Leigh-Anne a Lullaby albumról Jade – pénteki események Leigh-Anne a Jingle Bell Ball-on Perrie élőben a BBC Piano Room-ban!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. 2025-ben nem adtak ki új kollekciót!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Audio / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Időközben kiderült, hogy ez egy promóciós dal csupán, nem kislemez!

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2026.február 20. - 'My Ego Told Me To' debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • Egyelőre nincs információ!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • Egyelőre nincs információ

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
nov
22
2018
Glamour Magazin interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Glamour Magazin  /  Interjú     ♥20

A Little Mix nemrégiben adta ki legutóbbi nagylemezüket, az ‘LM5’-ot, amit a rajongók neveztek el, a bandával beszélt a Glamour Magazin a vetkőzésükről a ‘Strip’ kliphez és fotósorozathoz, arról hogy mennyire frissítően is közelítik meg a negativitást és arról hogy abban bíznak, többet nem kell szembesülniük azzal a szexizmussal, amivel korábban.

Imádjuk a ‘Strip’ klipet, mennyire volt katartikus folyamat mindezeket a sérelmeket és bántásokat a bőrötökre írni? Nem volt túl fájdalmas újraolvasni ezeket a sértő kommenteket?
Leigh-Anne: Szerintem hosszú utat jártunk be, mióta felhagytunk azzal, hogy figyelembe vegyük a negatív kommenteket. A fotót és a klipet is Rankin készítette, és pontosan megmutatja, hogy az út hányadán is állunk. Úgy érzem, elég bátrak voltunk, hogy végre képesek voltunk felszólalni, hogy hogyan is érezzük magunkat a negativitástól. Így próbáltuk az emberekkel éreztetni, hogy nincsenek egyedül.

Mit tanultatok meg magatokról, miközben a ‘Strip’ klipet forgattátok?
Jesy: A tapasztalat igazán felszabadító volt. Sosem gondoltam volna, hogy egy meztelen fotó készítésétől ennyire boldog leszek, de abszolút imádtam, ahogyan mindannyian.

Tovább olvasom »

nov
20
2018
Véleményezik a régi fotóikat
icon-pencil     katie     icon-folder     Interjú     ♥14

7 év egy örökkévalóság a popiparban.

Minden joguk megvan arra, hogy ennyi idő alatt akár megbolondultak volna, leborotválták volna a hajukat vagy szünetet tartottak volna.

De ahelyett csak haladnak a csúcs felé. Mindegyik albuma eladásilag felülmúlta a másikat, a 2016-as ‘Glory Days’ albumuk háromszoros platina lett Angliában. Ezen a nyáron volt az első stadionturnéjuk és ugyanazokon helyeken léphettek fel mint Ed Sheeran vagy Arctic Monkey.

És ellentétben más popbandákkal, ők osszák be a napirendjüket. A legutóbbi, 5. nagylemezük vakmerőbb, mint az előző, olyan témákat boncolgatnak mint a nemek közötti egyenlőség, testkép pozitivitás.

,,Nem félünk ilyen témákról beszélni, mert előtte folyton kérdezgettük, hogy ,,ez rendben van, ha erről beszélünk?”  – mondja Perrie

És hogy hangsúlyozzák a függetlenségüket, kiléptek Simon Cowell kiadójától az album megjelenése előtt pár nappal állítólag a zenei irányzatukkal kapcsolatos nézeteltérések miatt.

De hogy hogyan jutottak el idáig? Arra kérték a bandát, hogy nézzék vissza az elmúlt 7 évüket képekben, reagáljanak a mélypontokra és a sikereikre is.

Az X Factor megnyerése – 2011 december

Leigh-Anne: Csak azt akarom mondani, hogy a külsőm nem passzol a hajamhoz.
Jesy: Ez egy valódi sokk az arcunkon. Van az X Factorban egy bandaátok, minden héten úgy álltunk hozzá, hogy majd most hazamegyünk, de sosem végeztünk az utolsó 2 helyen. Minden héten úgy gondoltuk, hogy ez eszméletlen.

Tovább olvasom »

nov
19
2018
Coup De Main magazin + interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     Coup De Main Magazin  /  Interjú  /  Magazin     ♥20

,,Sz-r munkát végeztem, inkább hazamegyek!” – morogja Jade miközben a portréján dolgozik. ,,Úgy nézek ki, mint az anyám. Nem mintha ez olyan rossz dolog lenne. ” Amikor letelik a 60 másodperc, mindannyian a munkáját nézzük, ami amúgy fantasztikus, ami szokatlanul, művészien hasonlít is rá. Az, hogy valaha rossz munkát végezne, nehéz elhinni, de szomorú is. Nem tehetsz róla, de ettől függetlenül szeretnél neki adni egy kis önbizalom löketet.

