Perrie a Celtic ünneplésén Megkezdődött a ‘Celebrity Traitors’ forgatása Leigh-Anne a ‘Celebrity Traitors’ műsorban PEOPLE ‘World’s Most Beautiful’ interjú
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.

Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
Videóklip / Galéria

A 'PERRIE' albummal egy napon adta ki a legújabb kislemezét, amely a 'Rocket Scientist' lett! Az eredeti tervei szerint ez lett volna a debütáló dala, ám a 'Forget About Us' sokkal megnyerőbb volt számára. A dalhoz videóklip is készült, a filmben már terhes hassal láthatjuk őt (ekkor már felvállalta a várandósságát).

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.

Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!

Leigh-Anne
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!

Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Videóklip / Galéria

Egy hónappal a 'Dead And Gone' után, újabb újdonsággal lepett meg minket Leigh-Anne! Kiadta a 'Friends' c. dalát, amelyben Rvssian működött közre. Állítólag ez nem került fel a debütáló albumára, de egy másik közös daluk helyt kapott rajt. Leigh azért adta ki ezt, mert egyébként szereti, és 'mert miért ne?' alapon.

Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Vizuális videó / Galéria

A nagy beharangozások ellenére a 'Dead And Gone' csak egy promóciós dalként lett kiadva. Mindenki kislemezként számított rá, ám nem így történt. Vizuális videót forgattak csak hozzá, amelyben Leigh-Anne két alteregója küzd meg egymással. Ez szimbolizálja a szólóelőadóként átélt 'csatáit'.

Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Vizuális videó / Galéria

Leigh-Anne egy közreműködésben vett részt Sigala-val és Jonita-val. A 'Hello' egy igazán pörgős, dance dal. Már a nyári koncertjein is előadta, de a hivatalos megjelenése őszre esett. Videóklip nem készült hozzá, egy vizuális videót forgattak csak.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • Nincs egyelőre megerősített zenei megjelenés!
  • Koncertek, fellépések

    • HAMAROSAN JÖNNEK A NYÁRI DÁTUMOK!
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2026.ősz - 'Celebrity Traitors' (Leigh-Anne)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
febr
27
2016
Új lesifotók, baleset
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Jade  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥30

Még mindig a Brit díjátadó lázában égünk, így nem csoda, ha újabb és újabb fotók jelennek meg. Sajnos, most (sem) a díjátadóról hoztam képeket, hanem az afterparty utáni időszakról, amikor Jade, Leigh-Anne és Perrie, valamint Louis bulizni indult egy közös autóval, pontosabban 6 újabb képet tekinthettek meg. Sajnos emellett egy kisebb rossz hírt is kell közölnöm, ugyanis a tegnapi nap Perrie megégette magát, elég csúnyán. Innen is jobbulást kívánok neki!

Lesifotók > 2016 > Február 24 – Perrie, Jade és Leigh elhagyják a Brit afterparty-t

febr
26
2016
Perrie és Leigh-Anne lesifotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥21

A mai napra újabb lesifotókat hoztam nektek a szerdai Brit díjátadó utánról, ezeken már csak Leigh-Anne és Perrie láthatóak, szemmel láthatóan nagyon jól érzik magukat és nem is akárkivel indultak bulizni, mint a 1D énekesével, Louis Tomlinson-nal (legalábbis, csak ő látható a képeken). 23 remek minőségű képet hoztam nektek, a lányok nagyon csinosak voltak, nézzétek meg, imádom hogy Leigh ilyen bevállalós és minden jól áll neki!

brasillm10~12.jpg L_P_28529.jpg

Lesifotók > 2016 > Február 24 – Perrie, Jade és Leigh elhagyják a Brit afterparty-t

febr
25
2016
Brit Awards képek
icon-pencil     katie     icon-folder     Brit Awards  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥28

Aki tegnap nyomon követte a Brit díjátadót, tudja, hogy a lányok sajnos egy díjat sem vihettek most haza, de reméljük, hogy pár év múlva kamatozni fog a munkájuk és sorra fogják nyerni a díjakat, igazán megérdemelnék, csak sajnos sosem ezen múlik ki érdemli meg és ki nem. Fel is került HD minőségben a lányok Youtube csatornájukra a fellépés az estéről, zseniálisak voltak, nézzétek meg, tényleg érdemes! 4 újabb képpel kibővült az album, ahol megtekinthetitek a lányok érkezését a díjátadóra. 47 remek kép került elő a fellépésről, egy pedig az afterpartyról, ahol Jesy kivételével mind részt vettek, az afterparty távozásáról pedig 3 képet láthattok. Végül pedig még egy videót hoztam, amit a Brit díjátadó kulisszái mögött készítettek róluk, ahol elmesélték, hogy sosem gondolták volna, hogy valaha fellépnek itt, valamint többek között Rihanna-ról is beszéltek.

tumblr_o32pj7IF9d1rbrxfjo4_1280.jpg tumblr_o32pj7IF9d1rbrxfjo3_1280.jpg tumblr_o32pj7IF9d1rbrxfjo1_1280.jpg
LM_282129~2.jpg LM_281629~2.jpg LM_281129~3.jpg
tumblr_o33r3mpyAq1rbrxfjo1_500.jpg
tumblr_o33r1eeEcZ1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_o33r1eeEcZ1rbrxfjo3_500.png tumblr_o33r1eeEcZ1rbrxfjo4_540.png

Megjelenések > 2016 > Február 24 – BRIT Awards Londonban – Érkezés
Megjelenések > 2016 > Február 24 – BRIT Awards Londonban – Fellépés
Megjelenések > 2016 > Február 24 – Brit Awards afterparty
Lesifotók > 2016 > Február 24 – Perrie, Jade és Leigh elhagyják a Brit afterparty-t

jan
31
2016
Leigh-Anne szombati estéje
icon-pencil     katie     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥18

Leigh-Anne tegnap este a kedvenc klubhelyiségükbe, a Mahiki nightklubba látogatott el. A haja egy extrém, világoskék fonatot kapott, nagyon csinos volt! Az érkezésről 8 csodás képet megtekinthettek! Én amúgy nagyon bízom benne, hogy jövőhéten végre megkapjuk a ‘SLS’ videóklippeket, de úgy gondolom, meg is fogjuk! Türelem, mixerek!

h9O5d5eWnMU.jpg tumblr_o1sxctWmW01rbrxfjo2_1280.jpg tumblr_o1sxctWmW01rbrxfjo1_1280.jpg

Paparazzi fotók > 2016 > Január 30 – Leigh-Anne megérkezik a Mahiki nightklubba

jan
30
2016
2014-es paparazzi, új fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Lesifotó  /  Megjelenés     ♥23

El sem hiszem, de végre sikerült feltölteni a 2014-es lesifotókat, ami összesen 2873 képet jelent. Most megyek tovább a 2013-as megjelenésekre, érdemes nyomon követni a galériát! Sajnos új hír nincs az ‘SLS’ megjelenéséről, egyelőre annyit tudunk, hogy csúsztattak. 25-én a lányokról interjú készült a rajongók által. Jade tegnapelőtt a Steam & Rye klubba ment barátnőjével Danielle-lel. Az ott létről egy kép, a klub elhagyásáról pedig öt képet láthattok.

Image00001~289.jpg 1_283029~14.jpg 1_281629~86.jpg
tumblr_o1rjhqUhgP1rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_o1rjhqUhgP1rbrxfjo2_1280.jpg
tumblr_o1q3jcymVC1rbrxfjo1_500.jpg
tumblr_o1qumjeOj51rbrxfjo1_1280.jpg tumblr_o1qumjeOj51rbrxfjo4_1280.jpg tumblr_o1qumjeOj51rbrxfjo2_1280.jpg

Paparazzi fotók > 2014
Megjelenések > 2016 > Január 25 – Interjú a rajongók által
Megjelenések > 2016 > Január 28 – Jade a Steam & Rye-nál Danielle-lel
Paparazzi fotók > 2016 > Január 28 – Jade elhagyja a Steam & Rye klubbot

dec
27
2015
Köszöntések, születésnap
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram  /  Jade  /  Jesy  /  Leigh-Anne  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥39

Ahogy már írtam, Jade tegnap tartotta 23. születésnapját, így természetesen a lányok is felköszöntötték őt Instagramon (is). Jade a születésnapján nem csak jótékonykodott, hanem természetesen este bulizni is indult a Tup Tup Palace-be, nem mással, mint Perrie-vel, erről 30 remek minőségű képet, a buliról pedig személyes fotókat kaptunk, ezt a megjelenésbe töltöttem fel nektek, ahol nem csak a közeli barátai, hanem a családtagjai is elmentek. Jade a bulira egy eszméletlen dögös ruhát választott, így biztos vagyok benne, hogy minden szem rá szegeződött, , most pedig olvassátok el az érzelmes köszöntőket. Ui: a galéria is új külsőben ‘tündököl’, lessetek rá egy pillantást, várom a véleményeteket! Szerintem sokkal jobb, mint az előző. Valamint találtam egy kvízt is, amiből megtudhatjátok mennyire is vagytok mixerek, ezen a linken elérhetitek.

@jesymix14: Ezért a képért meg fog ölni, amiért feltettem, de akárhányszor ránézek erre az arcra, sírok a nevetéstől minden egyes alkalommal @jadeameliabadwi. Ő minden egyes alkalommal meg tud nevettetni! Minden egyes porcikádat szeretem, te vagy a legjobb barátom, a testvérem. El sem tudom képzelni az életemet nélküled, mindenkit jobb kedvre vidítasz az őrült grimaszaiddal és ennek köszönhetően esélyünk sincs hogy pár értelmes szót kinyögjünk. Te vagy a legszebb emberi teremtény, akivel valaha találkoztam, boldog születésnapot. Remélem, hogy annyira részeg leszel, hogy másnap szörnyen érzed magad, amiről kapunk is egy reggeli képet. Szeretlek kisasszony, legyen csodás a napod. ❤️ {kép}

@leigh_love_life: Boldog születésnapot a gyönyörűséges @jadeameliabadwi-nak. Először is, szeretné megköszönni, hogy ilyen elképesztő barát vagy. Mindig számíthatok rád, mindig jól kinevetem magam az őrült grimaszaidtól. Egy abszolút őrült nő vagy, és hadd mondjam el, ha nem ilyen lennél, nem is lennék a barátod. Kedves, vicces, törődő és gyönyörű! Megérdemled, hogy a legszebb napod legyen, sajnálom, hogy nem lehetek ott veled ünnepelni. Élvezd a napodat, gyönyörűséges lány ❤️❤️❤️❤️ {kép}

@perrieeele: Boldog születésnapot kicsi drágámnak! 23 lettél, te nyúzott nagylány! Gyönyörű, tehetséges vagy és egy kis örömcsomag. Alig várom, hogy ma este együtt ünnepeljünk és eleresszük a hajunkat! Megérdemelsz egy vad estét! Alig várom már a részeg kacsintásaidat a bárnál és a reggelt a csoportképekkel és a beszélgetéssel. Boldog születésnapot, szívem. Ó, és utóirat: ha lesz ott pár cuki fiú, örülnék neki, ha nem ijesztenéd el őket azzal, hogy azt mondod nekik, ők mindig a második helyen lesznek, mert ‘Jerrie’ valóságos. Köszönöm, virágszirom @jadeameliabadwi{kép}

Jade_28829.jpg Perrie_281329~1.jpg Jade_28429.jpg
tumblr_o00ykp92Uu1rbrxfjo2_500.jpg tumblr_o00ykp92Uu1rbrxfjo4_500.jpg tumblr_o00ykp92Uu1rbrxfjo5_1280.jpg

Paparazzi > 2015 > December 26 – Jade és Perrie a Tup Tup Palace-nél New Castle-ben
Megjelenések > 2015 > December 26 – Jade születésnapja

45« ElsőELŐZŐ OLDAL......43KÖVETKEZŐ OLDAL