Interview Magazin Jade-del Paste interjú Jade-del Ladygunn interjú Jade-del Megjelent JADE debütáló lemeze!
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelent meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.szeptember 27. - Circuit, Kingston (Perrie)
    • 2025.szeptember 29. - Jacaranda, Liverpool (Perrie)
    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2025.szeptember 15. - hmv, Oxford Street dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Cardiff dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Bristol dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 17. - hmv, Brighton dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 27. - hmv, Oxford Street dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 28. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Manchester dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Liverpool dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Meadowhall dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Newcastle dedikálás (Perrie)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
márc
9
2018
Leigh-Anne távozik egy bútorüzletből
icon-pencil     Eve     icon-folder     Leigh-Anne  /  Lesifotó     ♥7

Sziasztok Mixerek!

Az utóbbi időben nemcsak a lányok, de én is eltűntem, ennek oka annyi, hogy laptop gondjaim akadtak. Most viszont „visszatértem”, és szerencsére friss hírekkel!

Leigh-Anne és párja, Andre a tegnapi napon meglátogatta a The Sofa & Chair Company üzletét, Londonban. Itt bútorokat lehet beszerezni, valószínűleg a lány házába néztek pár dolgot csak. Leigh egy bő fekete mintás pulcsit viselt, hozzá színben passzoló leggingsel. 

DX2B9gsU0AUpuUf.jpg DX2B9gzUQAAPwXI.jpg DX2CHT-UQAAduVf.jpg DX2CHT9VwAAYz_s.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Március 08. – Leigh-Anne és Andre távoznak egy bútorüzletből

márc
6
2018
Global Awards
icon-pencil     katie     icon-folder     Díj  /  Lesifotó  /  Megjelenés     ♥7

Sziasztok mixerek!

Kicsit megkésve, de elhoztam nektek az elsején megrendezett Golden Globe Awards képeit és jó hírét ezúttal. Az esemény tehát a hónap első napján, csütörtökön került megrendezésre Londonban és a lányok 4 kategóriában jelöltek is voltak. Ebből a legnagyobb örömükre és a miénkre, hármat sikeresen meg is nyertek. Bezsebelték a legjobb dalért, a legjobb bandáért és a legjobb előadóért járó díjat is. A kék szőnyegen is tiszteletét tették természetesen, erről 68 fotót tekinthettek meg a galériában.

04_569.jpg 08_417.jpg 11_346.jpg 14_294.jpg

És természetesen a showról is kerültek elő képek, ahol éppen a díjat adják át, illetve beszédet mondanak, az örömük megfigyelhető a képeken. 9 fotót láthattok erről.

15_279.jpg 17_259.jpg 20_234.jpg 2_769.jpg

Az este végén a Press Roomban is pózoltak hatalmas mosollyal az arcukon és természetesen büszkén tartották a megszerzett díjakat is. Erről pedig 11 fotót láthattok.

02_625.jpg 04_571.jpg 23_200.jpg 22_208.jpg

Szerencsére lesifotók is készültek, amint a lányok elhagyják a rendezvényt. Jade a díj mögé bújkált, de szerencsére majdnem az összes lányt lekapták (Jesy-n kívül). 42 fotó tekinthető meg a galériában.

06_490.jpg 08_420.jpg 13_306.jpg 17_261.jpg

Megjelenések > 2018 > Március 01 – The Global Awards Londonban
Megjelenések > 2018 > Március 01 – The Global Awards Londonban (Show)
Megjelenések > 2018 > Március 01 – The Global Awards Londonban (Press Room)
Paparazzi fotók > 2018 > Március 01 – Távoznak a Global Awards-ról Londonban

márc
1
2018
USA Pro: 10.kollekció
icon-pencil     Eve     icon-folder     Fotósorozat  /  USA Pro     ♥11

Sziasztok Mixerek!

Épp, hogy elkezdődött az év, máris márciust írunk. Igaz, az időjárás ezt még nem képes felfogni. De hogy legyen valami szép is ebben az időben, előkerültek a legutóbbi USA Pro-s fotózás portréi mindenféle felirat nélkül, HQ minőségben! 

1_2432.jpg 2_764.jpg 3_330.jpg 4_156.jpg

Katie már megosztotta veletek, hogy nektek is lehetőségetek nyílik arra, hogy ezeket a ruhákat beszerezzétek. Az összeset feltöltöttem a galériába, így addig is szemezgethettek vele, ha pedig érdekel, lejjebb tekerve megtaláljátok a linket a webshophoz! A kollekció fő színe a khaki zöld. 

34013090_l_a1.jpg 34013290_l_a1.jpg 34154890_l_a1.jpg 34734590_l_a1.jpg

Fotósorozatok > 2018 > USA Pro
Termékek > USA Pro [2015-2018] > 10.kollekció: ismeretlen (2018)

febr
28
2018
Februári Insta fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Instagram     ♥5

Mivel a lányokról még mindig nincs semmi új hír, így gondoltam elhozom nektek így hónap végén a február havi Instagram fotókat, amiket a lányok poszoltak.

Jade 35 fotót töltött fel, többek között a BRIT díjátadóról, a Disneyland-i kalandjukról még több új fotókat és természetesen Jed-del is készített fotókat, amit szívesen osztott meg.

26872370_1984986528427467_7895983935572672512_n.jpg 27878051_1925859571076899_3480175054640119808_n.jpg 27575515_167372974047554_7938220961789116416_n.jpg 27880667_774530476091373_9121457896054325248_n.jpg

Jesy mint mindig kevesebb fotót oszt meg magáról, ő csak 12 fotót töltött fel a hónapban, ezek között van a nagy port kavart rasztahajas fotó is, ugyanis sok embernek az jött le belőle, hogy a „fehér embereknek” nincs kultúrájuk, csak másolni akarta az afroamerikai hajat emiatt rasszista kommenteket is kapott többek között. És természetesen ő is megosztott pár fotót a BRIT díjátadóról.

27878493_213746136028669_3688043165299769344_n.jpg 27878753_191529168111435_159486906093010944_n.jpg 26867394_159488744832833_2564767762647875584_n.jpg 28428272_347373169092801_2286425612392333312_n.jpg

Leigh 21 fotót töltött fel februárban. Februárban Dubaiba látogatott, így rengeteg fotót megosztott az ottani nyaralásáról, szórakozásáról, de emellett Olaszországba is ellátogattak.  Ő is töltött fel közös képet a párjával és a két februári eseményről is.

27893868_145590049452438_4077771362481995776_n.jpg 28433666_1558595627509928_3546300822100901888_n.jpg 27879654_221029601803809_5198755962722189312_n.jpg 27574737_176465186414615_8846050947923705856_n.jpg

Perrie töltött fel a legkevesebb képmennyiséget, ő csak 9 fotót, a legtöbb fotó ebből a BRIT díjátadón készültek, valamint a múlt hétvégi bulizásukról. Csekkoljátok az összes fotót!

27893792_501513093578015_5953934556229795840_n.jpg 28152118_182023435742149_7927854925076234240_n.jpg 28433747_1762408793797312_8421700607051563008_n.jpg 28152759_586302155053059_6876172160482672640_n.jpg

Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @jadethirlwall > 2018 > Február
Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @jesynelson > 2018 > Február
Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @leighannepinnock > 2018 > Február
Vegyes képek > Személyes fotók > Instagram > @perrieedwards > 2018 > Február

febr
26
2018
Újabb USA Pro és paparazzi fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Fotósorozat  /  Lesifotó  /  USA Pro     ♥10

Sziasztok mixerek!

Szerencsére a mai napra újabb fotók jelentek meg, sajnos egy ideig nagy csend volt a lányok körül, de hamarosan elkezdik a következő albumuk munkálatait és így talán több hír is jelenik majd meg róluk. Viszont most 5 újabb elképesztő kép jelent meg az idei USA Pro-s fotósorozatból, ugyanis a mai nap folyamán már megrendelhető a legújabb kollekció is, akit érdekel az pedig ezen a linken rendelhet is.

1_2428.jpg 2_762.jpg 3_329.jpg 4_155.jpg

Valamint a 24.-i kimozdulós estéről is kaptunk újabb képeket, amin Jade és Jed látható, amin megérkeznek a Mahiki klubba, erről pedig 3 fotót tekinthettek meg.

1_2427.jpg 2_761.jpg 3_328.jpg https://littlemix.hu/wp-content/uploads/2017/11/galle.png

Fotósorozatok > 2018 > USA Pro
Paparazzi fotók > 2018 > Február 24 – Jade megérkezik a Mahikibe Londonban

febr
25
2018
Tegnap esti paparazzi képek
icon-pencil     Eve     icon-folder     Jade  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥8

Tegnap Perrie és a barátnői ellátogattak Alex meccsére, Liverpool-ba. A csapat a West Ham együttesét fogadta, és győzelmet arattak. Ezután tehát boldogan ünnepelték meg a fiú legjobb barátjának, Matt Gordonnak a 25. születésnapját. A brigád a manchester-i Menagerie éttermet választotta a bulizás helyszínéül. Sajnos az érkezésüket nem vették észre, de a távozásukat már szerencsére igen. Perrie elképesztően nézett ki ebben a piros összeállításban, a sminkje és a haja is csodás volt. 

02~618.jpg 09~377.jpg 20~232.jpg 06~484.jpg

A szombat estét nemcsak Perrie töltötte bulizással, hanem Jade is. Ő szintén a barátjával, Jed-el volt. Maradtak a fővárosban, és a Mahiki klubba mentek el. Csapattársával ellentétben a szolídabb megjelenés mellett döntött, hiszen egy fekete hosszú ujjas felsőt viselt egy sötét kék flitteres nadrággal. 

01~632.jpg 03~593.jpg 05~512.jpg 10~364.jpg

Paparazzi fotók > 2018 > Február 24. – Perrie távozik a Menagerie étteremből, Manchester
Paparazzi fotók > 2018 > Február 24. – Jade távozik a Mahiki klubból, London

220« ElsőELŐZŐ OLDAL......159...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »