| Sziasztok Mixerek! Mostanában alig akad hírünk a Little Mix-ről, ennek oka legfőképpen az, hogy megkezdődötek az 5. albumuk munkálatai. Az kiderült Jade által, hogy az első dalt már sikerült rögzíteniük is, ami szuper. Reméljük hamarosan hallhatunk pár aprócska részletet a mesterműről. A fent említett okok miatt vannak eltűnve a csajok, de Jade kivételesen kimozdul olykor-olykor. Így tett kedden este is, amikor párjával, Jed-el ellátogattak a Witches of Oz előadásra. A színdarab után fotózkodtak is a szereplőkkel, erről két képet posztoltak ki a Wicked hivatalos Twitter fiókjára.
| ||
| Jade és édesanyja, Norma, előző este elmentek megnézni a Roxy Tart előadást a Can Can bárban. Ezzel ünnepelték meg az Anyák Napját (külföldön ilyenkor van). és szerveztek maguknak egy kis csajos programot. Ez egy Drag Queen-es szórakoztató, vicces műsor, kicsit stand up comedy-s beütéssel.. Az egész után fényképezkedtek is a színfalak mögött. Jade egy fekete trikót viselt, hozzá illő nadrággal. Másik fontos hír, hogy tegnap este volt az iHeart Radio Awards, ahol a Reggaetón Lento remixe győzedelmeskedett a „Legjobb Remix” kategóriában! A lányok sajnos nem vettek részt rajta, de a CNCO-s fiúk ott voltak,ők is vették át a díjat. A TMU Awardson pedig a „Legjobb Duó/Csapat” címet nyerték el. Ezúton is gratulálunk a Little Mix-nek!
| ||
| Sziasztok mixerek! Kicsit megkésve, de elhoztam nektek az elsején megrendezett Golden Globe Awards képeit és jó hírét ezúttal. Az esemény tehát a hónap első napján, csütörtökön került megrendezésre Londonban és a lányok 4 kategóriában jelöltek is voltak. Ebből a legnagyobb örömükre és a miénkre, hármat sikeresen meg is nyertek. Bezsebelték a legjobb dalért, a legjobb bandáért és a legjobb előadóért járó díjat is. A kék szőnyegen is tiszteletét tették természetesen, erről 68 fotót tekinthettek meg a galériában. És természetesen a showról is kerültek elő képek, ahol éppen a díjat adják át, illetve beszédet mondanak, az örömük megfigyelhető a képeken. 9 fotót láthattok erről. Az este végén a Press Roomban is pózoltak hatalmas mosollyal az arcukon és természetesen büszkén tartották a megszerzett díjakat is. Erről pedig 11 fotót láthattok. Szerencsére lesifotók is készültek, amint a lányok elhagyják a rendezvényt. Jade a díj mögé bújkált, de szerencsére majdnem az összes lányt lekapták (Jesy-n kívül). 42 fotó tekinthető meg a galériában. Megjelenések > 2018 > Március 01 – The Global Awards Londonban | ||
| Sziasztok mixerek! Ahogy sejtettük is, napról-napra egyre több fotót kapunk a szerdán megrendezett Brit Awards-ról. Először is, hogy időrendi sorrendben haladjunk megjelentek új lesifotók, amin a lányok a párjukkal (Perrie kivételével) megérkeznek az eseményre. Erről 50 remek minőségű fotót láthattok. A vörös szőnyegről újabb 189 fotó került elő, fantasztikus fotók szerintem, így ezzel együtt már 290 képet tekinthettek meg az albumban, szóval mindenképpen csekkoljátok le! Végül pedig a show-ról is kerültek elő újabb fotók, szám szerint 7 darab, amin a lányok átadják a díjat Stormzy-nak. Ezt is nézzétek meg mindenképpen! Paparazzi fotók > 2018 > Február 21 – Megérkeznek a Brit Awards-ra | ||
| A mai napon megrendezték az idei Brit díjátadót, amire már minden mixer várva várt, ugyanis a lányok 2 díjra is jelöltek voltak, az egyik kategória a „Brit kislemez” valamint az „év videóklipje” kategóriája volt. Sajnos egyiken sem nyertek, ami jogosan váltott ki ekkora érzelmet és a rajongók tombolnak Twitteren, ugyanis a szavazás alapján ők zárták nyertesen, bevallom, én sem értem hogy lehetséges és csalódott vagyok én is. Visszatérve a lányokra, a vörös szőnyegen Perrie-n kívül mindenki a párjával érkezett, Perrie párja, Alex csak később csatlakozott hozzájuk. A ruhájuk egyáltalán nem volt összhangban, amit kicsit sajnálok, de fantasztikusan néztek ki! Erről már 60 fotót hoztam nektek. Valamint egy interjú is előkerült már a vörösszőnyegről, amin szóba kerül Leigh-Anne ruhája is. Valamint a lányok díjat is adtak át az idei év legjobb férfi előadójának, Stormzynak. (Aki amúgy a Power c. dalukban is közreműködött). Erről pedig 18 fotót láthattok. És egy videót is láthattok. Megjelenések > 2018 > Február 21 – The Brit Awards 2018 Londonban | ||
| Jade a tegnapi nap folyamán részt vett a Nico Panda shown a Londoni Fashion Week keretein belül. Az öltözéke elég sportos, egyszerű lett, de mégis kicsit nőies a kivágás miatt, szinte semmi sminket nem viselt, de csak úgy ragyogott, láthatóan nagyon élvezte a műsort. Erről 15 fotót tekinthettek meg a galériában. A távozást is megörökítették a lesifotók, erről pedig 13 képet láthattok. Megjelenések > 2018 > Február 19 – Jade a Nico Panda shown a Londoni Fashion Week-en | ||







A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett.
Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. 







PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.
Perrie a Columbia Records-nál szerződött le a Little Mix szünete után. Első szóló dalára egészen 2024. áprilisig kellett várnunk, amit Ed Sheeran írt neki. Perrie a dalait a saját stúdiójában, a 'The La La Room'-ban rögzítette. Íróként is kivette részét a munkálatokban, az újragondolt album nagyrészét ő írta! A 16 dalt tartalmazó korong 2025.szeptember 26-án jelent meg! Közreműködések nincsenek, illetve deluxe kiadásról sem esett még szó.
Rocket Scientist
Megjelenés: 2025.szeptember 26.
If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.
Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!
That's Showbiz Baby The Encore (Jade)
Megjelenés: 2025.december 05.
Jade a nagysikerű debütáló albuma után nem várt sokat a deluxe kiadással sem! Alig 3 hónappal később a 'The Encore' névre keresztelt korong megjelent december 5-én! Tartalmaz 8 extra dalt az eredeti album dalain kívül, mint pl.: 'Church'. Ez kislemezként is megjelent december 5-én!
Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
My Ego Told Me To (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.február 20.
Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze! Októberben megerősítette, hogy a debütáló korongja 2026. februárjában jelenik meg!
Friends ft. Rvssian
Megjelenés: 2025.november 20.
Dead And Gone
Megjelenés: 2025.október 17.
Hello
Megjelenés: 2025.október 03.
Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.








