) > Kulisszák mögött

dec
21
2018
Amszterdamban jártak
icon-pencil     Eve     icon-folder     Interjú  /  Megjelenés     ♥6

Sziasztok Mixerek!

Először is sajnáljuk a kimaradást, nem éppen így terveztük, hiszen volt hír róluk. Engem sajnos megint ledöntött a lábamról ez a fránya lázzal és köhögéssel járó betegség, de már kilábalófélben vagyok, így elhoztam nektek az amszterdami összefoglalót!

Még 14-én utaztak a holland fővárosba, ahol egy titkos rajongói rendezvényen vettek részt. Karaokeztak is a jelenlévőkkel, majd fotózásra is sor került. Az egészet egy hajón tartották, azaz utazhattak kicsit az Amstel folyón.

Du0H1XdWsAArZhl.jpg Du0JuiuWsAElzjM.jpg Du0JuiyXcAUgfnc.jpg DuymKjKWoAEEOVR.jpg
Ha már a városban voltak, az 538 stábja egy különleges interjút készített velük. Kettészedték a csapatot, Jesy & Jade és Perrie & Leigh-Anne párosokra. Lejátszottak nekik különböző új dalokat, és ezekről kellett beszélniük. Köztük volt Avril Lavigne újdonsága, aki Twitteren megosztotta a lányokról készült felvételt, és aranyosnak titulálta a véleményüket. Ezután a rádióban is adtak egy rövid interjút, a műsorvezető a bakancslistájukról faggatta őket, amin szerepel egy világturné, Jesy-nek egy igazán ötletes és rémisztő Halloween jelmez is az álma. Az RTL Boulevardnak is adtak egy rövidebb interjút.

  • Elmondták, hogy az albumnál a fő céljuk a nők szerepének megerősítése volt, és olyan dolgok, amikről korábban nem írtak
  • Imádták Nicki Minajt, hiszen 7 éve vártak a közös munkára
  • Ronnie Flex-ről is beszéltek, szerintük őrült, de imádják
  • Boldogok, amiért Hollandiában platinalemez lett a Reggaetón Lento (remix), 160 000 példányban értékesítették

Du4xGipXQAAAEee.jpg Du4xGkZX4AEzeXH.jpg  

Megjelenések > 2018 > December 14. – Rajongói rendezvényen, Amszterdam
Megjelenések > 2018 > December 14. – 538 interjú, Amszterdam

dec
8
2018
A decemberi BRAVO-ban
icon-pencil     Eve     icon-folder     BRAVO  /  Interjú  /  Magazin     ♥7

Hosszú ideje nem volt interjú a lányokkal a hazai BRAVO-ban, egészen pontosan pár havonta beletesznek egy posztert róluk, és ennyi. A decemberi számban azonban két oldalt szántak nekik, egy interjút, amiben Perrie, Jesy és Jade mondanak pár szót az LM5-ről és a jelenlegi állapotukról. Leigh-Anne betegség miatt maradt távol akkor, mikor ez készült (természetesen nem a hazai szerkesztők interjúvolták meg őket). Az interjú címe a „Soha nem fogunk szétmenni„, ezzel is célozva azokra a rosszindulatú támadásokra, miszerint biztos szólókarrierbe kezdenek majd.

A lap ára egyébként 599 Ft, általában elérhető a TESCO-ban és a Penny üzletekben – ezt saját tapasztalatból tudom – de szerintem a nagyobb magazinárusoknál is.

47391726_10156934645180859_5673405533181181952_n.jpg   

Magazinokban > 2018 > BRAVO (Magyarország) – december

nov
29
2018
Strip Panel és Sunrise beszélgetés
icon-pencil     katie     icon-folder     Facebook Panel  /  Interjú     ♥7

A lányok múlthéten egy exklúzív beszélgetést tartottak, ami Facebookon zajlott, így a ‘Facebook Panel’ nevet is kapta. Amit amúgy november 15-én forgattak, tehát az album megjelenése előtt egy nappal, összegyűjtöttem nektek a fontosabb információkat, amiket megtudhattunk. Az interjúban amúgy feltűnt 2 női főszereplője is a ‘Strip’ klipnek.

  • Ez az eddigi kedvenc albumuk, amit idáig készítettek
  • Úgy érzik Kamille az 5. bandatag, olyan számukra mintha a testvérük lenne
  • Kamille egyből megérzi, hogy éppen milyen hangulatban vannak
  • Kamille írta nekik a 2 legnagyobb sikerű dalukat
  • A karrierjük kezdetén nagyon sokat szenvedtek a rossz vélemények miatt, úgy érezték hogy mindenki utálja őket
  • Szerettek volna a klipben minél több nőt és női formát megmutatni és minél több nőt is bevonni

Illetve a Sunrise műsorba is ellátogattak még a dedikálás napján, ami amúgy egy reggeli beszélgetős műsor. Innen is összegyűjtöttem a fontos infót, de viszont itt is csak azokat fordítottam le, amik eddig nem derültek ki, ami sajnos csak egyetlen rövid kis infó.

  • Gondolnak még a gyerekekre, de úgy érzik most már kimondhatnak 1-2 csúnyább szót is a dalaikban

29« ElsőELŐZŐ OLDAL......17...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »