| Sziasztok mixerek! Először is nagyon-nagyon sajnálom ismét ezt a kimaradást, de még mindig nyaralok, így remélem megértitek, hogy nem ez az elsődleges számomra, de nagyon igyekszem! 23-án, szombaton Perrie és Jade, valamint Adam, a sminkesük és Lucy és Lydia a Steam and Rye-ban voltak, a távozásról 41 HQ minőségű fotót hoztam nektek. 2 ‘Cornetto’ fotó is megjelent, az egyik már korábban megjelent, de most kicsit jobb minőségben láthatjátok, valamint 4 újabb kulisszák mögötti fotót hoztam nektek a forgatásról. Ezek mellett elhoztam nektek a lányok Instagram fotóit is, Leigh csak egy újabb fotót töltött fel, Perrie kettőt, ebből az egyik a spanyolországi nyaralásán készült, Jade pedig 5 fotót töltött fel, az egyiket tegnap, amiből megtudhattuk hogy tegnap ismét a 4. lemezükön dolgoztak és nem mással, mint Emily Warren-nel, aki amúgy többek között írt már dalt Shawn Mendes-nek, a Fifth Harmony-nak és Melanie Martinez-nek is. Ma pedig a lányok dedikáláson vesznek részt a legutóbb megjelent parfümjükhöz, amit én is megrendeltem már és kíváncsian várom. Ti nektek sikerült már beszerezni? Valamint a galériába új kinézet került fel, amit kivételesen nem én készítettem, mivel a galériakinézetben elég béna tudok lenni, ez a csoda pedig Liliane-Visuals-nak köszönhető. ![]() ![]() ![]() Paparazzi fotók > 2016 > Július 23 – Perrie és Jade elhagyja a Steam and Rye-t | ||
| Sziasztok! Már a tegnapi nap folyamán szerettem volna jelentkezni, de sajnos az internet nem tette ezt lehetővé, de olyan sokkal nem csúsztam el, szóval most hozom is a fotókat. Perrie még 16-án Ellie-vel Barcelonában volt, erről 3 ‘lesifotót’ hoztam nektek, amiket a rajongók készítettek. Azóta már itthon van, tegnapelőtt pedig már bulizni indult a Mahiki bárba. 4 kulisszák mögötti fotó jelent meg a ‘Cornetto’ forgatásáról, valamint két darab fotósorozat képet a ‘Wishmaker’ parfümhöz készült fotózásból, Perrie és Jade látható rajtuk, de eszméletlen fotók, szerintem! ![]() Paparazzi fotók > 2016 > Július 16 – Perrie és Ellie Barcelonában | ||
| A lányok most kicsit pihennek, hiszen mozgalmas hónapok állnak mögöttük, a turné mellett videóklipet is forgattak, valamint közelgő 4. lemezükön is elkezdtek már dolgozni. Ahogy már beszámoltam róla, Perrie Spanyolországban nyaral, Leigh a családja között tölti a napokat, Jesy pedig tegnap este Essexben bulizott egy nagyon dögös ruhában a Club 195-ben. Jade pedig ismét Amerikában van szerelmével Jed-del, és tegnap egy szerencsés rajongóval találkoztak, 3 rajongófotót hoztam erről és 4 lesifotót. ui: ma hajnalban Németországba utazok és 1,5 hétig ott leszek, a híreket hozom, de ha kis csúszás lesz, kérlek nézzétek el, mindent meg fogok tenni, hogy minél hamarabb értesüljetek az újdonságokról, még a nyaralásom közben is! Megjelenések > 2016 > Július 16 – Jesy a a Club 195-ben Essexben | ||
| Megjelent pár új/régi fotó még a németországi látogatásukból, nagyon klassz fotókat tekinthettek meg erről, többek között előkerült fotó a hajózásról is, valamint amikor egy tradicionális sört isznak. Korábban már hoztam pár fotót Leigh nyaralásáról, most pontosan kiderült, mikor is készültek azok a merész fotók, pontosan június 30-án és 72 db remek minőségű került fel a galériába. Ezek mellett elhoztam a legújabb Instagram fotókat is, Leigh két fotót, Perrie négyet és Jade is két fotót töltött fel. ![]() ![]() Vegyes képek > Személyes fotók > Június – Németországban | ||
| A lányok tegnap már Corkban, szintén Írországban léptek fel, ahogyan ma is ugyanott fognak. A tegnapi koncertről nem sok, pontosan 15 fotó jelent meg, de szerencsére annál több videót tekinthettek meg! Ezek mellett 4 remek fotó jelent meg Leigh ibizai nyaralásáról, amikor pózol a tengerparton egy nagyon dögös és extrém fürdőruhában és ismét megmutatta nekünk tökéletes kidolgozott testét. Valamint Perrie-t még elsején a Heathrow reptéren kapták le a lesifotósok Londonban, erről hoztam nektek 14 remek minőségű fotót. Koncertek > 2016 > Július 03 – Cork, Írország | ||
|
Épphogy véget ért a turné, Leigh ahogy már megszokhattuk, ismét nyaralni indult, nem máshova mint Ibizára, ahol tegnap előtt már strandolás és napozás közben kapták le a lesifotósok és ismét megmutatta tökéletes alakját! 27 fotót láthattok a hétfői napjáról. Sajnos emellett érkeztem egy rossz hírrel is, ugyanis Leigh és Jordan szakítottak pár napja, amiről nem akar nyilatkozni, annyit tudunk, hogy békében váltak el, én nagyon sajnálom, hiszen tökéletesen össze illettek, de reméljük hamarosan újra rátalál a szerelem. Paparazzi fotók > 2016 > Június 27 – Leigh-Anne Ibizán | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.