Ma meghallgattuk a Little Mix 5. nagylemezét, aminek a főtémája kétséget kizárólag az önbizalom, amire az albumot építették. Mint dalírók, előadók, közszereplők és nők, Jade Thirlwall, Jesy Nelson, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock mind büszkék magukra és arra, amit a világnak kínálnak. A ‘Strip’-ben, a ‘Joan Of Arc’-ban és a ‘Woman’s World’-ben kifejezetten a testi magabiztosságról és a feminizmusról írtak a dalszövegben most először. Mindig is nőpártiak voltak és igazi csajos himnuszaik voltak, úgy mint a ‘Power’ és a ‘Salute’, de ez egy nagyobb szintugrás. Ez már biztos… az új videóban a ‘Strip’-ben belevonták a barátaikat, a családtagjaikat, aktivistákat, hogy biztassák a rajongókat, hogy utasítsák el azokat az eszméket, amiket az arcunkba tolnak mindig.

Coup De Main: Tudnom kell, mi futott át az agyatokon, amikor sétáltatok a színpadra, hogy fellépjetek a ‘Woman Like Me’ dallal Nicki Minaj-jal az EMA keretein belül?
Jesy: Nos, előttevaló nap este próbáltunk vele, ami nagyon szürreális volt. Csak látni Nicki-t a színpadon… ez az a pillanat, amire mindig is emlékezni fogunk.
Jade: Én nem igazán emlékszem a fellépésre, eléggé homályos.
Jesy: Túl gyorsan történt, túl gyors volt a fellépés.
Perrie: Túlságosan is!
Jesy: Úgy érzem, a próba sokkal tovább tartott, mint maga a fellépés.
Leigh-Anne: Az a helyzet, hogy a ‘Super Bass’ az első dalok között volt, amit előadtunk, mint banda, és 7 évvel később ezzel a nővel állni színpadon… őrület!

Tovább olvasom »

nov
16
2018
‘The Times Magazin’ címlapján + interjúk
icon-pencil     katie     icon-folder     Címlap  /  Interjú  /  The Times Magazin  /  Videó     ♥22

Úgy tűnik a hírek és a képek folyamatosan gyűlnek. Ugyanis alig egy órája landolt, hogy a lányok a ‘The Times Magazin’ címlapjára is felkerültek, ahol egy igazán visszafogott, csinos ám mégis nőies darabban pózoltak. Ez a lap egy nagyon neves brit lap, igazán büszkék lehetnek magukra, hogy a címlapra kerültek! Erről 1 fotó került elő egyelőre.

DsH6FtJWoAET2gI.jpg   

Emellett hoztam pár interjút is. Az egyiket az ‘ASOS’ osztotta meg, ahol a lányok rajongói tweeteket olvasnak és ki kell találniuk mi található az üres résznél, nagyon érdekes és vicces, csekkoljátok!

A lengyel ‘Plejada’ készített velük egy interjút, 2 részben, ebből elhoztam nektek a legfontosabb információkat! Az interjút Bilbao-ban vették fel, ugyanis ugye ott rendezték az EMA-t. Ebben viszont csak Leigh és Perrie ad interjút. A 2. részben egy játékot is játszottak, amiben lengyel dalokat elemezgetnek kicsit ki.

  • Sosem jártak még Lengyelországban
  • Nicki Minaj nagyon kedves élőben
  • Fontosnak tartják a női mozgalmat, mert túl sokáig éltünk elnyomva
  • Egy ilyen eseményen fontos, hogy legyen kéznél a szekrényben egy kicsi varrókészlet
  • Leigh nem tud varrni, Perrie viszont igen
  • Fontos, hogy legyen még náluk: gyümölcs, víz
  • Sosem visznek fel a szobába káros ételt
  • Leigh szeret ilyen események előtt teázni, ahogyan Jade is

Tovább olvasom »

nov
16
2018
ASOS Magazin interjú
icon-pencil     katie     icon-folder     ASOS  /  Interjú     ♥18

Már 7 év eltelt mióta Jade Thirlwall, Jesy Nelson, Leigh-Anne Pinnock és Perrie Edwards első bandaként megnyerték az X Factort. Azóta 45 millió albumot adtak el és rengeteg díjat bezsebeltek. Az LM5 kapcsán az ASOS leült beszélgetni a lányokkal a zenéjükről, a nyomásról a zeneiparban.

