Perrie ismét várandós! Perrie a The Hundred Final-on! IHWTHW hírek és képek DORK interjú
A Little Mix egy brit lányegyüttes, ami 2011-ben alakult. Tagjai: Jade Thirlwall, Perrie Edwards és Leigh-Anne Pinnock. A brit X-Factor 8. szériájában alakultak és ők voltak az első csapat, akik megnyerték a versenyt. Karrierjük azóta is töretlen, hetedik stúdióalbumuk pedig 2021.november 12-én jelent meg! Jesy Nelson, a csapat negyedik tagja 2020. decemberében mentális okokra hivatkozva elhagyta a bandát, azóta pedig szóló karrierbe kezdett. Tovább olvasom

Jesy Nelson2020-ban a hatodik Little Mix album megjelenése után úgy döntött, mentális egészsége érdekében kiválik a csapatból. Több időt szeretett volna fordítani önmaga helyrehozására és családjára. Ám 2021-ben váratlanul ért mindenkit, amikor kiderült, hogy stúdióba vonult, szóló karrierbe kezd. Sajátos hangzású, r&b vonalú zenéket szeretne kiadni. Debütáló dala a “Boyz” #1 pozíciót ért el Angliában és Amerikában is, a híres Nicki Minaj működik közre benne. Tovább olvasom


Az oldalnak kettő szerkesztője van, katie & Eve, kérlek szólíts a nevünkön. Ne hirdess, még burkoltan sem, ne káromkodj, ha véleményed van, kérjük szalonképesen fogalmazd meg.

Perrie
PERRIE
Megjelenés: 2026.szeptember 26.

Perrie is ezerrel dolgozik szóló karrierjén. A Columbia Records-al szerződött le. Az énekesnő Kamille-lal írja dalait, aki már olyan LM slágerekért volt a felelős, mint a 'Black Magic' vagy a 'Shout Out To My Ex'. Illetve Steve Mac producer is segédkezik, aki Ed Sheeran 'Shape of You' daláért a felelős. 2024.februárjában bejelentette, hogy hamarosan érkezik szóló anyaga!Több kislemezt kiadott, 2025-ben pedig visszatérést ígért. Augusztus 22-én jelentette be, hogy az albuma a 'PERRIE' nevet kapta, és szeptember 26-án fog megjelenni!

If He Wanted To He Would
Megjelenés: 2025.augusztus 22.
Videóklip / Galéria

Pár hónap csend után Perrie visszatérést ígért a rajongóinak! Ezidő alatt sem tétlenkedett, rögzített egy új dalt, az 'If He Wanted To He Would' címmel. Az Ascot-i fellépésén előadta élőben egy részletét, majd később hivatalos bejelentést tett az érkezéséről is. A videóklipet is azon a héten kezdte el forgatni. A dal és a kisfilm ugyanazon a napon jelent meg!

You Go Your Way
Megjelenés: 2024.október 04.
Videóklip / Galéria

Két kislemeze után 2024 őszén bejelentette a következőt is Perrie! A 'You Go Your Way' c. dala október 4-én debütált a platformokon. A hozzá készült videóklipet is azon a napon adta ki Perrie. Különlegessége, hogy egykamerás megoldással rögzítették.

Disora (Perrie)
Megjelenés: 2021. Október 30.
Weboldal / Galéria

Perrie közel két évig készült a ‘Disora‘ nevű saját márkájával, amit 2021-ben végre bemutatott. Luxus minőségű termékeket forgalmaz, az első kollekciót pár nap alatt el is kapkodták. Sajnos mindegyik limitált kiadású, így nem fogják újratölteni a készletet. Októberben jelent meg az új kollekció!

Jade
That's Showbiz Baby (Jade)
Megjelenés: 2025.szeptember 12.

Jade 2022. márciusában szerződött le az RCA Records-dzal, de 2022. augusztusában kijelentette, hogy kis ideig szünetet tart a zenei pályafutásában. Szintén augusztusban kezdődtek a pletykák, hogy Jax Jones, angol DJ-vel született egy közreműködés is. Ő is sok időt töltött Los Angelesben és dalokat írt. Az első kislemeze az 'Angel Of My Dreams' nevet kapta, ezt követte a 'Fantasy', a 'FUFN (Fuck You For Now) és a 'Plastic Box'. Az album a 'That's Showbiz Baby' nevet kapta, és szeptember 12-én jelenik meg!

Plastic Box
Megjelenés: 2025.június 20.
Videóklip / Galéria

A debütáló albumának negyedik kislemeze a 'Plastic Box'. Ez kifejezetten eltér a korábban kiadott daloktól, hisz nem a popszakmáról szól, hanem a szerelemről, féltékenységről. Természetesen látványban nem maradt el a korábbi klipektől sem!

FUFN (Fuck U For Now)
Megjelenés: 2025.március 14.
Videóklip / Galéria

Harmadik kislemeze a 'FUFN (Fuck U For Now)' nevet kapta. A hozzá készült videóklip is kapcsolódik a korábbiakhoz. Sajnos a Youtube korlátozta a videót, emiatt el kellett távolítani a leírásból a 'Fuck U For Now' részt.

IT Girl
Megjelenés: 2025.január 10.
Vizuál klip / Galéria

Az IT Girl-lel már a debütáló dala után felcsigázta a rajongókat és bár eredetileg nem ezt a címet adta volna neki, de rajongói kérésre végül engedett. Elárulta, hogy a dalt már 2023. február 9-én megírta.

Leigh-Anne
LP1 (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2026.január

Leigh már a Confetti turné befejezése óta dolgozik közelgő lemezén és szólódalain. Olyan producer segédkezett neki mint Hit Boy, aki már Beyoncé-val és Rihanna-val is dolgozott együtt. Sokat volt emiatt Los Angelesben és Jamaica-ban is, hogy tökéletesítse a projektjét. Leszerződött a Warner Records-al, amit 2025-ben fel is bontott. Átigazolt a Virgin Music Grouphoz. Elmondta, hogy 2026 januárjában érkezik az album. Előtte azonban kiadott egy 6 dalt tartalmazó EP-t 2024-ben, amely a 'No Hard Feelings' nevet kapta! Debütáló kislemezei, a 'Don't Say Love' és a 'My Love' azonban nem kerül fel rá! A 'Been A Minute' visszatérő dala azonban az album első kislemeze lehet!

Burning Up
Megjelenés: 2025.augusztus 21.
Videóklip / Galéria

Visszatérő kislemeze után gyorsan célozgatni kezdett egy következőre is. A közösségi médiában folyamatosan szivárogtatott ki ezzel kapcsolatos fotókat. Ezután be is jelentette az érkezését, amit augusztus 21-re ígért. Klipről egyelőre szó sem esett.

Been A Minute
Megjelenés: 2025.július 18.
Videóklip / Galéria

Leigh-Anne egy éves hallgatást tört meg a 'Been A Minute' visszatérő dalával! Kiadót váltott, és saját kezébe vette ezzel az irányítást! A kislemezről azt árulta el, hogy biztos helyet kap a debütáló lemezén! A videóklipben egy dögös szerelésben látható egy szórakozóhelyen. Színvilágot is váltott, az eddig megszokott zöldet pirosra cserélte.

No Hard Feelings (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2024.május 31.
Youtube / Galéria

Leigh a debütáló albuma megjelenése előtt szeretett volna kiadni egy EP-t, amely meghatározza művészileg őt. Ekkor döntötte el, hogy megjelenteti a 'No Hard Feelings' c. EP-t, amely 6 új dalt tartalmaz. Május 31-én publikálta, és tartalmazza többek közt a 'Stealin' Love', 'Forbidden Fruit' és 'OMG' dalokat. Azt mondta, hogy fizikai formátumban is megjelenhet. Június 12-én jelent meg a 6. dal, a 'Nature'!

In’A’Seashell (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2019. Április
Megvásárolom / Legújabb kollekció

Leigh-Anne és barátnője majdnem két évet dolgozott közös márkájukon, mielőtt megjelentették volna azt. 2019-ben azonban végre megérett munkájuk gyümölcse, és bejelentették az In’A’Seashell bikinimárkájukat. A rajongók nagyon boldogok voltak, az első kollekció eladásai is ezt bizonyították. Legutóbb 2024-ben jelent meg új kollekció.

Believe (Leigh-Anne)
Megjelenés: 2023.október 26.
Megvásárolom / Galéria

Leigh-Anne úgy döntött, kiad egy memoárt. Összefoglalja az X-Factor óta átélt dolgokat, jobban belátást ad az életébe. Szeretné megismertetni az emberekkel a kultúráját,a szemléleteit, a stílusát. 2023.október 26-án jelent meg, két napos promótáló turnéra is indult vele.

Zenei események

  • 2025.szeptember 12. - 'That's Showbiz Baby' album megjelenés (Jade)
  • 2025.szeptember 26. - 'PERRIE' album megjelenés (Perrie)
  • 2026.január - debütáló album megjelenés (Leigh-Anne)
  • Koncertek, fellépések

    • 2025.szeptember 27. - Circuit, Kingston (Perrie)
    • 2025.szeptember 29. - Jacaranda, Liverpool (Perrie)
    • 2025.október 07. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 08. - 3Olympia Theatre, Dublin (Jade)
    • 2025.október 09. - Ulster Hall, Belfast (Jade)
    • 2025.október 11. - Brighton Dome, Brighton (Jade)
    • 2025.október 12. - O2 Victoria Warehouse, Manchester (Jade)
    • 2025.október 13. - O2 Academy Glasgow, Glasgow (Jade)
    • 2025.október 15. - O2 Academy Leeds, Leeds (Jade)
    • Rendezvények, TV műsorok

      • 2025.szeptember 12. - hmv, Newcastle dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 13. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 15. - hmv, Oxford Street dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Cardiff dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 16. - hmv, Bristol dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 17. - hmv, Brighton dedikálás (Jade)
      • 2025.szeptember 27. - hmv, Oxford Street dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 28. - hmv Vault, Birmingham dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Manchester dedikálás (Perrie)
      • 2025.szeptember 29. - hmv, Liverpool dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Meadowhall dedikálás (Perrie)
      • 2025.október 01. - hmv, Newcastle dedikálás (Perrie)

  • icon-user Szerkesztők: katie & Eve
  • icon-info Url: www.littlemix.hu
  • icon-envelope Kapcsolat: admin@littlemix.hu
  • icon-calendar Nyitás: 2015. november 06.
  • icon-book Böngésző: Mozilla, Chrome
  • icon-pencil Verzió: 22. by katie
A LittleMix.Hu 100%-ig nem hivatalos rajongói oldal. Az oldal non-profit, kizárólag a magyar rajongók tájékoztatása a cél a brit lányegyüttesről, a Little Mix-ről. Az oldal nem áll kapcsolatban sem a lányokkal, sem a menedzserükkel. Az oldalon minden a szerkesztők gyűjtése, fordítása, így kérlek ezt tartsd tiszteletben.
jún
8
2016
Glamour Women Of The Year Awards
icon-pencil     katie     icon-folder     Díj  /  Megjelenés     ♥7

Ahogy már tegnap beszámoltam róla, tegnap este lezajlott a Glamour Women Of The Year díjátadó, ahol a lányok jelöltek voltak, és a legnagyobb örömünkre egy díjat is bezsebeltek, ami nem más mint a ‘Az év zenei produkciója’ díj, szívből gratulálok a lányoknak, igazán megérdemelték. 53 csodás fotót hoztam nektek a vörös szőnyegről, idén fekete-fehér ruhákban tündököltek, egytől-egyig gyönyörűek voltak! A kulisszák mögött egy rövid fotósorozat is készült, ehhez 4 kép tartozik, Jesy kivételével.


Megjelenések > 2016 > Június 07 – Glamour Women Of The Year Awards
Vegyes képek > Személyes fotók > Június 07 – Glamour Women Of The Year Awards

máj
31
2016
Jesy inkább elbúj,mint bulizik
icon-pencil     katie     icon-folder     Hír  /  Interjú  /  Jesy     ♥10

A nemsokára 25 éves Jesy Nelson bevallotta, hogy ő inkább él ‘remete’ életet az elmúlt időszakban és egyedül van, minthogy kimenjen a többi lánnyal bulizni. A rajongók pedig a novemberi incidens után, miután könnyek között hagyta el a lemezbemutatót, féltik a lányt, hogy esetleg kilépne a bandából. A Now-nak nyilatkozott erről.

,,Úgy érzem minél idősebb leszek, annál inkább leszek úgymond remete. Szeretem a lányokat egytől egyig, de mivel én vagyok a bandában a legidősebb, úgy érzem egy idős hölggyé változom. Szeretem a békét és a csendet. Éppen szünetünk van és olyan helyre akartam menni, ahol senki sem talál rám, így én és Jake véletlenszerűen találtunk egy kis helyet, szereztünk egy csónakot és túráztunk, ilyesmi. “

máj
31
2016
Már dolgoznak a 4. albumon!
icon-pencil     katie     icon-folder     4. album  /  Hír     ♥9

Még nagyban tart a Get Weird Turné, nemrég adták ki a ‘Hair’ klipet, de a lányok bevallották, remélik hamarosan a következő lemezüket is kiadhatják! Jade az OK! magazinnak így nyilatkozott róla.

,,Jelenleg elkezdtünk dolgozni a következő lemezünkön, ami nagyon izgalmas és remélem hamarosan a boltokba is kerül!”

,,Remélhetőleg lesz rajta pár meglepetés, és amikor kiderült, hogy valaki együtt akar velünk dolgozni, szó szerint sírtam. Nem mondhatok még semmit, amíg nem valósult meg, nem akarom elszólni” – tette hozzá Perrie

máj
31
2016
Turnénapló – I.rész
icon-pencil     katie     icon-folder     The Get Weird Turné  /  Turnénapló     ♥7

Az utolsó newcastle-i állomásnál kiderült, hogy a lányok újra turnénaplót forgatnak, most pedig végre el is készült és felkerült a lányok VEVO csatornájára. A videó elején Jade kalauzol el minket a turnébuszon, ezután bemutatkoznak a táncos fiúk is, majd Perrie és Leigh ökörködése után, Leigh bemutatja a gardróbot, miket is viselnek a turnén. Mivel első részként van feltüntetve, értelemszerűen érkezik még több is, reméljük hamarosan, addig nézzétek meg!

máj
31
2016
Lesifotók, újabb Cornetto fotók
icon-pencil     katie     icon-folder     Cornetto  /  Lesifotó  /  Perrie     ♥8

Szerencsére hiába pihennek a lányok, attól még bőven van róluk hír, kép. Perrie most úgy tűnik eléggé a paparazzók célpontja, hiszen most 29-ről hoztam nektek fotókat, amikor a Belle Vue-hoz érkezik meg, a tegnapi nap folyamán pedig vásárolni indult Caitlin-nel, erről 32 remek minőségű fotót láthattok. És ha még ez sem lenne elég, újabb csodás fotókat hoztam nektek a Cornetto kampányról, amiről kiderült, hogy csak Angliában lesz kapható, ezt Twitteren erősítették meg. 12 fotót hoztam nektek, a korábbi megjelent fotók közül is vannak köztük HQ minőségűek is. Nézzétek meg, szerintem csodás fotók!

01~230.jpg 02~187.jpg 04~156.jpg
20~175.jpg 25~143.jpg 24~149.jpg

Paparazzi fotók > 2016 > Május 29 – Perrie megérkezik a Belle Vue-hoz Hartlepoolban
Paparazzi fotók > 2016 > Május 30 – Perrie Caitlin-nel vásárol Newcastleben
Fotósorozatok > 2016 > Cornetto

máj
30
2016
Charlie Puth-nak tetszik Perrie!
icon-pencil     katie     icon-folder     Perrie     ♥5

Charlie Puth a Capital FM-nél volt a napokban, ahol egy rövid játékot játszottak, ahol hölgyekről mutattak neki képet és meg kellett mondania, randizna-e vele, így került a szóba a LM szőkesége Perrie is és bevallotta, hogy sosem látott még róla képet, ahol zavarában elmondta, hogy nagyon szépnek tartja. Többek között szó essett Kylie Jenner-ről, Britney-ről is és Camile-ről a 5th Harmony-ból. Nézzétek meg a videót ti is!

219« ElsőELŐZŐ OLDAL......197...KÖVETKEZŐ OLDALUtolsó »