Az új albumról

,,Olyan dolgokról beszélünk, amikről már évekkel ezelőtt szerettünk volna. Ez az az album, amit mindig is szerettünk volna csinálni” – mondta Jesy

,,A Strip (dal az albumról) egy fordulópont. Mindannyian szenvedtünk testképzavarban és szenvedtünk a bántalmazásoktól, amiket kaptunk, és írtunk dalokat, amik érintették ezt a témát, mint pl a Wings is ilyen, de igazából sosem mondtuk el, hogy mit is érzünk. Az elmúlt évben megszerettük magunkat. Minket már nem érdekel. Talán azért beszélünk erről most, mert a társadalom rosszabb lett, az irreális előítélekkel azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kellene kinéznünk.  Az nem a valóság és ideje, hogy ezt megmutassuk.” – tette hozzá Leigh-Anne

Tovább olvasom »

nov
15
2018
Billboard interjú az LM5-ről
icon-pencil     Eve     icon-folder     Billboard  /  Interjú  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  LM5     ♥21

A Little Mix felét nem sikerült elérni telefonon, de Leigh-Anne Pinnock és Jade Thirlwall lelkesen válaszolt a kérdésekre, ragaszkodnak ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, ha elérkezik november 16.

„(MI vagyunk) a legjobbak!” – viccelődött Jade, amin Leigh csak nevetett.

Ez az a fajta megjegyzés, amit csak akkor mondhatsz ki,ha a lánycsapat, aminek tagja vagy, egy egységes, működő formáció. A hívás során ketten ezt meg is erősítették, érezhető közöttük a harmónia. Befejezik egymás mondatait, egyetértenek mindenben, és együtt boroznak a házukban.

Az is világos, hogy a Little Mix életében milyen fontos szerepet játszott a brit The X-Factor 2011-es évada. 5 albumot adtak ki, 13 top 10-es daluk van, ez az a csoport, aminek tagja Jesy Nelson és Perrie Edwards is. Nekik aztán nem kell bizonygatniuk, hogy mennyire tehetségesek.

Hogyan jött az ötlete az 5. albumnak? Volt valami konkrét cél vagy csak bementetek a stúdióba, és jött, aminek jönnie kellett?

Jade: Ennél az albumnál egy kicsit jobban éreztük már magunkat,mint korábban. Az évek során sok tapasztalatot szereztünk íróként, és különösképpen ezen a lemezen szerettük volna erőteljes üzeneteket létrehozni a girl power-ről. Mindig is azt mondjuk, hogy ez az az album, amit valaha is akartunk.

Határozottan hallatszik is dalokon, mint a ‘Joan Of Arc’, ‘Strip’ vagy a ‘Wasabi’. Az előadás és a vokálok arcon csapnak és kicsit agresszívak, még így is.

Leigh-Anne: Azt érzem, hogy magabiztosabbak vagyunk, mint valaha voltunk. Ez azért is van,ha mondhatunk ilyet – több tapasztalatunk lett, idősebbek lettünk. Mi csak négy lány vagyunk önálló hozzáállással, nemde? Ez tökre természetes volt. És olyan daloknál mint a ‘Joan Of Arc’, szükség volt a rapre is. A ‘Wasabi’ amolyan „megmutatjuk-az-utálóknak” dal.

Jade: Most már nem foglalkozunk annyira azzal, hogy mit mondanak az emberek. Nem vagyunk megijedve, amikor olyanokat írunk, amiknek van tartalma vagy egy kicsit ellentmondásosak. Már hét éve együtt vagyunk. Ebben az iparágban nőttünk fel. 25-27 évesek vagyunk, és ezzel egyfajta önbizalom is jár. Úgy érzem, többek vagyunk…

Leigh-Anne: Felszabadult?

Jade: Ja, felszabadultak vagyunk, főleg ha írunk! Ez olyan súly a válladon, amitől képes vagy írni valamiről, és nem kell félned többé. Talán 4-5 éve, ha írtunk dalt a szexről vagy a feminizmusról, vagy az önmagunk szeretetéről, akkor  még úgy voltunk vele, hogy „Ó, nem, ezt nem tehetjük meg”. Azóta „Tudod mit? Ezt érezzük! Írunk róla!”. Ez teljesen rendben van. Fel vagyunk rá hatalmazva. Úgy érzem, ebben a korszakban a művészek hallatnak arról, hogy mi történik a világban.

Tovább olvasom »

33« ElsőELŐZŐ OLDAL......22...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »